TheNews
            KEZDŐLAP      FELIRATKOZÁS  
2018. november 15. csütörtök, Albert, Lipót
Így érzékelik a kutyusok az idő múlását!
Bár a kutyák nem képesek értelmezni olyan idővel kapcsolatos emberi fogalmakat, mint például az óra vagy a perc, de nagyon sok bizonyíték van arra, hogy érzékelik az idő múlását.

Az érzékszervekre ható jelzések, mint például a fény, a hőmérséklet és a különböző szagok, rengeteg információt tartogatnak a kutyák számára, többek között az idő múlását is ezekkel tudják behatárolni. Például ha egy kutya viszonylag jól szervezett rendszerben él, akkor pontosan tudni fogja, hogy mikorra várható a gazdi haza. Hogy hogyan? Nyilván nem az órát nézi, hanem pontosan érzékeli a szaglásával, hogy mikor halványul el annyira a gazdi szaga a lakásban, amikor már haza szokott érkezni. Tehát a gazdi elmegy reggel otthonról, tele van a szagával a lakás, ami az idő múlásával szépen kopik. A kutya azt az időt tudja meghatározni, hogy mikor érzékelhető olyan mennyiségben és töménységben a gazdi szaga, amikor haza szokott érkezni. A vacsoraidőt is kiválóan jelzik és nem azért mert 6 óra van, vagy mert 10 óra telt el a reggeli óta, hanem azért mert egyszerűen eltelt annyi idő az előző etetés óta, hogy éhes lett.

Bár ez a fajta belső időérzék nagy szerepet játszik a kutyák viselkedésében, nem mindig ad magyarázatot a kutyák időérzékelésére. Egy tanulmány például kimutatta, hogy minél hosszabb időre választanak szét egy kutyát a gazdájától, annál nagyobb lelkesedéssel fogja üdvözölni. Két órás távollét sokkal intenzívebb örömöt és üdvözlést váltott ki a kutyákból mint egy 30 perces szeparáció. Arra viszont nem találtak még magyarázatot, hogy az idő ilyen érzékelését külső vagy belső tényezők segítik a kutyáknak.

Más fajoknak is van időérzékük, nem csak a kutyáknak. Macskákkal is végeztek erre irányuló kísérleteket. Különböző időszakokra bezárták a macskát egy ketrecbe és arra trenírozták, hogy amikor kiengedik a ketrecből, attól függően válasszon etető tálat a kint lévők közül, hogy milyen hosszan volt bezárva. A macskák képesek voltak elvégezni ezt a feladatot, tehát bármilyen hihetetlen, de képesek különbséget tenni 5, 10 és 20 másodperces időszakok között. Ez azt sugallja a kutatóknak, hogy a macskák belsőleg érzékelik az időt, nem az érzékszervek alapján.

Egy egészen új tanulmány, melyet egerekkel végeztek, segít megérteni, hogy az emlősök hogyan tudnak ilyen rövid, pár másodperces időszakokat követni és érzékelni.

A kísérlet lényege az volt, hogy egy olyan virtuális futópályát hoztak létre, melynek a felénél egy ajtó állította meg a futó egeret ahol a padlózat mintája is megváltozott. Az egér szaladt, szaladt, majd az ajtóhoz érve megállt, ami pontosan 6 másodperc múlva nyílt ki. Az egér megvárta az ajtónyitást, majd tovább szaladt és összeszedte a jutalomfalatokat. Ezt többször megismételték vele, majd az ajtót eltüntették, de a padlóminta változás megmaradt. Hiába nem volt ott az ajtó, az egér megállt a padló változásánál és pontosan 6 másodperc múlva ment csak tovább. Egyértelműen az agy belső időérzékelésére támaszkodtak az egerek és nem az érzékszerveikre.

A kísérlet közben egy nagyon fejlett technológiával az egerek agyát is figyelték és azt állapították meg, hogy futás közben az agy térbeli feladatokban részt vevő neuronjai dolgoztak, majd amint megálltak, ezek a neuronok leálltak és egy másik neuron csoport kezdett el dolgozni, mely nagy valószínűség szerint kódolta, hogy az egér mennyi időt töltött nyugalmi állapotban. Ezek a korábban ismeretlen idegsejtek bekapcsolódnak, amikor az állat vár valamire, így teszik lehetővé számára az idő érzékelését.

További kutatások szükségesek azonban ahhoz, hogy kiderítsék, ez az időérzékelés a kutyákat is jellemzi és az ő agyuk is képes kódolni az idő múlását, vagy kizárólag az érzékszerveikre hagyatkoznak.

Addig is bízzuk magunkat kutyánk érzékszervi időérzékelésére, legalábbis ami a vacsoraidőt és a sétaidőt illeti.

Forrás: Joy
Nahát! Kihaltnak hitt állat jelent meg egy férfi kertjében!

Kaliforniai pokol: Ennyi maradt Kim Basinger luxusházából!

Hátborzongató videó: Maga alá gyűrte a házaspárt a tolató autó!

18+ Egy szál tangában vonaglott VV Zsuzsu, a lakóknak is leesett az álluk! (videó)

Segíts neki egy megosztással: Ragaszkodó, szeretetreméltó kislány keresi gazdiját!

Egyedülálló: Világritkaság született a Debreceni Állatkertben!

Ez lett a BMW-s vagánykodás eredménye! 17 éves lány halt meg az iskola előtt! (videó)

Rettenetes volt nézni, ahogy szenved - Anyja végignézte a 12 éves focista haláltusáját!

Sas Józsefért imádkoznak rajongói!

Nahát! Kihaltnak hitt állat jelent meg egy férfi kertjében!
Kaliforniai pokol: Ennyi maradt Kim Basinger luxusházából!
Hátborzongató videó: Maga alá gyűrte a házaspárt a tolató autó!
18+ Egy szál tangában vonaglott VV Zsuzsu, a lakóknak is leesett az álluk! (videó)
Segíts neki egy megosztással: Ragaszkodó, szeretetreméltó kislány keresi gazdiját!
Egyedülálló: Világritkaság született a Debreceni Állatkertben!
Ez lett a BMW-s vagánykodás eredménye! 17 éves lány halt meg az iskola előtt! (videó)
Rettenetes volt nézni, ahogy szenved - Anyja végignézte a 12 éves focista haláltusáját!
Sas Józsefért imádkoznak rajongói!
Az 5 legerősebb gyógynövény cukorbetegség ellen!
Recept: Zserbó golyók 20 perc alatt!
Azért akart szexelni a 13 éves kislánnyal, hogy aztán megerőszakolhassa az újszülöttet!
Ölt már embert Makai Viktória futónő támadója!
Egy meggondolatlan mozdulat okozta János vesztét!
Szívszorító videó: Három hónapja várja halott gazdáját a kutya az út szélén!
Brutális fotó kering a neten a kaliforniai erdőtűzről!
Évekig erőszakolta a nevelőapja, mégis a lány kerülhet börtönbe!
Horrorbaleset Érden: Darabokra szakadt az elgázolt 83 éves férfi! (videó)
Sokkal jobban megértik a macskák az embereket, mint eddig gondoltuk!
Már megint mit művelt Cristiano Ronaldo! (fotó)
Sok­koló: vi­de­ózta az ámok­fu­tást a ha­lá­los bal­ese­tet okozó isa­szegi sofőr!
Merész fotó került fel a netre: Bugyi nélkül pózol Palvin Barbara! (fotó)
Megtörte a csendet Schumacher felesége!
Megdöbbentette édesanyját a beteg kisfia utolsó szavai!
Miért tette ezt magával? Felismerhetetlenné vált Meg Ryan a plasztikai műtétektől!(fotók)
Isaszegi halálos baleset: Keresik a balesetet túlélt uszkárt, sokkos állapotban rohant el!
Saját anyját erőszakolta meg a férfi! A magyarázatától lehidalsz!
Több métert repült a fiú: Durva gázolást rögzített a térfigyelő! (videó)
Cuki videó: Ezek a kutyuk komoly ellenféllel találták szemben magukat!
Élő adásban b*szdmeg-elt Baukó Évának az egykori ValóVilág nyertes! (videó)
Íme a gyógynövényes szépségápoló tippjeink őszre!
Recept: Tökéletes zserbó, egy tökéletes receptből!
18+ Borzasztó mellékhatást okozott az életmentő agyműtét a kisfiúnál! (fotók)
Megrázó részletek: Testvérei szeme láttára fulladt meg az emésztőben a kis Levente!

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Teljesen kiakadtak a netezők ettől a krumplipüré recepttől!
Aknába esett és megfulladt egy 18 hónapos kisfiú Körösújfaluban, míg a család pakolt!
Kaliforniai tűzvész: Ennyi maradt Gerard Butler malibui otthonából! (videó)
Élő adásban parasztozta le Tillát Liptai Claudia!
Még mindig várja az álomgazdit a magára hagyott Frankie!
Megöltek egy gyalogost Érden a karambolozó autók!
Utcára dobták, most tolonganak Turcsi malacért!
Botrány botrány hátán a villában: Nekiment VV Gregnek az egyik új lakó!
Egy fűszer- és gyógynövény, amely akár a fokhagymával is felveheti a harcot!
Recept: Édesanyám évek óta ezt a receptet használja, de egyszerűen nem lehet megunni és nem is akarjuk!
Elképesztő fotók: Még az űrből is látszik a brutális kaliforniai erdőtűz!
22 milliót fizet a fiatal lány annak, aki végre hajlandó járni vele!
Pásztói lefejezett baba: Az apának nevet kell adnia meggyilkolt fiának!
Látott már pókot kurzorral fogócskázni? (videó)
Botrány Pest megyében: aljas dolgot tett a 13 éves a mozgássérülttel!
Ritkán van példa akkora hőingadozásra, amilyen a hétvégén lesz!
18+ Nem kellett sokat várni: már meg is volt az első szex a ValóVilágban! (videó)
Kálloy Molnár Péter: az orvosoknak köszönhetem az életem!
9 éves a lánya, de még mindig szoptatja az anya! Önnek mi a véleménye?
Sürgősen gazdit keres Trió, a háromlábú cica!
Földhöz vágta kétéves fiát a fiatal apa!
Gáspár Evelin Jennifer Lopeznek érzi magát! (fotó)
Cuki videó: Így marasztalja a kíváncsi kispingvin a fotóst!
Megrázó fotókon a kunszentmiklósi horrorbaleset: Agyonnyomta a sofőrt a felborult autó!
Ezekkel a gyógynövényekkel vedd fel a harcot a felfázás ellen!
Recept: Nagyon finom és hó végén is jóllakik belőle a család!
Durva vallomás VV Renitől: valójában férfinak született! (videó)
Fotók: Boldogan járja az üzleteket Eva Rezesová!
Meghökkentő részletességgel mesélt a futónő a brutális támadásról!
Minél hamarabb szerető otthont kell találni ennek a gyönyörű kutyusnak!
Peches nap volt ez a győri BMW-snek!
18+ Izzik a levegő a villában: VV Krisztián máris kipróbálta Adrit!
Zsálya: Kialvatlanság, szorongás, pánikbetegség ellen!
Recept: A dió és meggy nagyszerű párost alkot. Te is ismered ezt a sütit?
Durva: A kommandósok rángatták ki Gáspár Virágot az ágyából!
Ezért van házuk a csigáknak!
Döbbenetes új hírek érkeztek a kőbányai sz.pófantomról!
10 éves kislányt vádolnak gyilkossággal, bilincsben vezették elő! (videó)
Így érzékelik a kutyusok az idő múlását!
Gusztustalan, barna, büdös víz folyik Szegeden a csapból!
Szexbaleset történt a villában? Mentőt kellett hívni! (videó)
Végzett az egész családjával, most mégis megúszta a halálbüntetést a családapa!

thenews.hu
18+ Fotók! Pesterzsébeti taxistámadás: még az utastér tetejét is vér borította!
Emberi gonoszság miatt már kétszer majdnem meghalt a kutyus, végre szerető otthonra lelt!
Megőrülnek a rajongói: Az öltözőben mutatta meg hatalmas melleit Tolvai Reni! (fotó)
ValóVilág 9: Reni a villában tudta meg, mi is az a mássalhangzó!
Aljas dolgot művelt egy páros az Andrássy úton, térfigyelő kamera rögzítette őket!
Döbbenet: Öten erőszakoltak meg egy négyéves kislányt a kórházban!
Ismét felbukkant a rejtélyes űrkocka a Nap közelében! (videó)
Tragédia Kecskeméten: elindult a buszmegállóból a férfi, halálra gázolták!
Álomgazdiját várja ez csöpp kis négylábú!
Kitálalt: Meglepő dolgokat mondott volt férjéről Liptai Claudia!
Amerikai izomautó szívét építették bele ebbe az öreg BMW-be! (videó)
Cuki videó: Felszállt a buszra a kutyus, hogy kövesse a munkába tartó gazdáját!
Leütötték, elesett, másnap a testvére talált rá holtan Galambokon!
Csipkebogyó: Érszűkület kezelésére, cukorbetegségre, immunerősítésre, stresszoldásra!
Recept: Egészséges, diétás és isteni finom! Köretként vagy akár önmagában!
Külföldre menekültek a botrány elől Weisz Fanniék!
Halottaskocsin vitték VV Fannit a krematóriumba!
Napokon belül kiengedik a börtönből a két brutális kaposvári tinigyilkost!
Csaknem 100 ezer követője van ennek a gyönyörű cicának! Hogy miért? Nézd meg a fotóit!
Ketten haltak meg a borzalmas balesetben az M3-ason!
Rejtély Pesterzsébeten: öngyilkos lett a férfi, majd az édesanyját is holtan találták!
VV Adri: Szeretek sz.pni amúgy! 18+ Videó!
Még két hét, aztán hatalmasat változik az időjárás!
Botrányos fotóval sokkol Madonna!
Segítsünk a gazdinak: Május 23-án elütötték a kutyust, majd sokkos állapotban elmenekült az állat!
Ezt a rejtélyes üzenetet küldte, mielőtt eltűnt a 17 éves Erika!
Ilyet még nem látott! Hihetetlen szoros kapcsolat alakult ki e között a két kutyus között! (videó)
18+ Videó! Mindent bevet Baukó Éva: Nézd meg őt a kádban!
Súlyos baleset Csanytelken: Kiszakadt a BMW motorja az ütközés következtében! (fotók)
Ez a gyógynövény hatásosabb a pattanások ellen, mint a receptre felírt krémek!
Recept: Egyszerű alapanyagokból finom és kiadós étel.
Őrületbe kergeti a netezőket ez a kép!
Sokkot kaptam a látványtól! - Kamera elé álltak a megerőszakolt 4 éves kislány szülei! (videó)
Székkutasi vonattragédia: Milán édesapja autós felvonulással kísérné utolsó útjára fiát!

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Íme kilenc gyógynövény, hajhullás ellen, csodákat művelnek a hajaddal!
Recept: Kétféle tészta és egy mennyei krém! Egy ilyen sütivel megéri bűnbe esni!
Tudtad? Megérzik az állataink a halálunk közeledtét!
Nevelőszülőkhöz került a kislány, akit a rendőrség szerint megerőszakolhattak Cegléden!
Kegyetlen mészárlás: Átvágták az apa és az ágyhoz kötött fiú torkát Szatmárnémetiben!
Segíts egy megosztással: Nem tudták magukkal vinni az albérletbe! S.O.S. gazdira vár!
Újabb videó terjed a neten: Így hempereg Baukó Éva egy ágyban Győzikével!
Undorító dolgot művel egy ismeretlen Kulka János profiljával az interneten!
Cuki videó: Szó szerint belerobban az avarba a kutyus, úgy örül neki!
Halálos baleset: Elütöttek egy 61 éves férfit, majd áthajtott rajta egy furgon!
Tüsszögés, eldugult orr, köhögési rohamok: Gargalizálj sós vízzel!
Recept: Minden évben az ünnepi asztal kedvence! Próbáljuk ki jó előre!
Ket­tős gyilkosság: Vérbe fagyva találtak rá La­josra és fiára! (videó)
Durva: Öngyilkos akart lenni Rékasi Károly!
Ér egy fotót az életed? Szelfizés közben zuhant a mélybe a házaspár!
Példaértékű: Sztárok fotózkodtak kutyusokkal, hogy segítsék az árva állatokat!
Un­do­rító fotókat ta­lál­tak egy férfi­ telefonján az el­tűnt Mad­die-ről!
Döbbenet: 100 éves nénit erőszakolt meg a 20 éves férfi!
Hatalmas újítás az Apple-nél, ezt mindenki imádni fogja!
Velence víz alatt, már tízen meghaltak Olaszországban az ítéletidő miatt! (fotók)
Klórgázmérgezés volt a Semmelweis újszülött-intenzívosztályán!
Azért kisebbítette a melleit a riporternő, hogy az emberek az arcára figyeljenek! (fotók)
Hetek óta az utcákat járta a kis tacsi keverék! Segíts neki megtalálni az álomgazdit!
Visszajön a vasárnapi boltzár? Itt a kormány válasza!
Példaértékű: Egy egész falu fogott össze a 14 árva kiskutyáért!
"Nem tartom magam ribancnak" - Itt a folytatása Baukó Éva bugyiba nézegetős képének!
Holtan találták meg a kamionsofőrt, aki előző nap halálos balesetet okozott!
Fahéj: baktérium- és gombaölő, vércukorszint-szabályozó, memóriajavító!
Recept: Így süthetsz házi kiflit alig 30 perc munkával!
Véres jelenet a Tv2 forgatásán: durva balesetet okozott Rubint Réka!
Betelt a pohár: kitálalt a meggyilkolt soroksári futónő özvegye!
Gyilkosság Rákoskeresztúron: Nem tudja megmondani Dávid, miért ölte meg Fannit!
Régóta gazdit keres Angyal Bandi, legyél Te az álomgazdija!
Ez is része lesz az Orbán-féle megszorító csomagnak!
Cuki videó: Medvének képzeli magát a kutyus!
Baukó Éva: Engem sajnos nem molesztált senki...
Tóth Andi totál ruhátlan képet posztolt az Instára! (fotó)
Felvágta az ereit a megölt négy hónapos sülysápi csecsemő anyja! (videó)
Ezekből a gyógynövényekből mindig legyen otthon a házipatikában!
Recept: Mikor sütöttél utoljára méterest? Most itt az ideje!
Cuki videó: Így örül a gazdijának a vak és süket kutyus!
Így kell ezt: Erdélyi programokra ad milliárdokat az Orbán-kormány!

thenews.hu