TheNews
            KEZDŐLAP      FELIRATKOZÁS  
2018. szeptember 20. csütörtök, Friderika
Hosszú Katinka: Shane 1 hónapja nem reagál a hívásaimra, leveleimre
Villámlátogatást tett Budapesten Hosszú Katinka. Beszélt arról is, mi lesz a házasságával. Szavaiból arra lehet következtetni, valóban férje, Shane Tusup agresszív stílusából lehetett elege.

Három hét után hazatért Amerikából Katinka. A háromszoros olimpiai bajnok úszó és férje távollétében a klub válsághelyzetbe került. Meg kellett nyugtatnia az Iron Aquaticsban úszó gyerekek szüleit.

Az értekezlet hat órakor kezdődött. Katinka mosolygósan lépett a szülők elé. Szemmel láthatóan sokkal jobb formában volt, mint például az Úszás Ünnepe nevű februári rendezvényen, ahol először láthattuk a decemberi rövid pályás Eb óta. Akkor, versenysúlyához képest jó néhány kilóval több volt, sőt még akkor is, amikor munkatársaink lefényképezték egy budai étteremben Shane Tusuppal ebédelni. Mostanra viszont leadta a felesleget, és fizikálisan kezdi visszanyerni régi önmagát.

A szülőkkel viccelődött eleinte, nyoma sem volt annak, hogy válságban lenne a magánélete vagy hogy az évek alatt felépített birodalmát súlyos repedések feszítenék. Ahogy több szülő is jellemezte lapunknak, kiegyensúlyozott volt, mintha a közelgő válásra már felkészült volna. Mivel ő volt, aki félrelépett, vélhetően jóval nyugodtabb, mint Shane, akiről kiderült, talán soha nem tér vissza Magyarországra.

– Egyelőre nem tudom megmondani, visszatér-e valaha is Shane. Én azon vagyok, hogy továbbra is ő vigye a szakmai munkát, ő foglalkozzon a kicsikkel, én pedig egy másik edzővel készülök a tokiói olimpiára. De ez nem ilyen egyszerű, egy hó­nap­ja nem érem el, nem reagál a hívásaimra, leveleimre. Kevés esélyt látok arra, hogy újra Ma­gyarországra jöjjön Shane – mondta Katinka, akire valósággal záporoztak a kérdések a nagy­jából ötvenfős hallgatóság részéről.

Egyedül viszi-e tovább a klubot? Ki válthatja Shane-t? Lesz-e olyan szakember, aki pótolni tudja az amerikai tréner után hagyott űrt?

Az Iron Lady keményen állta a sarat, mindenkit türelmesen végighallgatott, pedig volt olyan szülő, aki tíz percig ecsetelte, milyen problémák vannak a klubban.

A szülők felajánlották segítségüket, jobb belátásra bírják Tusupot, talán a gyerekek rajzaitól megenyhülne Shane szíve. Katinka erre nem szólt semmit, mert más szülő szólt közbe, ha a szakembernek nem fontosak a gyerekek, akkor felesleges neki könyörögni…

Szóba került: vissza kellene hívni Darren Wardot, akivel mint mondta a háromszoros olimpiai bajnok, ő továbbra is jóban van, miként majd mindenkivel, akivel Shane korábban összeveszett.

– Tudják, sokakat megbántott… – mondta kesernyés mosollyal, amiből egyesek arra következtettek, tényleg férje agresszivitásából lett elege.

Végezetül arra kérték az úszónőt, személyesen tájékoztassa a gyerekeket a kialakult helyzetről, nyugtassa meg őket, hogy biztosítva lesz a jövőjük. Az Iron Lady megígérte, másfél héten belül visszatér Magyarországra, hogy elbeszélgessen a kicsikkel.

Most ugyanis csak villámlátogatásra érkezett haza: ma már a franciaországi Canet-en-Roussilon-ban lesz, ahol a hétvégén rendezik meg a Mare Nostrum versenysorozat első állomását. Az előzetes nevezések alapján a háromszoros olimpiai bajnok hat számban (50, 100 és 200 méter hát, 50 pillangó és 200, 400 méter vegyes) áll rajtkőre.

Forrás: Bors
Csodálatos állatvilág: Így mentik meg egymás életét! Vajon az ember is ilyen? (videó)

Új diszkontlánc indul, félhet az Aldi és a Lidl!

Nehéz éjszakája volt a Juventus játékosainak!

Így pattintsd le a gyereket a mobilról, ha túl sokat nyomkodja!

2 hét alatt 4 kiló mínusz! Nemcsak hatásosak, de finomak is ezek az italok!

Odavan az internet népe a barackimádó cicáért! (fotók)

Brutális gyilkosság: Almaszedés közben lőtték hátulról fejbe a középkorú férfit!

Több autó is áthajtott a hídról lezuhant férfin az M7-esen!

Recept: Egyszerű alapanyagokból finom és kiadós étel.

Csodálatos állatvilág: Így mentik meg egymás életét! Vajon az ember is ilyen? (videó)
Új diszkontlánc indul, félhet az Aldi és a Lidl!
Nehéz éjszakája volt a Juventus játékosainak!
Így pattintsd le a gyereket a mobilról, ha túl sokat nyomkodja!
2 hét alatt 4 kiló mínusz! Nemcsak hatásosak, de finomak is ezek az italok!
Odavan az internet népe a barackimádó cicáért! (fotók)
Brutális gyilkosság: Almaszedés közben lőtték hátulról fejbe a középkorú férfit!
Több autó is áthajtott a hídról lezuhant férfin az M7-esen!
Recept: Egyszerű alapanyagokból finom és kiadós étel.
Nicole Kidmanről cirka 20 évet retusáltak le! (fotó)
Bűnözőzseni: Lepedő alá bújt a rendőrök elől a debreceni fiú!
Segíts Te is egy cicán: Örökbefogadó napot tartanak a Szegedi Cicamentők!
Tragédia a 47-esen: Nem tették ülésbe a nagyszülők a 4 éves unkájukat, meghalt a balesetben!
Szemetelést tiltó tábla Cegléden: Ráhelezni tilos! (fotó)
Recept: Egy pár hete találtam rá erre a receptre, de rögtön a család kedvencévé vált!
Kennelekre és cicaházra lenne szüksége a debreceni állatmenhelynek!
Előkerült a turista, aki 2 héttel ezelőtt leugrott a Lánchídról! Holtan!
A gyermekei szeme láttára verték halálra a családapát egy parkolóhelyért!
Nagyot változik az időjárás!
Törőcsik Mari ismét kórházba került!Attól tart, hogy hosszabb időre bent tartják.
Segíts egy megosztással: Eltűnt Kenobi, a vakvezető kutyus!
Recept: Fenséges desszert, amit imádni fog a család!
Vajna Timi fenekére nincsenek szavak!
100 milliót akarnak kifizettetni egy budafoki társasház lakóival!
Már a saját nevelőapját is megvádolta a sportolókat gyanúsító kislány!
Senkinek nem kellett a félős mamakutyus, segíts neki megtalálni az álomgazdit!
Döbbenetes mondatok hagyták el a Fideszes képviselő száját! (videó)
Megfojtott barátnője holttestével szexelt a pszichopata!
Utolsó dobására készül Horváth Charlie!
18+ Élő adásban, interjú közben hunyt el a sztárvendég! (videó)
Recept: Majdnem olyan, mint a párizsi bunda, de még annál is finomabb!
Recept: Kiadós vacsi, sajttal, tojással és jó sok baconnel!
Az év legostobább sofőrje ez a Mercis! (videó)
Élő adásban mentett kutyust a hős riporter! (videó)

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Recept: Mesés almatorta! Ezt imádni fogja a család!
Megrázó fotók: Durva halálos baleset történt Nyárlőrincnél!
Exkluzív interjút adott a zaklatással megvádolt Kósz Zoltán!
Tragédia: Éjszaka felkelt és a harmadikról kivetette magát a belső udvarra János!
Hosszú Katinka újra szerelmes! (fotó)
Megrázó leveleket írt halála előtt Ádám Tamás!
Pici nagyon vágyik már végre egy szerető otthonra! Legyél Te az álomgazdija!
Megszólalt a nevelőnő: Magyar gyerekekkel lakott együtt az afgán erőszakoló!
Újra sokmilliárdos plakátkampányt indít a kormány!
Tömegverekedés tört ki a kalocsai kórházban, amiért egy nő megátkozott egy családot a Facebookon!
Ez a cica rendszeresen betér vásárolni a helyi Tescoba!
Recept: Ilyen jó sajtos rudat még nem sütöttem, próbáld ki Te is!
Recept: Aki a somlóit szereti, ezt is imádni fogja!
Leszakadt a fiatal motoros karja a súlyos balesetben!
Új életet kezd Bereczki Zoltán!
Pusztító vihar tombol a Távol-Keleten! Rengetegen haltak meg! (videó)
Így nyilatkoztak a szülők az uszodában, ahol megerőszakolhatták a 11 éves kislányt!
Segíts, hogy minél hamarabb gazdihoz kerüljenek: Út mellől mentett cicacsalád Borsodban!
147 km/h-val száguldott a Váci úton az autós!
Orbán dühöng, beszólt az osztrák kancellárnak is!
Recept: Gyorsan összedobható, isteni omlós csirke. Ebédre tökéletes lesz!
Hátborzongató videó: Egyedül táncolt a bárban, pár óra múlva már halott volt!
Kulcsár Edinának elege lett: nyilvános posztban borult ki a kommentelők miatt!
Mindenét feladta, csak hogy állatokat menthessen!
Reagáltak a magyar sportolók, akiket egy 11 éves kislány megerőszakolásával vádolnak!
Segíts Te is, hogy Amber, Lurkó és Bella megtalálja az álomgazdit!
Durva baleset a Szentmihályi úton: Szétszakította az oszlop a Peugeot!
Rá sem lehet ismerni Hódi Pamelára! (fotó)
A gazdijával együtt vízisportol a cica! (fotó)
Ha ezt a levelet elolvassa Orbán Viktor...
Vallomást akar tenni a soroksári futó nő megölésével gyanúsított férfi!
Recept: Egy rég elfeledett süti visszatér!
Recept: Már csak azt bánom, hogy miért nem találkoztam hamarabb ezzel a recepttel!
Sportolók által megerőszakolt kislány ügyvédje: Ilyen durva ügyem még sosem volt...
250 ezres áramszámlát kapott a rokkantnyugdíjas, pedig rendesen fizette számláit!
Horror Gödön: Ők mondták, hogy téged meg kell ölni...
Somló Tamás özvegyének anyagi gondjai vannak!
Szívszorító felvétel: Elhunyt gazdiját siratja a cica!
Újabb botrány: Orbánék nem támogatták a szexuális zaklatással szembeni fellépést!
Recept: Mennyei finomság! Egyszerű, olcsó és gyors!
Hazakerültek végre Noémi hamvai, akit angol szerelme végzett ki egy afrikai szigeten!
Menyasszonya, Pikali Gerda tartja el Rékasi Károlyt!

thenews.hu
Vendégmunkások ölték meg a balatoni borászt, mindent tagadnak!
Tragédia Kiskunlacházánál: Nem használta az övet, pont rázuhant a kabrio a 27 éves férfira!
Segítsen megtalálni Artúrt, 2 napja tűnt el!
Brutális hőhullám közelít, újra jön a kánikula!
Megrázó helyszíni fotók: Szörnyethalt egy ember az Erzsébet hídon!
Döbbenetes riport egy kis magyar faluban a fideszes agymosás eredményéről!
Mindenki ezen röhög: Ez a kiskutya elcsórta az apuka protkóját! (fotók)
Recept: Most megcsinálod, délután pedig ezzel várhatod haza a családot!
Recept: Rántott hús újragondolva!
Budapesti rémálom: Családanyát szúrt meg tűvel az 1-es villamoson egy drogos férfi!
Félmilliárdos adósságot vernek a soroksári gyilkosság gyanúsítottjára!
Agyvérzést kapott a játszótéren Szandra, azt hitték a járókelők, hogy részeg vagy drogos!
Felfoghatatlan: Kislányt erőszakolhatott két magyar sztársportoló!
Lagzi Lajcsi: Nem én loptam, hanem egy erdélyi magyar vállalkozó munkásai...
Ideiglenes befogadók jelentkezését várják a Hódmezővásárhelyi Állatvédők!
Bejelentették: Tüntetés lesz Orbánék ellen vasárnap!
Hátulról megerőszakolt! – S. B. Ahmad újabb áldozata jelentkezett!
Recept: Foszlós, szilvalekváros kiflik kelt tésztából!
Recept: Nem kell pihentetni, nem kell keleszteni, csak gyorsan összegyúrod és már sütheted is!
Hatalmas erejű hurrikán közeledik az Egyesült Államok keleti partja felé!
Horror: Felesége levágott fejével sétált be a rendőrségre egy férfi!
Szörnyen néz ki Brad Pitt! (fotó)
Szörnyethalt a sofőr: kamionnal ütközött a kisteherautó Békés megyében! (fotók)
Este lefeküdt aludni a 14 hetes kismama, reggel már nem kelt fel!
Szeretnivaló tappancsosok várják álomgazdijukat!
A nyílt utcán verték össze a Nyerő Páros sztárját!
Tibi atya durván nekiment Orbánnak!
Le akarta lőni a kitüntetés előtt álló biztonsági őrt a borászfiú gyilkosa!
Recept: Egészséges, roppant egyszerű és nagyon finom fogás, Te is odaleszel érte!
Recept: Olcsó, de mégis imádjuk! Skót krémes!
Életfogytiglant kapott a Teréz körúti robbantó: Kitört a botrány a tárgyalóteremben!
Előkerült egy szemtanú: Weisz Fannit mégis megütötte a férje?
Kínos felvétel került elő: Már a botrány előtt Curtis drogozásán poénkodott Majka (videó)
Fogadj örökbe cicát, ha örök társat keresel!

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Újabb részletek a badacsonyi borászhalál ügyében!
Olivia Newton-Johnnál harmadszorra is rákot diagnosztizáltak!
Durva pocak: Így néz ki egy hármasikreket váró kismama! (fotók, videó)
A gazdája a tenyerén hordozza, ő mégis a világ legszomorúbb cicája! (fotók)
Orbán teljesen szétesett, azt sem tudja, hova kell mennie! (videó)
Újra nagy bajban van Lagzi Lajcsi!
Recept: Ezt még a rohanós hétköznapon is simán elkészítheted!
Recept: Igazi fincsiség, ha szereted a rántott dolgokat akkor ez is ízleni fog!
Sarka Katán valami nagyon megváltozott! (fotó)
Migránserőszak Budapesten: Kikerült a biztonsági kamera felvétele a gyorsétteremből!
Bennfentesek nyilatkoztak Hosszú Katinka új szerelmével kapcsolatban!
Biztonsági őr verte agyon a fiatal borászfiút Badacsonyban!
Az Illatos úti telepen várja álomgazdiját!
Tragédia Vas megyében: A vétlen sofőrnek, egy 22 éves lánynak esélye sem volt a túlélésre! (videó)
Weisz Fanni édesanyja végre elmondta, miért vesztek össze lányával! (videó)
12 milliós, gyémántberakásos órával ment pörköltet enni Orbán Ráhel! (+ fotók)
Recept: Bármelyik délután összedobhatsz egy ilyet!
Recept: Egy szelet citromos mennyország!
Napok óta lógott a fán a kőbányai végrehajtó irodával szemben talált férfi holtteste!
Soroksári gyilkosság: Megszólalt a gyilkos egykori tanára!
Hajtóvadászat: 1 milliós nyomravezetői díj a menekült afgán erőszakoló ügyében!
Az egész családját lemészárolta a fiatal férj, majd napokig együtt élt a holttestekkel!
Imádnivaló, játékos etyeki lakók gazdit keresnek!
Megrázó fotók: négy halott Dunaegyházánál!
Durva fenyegtés: Bochkor Gábornak golyót ígértek a fejébe!
Napi 1760 Ft: tudatosan kínozzák Orbánék a beteg emberek családjait!
Recept: Egészséges, mert nem olajban sült és még nutellás is! Ennél finomabb fánk nem létezik!
Recept: Francia krémes kicsit egyszerűbben!
Recept: A kókuszkockát már meguntuk, most ez az új kedvenc!
Migráns erőszakolt egy budapesti gyorsétteremben!
Buszmegállóban álló nőt gázoltak halálra Szigetszentmiklóson! (fotók)
Arnold Schwarzenegger Csopakon bukkant fel! (fotó)
"Remélem, ízekre fognak még szedni" - Támadják Majkát az Újpest-szurkolók!
Látták a soroksári gyilkost az eset után: össze volt karmolva az arca!
Az utolsó interjú Ádám Tamással!
Fideszes képviselők úgy keresnek több mint 1,5 milliót, hogy egyetlen felszólalásuk sem volt!
Recept: Ha egy igazán finom krémest akarsz enni és nem sajnálod rá az időt!
Recept: A mák és a vanília krém mennyei találkozása!
Weisz Fanni videón reagált a vádakra, hogy veri a férje! (videó)
Kiütötte a BMW a tűzcsapot a Margit körúton! (videó)
Sokkoló interjút adott a soroksári futónő édesanyja!
Többnapos holttestet találtak a II. kerületben!

thenews.hu