TheNews
            KEZDŐLAP      FELIRATKOZÁS  
2018. október 22. hétfő, Előd
Szívszorító üzenet a temetésen: levélben búcsúzott Majkától az édesanyja
Mérhetetlen fájdalom: utolsó útjára kísérték Majoros Péter, Majka elhunyt édesanyját, Ibolyát, aki levélben köszönt el fiától és családjától.

A megható ceremónián körülbelül hatvanan vettek részt, családtagok, rokonok búcsúztatták a rapper imádott szülőjét. A TV2 műsorvezetője még múlt pénteken a közösségi oldalán jelentette be, hogy hosszú, méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt az, akinek az életét köszönheti.

„Sajnos az én drága édesanyám elköszönt tőlünk. Neki ez maga volt a megváltás azok után, amit az elmúlt évben átélt. Láttam, hogyan változik meg az az ember, aki egykor egy életerős, életvidám asszony volt. Az elmúlt 19 évben kemoterápiás kezelésekre járt, öt évig volt tünetmentes. Most gyakorlatilag feladta a harcot” – mondta Majka a videójában korábban.

Az ózdi temetőben tartották a ceremóniát, erről egy helyi hölgy mesélt lapunknak, aki éppen a helyszínen járt.

– Arra lettem figyelmes, hogy gyönyörű koszorúkat hoznak be a temetőbe, és egyre csak gyűlnek az emberek. Fél tizenegy körül kezdődött a megemlékezés, nagyon megérintett, szép zenéket játszottak. Tizenegy óra előtt nem sokkal megláttam Petit a tömegben, és akkor jöttem rá, hogy szegény anyukáját temetik – idézte fel a történteket a hölgy lapunknak.

Majkát érthetően megrendítette a gyász, de próbált erős maradni, még ha ez ilyen mérhetetlen fájdalom esetén szinte lehetetlen is. A pap gyönyörű beszédet mondott, sokan megkönnyezték. A legmeghatóbb, szinte mindenkit megríkató történés az volt, amikor kiderült, a műsorvezető anyukája a halála előtt nem sokkal írt egy levelet, amit felolvasott az egybegyűlteknek a szertartást celebráló tiszteletes. Olyan volt ez, mint egy búcsúüzenet.

– Ibolya leírta, milyen volt a gyerekkora, hogyan ismerkedett meg első férjével, aki Peti apukája, nagyon szívhez szóló üzenet volt, szinte mindenki sírt. Attól én is elérzékenyültem, amit a gyermekeiről, többek közt a fiáról írt. Büszke volt rá, amikor elindult a karrierje, s amikor igazán befutott, nagy sztár lett, mégsem változott meg emberileg. Köszönetet mondott két unokájáért, Mariánért és Olivérért, akiket imádott. Sajnos, a betegsége és a távolság miatt ritkán láthatta őket, ez fájt neki, de sokszor beszélt velük telefonon, Peti gyakran küldött képeket a kicsikről, ez éltette Ibolyát – mesélte elérzékenyülve a hölgy, aki azt is végignézte, amikor az urnát végső nyughelyére tették.

– Borzalmasan nehéz pillanatok ezek, magam is tudom. Ibolyát rengetegen szerették, annyi virágcsokor és koszorú volt ott az urnafal előtt, hogy szinte a felét el is takarta. Szép ceremónia volt – mesélte az idős hölgy.

Forrás: ReceptNeked
Ezekből látod, hogy a kutyád teljes szívéből szeret téged!

Fejre állt az autójával egy ittas sofőr Egerben!

Tragédia Hódmezővásárhelyen: Kizuhant az ablakból egy gyerek! (videó)

Szörnyű baleset: Korhadt faág szakadt egy motorosra Budapesten, eltört a gerince! (videó)

Baukó Éva kifakadt: Mindenki a szép nőt, a celebet látja bennem...

Fokhagymás tej: Asztmára, magas vérnyomásra, alvási problémákra, és még egy csomó másra is!

Recept: A dédike régi receptje, úgy imádtuk!

Wellhello-botrány: Lépett a rendőrség Fluor ügyében!

Cuki videó: Akcióba lendült a gazdi mobiljára féltékeny kutyus!

Ezekből látod, hogy a kutyád teljes szívéből szeret téged!
Fejre állt az autójával egy ittas sofőr Egerben!
Tragédia Hódmezővásárhelyen: Kizuhant az ablakból egy gyerek! (videó)
Szörnyű baleset: Korhadt faág szakadt egy motorosra Budapesten, eltört a gerince! (videó)
Baukó Éva kifakadt: Mindenki a szép nőt, a celebet látja bennem...
Fokhagymás tej: Asztmára, magas vérnyomásra, alvási problémákra, és még egy csomó másra is!
Recept: A dédike régi receptje, úgy imádtuk!
Wellhello-botrány: Lépett a rendőrség Fluor ügyében!
Cuki videó: Akcióba lendült a gazdi mobiljára féltékeny kutyus!
18+ Minden idők legkegyetlenebb gyerekgyilkosságát követte el a nagymama!
Szívszorító fotó egy értelmetlen tragédiáról Heves megyében!
Meztelenül pózol az Instagramon Kim Kardashian! (fotó)
Újabb autóroncs került elő a Dunából!
Óriási balhé a Wellhellóban: A szaxofonos a rendőrséghez fordult Fluor SMS-e miatt!
Baukó Éva: K*rvának nem kéne beállítani!
Nyitott Bentley-éből üzent a veszteseknek Berki Krisztián! (fotó)
Recept: A hideg őszi esték, filléres desszertje!
Elképesztő hír kering a neten Borbás Marcsiról! Kiakadt a műsorvezető!
Elképesztő utazás után került haza a félszemű kandúr!
Ennek a hírnek végre örülni fognak az autósok!
Adott egy jóéjtpuszit a gyermekeinek a fiatal anya, majd összeesett és meghalt!
Nézegessen macit, ahogy kinyitja az ajtót és beül az autóba! (videó)
Petrjak porig alázta a Fradit!
Tragikus baleset Abonynál, szinte eltűnt a fél autó a kamionnal való ütközésben!
Segíts egy megosztással: Nem akarnak albérletet kiadni a látássérült Máténak és kutyusának!
Mészáros Lőrinc heteken belül viszi a TV2-t, Vajna megy a süllyesztőbe!
Horror: Egy fához kötözték a kismamát és kivágták a babáját!
Készíts házilag gyógynövényes olajat szépségápoláshoz!
Recept: Ettől a tepsishústól mind a 10 ujjad megnyalod!
Láttál már motorozó, festegető vagy gördeszkázó ékszerteknőst? Most láthatsz! (fotók)
Vérfürdő Várpalotán: Össze­om­lott a börtönben a családirtó Zsolt!
Retteg a Dunában talált autó tulajdonosa, hogy fia csontjai vannak a járműben!
VV Fanni ügye tovább bonyolódik: Új fordulatot hozott a DNS vizsgálat!
Félmillióért vetkőzött le teljesen Baukó Éva! (fotó)

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Mindenhol gyerekek holttestei hevertek - Megrázó videó az iskolai terrortámadásról!
Bizarr: Nagyszüleik hamvait sütötték bele a diákok a sütikbe!
Cuki videó: Kiscicát mentett a hős tapsifüles!
Videón, ahogy nagydarab kidobók összevernek egy 15 éves fiút az egri moziban!
Videón a kiborulás: Zokogva omlott össze Rubint Réka!
Nem mindennapi jelenet a meccsen: Saját csapattársát fejelte le a focista!
Terror az iskolában: 18 halott!
Köszönjük Fidesz: Kutyák ezrei kerülhetnek a sintértelepekre az új hajléktalantörvény miatt!
Kakucsi gyilkosság: Megvan az ítélet K. Bálint ügyében!
Recept: Süss fánkot 10 perc alatt!
Pikáns kép: Baukó Éva benézett a saját bugyijába!
Pedofíliagyanú Cegléden: Megszólalt a 4 éves kislány apja, akit szexuális erőszakkal gyanúsítanak! (videó)
Bizarr ronaldós nemi erőszak-kekszet árul egy angol kávézó! (fotó)
Az Illatos úton várja szerető gazdiját Maja! Segíts neki gazdit találni egy megosztással!
Megrázó videó: A földön vonszolta magát a beteg a kórház előtt, az ápoló reakciója megdöbbentő!
Orbánon röhögtek egy népszerű holland műsorban, amit most magyarul is megnézhet! (videó)
Kávé: Használd kézillatosítóként, hajpakolásként, narancsbőr ellen vagy bútorfényezőként!
Recept: Ez jobb mint a bolti, Kinder Pingui házilag!
Mégsem Mirjam volt a leggázabb az X-Faktorban? Ezt a videót nézd meg!
Rekordot döntött a Duna alacsony vízállása! Előkerült egy hajóroncs is! (fotók)
Fül nélkül született a nyuszi, szupercuki műfüleket kapott a gazditól! (fotók)
Fotó csak erős idegzetűeknek: Anyák rémálma, amit Istenes Bence művel fiával! Kiakadt a net!
Mellette halt meg a testvére, mert ittasan vezette az autót egy gödöllői férfi!
Betelt a pohár Friderikánál: faképnél hagyta Pintér Tibort!
Ruhátlanul sétálgatott a sztrádán a magyar nő, majd a rendőrökre támadt!
Mégsem kellett Anakin! Sürgősen gazdit keres ez a gyönyörű kiscica!
Ez döntheti romba a magyar válogatott álmát!
Tragédia Kecskeméten: Elsodorta a BMW a gyalogost, majd a busz is áthajtott rajta!
Orbánnak a legfontosabb a labdarúgó utánpótlás!
Cuki videó: Kutyaesküvő az idősek otthonában!
Sütőtök: Vitaminforrás, immunerősítő, bőr- és hajápoló!
Recept: Ezt mentsd el! A legegyszerűbb tortakrém receptje!
Csak erős idegzetűeknek: Videóra vették ahogy kizuhan a 27. emeletről szelfizés közben!
Egy idősek otthonában, elfeledve halt meg az egykori bemondónő!
Videón az X-faktoros botrány! Vezeti nézettségi listát a műsor!
Az örökösök nem kérik, gazdit keres Ebi, az ország legkövérebb tacskója!
Neked is fájni fog: Így kell pillanatok alatt szétküldeni egy BMW-t! (videó)
Az országba beáramló pénzből Orbánék gazdagodtak!
Műlábat készítettek az áramütést szenvedett gólyának! (fotók)
Lemondta a válogatottságot a sztárfocista, de előtte még odaszúrt a vezetőedzőnek!
Mandula: a szívgyógyszer és a bőrápoló!
Recept: Nem hittem a szememnek, amikor felszeleteltem! Zseniális ez a süti!

thenews.hu
Titokban nősült meg: Fotók szivárogtak ki Gönczi Gábor titkos esküvőjéről!
Halálos baleset történt: elgázolt egy embert a Hév!
Rejtélyes körülmények között halt meg a kórházban a két és fél éves Szabika!
Drámai részletek: Kamera rögzítette a másfél éves Jánoska halálát! (videó)
Munkát kapott egy szállodában Pál, a macska!
Fénysebességgel terjed az a fénykép Orbánból, ami megint bohócot csinált belőle! (fotó)
Recept: A tökéletes omlós és szaftos oldalas titka!
Elképesztő változás: Felismered ezt a színészt?
Újabb részletek: Nem hisznek a rendőrök a Cegléden megerőszakolt 4 éves lány szüleinek!
A Dunába vetette magát a ráckevei Árpád hídról egy 74 éves nő!
Döbbenetes részletek: Postás gázolt halálra egy kisgyereket Kisberényben! (fotók)
Cuki videó: Nem tudják hova tenni a dolgot ezek a gyönyörű cicák!
Bolondot csinált az ellenfél játékosaiból a Diósgyőr kapusa! (videó)
Facebookon akadt ki Orbánékra a világszerte elismert divattervező!
A mák mint csodaszer, nemcsak bejgliben nyerő!
Recept: 5 perc alatt összekevered és mehet a sütőbe! Fánk és süti egyben!
Facebookon közvetítették száguldásukat a fiatalok, meghaltak! (videó)
Ceglédi horror: Döbbenetes dolgot állítanak a megerőszakolt 4 éves kislány szülei!
Bochkor-Várkonyi szakítás: kiderült, ki hagyott ott kit!
Így add be a cicádnak a gyógyszert egyszerűen és gyorsan! (videó)
Kis híján meglincseltek egy gyereket elütő nőt Encsen!
Schobert Norbi hisztije kiverte a biztosítékot! (videó)
A vétlen sofőr halálával végződött az előzés Nógrádban! (fotók)
Jó hír: A Dove is beszüntette az állatkísérleteket!
Szentpéterszegi gyilkosság: Imádta feleségét Árpád, mégis brutálisan meggyilkolta!
Felfoghatatlan: Megerőszakoltak egy 4 éves kislányt egy ceglédi munkásszállón! (videó)
Újra gazdit keres Pajti, a nyáron elhunyt hajléktalan kutyusa!
Az ügyészség elé kerültek Orbán luxus repülőútjai!
Nem indexelt a BMW-s, telibe kapta a mentőautó! (videó)
Tudtad? Igazi csodaszer a fahéj, még fájdalmat is csillapíthatsz vele!
Recept: Ezt próbáld ki! Pihe-puha pogi a nagyitól!
Bochkor-Várkonyi szakítás: Ez lehet a szakítás oka!
Cuki videó: Ez a cica megtiltja a gazdinak, hogy távozzon!
Éles gránátot találtak egy miskolci vonaton!

thenews.hu

minden amiről beszélnek
191-gyel száguldozott a részeg BMW-s Hódmezővásárhelynél! (fotó)
Borzalom Újpesten: Megerőszakolta barátnőjét, majd kiugrott a lakás ablakából!
Lagzi Lajcsi névváltoztatásra kérte a gyerekeit!
Füst okozott riadalmat a Margit hídnál! (videó)
Ez a cica átértelmezte a macskakő jelentését! (fotó)
Az utolsó vérig megvédik a Bayern vezetőedzőjét!
Csodaszer: Innentől kezdve már nem fogod kiönteni a rizsvizet!
Recept: Ez lesz az ősz kedvenc sütije!
Soroksári gyilkosság: a rendőrpalotába vezette a nyomozókat a nyomkereső kutya!
Súlyos balesetet szenvedett Szandi!
Sokkoló részletek a borzalmas, baji körhintabalesetről!
Segíts! Négy kiskutya nagy bajban van!
10 éven át erőszakolta lányát a borsodi apa, az így fogant kisbabát feleségével együtt megölték!
A magyar egészségügy áldozatokat követel, de Orbánéknak csak a bevándorlás számít!
Cuki videó: Sokkolta a cicát, hogy van füle!
Képeken egy igen ritka és régi sport BMW! (fotók)
Ezeket fogyasszuk, hogy erős és dús legyen a hajunk!
Recept: Próbáld ki az ebéd mellé! Különleges köret, különleges alkalmakra!
Végrehajtást indított Hosszú Katinka cége ellen a NAV!
Már többször felbukkant a városban, mégsem találják a 14 éves Anitát!
Fejlemény a nemi erőszakkal vádolt vízilabdások ügyében? Vallott egy gyerek!
Bochkor-Várkonyi szakítás: egyikőjük sincs már egyedül!
SOS gazdit keres Stella, különben mennie kell!
Rejtélyes üzletember ült Orbán mellett a VIP páholyban! (fotók)
Megrázó felvétel: Ebben a tévéműsorban szerepelt a Várpalotán meggyilkolt anya!
Így varázsold fillérekből ragyogó tisztává és illatossá otthonod!
Ilyet még nem mondtak rádióban: Tenya durván visszaszólt a barátnőjének élő adásban!
Megszólalt a rákoscsabai vonatbaleset szemtanúja: Azt láttam, hogy egy gyermek repül a levegőben!
Recept: Ennek mindenki elkéri majd a receptjét!
Milyen viselkedéssel mit jelez a kutyánk?
Durva szabályszegő BMW-sek Nyíregyházán! (fotók)
Durván megalázták anyát és gyermekét a gyorsétteremben! (videó)
Szakított Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea!
Bogyó szerető gazdit keres! Segíts neki egy megosztással!
Ronaldo-botrány: Előkerült a videó, amin a focista együtt van az állítólag megerőszakolt nővel!
Nemsokára beszélgethetsz a BMW-del! (videó)
Tudtad? Mutatjuk a biciklizés hihetetlenül jótékony hatásait!
Milliomosként távoznak Orbán leköszönő miniszterei!
Recept: Talán az egyik legolcsóbb krémes süti, amit próbáltunk!
Cuki videó: Így mondja ki a delfin, hogy helló!
Fordulat a soroksári gyilkosság ügyében: mégsem erőszakolták meg a futónőt?
Bot­rány élő adás­ban: Ez történt azután, hogy hülye f@sznak nevezte Tenyát a barátnője!

thenews.hu