2017. október 18. szerda, Lukács
Már holnap készek lennének gyereket vállalni Damuék
Filmbe illő Damu Roland és Linda megismerkedésének története. A pár nem akar elsietni semmit, de Istenre bízzák, mikor jön a baba.

Két hete mutatta meg a nyilvánosságnak Lindát Damu Roland, most pedig a Fókusz kamerái előtt beszéltek kapcsolatukról. Az interjúból kiderül, egy véletlennek köszönhetően találkoztak, és kapcsolatuk elején hagytak időt maguknak a romantikára, a másik megismerésére.

„A metróban a mozgólépcsőről lelépve Roland hátulról rálépett a cipőmre, aminek leszakadt a talpa – kezdi Linda. – Ettől elég ideges lettem, de ő elnézést kért, és felajánlotta, hogy vesz nekem egy másik cipőt.” A vásárlás után megittak egy kávét, telefonszámot cseréltek, a többi pedig, ahogy mondják, már történelem.

Linda úgy fogalmaz, „egy picike aggodalom”" volt benne Damu előélete miatt, de esélyt akart adni a férfinak. „Én elmondtam a múltamból mindent és ő is elmondott mindent, tehát nincsenek halott német katonák és csontvázak, amik kieshetnének a szekrényből” – teszi hozzá Damu Roland.

A pár egyelőre nem él együtt, ennek ellenére akár már holnap készek lennének gyereket vállalni.



Forrás: Nők Lapja Cafe
Emberi maradványokat találtak Vecsésen

Las Vegasi mészárlás: Végre interjút adott a hotel sebesült biztonsági őre

Recept: Ilyen egyszerű túrós batyut még nem sütöttem

Recept: Egy igazi spórolós finomság

Tragédia: A metró gázolta halálra az október elején eltűnt Istvánt

Szexi, fehérneműs képet fotózott férje Ördög Nóráról

Komoly lelki problémái lehettek az elhunyt énekesnőnek

Mágikus tisztítószer: Vágj félbe egy citromot és nyomd a szódabikarbónába

Fiatal pár holttestére bukkantak egy garázsban parkoló autóban

Emberi maradványokat találtak Vecsésen
2017-10-18
Las Vegasi mészárlás: Végre interjút adott a hotel sebesült biztonsági őre

Ellen Degeneres műsorában idézi fel a vérfagyasztó rajtaütést a Mandalay Bay biztonsági őre és épületgépésze.

Stephen Paddock 58 embert m...
Recept: Ilyen egyszerű túrós batyut még nem sütöttem

Isteni finom, gyorsan megvan és elronthatatlan!

Túros bukta muffin formában

Hozzávalók:

Tésztához:
Recept: Egy igazi spórolós finomság

Úristen! Ezer éve nem ettem, pedig gyerekként mennyire imádtuk!

Sült krumplikása

Hozzávalók:

1700 g...



Tragédia: A metró gázolta halálra az október elején eltűnt Istvánt
Szexi, fehérneműs képet fotózott férje Ördög Nóráról
Komoly lelki problémái lehettek az elhunyt énekesnőnek
Mágikus tisztítószer: Vágj félbe egy citromot és nyomd a szódabikarbónába



Fiatal pár holttestére bukkantak egy garázsban parkoló autóban
Retteg Hódi Pamela: Nyíltan beszélt félelmeiről
Recept: Amilyen egyszerű, olyan finom
Recept: Sajtos-tejfölös csirkemell zöldségekkel, rizzsel
Kamerák elé állt a börtönben a másfél éves kislányát halálra éheztető anya (videó)

Exkluzív börtöninterjút adott a Hír Tv Riasztás című műsor stábjának a gyerekét halálra éheztető gyöngyösi anya, J. Médea.

Az anyát és fé...



Körözik az írek Szabolcsot, mert miatta bénult le az akkori barátnője
Egy négyméteres krokodilban találtak meg egy eltűnt idős nőt
Zseniális, hogy mikre használhatod az ecetet a háztartásodban
Az apja mellől akarták elrabolni a kisgyermeket (videó)
Gáspár Evelin: Itthon akarok kiteljesedni
2017-10-16
Recept: Finom ebéd alig egy ezresből

Finom ebéd alig egy ezresből!

Tepsis csirkemáj krumplival

Hozzávalók:

0,5 kg csirkemáj
0,5...
Recept: Minden hétvégén megsütheted, annyira egyszerű

Minden hétvégén megsütheted, annyira egyszerű!

Rántásos rétes (gyors rétes)

Hozzávalók:

Tészta:
<...
Az utcán lett rosszul a 100 Folk Celsius frontembere

Súlyos betegséggel ápolják Orbán Józsit a 100 folk frontemberét.

Információink szerint, súlyos betegséggel küzd a 100 folk celsius együtt...



Búcsúlevelet írt, holtan találták a 60 éves felsőpakonyi férfit
Megtépte a kollégája az eltűnése előtt a tiszapalkonyai asszonyt
Csodákra képes a tejes szódabikarbóna
Kiderült: Egymást mentve vesztek a horgászok a Balatonba



Hujber Ferenc itthagyott bennünket és Kanadába költözött
Recept: Attól, hogy diétázol még ehetsz finomat, íme a diétás pizza
Recept: Tökéletes pite egy tökéletes receptből
Baukó Éva a Facebookon osztotta ki Zimány Lindát
Szomorú hír: Pszichiátriára került az X-faktort feladó énekes

Pszichiátriai osztályon kezelik az X-Faktor e héten kilépő versenyzőjét, Nagy Krisztiánt – értesült a Blikk. A tehetség az utolsó pillanatban dö...



Halálra vertek egy férfit egy villamosmegállóban Budapesten
Keverd az ecetet a szódabikarbónával: Verhetetlen leszel a takarításban
Megrázó részletek: Álmában érte a halál a horrorbaleset áldozatát
Durva baki: Ilyen még sosem történt Majkával az 50 milliós játszmában (videó)



Recept: Vendégeid lesznek? Mentsd el ezt a receptet
Recept: 15 perc alatt elkészül és azonnal fogyasztható
Megkéseltek egy postást Nyíregyházán (fotók)
Aradszky özvegye összeomlott: négy napja nem tud aludni Éva



Megrázó vallomás: Weisz Viktornak újra kellett élesztenie hét hónapos kislányát (videó)
Így szépülj ecettel
Fényes nappal egy vendégló előtt szúrta le élettársát egy férfi
A nőre egy vendéglő előtt támadott rá élettársa.

Egy 28 éves nő halálának körülményeit
Drámai fordulat: Feladta az X-Faktort Nagy Krisztián (videó)
Drámai fordulatot vett az X-Faktor: az egyik versenyző visszalépett az első élő műsor előtt.
Recept: Az igazi békebeli zserbó receptje
Az örök klasszikus, a megunhatatlan zserbó receptje! Mentsd el a receptet!

Békebeli
Gáspár Evelin: Pokoli hónapokon vagyok túl..
Elsodorta a babakocsit a száguldó vonat (videó)
Kovács Patrícia őszintén beszélt a válásáról
Szuper tippek: Így használd a sót tisztítószerként
Drámai vallomás: Így teltek Aradszky László utolsó órái
Ki­de­rült, ki jár vissza a zagyvarékasi hor­ror­ház­hoz
Recept: A túrós süti, amely évtizedek óta hódít
Recept: Egy újabb villámgyors recept ebédre
Baukó Éva durván beszólt Nádai Anikónak
Kirabolták a Noé Állatotthont: Segítséget kérnek a tolvajok azonosításához (fotók)