TheNews
            KEZDŐLAP      FELIRATKOZÁS  
2019. március 19. kedd, Bánk, József
Velence víz alatt, már tízen meghaltak Olaszországban az ítéletidő miatt! (fotók)
Hétfőn tíz, kedden pedig további négy ember halálát követelte az Olaszországban pusztító katasztrofális időjárás. A heves viharok és áradások miatt hat tartományban a legmagasabb fokú riasztást rendelték el.

Korábban már portálunk is beszámolt az Olaszországban uralkodó rendkívüli időjárásról, most azonban első kézből kaptunk információkat a helyzetről. Kolléganőnk ugyanis épp Olaszországban tölti szabadságát, így röviden beszélt nekünk az ottani állapotokról.

Jelenleg Firenzében vannak, tegnapelőtt azonban a Cinque Terre falvaiba tervezett kirándulásukat meghiúsította a zord időjárás: elindultak ugyan, de visszafordították őket, mert vörös riasztás volt érvényben. Akkor épp nem esett, így nem értették, hogy mi az oka, hogy nem mehetnek fel a gyönyörű, ám nehezen megközelíthető partvidékre. Mint kiderült, néhány évvel ezelőtt az öt faluból négyet elöntött a heves esőzések okozta áradás, ezért azóta fokozott óvatossággal készülnek a hasonló időjárásra, nem engedik fel a turistákat sem.

Ezt leszámítva eddig elképesztő szerencséjük volt, és bár az eső szinte folyamatosan esik, megúszták nagyobb vihar nélkül. Mintha egy párhuzamos univerzumban lennének, mindig akkor mennek be épp egy templomba, dómba vagy múzeumba, amikor a vihar rákezdi, mire pedig kiérnek, már lecsillapodik, csak a hömpölygő víz tanúsítja, hogy itt bizony cudar idő volt néhány perce. Pár napja egy múzeumot látogattak meg, amikor kijöttek, mesélte nekik a sofőr, hogy a szél fákat csavart ki és tépázott meg, amíg ők bent nézelődtek.





Elmondta, nagyon rapszodikus az időjárás, de az az érdekes, hogy valójában nem esik megállás nélkül: egyszer elered, utána kisüt a nap, aztán újra beborul, és ömlik a víz, és ez így megy egész nap.

Egy mentési műveletekben részt vevő tűzoltó azután vesztette életét, hogy rádőlt egy fa az észak-olaszországi Trentino-Alto Adige tartományban. Ugyanebben a tartományban a mentőcsapatok egy nő holttestére bukkantak, akit a házát sújtó sárlavina temetett maga alá – olvasható az olasz híradásokban. Szintén Trentino-Alto Adige tartományban egy halász holttestére bukkantak egy tóban. Életét vesztette egy sárkányszörfös is, akit a heves széllökések a szikláknak vágtak a rimini tengerparti üdülőhely közelében.





A Rómától száz kilométerre délkeletre fekvő Terracina tengerparti városban tornádó pusztított, és egy férfi meghalt, mert autójára dőlt egy fa. Fakidőlés okozta további három ember halálát az észak-olasz Bellunóban, egyét pedig Nápolyban, illetve az északnyugati Savonában is meghalt egy nő a tornádó következtében.

Forrás: Haon
Nem tudott kimászni a gödörből a kiselefánt, váratlan segítséget kapott! (videó)

1,5 millió videót törölt a Facebook, 1,2 milliót a feltöltés pillanatában!

Indiából kapott képeslapot az algyői könyvtár kabalacicája!

2400 km-t utazott az elkóborolt kutyus, a gazdája már mégsem akarta vissza!

Rengeteg embernek el kell hagynia az otthonát szombat reggelig Budafokon!

Recept: Olyan igazi, békebeli, szétszedhetős töpörtyűs pogi!

Segíts egy megosztással Picurnak szerető gazdihoz jutni!

Aranyos ritkaság: Íme az amerikai kunkori fülű macska!

Durva: Azzal keres az anya egy halom pénzt, hogy erotikus fotókat készít a lányáról!

Nem tudott kimászni a gödörből a kiselefánt, váratlan segítséget kapott! (videó)
1,5 millió videót törölt a Facebook, 1,2 milliót a feltöltés pillanatában!
Indiából kapott képeslapot az algyői könyvtár kabalacicája!
2400 km-t utazott az elkóborolt kutyus, a gazdája már mégsem akarta vissza!
Rengeteg embernek el kell hagynia az otthonát szombat reggelig Budafokon!
Recept: Olyan igazi, békebeli, szétszedhetős töpörtyűs pogi!
Segíts egy megosztással Picurnak szerető gazdihoz jutni!
Aranyos ritkaság: Íme az amerikai kunkori fülű macska!
Durva: Azzal keres az anya egy halom pénzt, hogy erotikus fotókat készít a lányáról!
Borzalom: Már élősködők rágták a megbénult asszony testét Pécsett!
Megjött Kázmér és Kelepke is, a kocséri gólyapár!
Ismerd meg a budapesti állatkert új lakóit, a pudukat! (videó)
Happy End: Kifizette Zoltán büntetését egy titokzatos jótevő!
Csecsemőgyilkosság Zichyújfalun: döbbenet, mit tett utána az anya!
Szuper cuki albínó mókust kaptak lencsevégre! (videó)
Recept: Mindössze három sor a receptje, ez a kezdőknek is sikerül!
Nagyszabású akció: Így akadályozzák meg a kóbor cicák túlszaporodását Rákosmentén!
Végre halálbüntetés járhat mostantól az orvvadászoknak Kenyában!
Sírva videózta a lány, hogy mit csinál a nővér a haldokló édesapjával!
49 halott, rengeteg sérült: Vérző emberek rohantak ki a mecsetből!
Eltűnt Brúnó Nemesvámosról! Segítsünk neki egy megosztással hazajutni!
Cuki kis állatbébikkel indul a Fővárosi Állatkertben a tavaszi szezon!
Agyrém: A rendőrséget hívogatták az emberek a facebook nagy leállása miatt!
Nem is ellenkezett a kislány, annyira bízott az anyjában, aki a vízbe fojtotta!
Vegyél Te is részt holnap a kutyasétáltatáson Debrecenben!
Cuki videó: Éberen figyeli az eb, hogy a gyerek megcsinálja-e a házi feladatát!
Vérengzés: Élőben közvetítette a mészárlást a mecsetre támadó tömeggyilkos! (videó)
Döbbenetes hír az eltűnt kislánnyal kapcsolatban: "A kis Maddie még mindig életben van!"
Cuki muflonbárányok születtek Budakeszin! (videó)
Még a halálunk után sem enged minket el a facebook!
Leamputálta a saját nemi szervét, majd magatehetetlenül járkált a belvárosban!
Úgy pózol két faág a koala, hogy azt bármely szupermodell megirigyelhetné! (fotó)
Settenkedő hiúzt videóztak Borsodban! (videó)
Rejtélyes jelenséget videóztak a Nemzetközi Űrállomásról! (videó)

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Hazaért bekamerázott fészkébe az első fehér gólya!
Ekkora üzemzavar még nem volt a Facebooknál!
Horror: Minden szervet eltávolítottak, koponyát megskalpolták Zsuzsannának!
Átszámítva több mint 1 millió Ft-ért kelnek el Pigcasso alkotásai!
Borzalom: Saját unokáját erőszakolta meg a hajdúnánási férfi!
Már a Guinness-rekordok Könyvébe is bekerült az aggastyán nyuszi!
Ebből fizeti a jövőben Vajna Tímea a luxusutazásait!
Megérkezett fészkébe a második fekete gólya is!
Brutális háztűz Alsószentmártonban: a házában égett halálra egy házaspár! (videó)
Gazdit keres Frida, ez a pár hónapos németjuhász-vizsla keverék kislány!
Torokszorító részletek: Ők égtek halálra Mezőörsnél! (fotók)
Fél Pest megye a Perbálról meglépett emut kergeti!
Recept: Ilyen a tökéletes francia krémes! Próbáld ki Te is!
Keresztes Ildikó: Néha úgy nézek ki mint egy hajléktalan!
Na végre! Íme egy internetes kihívás, aminek van értelme!
Nem mindennapi felfedezés: Új kardszárnyú delfinfaj tűnt fel!
Figyelem: Önsétáltató beagle kóborol Normafán!
Könnyeivel küszködve beszélt gyászáról Pataki Zita! (videó)
Életért életet, halálért halált - Bosszút esküszik a megölt hatéves kislány családja!
Segíts neki egy megosztással: Sürgősen befogadóra/gazdira lenne szüksége ennek a kutyusnak!
A közösségi oldalak nyugdíjas otthona lesz a facebook!
Hód sétálgatott a tízemeletesek között Szombathelyen!
Recept: Készítsd el ebédre ezt a mennyei finomságot!
Megdöbbentő fotók: Úgy elhanyagolta az anyja az 5 éves kislányt, hogy a nyaklánc belenőtt a nyakába!
Ő Lincoln, aki alpolgármester lett az amerikai kisvárosban!
Vicces történet: Képzeletbeli tűzből mentett kutyát a betépett férfi!
Drámai vallomás Bochkortól: Az exem inkább a nőket választotta!
Félig ruhátlan holttest feküdt egy lépcsőház előtt Várpalotán!
Nem ismerős valakinek? A Gyügyét Zsarolyánnal összekötő úton találták!
157 ember halt meg! Megtalálták a lezuhant utasszállító fekete dobozát!
Recept: A békebeli zserbó titka! Most kiderül mitől lesz a zserbó olyan, mint a nagyié!
Cuki videó: Üldözőbe vette a kutyus a Google autóját!
Nagy sebességgel kúsznak egyre feljebb Michael Jackson lemezei a listákon!
Drogos pszichopata! Ilyennek ismerték az ötéves kislány gyilkosát a Szekszárdiak!
Az orvosok lemondtak Gilbertről, a magyar vizsláról, de a gazdái kitartottak mellette!
Őrizetben a Pötyit ellopó tolvajok!
Döbbenetes videó: Többször is megüt egy lányt a koncertje után az ismert magyar rapper!
Vérbe fagyva hagyták magára áldozatukat az erőszakolók!
Segíts egy megosztással: Fehérgyarmat utcáin kóborol ez a szegény kutyus!
Michael Jackson rajongói visszavágtak: buszokon hirdetik, hogy a sztár ártatlan! (fotó)
Idén először sünszépségversenyt is rendeznek a Groupama Arénában!
Mérget fecskendezett be beteg férjének a kórházban Irén!

thenews.hu
Villámlás, szélvihar, eső és fagy: nagyon elromlik az időjárás!
Szívszorító videó: Ki tudja mióta vegetálhatott a kutyus, de jött a segítség!
Ennyi volt! Leállítja a gólyakamerákat az MME!
Különös kegyetlenséggel alázták és verték meg társai a lányt Hajdú-Biharban!
Brutális gyilkosság áldozata lett egy ötéves kislány Tolna megyében! + Videó!
Kérlek osszátok: Eredeti gazdáját keresi ez a kedves, aranyos, bújós kutyus!
Száguldó vonat gázolt halálra egy zenét hallgató tinédzsert Monorierdőnél!
Meghalt Flavia, a világ legszomorúbb elefántja!
Cuki videó: Állatmentők gondozzák a kisállatokat a feleslegessé vált szempillaspirál kefékkel!
Földrengés rázta meg Somogy megyét!
Recept: Mint egy krémes álom! Házi Kinder süti, amit muszáj kipróbálnod!
Meglett Pötyi, az ellopott pónibébi!
Beszorult egy vemhes kecske Szentlőrincen, a tűzoltók mentették meg!
Döbbenet: A tenger vetette partra Zsuzsanna holttestét!
Megrendítő vallomás Koós János özvegyétől: A mosdóból kifelé jövet hirtelen összeesett!
"Már nagyon hosszú ideje a menhelyen várok egy gazdira!"
Botrány: 14 éves diákjával szexelt a 34 éves tanárnő!
Átölelte megmentőjét a hálás kutya! (videó)
Recept: Ha még nem jött meg a fizu, próbáld ki ezt a krémes sütit!
Itt a válasz arra, hogy Sebestyén Balázs tényleg kopasz lett-e!
Ezt látnod kell: Mutatjuk a hét legaranyosabb videóját!
Most először született Magyarországon mishmi takin!
Gyász: Meghalt a Queen egykori tagja!
Öngyilkosság Debrecenben: Fejbe lőtte magát egy 24 éves fiatal!
Eredeti gazdáját keresi az Olt-Alom Állatotthon ennek a kuvasz kutyusnak!
Borzasztó látvány: Lángolt a fiatal teste a Kelenföldi pályaudvaron!
Sokkot kapott az anya, amikor meglátta ezt a facebook posztot!
Segíts egy megosztással: Elveszett hófehér cicáját keresi a gazdi a 23. kerületben!
Kihaltnak hitt párducfaj tűnt fel!
Recept: Így készül a legfinomabb túrós batyu!
Le akarták lőni Pumped Gabót!
Bakancslistát írt gyógyíthatatlan kutyusának egy győri lány! (videó)
Még a madarászokat is meglepte Zoltán, a fekete gólya!
Borzasztó tragédia Mezőtúron: Kizuhant a harmadikról a 4 éves Viktória! (videó)

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Cuki videó: Kerekesszéket kapott a sérült pekingi kacsa!
Nincs elég életterük: Rákaptak a boltba járásra a hongkongi szarvasmarhák!
Tornádók pusztítottak az Amerikai Egyesült Államokban: Gyerekek is életüket vesztették!
Érezte, hogy közel a vég: Már hetekkel ezelőtt a haláláról beszélt Koós János!
Meggondolta magát az örökbefogadó, továbbra is gazdit keres!
Eltűnhetnek a fecskék Magyarországról!
Recept: Mutatjuk a világ legfinomabb köretét! Te próbáltad már?
Andy Vajna mindenkire gondolt végrendeletében!
Hatalmas nyuszik a kisbaba bébiszitterei! (fotók)
Debrecenben a járókelők között sétálgatott a gólya! (videó)
Száz késszúrással ölte meg ismerősét egy férfi Nyíregyházán, majd a sínekre vonszolta a holttestet!
Öngyilkos lett Pásztor Anna zaklatója!
Cuki videó: Kecske látogatott be egy Mol kútra!
Tanár lesz Gáspár Bea!
Beszélsz a háziállatodhoz? A szakember szerint rendkívül intelligens vagy!
Durva dolgot fedeztek fel: Meg fog változni az égbolt!
Akkora pofon csattant egy budapesti iskolában, hogy kórházba került a diák!
A neten keres magának párt Samu, a láma!
Vadon Napot rendez a Fővárosi Állatkert: 200 Ft-os jeggyel és játékkal várják a gyerekeket!
"Életem végéig ez lesz az otthonom?" - Segítsetek egy megosztással otthont találni Vadócnak!
Roncsa alá került a sofőr Szigetszentmiklósnál: Élőben ment a facen a halálos baleset! (videó)
Recept: Pihe-puha töltött fánk egy csepp olaj nélkül!
Gyilkosság Szegeden: Megfojtotta és elásta a barátnőjét egy szegedi nő!
Vajon szükség van egyáltalán az állatkertekre? A cikkből kiderül!
Sérült nyuszit találtak a XV. kerületben! Keresik a gazdáját!
Börtönbe került Kozso az Egyesült Államokban!
Elszenesedett holttestek mindenhol - Borzalmas baleset történt a főpályaudvaron!
Alíz egy kedves, barátságos kislány! Nem érti, hogy neki miért nincs egy szerető gazdija!
Metrógázolás a Keletinél: A haláláért könyörgött Gergő!
Úgy tűnik végre otthonra lel Nagy-Britannia legkövérebb cicája!
Brutális támadás a Kertész utcában: Két férfi péppé verte a szórakozóhely előtt álldogálókat!
Nézd meg milyen, amikor egy mentőkutya kiás a hóból! (videó)
Ő itt Pigcasso, a vágóhídról mentett absztrakt festményeket gyártó disznó! (videó)
Lángoló autó sofőrjén próbált segíteni ByeAlex: "Mindenki elhajtott gyáván!"
Egy vödör festéket megevett a 90 éves nagypapa, mert azt hitte hogy joghurt!
Oszd meg Te is! Ennek nem szabad megtörténni! Ez békéscsabai gólyapár életébe kerülhet!
27 éves anyát szúrtak halálra Kajárpécen, a kisbaba is a házban lehetett a gyilkosság idején!
Beszakadt a jég a két igásló alatt, mindent megtettek, hogy megmentsék őket! (videó)
Semerre nem tudott mozdulni a patkány, állatvédők és tűzoltók siettek a segítségére!(videó)
Elrabolták a vállalkozó feleségét, szörnyű dolgot tettek vele, mert nem kapták meg a pénzt!
Elzárták a piát a buliban Curtis elől!
"Kidobtak, nem kellettem senkinek, így a menhelyre kerültem rácsok mögé! Gyere értem!"

thenews.hu