TheNews
            KEZDŐLAP      FELIRATKOZÁS  
2019. április 26. péntek, Ervin
Ózdi családirtás: "Éreztem, ahogy ömlik rám a vére"
Szörnyű részletekről számolt be az ózdi gyilkosságot túlélő édesanya. Bogdán Andrea két fiát brutálisan meggyilkolta az élettársa, az asszonynak pedig végig kellett néznie, ahogy a fiai meghalnak, utána pedig órákon át könyörgött a saját életéért.

Mint megírtuk, brutális gyilkosság történt az egyik ózdi lakásban november 26-án: egy 31 éves férfi, Sz. Ádám 41 éves élettársára, Andreára, illetve a nő két fiára támadt rá. Andreát életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, 16 és 18 éves fiai azonban belehaltak a késsel ejtett szúrásokba, jóllehet a férfi korábban azt mondta, szerette Andrea gyerekeit, éppen ezért költöztek egy albérletbe, ahol átlagos családként éltek.

Ez is érdekelheti: Ózdi családirtás: Megszólalt a gyilkos húga!


Sz. Ádám a fiúk meggyilkolása után még órákon át gyötörte Andreát, fogva tartva őt halott fiai mellett. A kegyetlen gyilkosság részleteiről a fiait elvesztő édesanya a Ripostnak mesélt.

Andrea elmondása szerint élettársa már a gyilkosság előtti szombaton is furcsán is viselkedett, vasárnap pedig már a házban is tört-zúzott, a nő pedig arra kérte őt, hogy költözzön el. Mivel a férfi összetörte a kazánt is, így csak egy szobában tudtak fűteni – ezért aludt az édesanya a két fiával, ahol Krisztián és Roland végül életüket vesztették.
Bár aznap este bezárkóztak, Sz. Ádám mégis bejutott az albérletbe.

– Krisztián éjjel kiment az udvaron lévő vécére, de a bejárati ajtót nem zárta vissza. Így juthatott be Ádám anélkül, hogy észrevettük volna. Arra ébredtem, hogy egy hatalmas ütést mér a jobb halántékomra. Felriadtam, ömlött a vérem. Ahogy kinyitottam a szemem, megláttam Krisztiánt, feltámaszkodott, majd azt mondta: „Anya, mi a...”, aztán eldőlt. Ő volt az első, akivel végzett az élettársam – mondta a Ripostnak Andrea, aki Rolanddal megpróbálta elvenni Ádámtól a kést, ezért dulakodni kezdtek.

– Ahogy próbáltuk elvenni tőle a kést, ott vágott és szúrt bennünket, ahol ért. Roland segítségért akart menni, de Ádám maga után bezárta az ajtót. „Anya, anya, anya!” – kiabált a fiam, rángatva a kilincset, aztán összekuporodott, majd a kilincset markolászta, miközben Ádám halálra szurkálta őt. A gyönyörű babám arcát is megszúrta, én hiába próbáltam lefogni – mesélte az édesanya, aki fiai halála után még öt órán át könyörgött az életéért élettársának, hiszen Sz. Ádám súlyosan megsebesítette őt.

– Átrángatott a közös szobánkba, lefektetett az ágyra. Ordítottam, sírtam fájdalmamban. [...] A derekamból ömlött a vér, egy ruhával elkötötte a sebet. Később megvágta a saját torkát, éreztem, ahogy ömlik rám a vére. Tiszta pólót vett, majd átölelt és azt mondta: „együtt halunk meg”. Könyörögtem, hogy hívjunk mentőt, hiszen a gyerekek is megsérültek! A szája elé tette az ujját, majd azt mondta: „Nincs semmi bajuk... Alszanak!” – emlékezett vissza Andrea, aki csak akkor tudott elmenekülni, amikor Sz. Ádám elkezdett gyengülni a vérveszteség miatt.

– Kiabáltam, ahogy az erőmből telt. Akkor talált rám a szomszédasszony. Az utolsó emlékem, hogy Ádám kiabál: „Gyere vissza, úgyis megöllek!” – mesélte az asszony.

Fotó: Sulyok László

Forrás: Blikk
Imádják az emberek: 14 éve jár egyedül sétálgatni a fehér ló!

Két búcsúlevelet hagytak hátra: Pisztolyával és lányával együtt tűnt el a dunavarsányi apa!

Vajna Tímea legfőbb lelki támasza, Chanel nevű cicája!


Tragédia a matekversenyen: Kizuhant a fiú a negyedikről!

Megkeresik Bárót, az ország kedvenc gólyáját!

Vakvezető kutyák világnapja: Jótékonysági séta lesz szombaton Budapesten!

Horror: Nyaralás közben végezte ki családját az apa!

Durva szaharai véreső közelít felénk! (videó)

S.O.S.! 3 nap múlva Inárcson altatni fogják!!! Segíts neki kérlek legalább egy megosztással!

Imádják az emberek: 14 éve jár egyedül sétálgatni a fehér ló!
Két búcsúlevelet hagytak hátra: Pisztolyával és lányával együtt tűnt el a dunavarsányi apa!
Vajna Tímea legfőbb lelki támasza, Chanel nevű cicája!
Tragédia a matekversenyen: Kizuhant a fiú a negyedikről!
Megkeresik Bárót, az ország kedvenc gólyáját!
Vakvezető kutyák világnapja: Jótékonysági séta lesz szombaton Budapesten!
Horror: Nyaralás közben végezte ki családját az apa!
Durva szaharai véreső közelít felénk! (videó)
S.O.S.! 3 nap múlva Inárcson altatni fogják!!! Segíts neki kérlek legalább egy megosztással!
S.O.S.!!! Azonnal befogadó kell ennek a másfél év körüli kisfiúnak!!!
Visszatért röpképtelen párjához, Macushoz Szofi, a fehér gólya! (videó)
Recept: Végre egy marlenka recept, ami pont olyan, mint a bolti!
"Szörnyű, elmondhatatlan" – Rákóczi Feri és családja a Srí Lanka-i pokolban rekedt!
Gyász: 22 éves korában elpusztult Charlie, a világ legöregebb fogságban elő vidrája!
Közel hétszázezren kedvelték a videót, amin a kutyus kergeti a farkát! Nézd meg miért!
Notre-Dame-i tűzvész: Megvan, mi történhetett?
Egyetlen ütéssel ölt egy férfi Tatabányán! Térfigyelő kamera rögzítette! (videó)
A Tisza parton találták ezt a két beagle-t, Nyírmadán várják a leendő gazdijukat!
Az óceánban sodródott ez a kutyus, szerencsére sikerült kimenteni!
Recept: Ennek a sütés nélküli finomságnak nincs párja!
Halálra vertek egy férfit Pesterzsébeten az utcán szombat éjjel!
17 apró nyárilúd-fiókát mentettek a Fertő-tónál!
Lélegzetelállító videón, ahogy szarvascsapat futott át Komáromon!
Horror Taktaharkányban: a szennyvíztartályban halt meg a kétéves fiú!
Rengetegen meghaltak: Sokkoló videón a húsvéti vérontás Srí Lankán!
Rajtunk a sor! Segítsünk egy megosztással ennek a sokat szenvedett kutyusnak szerető otthont találni!
Cuki videó: Anyja erszényéből csipeget epret a potoróbébi!
Horror Zsámbokon: Halott áldozatát erőszakolta meg János!
Öngyilkosság Szegeden?
Igazán ritka felvétel készült egy autó előtt átugró szarvasról Borsodban! (videó)
Tapsifülesek verekedtek össze az út közepén! Mentők biztosították a terepet! (videó)
Rászakadt a hívőkre egy templom istentisztelet közben!
Döbbenet Gödöllőn: Elhagyott, síró csecsemőt találtak a fűben!
Segíts egy megosztással: Kevin nagyon szeretne már gazdihoz költözni a rácsok mögül!

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Társkeresőn bukkant fel Hosszú Katinka! (fotó)
Botrány! Autista kisfiút dobtak ki a moziból!
Osszátok légyszi, ne éljen a rácsok mögött ez a tündéri 1 év körüli kislány!
Vastag Csaba: Annyi gazdátlan állat van, úgyhogy állatot nem veszünk!
Andy meglátogatta Vajna Timit az éjjel!
Másodszor is teherbe ejtette saját lányát a debreceni férfi, megölték a babát!
Gyász: 90 éves korában elpusztult az egyik legritkább teknősfaj utolsó ismert nősténye!
Kötéssel a szárnyán lábadozik Füli, az elgázolt bagoly!
Eltörte 5 hónapos csecsemője karját az ötvöskónyi férfi, mert idegesítette a sírása!
Borzasztó látvány: Így omlott össze a Notre-Dame tornya a tűzben!
S.O.S. Sürgősen véradó kutyára van szüksége Trixinek!
Ember mit teszel? Még el sem kezdődött a húsvét, máris megvan az ünnep első kidobott nyuszija!
Keresztes Ildikó: Annyi pozitívumot hoz egy kis kedvenc az ember életébe, amennyit sokan el sem tudnak képzelni!
Mosonmagyaróvári diák a tanárának: Két lehetősége van, vagy pénzt ad, vagy lelövöm!
Borzalom: Halott nőt erőszakolt egy biztonsági őr a kórházban!
Gyógyítják az agysérült embereket a tengerimalacok!
Néhány nap múlva szabadon engedhetik a Sukorón lábadozó sérült gólyát! (videó)
Kómába esett Boros Lajos: csoda, hogy életben maradt!
Újra felbukkant: Most egy Opelt tett magáévá Gergő, az autókkal közösülő fantom!
Segíts gazdit találni! Oltott, chipes, ivartalan, extra bújós cica gazdit keres!
Először sikerült lefényképezni egy fekete lyukat! (fotó)
Medvebocs csatangolt Balaton környékén!
6 milliárdos áfacsalási ügybe keveredett Berki Krisztián!
Recept: Bögrés, foltos finomság alig fél óra alatt!
Ezt csinálja a cicád, amíg Te az igazak álmát alszod! (fotók)
Szívtelen emberek: Nem elég hogy túletették, költözéskor sem vitték magukkal szegény cicát!
Leugrott egy 12 éves kisfiú a hetedik emeletről! Búcsúlevelet is hagyott!
Megvertek és fojtogattak egy kisdiákot a társai Nádudvaron! (fotó)
Segítsetek kérlek! Altatásveszélyben van a Kisteleki gyepmesteri telepen!
Botrány: 3 éves gyermeken akartak nemátalakító műtétet elvégezni!
Így próbál veled kommunikálni a cicád!
Felborította és megtépte a postást egy idős nő Böszörményben!
Recept: Ez lesz a húsvét sztárja! Kellemes savanykás, nem túl édes, nagyi-féle finomság!
40 éve nem láttak a környéken olyan dámszarvast, amilyen a napokban tűnt fel Abonynál! (fotó)
Ilyen hatással vannak az egészségünkre a háziállatok!
Jászladányi darabolós gyilkos nővére: Haragszom rá, hogy idehozott egy feldarabolt holttestet!
Baukó Éva: Azért irigyelnek a magyarok, mert egy igazi jelenség vagyok...
Segíts Szuzikának egy megosztással szerető gazdit találni!
Magyarmecskei csecsemőgyilkosság: A halálba sírta magát a baba!
Elpusztult Báró, Magyarország legismertebb gólyája!
Mumifikált állatok kerültek elő egy óegyiptomi sírból! (fotók)
Döbbenet: Nem tudott se írni, se olvasni, felvették egy iskolába tanítani!

thenews.hu
Recept: Bomba jó sütés nélküli finomság húsvétra!
Ferde mosolyának köszönhetően talált magának szerető családot Mosley!
Gyönyörű szőke zebrát fotóztak! (fotó)
Dagad a botrány: Majka kitálalt, durva, amit mondott!
Amíg az édesanya túlórázott, az apa a saját kislányát erőszakolta Tolnában!
Ez a cica csak arra vár az Illatos úti telepen, hogy valaki végre hazavigye!
Házi kedvencek társaságában tanulhatnak a gyerekek a nyíregyházi iskolában!
Recept: A nagyi pehelykönnyű túrós pitéje!
Lebénult Sas József a bal oldalára!
Láttál már szivárványos bundájú mókusokat? (fotók)
Sose gondolták volna: 10 év után lett meg az eltűnt cica!
El fogom vágni a nyakukat! - Bosszút esküdött a meggyilkolt 6 éves Leonetta apja!
Rendszeresen erőszakolt meg autókat Gergő!
Segítsetek Cathy-nek egy megosztással gazdit találni! Nem maradhat ott, ahol most van!
Maga a csoda: Visszatért Afrikából a féllábú gólya!
Rossz hírt közölt rajongóival Demjén Rózsi!
Recept: Kívül finom ropogós, belül isteni puha a tésztája.
Gazdit keres Anglia legmagányosabb cicája!
A felelős állattartást segíti az új programjával a Nébih!
Súlyos dolgok derültek ki a meggyilkolt soroksári futónő ügyében!
Borzalmas látvány: Női holttestet találtak egy szeméttelepen Jászladányban!
Monster egy igazi kis energiabomba gazdit keres!
Tudatosan használják a kutyusok A bánatoskutya-nézést!
Recept: Egy isteni finomság receptje, amit Te is sokszor elkészítesz majd!
Borzalmas gázolás Szegeden: Mindkét lába leszakadt a 18 éves Krisztinának!
Cuki videó: Giganyuszi a kislány legjobb barátja!
Videón a gólyatölgy, amin 15 gólyapár rakott fészket!
Most jött a hír: Holttestet találtak a Népligetben!
Agyonverte 3 éves kislányát az apa, mert nem tudta megoldani a matek feladatokat!
Megosztásokat kérünk! Ha bárki felismeri ezt a 2 kiskutyát, kérjük jelezze a Kóborka Állatvédőknek!
Pirosfenekű páviánok érkeztek a Veszprémi Állatkertbe!
Édesapja megölését is megúszta a tornyospálcai gyilkos!
Kizuhant a kilencedikről egy idős férfi Budapesten, aztán fennakadt a nyolcadikon!
Tévhitek az ivartalanítással kapcsolatban!

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Gyűrűsfarkú makibébik születtek a Debreceni Állatkertben! (fotók)
Beteg a cicád? Így add be neki a gyógyszert!
Már csak ez mentheti meg Bíró Icát a kilakoltatástól!
Kiderült milyen kapcsolat volt a meggyilkolt Csenge és az ózdi polgármester között!
Tavaszi madárvonulás: Most induljon madárlesre a Fertő tóhoz!
Halottnak tettette magát a hisztis kutyus! (fotók)
Durva: Szőnyegbe tekerve verték össze Vujity Tvrtkót!
13 éves diáklányt rúgott hátba egy egri apa, mert bántotta a kislányát!
Segíts egy megosztással Mayának szerető gazdit találni!
Lövöldözés volt az M5-ös autópályán! (videó)
Elválaszthatatlan barátok a kacsa és a 8 éves kislány! (videó)
Recept: Kávés, krémes és nagyon finom!
Hódi Pamela nem titkolja, hogy őt elsősorban a pénz motiválja!
Cuki videó: Pár percre maradt nyitva a kocsiajtó, a koala már odabent ücsörgött!
Egyszerű méhecskehotellel Te is segíthetsz a rovarok fennmaradásában! (videó)
Megrázó felvételek: Élőben közvetítették a facebookon a 4 éves Dávid halálát!
Hogy lehet ennyi eszük? Körbebetonozták a fákat a Nyugati pályaudvaron!
Gazdit keres Viola! Nyugodt, chipes, ivartalan, nem rombolós kislány!
A családi házuk kertjében lőtték fejbe a 2 éves kislányt!
Óriási botrány: azonnal cseréld le a Facebook-jelszavad!
Ilyet is ritkán látunk: 12 gólya landolt egy berekszói háztetőn! (fotó)
Cuki fotók: Kölyökkutya barátja mutatja az utat a megvakult, idős kutyának!
Recept: Rég volt már karácsony? Együnk valami mákosat!
Rosszul lett a bíró előtt Lagzi Lajcsi, amikor meghallotta, mivel vádolják a feleségét!
Különleges rózsaszín kiselefánt született a Kruger Nemzeti Parkban! (fotók, videó)
Csodálatos fotókon egy körmendi gólyapár találkozása!
Szerszámnyéllel vertek agyon egy pándi nyugdíjast!
Kerekesszékbe került Marsi Anikó!
Gazdit keresünk ennek a gyönyörű hölgynek!
Recept: Gyors, egyszerű, kiadós és napokig omlós! Hirtelen vendégseregnél is nagy sikert arat!
A szomszéd kutyusnak köszönheti a család, hogy nem halt meg az égő házban!
Átment a zebrán egy zebra Nyitrán! (fotó)
Újabb Facebook-botrány: 600 millió felhasználó félhet!
Az űrből is látszott a vegyiüzem-robbanás: Legalább 47 halott és rengeteg sérült! (videó)
Látta valaki? Elkóborolt Zsebi a 18. kerületben! Segíts egy megosztással megtalálni!
Különleges barátság: Kölyökkutya segíti a törött lábú csacsi gyógyulását! (fotók)
Egy másik gyermekét is megölte a zichyújfalui csecsemőgyilkos!
Megdöbbentő látvány fogadta Koós özvegyét a sírnál a temetés másnapján!
Segíts egy megosztással: Hiperbújós tündér cica gazdit keres!
Szörnyű halál: Járókelők találták meg a konténerbe szorult fiatalt, csak a lábai lógtak ki!
Recept: Isteni recept! Már meg sem tudom számolni, hogy hányszor sütöttem meg!
Édes kis csíkos csöppségek születtek Budakeszin!

thenews.hu