2017. július 23. vasárnap, Lenke
Lencsevégre kapták Ganxsta Zoleet új szerelmével (fotó)
Meg­le­pődve vette észre a Sz­tár­ban Sztár +1 kicsi né­ző­kö­zön­sége so­ra­i­ban Ganxsta Zolee-t, aki kis­lá­nyá­val és egy fel­tű­nően csi­nos hölggyel ült be kö­zé­jük.

Először mindenki azt hitte, csak egy kedves ismerősét hívta meg az élő adásba, de ahogy egymáshoz értek, úgy tűnt, újra bejcsajozott a pár napja már ötvenéves rocker.

Úgy látszik, Döglégy Zolee újra boldog, aminek sok köze lehet ahhoz, hogy újra barátnője van. A Sztárban sztár+1 kicsi élő adására együtt érkeztek Zoli kislányával hármasban. A műsor alatt pedig szinte forrt körülöttük a levegő. A Ripost kiderítette, a hölgyet Boglárkának hívják.



Eddig azonban sehol nem mutatkoztak nyilvánosság előtt, de Zolee közösségi oldalából kiderül, november végén jöhettek össze, decemberben már mindketten megosztottak egy képet, amelyen együtt vacsoráznak, és az is kiderült, hogy a szilvesztert is együtt töltötték. Barátai nagyon örülnek az új szerelemnek, hiszen féltették Zolee-t attól, nehezen tud majd kilábalni abból a gödörből, amelybe exe, Petra taszította.

Amikor Petra elhagyta, Zolee annyira összeomlott, hogy rá nem jellemző módon Facebook-oldalán írta ki magából fájdalmát. Posztjaiban annyira elkeseredett volt, mert exét találta a tökéletes nőnek, hogy még az is megfordult a fejében, hogy véget vet az életének.

„Nem tudom, hogyan to­vább. Lehet, hogy nincs is” – ez volt az első aggodalomra okot adó poszt, aztán csak még durvább kiírások következtek.

„A halál olyan, mint egy álom, csak reggel nehezebben találod meg a papucsodat” – ennél a pontnál, már a barátok egy emberként hívták, de pár napig senkinek nem vette fel a telefont. Végül ezt írta ki: „Ne haragudjatok, hogy ilyen felbolydulást okoztam a posztjaimmal, de azt hittem, így könnyebb lesz. Most meg sokkal sz*rabb. Utálom ma­gam, hogy nem tudtam vi­gyázni a kis ajándékomra, úgyhogy megérdemlem, ami a fejemre száll. Zozika az egyetlen vigaszom. Miattam ne aggódjatok, nem érek annyit.”

De végül a baráti segítség, a sokasodó munka, főleg az amerikai koncertturné jót tett neki, kezdte összeszedni magát. Edzőterembe ment, és visszatért a hite a nőkben is. Olyannyira, hogy összeomlása után négy hónappal nyíltan felvállalta új szerelmét, Boglárkát. Úgy látszik, komoly a kapcsolat, hiszen Zolee már imádott kislányát, a 9 éves Zoét is bemutatta neki.

Szerettük volna megkérdezni a rappert is boldogságáról, de udvariasan elhárította kérdésünket.

"Ezután nem fogok nyilatkozni soha a magánéletemről, eddig sem hozott szerencsét!" – mondta a lapnak Zolee.

Forrás: Ripost
Megrázó képek a súlyos debreceni vonatbalesetről

Itt az első fotó! Ilyen gyönyörű kismama Szabó Zsófi

Recept: Ezt még a válogatós gyerekek is megeszik, isteni recept

Recept: Még a nagyitól tanultam ezt a receptet, egyszerűen nem lehet vele betelni

Mezőcsáti gyilkosság: Lángoló ruhadarabbal ölt B. Csaba

Felrobbant az elektromos cigi a nő táskájában (videó)

Tragédia a nyaraláson: Áthajtott a motorcsónakkal a vízbe esett lányán a figyelmetlen apa

Lövöldözés volt Siófokon

2 éves kislányával együtt tűnt el Mónika

Megrázó képek a súlyos debreceni vonatbalesetről
2017-07-20
Itt az első fotó! Ilyen gyönyörű kismama Szabó Zsófi

A 28 éves Szabó Zsófi korábban nagyon aggódott, talán soha nem lehet saját gyermeke, mert inzulinrezisztenciával küzdött. Ez nagyban megnehezítette a ...
Recept: Ezt még a válogatós gyerekek is megeszik, isteni recept

Életem legjobb zöldbabfőzeléke!

Szalonnás zöldbabfőzelék

Hozzávalók:

1 kg fagyasztott zöldbab
...
Recept: Még a nagyitól tanultam ezt a receptet, egyszerűen nem lehet vele betelni

Ismeritek a pöttyöskét?

Pöttyöske

Hozzávalók:

Piskóta:

4 tojásból fehér piskóta
...



Mezőcsáti gyilkosság: Lángoló ruhadarabbal ölt B. Csaba
Felrobbant az elektromos cigi a nő táskájában (videó)
Tragédia a nyaraláson: Áthajtott a motorcsónakkal a vízbe esett lányán a figyelmetlen apa
Lövöldözés volt Siófokon



2 éves kislányával együtt tűnt el Mónika
Recept: Kétféle tészta és mennyei krém, erdélyi Raffaello
Recept: A legjobb ételek a sütőben készülnek, sajtos rakott csirkemell
Rémálom: Belevágott a császármetszés közben az orvos a kisbaba fejébe (fotók)
Ez volt a tini utolsó üzenete, mielőtt halálos áramütés érte

Nem volt jó a hosszabbító szigetelése.

Az új-mexikói Lovingtonban történt a tragédia július 9-én. A 14 éves Madison Coe a fürdőkádban ül...



Bea asszony kiteregette a szennyest: Családi pótlékból élünk...
Agyonverte 3 éves kislányát az apa, mert nem tudta megoldani a matematikai feladatokat
Ezt üzenete Ashton Kutcher a magyar sajtónak
Recept: Ha kipróbálod ezt a receptet, el fogd felejteni a sült krumplit
Recept: Ez lesz a hét kedvenc sütije
2017-07-18
Maga alá rán­totta és mé­te­re­ken át húzta a te­he­tet­len nőt a metró (videó)

A szerelvény szenzorai nem működtek, így a nő kezét az ajtó nem engedte el, a kocsi pedig így indult el, métereken keresztül magával húzva a nőt, mert...
Íme Hajdú Péter és az ő luxusjachtja (fotó)

A nép­szerű mű­sor­ve­zető éppen csa­ládi nya­ra­lá­sát tölti, ám a le­si­fo­tó­sok­tól még ilyen­kor sincs nyugta!

A balatonföldvári vit...
Fékezhetetlenül zuhant a föld felé a sárkányrepülő a tinivel és Józseffel a fedélzetén

A pi­lóta mel­lett egy ti­zenöt éves lány halt ször­nyet, ami­kor a férfi sár­kány­re­pü­lője le­zu­hant, és a föld­nek csa­pó­dott Szé­kes­fe­hér­vár...



Durva videó: A mélybe lökte a nejét az erkélyről a dühös férj
Videóban üzente meg feleségének az ejtőernyős, hogy nem fogja kinyitni az ernyőt
Recept: A legjobb házi kenyér, amihez nem szükséges tapasztalat
Recept: Szuper könnyű finomság fél óra alatt!



Feleségével veszekedett a rendőr, míg a fia megfulladt a kádban
Hatalmas csalódást okozott egy kislánynak Gáspár Evelin
Tatárszentgyörgyi horrorszülők: Elképesztő okból nem vitték orvoshoz megégett kislányukat
Nem fogod elhinni, ki lájkolta Gáspár Evelin fotóját
Mindenkit meglepett: Nagy bejelentést tettek Sebestyén Balázsék a Reggeli Show-ról

A 39 éves Sebestyén Balázs egy ideje már perben áll korábbi munkahelyével, a Class Fm-mel.

Összevesztek ugyanis a Morning Show néven. A ...



Recept: Nem fogod elhinni, de ezzel a tortával csak 15 percet kell dolgoznod
Recept: Bögrés sárgabarackos, csak összekevered és megsütöd
12 órán keresztül kínozta nagybátyja a 8 éves kislányt, belehalt a gyermek
Tragédia: Holtan találták meg az eltűnt kiskunmajsai asszonyt



Ez volt a fiatalok életének utolsó szelfije
Sokkoló: Így lángolt a busz az M7-esen
Recept: Süti 20 perc alatt, sütés nélkül
Recept: Gyorsan megvan és még gyorsabban el is fogy, lusta asszony rétese



Lemészárolta az édesanyját és a húgát is a focista
Repülőgép végzett egy nővel a strandon (videó)
Kiderült: Egy fotó vethetett véget Sarka Kata és Hajdú Péter házasságának
Állítólag Sarka Kata már korábban kibérelte a lakást, ahová elköltözött a családi házból, vagyis ter
Perverz hirdeti magát Budapesten
„Hobbim a fiatal lá­nyok és nők. Izzadt lábujjukat, talpukat, lábfejüket csókolgatni és tisztá
Fogamzásgátló ölte meg a mosolygós 20 éves lányt
Egy 20 éves nő a testében kialakult vérrög miatt halt meg, amelyet a fogamzásgátló tabletták okoztak
Recept: Csorvási omlós-sajtos pogácsa, ami mindig puha marad
Recept: Citromos tejfölös kekszsüti recept
Tatár Csilla: „Üvöltve mondta nekem, hogy megölet, elásat, kicsinál”
Telefonja ölte meg a kádban a tinilányt
Összefogott az ország a 19 hónapos Zitáért, mégsem lehetett megmenteni
Horrorbaleset Nagykőrösnél: beleállt a földbe a teherautó
Tört-zúzott, randalírozott: Megint letartóztatták a híres színészt
Recept: A sütés nélküli édességek királynője, próbáld ki bátran
Recept: Egy díjnyertes recept, ilyen tortát nem kapsz a cukrászdában
Tűzgömb szelte át az eget Baranya felett (fotó)