TheNews
            KEZDŐLAP      FELIRATKOZÁS  
2019. június 26. szerda, János, Pál
A világon egyedülálló mintázattal született egy ló Új-Zélandon! (fotók)
A lovakat már a vikingek idején meghonosították Izlandon, és az ország kemény törvényeinek köszönhetően fajtiszták maradtak az utóbbi ezer évben. Most viszont egy új szőrmintát azonosítottak egy állaton, írja a CNN.

Baldur Eiðsson izlandi lótenyésztő elmondása szerint nem hitt a szemének, amikor lova, Ellert fehér pöttyökkel a testén látott napvilágot.




Az ötéves mén hasonlít az anyjára, bizonyos karakterekben mégis eltér tőle. Szürkésbarna testén, fekete sörényén és farkán látványos fehér árnyalatok vannak, arca teljesen fehér, szemei pedig rikító kékek.




Freyja Imsland genetikai szakértő a közelmúltban sokat dolgozott együtt a gazdával, és elmagyarázta, hogy miért olyan különös Ellert színvilága.

Ez a színváltozat csak rá és az utódaira jellemző, a világon nem létezik több olyan ló, amelynél előfordul a jelenség.

A ló kiemelkedő vérvonalból származik. Anyja és apja és első osztályú utódokat nemzett.

Eiðsson arról beszélt, amikor Ellert megszületett, arra gondoltak, hogy hiba csúszott a tenyésztésbe, és hogy az anya rossz lóval párosodott. DNS-tesztnek vetették alá a csikót, és kiderült, hogy tévedtek.

Minden pontosan úgy történt, ahogy tervezték, csak Ellert testében génmutáció alakult ki, ami miatt foltos lett a teste.

- Azt mondjuk rá, ýruskjóttur, ami annyit jelent, hogy pettyes – mondta a gazda, hozzátéve, hogy ez lett az állat színezetének hivatalos megnevezése is.

Ellert a születése óta négy utódot hozott világra ugyanilyen mintázattal. Ugyanakkor a szakemberek szerint nagyon kell figyelni rájuk, mert bármelyik pillanatban a színükkel együtt kihalhatnak. Ehhez elég egy vulkánkitörés vagy egy fertőző légúti betegség is.

Forrás: 24
Minden megosztás számít! Ferdinánd, ez a sokat szenvedett kiscica segítséget kér! Élni szeretne!

Sheila, a hűséges kutya, 1 éve vár letartóztatott gazdájára a rendőrőrs előtt!

Recept: A legegyszerűbb cseresznyés süti, amit megsüthetsz!

Megrázó: Kiderült, miért halhatott meg a 8 éves kislány a MOM Sportközpontnál! (videó)

Szuper kezdeményezés: Bécsben tanfolyamra mennie az újdonsült kutyatulajdonosoknak!

Pénzügyőrök mentettek baglyot az M3-ason!

Öngyilkosság Budapesten: A 8-dik emeletről vetette ki magát egy kamasz!

Pataky: Én 65 ezer éves vagyok, a feleségem pedig 40 ezer!

S.O.S!!! Bőrbeteg kutya kidobva az erdőben!

Minden megosztás számít! Ferdinánd, ez a sokat szenvedett kiscica segítséget kér! Élni szeretne!
Sheila, a hűséges kutya, 1 éve vár letartóztatott gazdájára a rendőrőrs előtt!
Recept: A legegyszerűbb cseresznyés süti, amit megsüthetsz!
Megrázó: Kiderült, miért halhatott meg a 8 éves kislány a MOM Sportközpontnál! (videó)
Szuper kezdeményezés: Bécsben tanfolyamra mennie az újdonsült kutyatulajdonosoknak!
Pénzügyőrök mentettek baglyot az M3-ason!
Öngyilkosság Budapesten: A 8-dik emeletről vetette ki magát egy kamasz!
Pataky: Én 65 ezer éves vagyok, a feleségem pedig 40 ezer!
S.O.S!!! Bőrbeteg kutya kidobva az erdőben!
Ő a világ legparányibb óriáspanda-bébije!
Egy vállalat mosdójában szülte meg a gyermekét, majd a szemétbe dobta!
Recept: Laza 20 perc, fél óra alatt elkészül ez az isteni desszert!
Kerekeket kapott a lábait elvesztett 90 éves teknős! (videó)
Súlyos balesetnél veszett el egy pár kutyája, végül összefogással visszakerült a gazdikhoz!
Friss: Holttestet találtak Csepelen!
Teljesen kiakadtak az emberek Schobert Norbika képén! (fotó)
Sok megosztásra van szükség! Eltűntek a képen látható kutyusok!
Tudtad? Számos kedvező hatása van az egészségedre annak, ha cicát tartasz!
Recept: Fél óra alatt asztalra varázsolható, sütés nélküli finomság!
Saját anyja ke­se­rí­tette meg a nő éle­tét a neki adott névvel!
Elpusztult az összes kisgólya a bekamerázott gemenci fészekben!
Porszívóval mentettek ki a kútból egy kéthetes kölyökkutyát az egri tűzoltók!
Nem tudtak szexelni a 9 hetes babájuk sírásától, a halálát okozták!
Sokkoló videó: Többször megüti és az ágyhoz nyomja a 101 éves nénit a gondozó!
Sziasztok! Liza vagyok! Egy megosztással szeretném a segítségeteket kérni!

Kétségbeesettem keresi eltűnt idős kutyusát Debreczeni Zita!
Végzett a férfi a 13 éves kislánnyal, miután megtudta, hogy teherbe ejtette!
Recept: Meggyzselé, túrókrém! Ilyen finomat még nem ettél!
Nem mindennapi látvány: Videó készült a medvékkel kötekedő farkasokról!
Megfejtették a szomorú kutyaszemek titkát!
Pezsgőzhetett a Viking Sigyn kapitánya a dunai tragédia előtt!
Horrorgyilkosság Dánszentmiklóson: megkínozták, felakasztották, majd elégették ismerősüket!
Egy templomban találták ezt a kis pöttömöt! Segíts neki egy megosztással gazdisodni!
1500 km-t gyalogolt délre az éhező jegesmedve, egy városban próbált élelemhez jutni!

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Döb­be­ne­tes bi­zo­nyí­ték: Ketten gyilkolhatták meg a 6 éves Leonettát!
Gazdit keres Falco, ez az mosolygós nagy maci!
Új állatfaj: Rókamacskát fedeztek fel Korzikán!
Kinyomta a szúnyoghálót és kizuhant a harmadikról az aszfaltra egy kislány!
Recept: Hűsítő, citromos finomság, amit imádni fogsz!
Féltő gonddal terelgeti újonnan született kicsinyét a dámtehén a Budakeszi Vadasparkban! (videó)
Isten éltessen Paula! 50 éves lett a világ legöregebb lajhárja!
Demcsák Zsuzsa már jósol is: Kislányt szül majd indiai férjének!
Családi vérfürdő Galgahévízen: Megszólalt az egyik testvér, ezért robbant ki a balhé!
Ez a 4 hónapos szépség az Illatos úton csak arra vár, hogy végre neki is legyen egy szerető gazdija!
Cuki videó: Így fal fel három éhes mormota egy sárgarépát másfél perc alatt!
Végignézte az anya és a fia, ahogy elsüllyed az apa és a lánya a kocsival a nyékládházi tóban!
Recept: Mutatjuk a tökéletes pillekönnyű túrógombóc receptjét!
Még személyit is kapnak a dévaványai mentett túzokcsibék!
Hőgutát kapott egy elkóborolt kutya Litéren, rendőrök mentették meg!
Halálra késelte apját egy 13 éves lány Galgahévízen!
Hátborzongató részletek láttak napvilágot a eltűnt maglódi vállalkozóról!
Odaadóan meg fogja hálálni Cézár, ha végre eljön érte az álomgazdi!
Példaértékű: 3 tanítónő virág helyett menhelyi állatok támogatását kérte pedagógusnapra!
Megszólalt a Hableány kapitányának lánya: Fantasztikus apa és hajós volt... (videó)
Recept: Finom, gyors, könnyű, nyári sütemény. Bármilyen gyümölccsel tökéletes
Élő szobrot játszik gazdijával a tehetséges kiskutya! (videó)
Cuki videó: Új otthonra lelt a fészekből kiesett kéthetes kisgólya!
Megszólalt új házasságáról Demcsák Zsuzsa!
Halott újszülöttet találtak egy vállalat mosdójában!
Segíts egy megosztással: Ezt a cicát keresik Rákoscsabán!
Keksz kutyus előrejelzi a hat éves kislány vércukorszint ingadozását!
Meghalt a kislány, akit 16 órára a forró autóban felejtettek a szülei!
Recept: Nem kell sütni, összesen 20 percet dolgozol vele és behűtve isteni finom!
Jó hír: Kanada betiltja a bálnák és delfinek fogságban tartását!
Amputálni kellett a cica lábacskáit, de most újra tud járni! (videó)
Letették a 15 milliós óvadékot: Kiengedték az előzetesből az ukrán hajóskapitányt!
Kikészült a NAV-döntéstől Gáspár Győző: Elárverezik a család ékszereit!
Segíts egy megosztással: Ez a tündéri 2 hónapos kiscica az Illatos úton várja szerető gazdiját!
Jó ha tudod: Ha mi idegeskedünk, a kutyánk is stresszel!
Recept: Hogy lehet valami ennyire finom? Egy tuti süti délutánra!
Kenyérrel ölte meg 2 éves gyermekét, mert játszott az étellel!
Ezt soha ne tedd! Medvét etet a felelőtlen autós Erdélyben! (videó)
Cuki videó: Minden reggel gitározással kelti gazdáját a cica!
Hableány-tragédia: anyja ölelő karjaiban találták meg a búvárok a hatéves kislányt!
Lek*rvázták Vajna Timit a nyílt utcán!
Ne vásárolj, fogadj örökbe! S.O.S. Teltház van a kunszentmártoni telepen! Kérjük segíts egy megosztással!

thenews.hu
Hős cica mentette meg az egyedül hagyott kisbaba életét!
Recept: Egy régi klasszikus! Gyorsan megvan és nagyon finom!
Egyik kisbabáját kidobta az ötödikről, a másikat megfojtotta az elmebeteg nő!
Ismerd meg Ricket a törpesünit, aki a mosolyával hódit az interneten! (fotó)
Több mint 4400 hüllőt mentettek meg: Nemzetközi állatcsempész hálózatot számolt fel az Europol!
Úgy tűnik, hogy Demcsák Zsuzsa már megint részegen vezetett, elvitték a rendőrök!
Ceglédi tragédia: Halálra gázolta a 18 éves lányt a száguldozó BMW-s!
Segíts egy megosztással: Jutalom jár Nyomi megtalálójának!
Bolyhos kisbölények születtek a Nyíregyházi Állatparkban!
Folytatódik a botrány: megdöbbentő dolgot tette Pécsi Ildikó unokája!
Recept: Habos, diós, kávés és krémes. Mi kell még?
Cuki fotók: Ez a menhelyi cica imádja, ha babkocsiban tologatják!
30 év után tértek vissza a gólyák Gerendásra!
Hableány-tragédia: Megszólalt az elhunyt magyar matróz testvére!
Mindenkit sokkolt Demcsák Zsuzsa esküvője!
Segíts egy megosztással: Ez a gyönyörű cica az Illatos úton várja szerető gazdáját!
Öt kis gólya lett árva Mályiban, nézd meg hogyan élnek most új apukájukkal! (videó)
Döbbenetes, miért gyilkolta meg a gyermekét egy kegyetlen férfi!
Recept: Ez a krém isteni, mostantól a tortákat is ezzel töltöm!
Halált megvető bátorsággal próbált meg átkelni a Wesselényi utcán ez a hatalmas sikló!
(videó)
Követendő példa: Negyven kutyát mentett ki az árvízből apa és fia!
Friss! Meghalt a börtönben Szita Bence másik gyilkosa is!
Sokkoló hír: 2050-re befellegzhet az emberi civilizációnak!
Ez a gyönyörű kutya az Illatos úton csak arra vár, hogy végre valaki hazavigye!
Cuki videó: Mutatjuk a világ első korcsolyázó kutyusát!
Súlyos agykárosodást szenvedett a kisbaba, akit a halott anyjából vágott ki a gyilkos nő!
Recept: Ez a reszelt túrós világbajnok! Ha nem hiszed, teszteld le!
Nem mindennapi videó: Eszméletlennek tettette magát a kutya, hogy gazdája bemutathassa rajta az újraélesztést!
Simogass, etess bárányt, emut, tehenet, mangalicát a kosdi birtokon!
Képtelen volt elviselni a 17 éves lány, hogy megerőszakolták, inkább az eutanáziát választotta!
Pécsi Ildikó: Az unokám ne jöjjön a közelembe!
Somának eddig sajnos nem sok jóban volt része! Segíts neki egy megosztással szerető gazdit találni!
Cuki videó: Megjelentek a rögbipályán a vízilovak és elkezdtek legelészni!
Nem tetszett neki, ahogy ránéz a 11 éves kislánya, 70-szer szúrta meg késsel!

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Szegény Ladynek hatalmas emlődaganata van! Ha mással nem is, egy megosztással segíts neki!
Symba, a magyar csodakutya újra a világ legjobbjai között!
Borzalom: Betört a hullaházba és két halottat megerőszakolt!
Recept: Szuper omlós almás pite a nagyi receptje szerint készítve!
Kutyát választottak polgármesternek a kisvárosban!
Itt a bizonyíték arra, hogy a gazdik és a kutyáik tényleg hasonlítanak egymásra!
Pataky Attila már a szellemvilágnak is parancsol!
Horror: Emberi maradványokkal teli babakocsit tologatott egy házaspár!
Segíts egy megosztással megtalálni Somát! Eltűnt Újpesten, a szerdai viharban!
Cuki fotók: Az idősek otthona lakóit kérték meg az állatmentők, hogy kiscicákat gondozzanak!
Katasztrófa a Dunán: A vihar hangja sem tudta elnyomni a hangos sikolyokat!
Recept: Kb 10 perc alatt összekevered, a többit a sütő végzi.
Cukiság: Rózsaszín fülű, foltos törpemalacok születtek Debrecenben!
Szomorú hír érkezett: Elpusztult Leo, a Kedvencek temetője sztárja!
Borzalom: Négy éves kislányát kényszerítette szexre a nő!
Katasztrófa a Dunán: Megszólalt a Hableányt elsüllyesztő szállodahajó kapitánya!
Minden megosztás számít! Elveszett Rozsdi a Pólus Centernél!
Cuki videó: Addig üldözte a kóbor kutyus a buszt, míg a sofőr örökbe fogadta!
Egy nyugalmazott rendőr tudja, hova rejthették VV Fanni holttestét!
Recept: Félórás csodasüti! Mosogatással együtt is megvan 35 perc alatt!
Az autó hátsó ülésén adott életet kiskutyáinak a mentett kutyus! (fotó)
Cuki fotók: Ellenállhatatlan, ahogy a két cica összebújva nézi az esőt!
Megrázó: Osztálytársa előtt halt szörnyet a gyönyörű tini Cegléden!
Katasztrófa a Dunán: Itt a videó a halálos ütközésről!
Segíts Lilinek egy megosztással! Álomgazdiját keresi!
Nagy volt a mókával a Nyíregyházi Állatparkban: Játékokat kaptak az állatkák!
Pataky Attila azt állítja, hogy ő űzte el az esőt a hétvégén!
Recept: Puha, omlós, nem túl édes, de nagyon finom! Próbáld ki Te is!
Gyász: Elpusztult Malajzia utolsó hím rinocérosza!
Szavazni mentek, hazafelé, árva őzgidát mentett apa és lánya! (videó)
Bezárta egy szobába, éhenhalt a 3 éves kislány, mert az anyja lelépett egy hétre bulizni!
Ezért kellett meghalnia a fiamnak - Terhes kismamát és kisfiút is megölt az ámokfutó autós!
Egy újabb kisöreg, akit elhagyott a "kedves" gazdája! Segítsünk neki otthont találni!
Kóbor kutya mentette meg az életét egy sérült túrázónak! (fotók, videó)
Holtan találták meg a 3 éves kislányt, akit egy fához állított az apja büntetésből hajnalban!
Recept: Készítettél már túrós zserbót? Ha még nem, akkor ideje kipróbálni!
Szívszorító videó: Minden nap a tanterme előtt várja elhunyt tanár barátját a kutya!
Méheknek nyitott miniatűr éttermet a McDonald's! (videó)
Hoppá! Nézd, kivel melegedett össze Vajna Tímea! (fotó)
Rejtélyes holttestek Szegeden!
Segíts egy megosztással szerető gazdit találni Verának!
Figyelem! Ingyenes nősténymacska-ivartalanítás pesterzsébeti lakosoknak!

thenews.hu