TheNews
            KEZDŐLAP      FELIRATKOZÁS  
2018. július 22. vasárnap, Magdolna
Megállás nélkül retteg az eltűnt villanyszerelő lánya
Se éjjele, se nappala, megállás nélkül retteg az eltűnt villanyszerelő lánya, Adrienn, hogy apja feltételezett gyilkosa nemsokára esetleg szabad emberként sétálhat az utcán.

Mácsik Zoltán vállalkozónak ugyanis két hónapja veszett nyoma, ám holttestére azóta sem bukkantak rá a nyomozók. Az ügy kapcsán emberölés miatt jelenleg is előzetes letartóztatásban van É. I., a férfi korábbi munkaadója, akivel Zoltán az eltűnése előtt találkozott.

Mint megírtuk, É. I. egy győri benzinkúthoz hívta Zoltánt azzal, hogy ott rendezi felé régi adósságát. Ám a családapáról azóta semmi hír, lánya pedig attól tart, hogy legközelebb nem hosszabbítják meg É. I. előzetes letartóztatását.

– Mintha tudathasadásos állapotban lennénk – kezdte Zoltán lánya, Adrienn. – Nem tudunk nem reménykedni, de tudjuk, szembe kell néznünk a legrosszabbal. Nagyon félünk attól, hogy esetleg nem találják meg apu holttestét, és ez az ember kijöhet a börtönből. A nyomozók nem mondanak semmit, úgy érzem, mintha soha nem lett volna közöm a saját apámhoz! Úgy kezelnek, mintha sose tartoztam volna hozzá, így nem érdemlem meg, hogy tudjam, mi történt vele – fakadt ki Adrienn.

Mint megírtuk, a most is rács mögött ülő É. I.-nek Mácsikék szerint köze lehet egy másik ember, egy szintén villanyszerelő eltűnéséhez is.

– A nap minden percében csak rá gondolok, csak ő jár a fejemben. Amíg nem kerül elő valamilyen bizonyíték az eltűnése kapcsán, addig mi bízunk abban, hogy még mindig életben van. Ilyen hosszú idő után azonban kezdjük elveszíteni a reményt – tette hozzá könnyeit nyeldesve Adrienn.

Egy, az ügytől független ügyvéd szerint egyelőre igen kevés az esélye, hogy a gyanúsított egyik napról a másikra kisétáljon a fogdából.

– Valószínűtlennek tartom, hogy kiengednék az előzetes letartóztatásból – magyarázta dr. Györei Péter büntetőjogi ügyvéd. – Ugyanis alkalma lenne eltüntetni a bizonyítékokat. A feltételezett elkövető akár hónapokig is a rácsok mögött maradhat előzetes letartóztatásban. Abban az esetben, ha holttest nélkül is bizonyítható a gyilkosság, el is ítélhetik. Ám, ha a hatóság nem rendelkezik az emberölést igazoló bizonyítékkal, úgy emberrablás miatt vonhatják felelősségre az érintettet.

Az üggyel kapcsolatban kerestük a rendőrséget, de a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívántak nyilatkozni.

Forrás: Blikk
Durván kilátszanak a bordái Luxus Yvonnenak, a kommentelők is szóvá tették (fotó)

Inárcsi gyilkosság: Készült a tettére Attila

Recept: Félórás finomság akár még ebédre is

Recept: Micsoda krémes süti! Megéri letesztelni!

Megerőszakolt és megölt egy 96 éves asszonyt egy 17 éves fiú Érszakácsiban

Nagy bajban az egykori VV-győztes, Aurelio

Hagyták az utcán meghalni az epilepsziás Lászlót, senki sem segített rajta

Gyémánt combkötőben és ékköves koronában mondja ki az igent Luxus Vivien

Megdöbbentő videó: fényes nappal, kamionnal szállítottak egy ufót (videó)

Recept: Roppanós csemegeuborka, ezzel tényleg nincs sok munka
Recept: Túrótorta pár perc alatt
A 9-es busz sofőrjének a szeme láttára vertek meg egy nőt Budán, mégsem tett semmit
Brutális gyilkosság Inárcson: Halálra késeltek egy hivatali dolgozót munka közben
Váratlan fordulat: Alekosz börtönbe megy (fotó)
Demcsák Zsuzsa bombaformában, a tengerparton pózolgatott (fotó)
Feldarabolt holttesteket találtak Pilisszentivánon
Recept: Tökéletes házi kenyér, ami mindenkinek sikerül
Vészesen közel van az újabb hidegfront, minden a nyakunkba szakad
Gally- és szeméttörmelék alatt találták meg az erdőben az 5 hónapos babát
Sarolta hercegnő beszólt a fotósoknak
Rejtélyes objektumok csapódtak be a földbe, lángba borították a sztyeppét (videó)
Elvágta a csepeli nő torkát László
Recept: Puha tejfölös piskóta gyümölccsel megszórva, 30 perc és kész
Recept: Akár még ebédre is elkészítheted
Ez okozta a brutális vonatszerencsétlenséget Törökországban (fotók)
Pártos Csilla fiatal szerelmével bulizott a Balaton Soundon (fotók)
Öngyilkos lett az iskolai verekedés után a 16 éves Zsófi
Így közlekedett a győri busz (videó)
Öngyilkos lett Tina Turner fia
Recept: Ha meleg van, azért készítsd el, mert sütés nélküli, ha hideg van, akkor meg azért, mert finom
Recept: Így is süthetsz képviselőfánkot, és mennyivel egyszerűbb
A lakásában ölték meg a 83 éves Magdolnát Zagyvarékason
Íme a miskolci apa, aki agyonlőtte 9 éves kislányát
Több mint 50 milliót követelhet Pécsi Ildikó fia Pártos Csillától

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Addig élsz, amíg én hazamegyek – már a börtönből megfenyegette barátnőjét a nagyecsedi gyilkos
Furcsa felkérést kapott Majka a rendőrségtől
Megrázó videó: Ezért ne szaladj át az úttesten magassarkúban
Havas Henrik egy vagyont keresett a Mokka műsorvezetőjeként (videó)
Recept: Virsli, sajt, leveles tészta és pár perc szabadidő
Hihetetlen miért halt meg az osztálykiránduláson a 16 éves lány
Berki Krisztián nagy bajban van: letöltendő börtönbüntetést kérnek rá
Pokoli özönvíz mosta el Budapestet (fotók, videó)
Zokogott a tárgyaláson a szentendrei úti gázoló
Nevetséges összeggel akarja elintézni apai kötelezettségét Berki Krisztián
Recept: Mekis almás pite fillérekből, mi nem győzünk betelni vele
Recept: Az egyik legjobb, amit cukkiniből ki tudsz hozni
Szilágyi István: Megjártam a poklot...
Botrány: Elhunyt testvére sírjánál íz­lés­te­len­ke­dett A Grace kli­nika sztárja
Énekesnő vagyok, te fa*****pó - Trágár módon rendezte le a kommentelőt Tóth Andi
Meglepő helyen látták Hujber Ferit
Túladagolta magát Heather Locklear
Recept: Tetszőlegesen variálható és tölthető mindenfélével
Recept: Könnyű, szaftos, nem lehet vele betelni
Ritka csillagászati jelenségnek lehet szemtanúja: Megint jön a világvége
Elszakították a kis Leventét a szüleitől, Trump rendelete miatt
Istenes Bence lesz a német X-Faktor műsorvezetője
Hatalmas vihar: Jégembert építettek a lakók Borsodban (fotók)
Semmit nem csinált az úszómester, miközben a kisgyerekek fuldokoltak
Recept: Csak győzz eleget sütni ebből a sütiből
Recept: Isteni omlós lekváros rudacska 4 hozzávalóból
Borzasztó látvány: Női holt­tes­tet találtak a sze­mét­te­le­pen
Obszcén fotókkal bombázzák Köllő Babettet (videó)
Elképesztő bejelentést tett Alekosz: idős, gazdag nőt keres...
Horrorszülők: Leláncolva, borzasztó körülmények között sanyargatták 13 gyereküket
Kulcsár Edina sírva jelentkezett be, segítséget kér (videó)
Recept: Hagyd ezúttal a hagyományos sült krumplit, próbáld ki így
Recept: Isteni finom és nagyon mutatós
Lengyelországban a vihar már halálos áldozatot is követelt

Horrorbaleset Akasztón: Meghalt a 3 éves kisfiú, aki kirepült a BMW-ből
Szülei szeme láttára gázoltak el egy óvodást Szombathelyen, megszólalt egy szemtanú (videó)
Tragédia Nyíregyházán: míg a meccset nézte a férj, a felesége kiugrott a hatodikról
Szívszorító üzenet a temetésen: levélben búcsúzott Majkától az édesanyja
Recept: Akár minden nap ehetsz lángost, ez a tészta egy hétig eláll a hűtőben
Recept: Tökéletes sajtroló, percek alatt
Eltávot kapott a Dózsa György úti gázoló
Elképesztő, mi derült ki most Kozsóról és egy titokzatos nőről

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Sandra Bullock elárulta: rettegett Harvey Weinsteintől
18+ Kegyetlen abortusz Pozsonyban: Letépték a magzat fejét
HIV-fertőzöttként műtött és kezelt betegeket a Tamás Angliában
Bikiniben állt fejen Csősz Boglárka (fotó)
Másfél éves kisfiú zuhant ki a másodikról
Recept: Könnyű elkészíteni, gyorsan megvan, finom és még nem is kerül sokba
Recept: Álom finom pudingos krémes, ezt imádni fogod
Így néz ki a tejes zacskó, amit fél évszázada dobtak ki az erdőbe (fotó)
Öngyilkossággal fenyegetőzött Heather Locklear
Kegyetlenül kivégeztek egy férfit Borsodban, élettársa végignézte a gyilkosságot
Nem a haláltól fél legjobban Gáspár Bea
Ruhátlan tini zuhant a focidrukkerekre a hatodik emeletről
Recept: Ettől a lángostól a strandon sem kapsz finomabbat
Recept: Micsoda illatok, csirkecomb, bacon, sajt...... Mennyei finomság...
Bizarr vihar csapott le: Elképesztő, mi hullott az égből (fotó)
Will Smith Budapesten ünnepelte az apák napját (fotó, videó)
Három hónapos csecsemő kezét, lábát, bordáját törte el egy Angliában élő magyar pár
Flegma stílusban vitatkozott Ördög Nóra a parkolási bírság miatt (videó)
Tragédia Gödön: “A torkom szakadtából ordítottam neki, hogy vigyázzon, mert jön a vonat”
Recept: Brutál jó sütés nélküli finomság, pár perc alatt
Recept: Reggelire és vacsorára is kitűnő választás
Elképesztő dolgot tettek a bulvárújságírók Paudits Béla halála kapcsán
Szájba lőtte magát Baukó Éva volt eltartója
Döbbenetes eredmény: Megkötözve lett öngyilkos a felakasztva talált nagymegyeri asszony
Kirúgott villanyszerelő rabolt ki és vert meg egy 82 éves nőt Cegléden
Vizsgálódnak Stallone nemierőszak-ügyében
Recept: A hétvége kedvence lesz, próbáld ki még ma
Recept: Egyszer próbáld ki és Te is a rabja leszel
Van olyan lakó a borsodi faluban, aki a tinilányt hibáztatja a csoportos erőszak miatt
18+ Garázsukban felakasztva, megkötözve talált rá férje a nagymegyeri nőre
Megszületett az ítélet Oszter Sándor ügyében
Itt erőszakolták meg nyolcan a tinilányt Borsodban
Újabb pokoli vihar közeledik
Recept: A tökéletes túrógombóc titka, így lesz minden alakalommal habkönnyű és isteni
Recept: A legjobb dolog ami a meggyel történhet
Tusup tönkreteheti Hosszú Katinka edzéseit
Megölünk, kinyírunk! - Életveszélyes fenyegetést kapott a VV Fanni megölésével gyanúsított férfi
Brutális tűz Budapesten: Hősként küzd a tűzoltó a pusztító lángokkal (fotók)
Ganxsta Zolee a CBA-s reklámban: Íme a eredeti videó
Zokogó gyermekeit hagyta a roncsban a balesetező részeg sofőr Enesén
Recept: Érdemes tripla adagot csinálni, mert villámgyorsan elfogy
Recept: Dédimama féltett receptje, gyorsan megvan és nagyon finom

thenews.hu