TheNews
            KEZDŐLAP      FELIRATKOZÁS  
2019. április 26. péntek, Ervin
Aranyos ritkaság: Íme az amerikai kunkori fülű macska!
Még 2008–2009-ben történt, hogy a Zoo Cat's Cattery akkori tulajdonosa, Zolnai János Szolnokon egy tenyésztőtársával közösen importált Belgiumból amerikai kunkori fülű macskákat. Ennek az első macskapárnak beszerzése úttörő lépés volt, hiszen új fajta képviselői voltak hazánkban.

Az azóta letelt 11 év alatt Zolnai János, illetve unokaöccse, a kennel új tulajdonosa, Szántó Dániel rendszeresen jártak, illetve járnak a különös megjelenésű macskákkal kiállításokra, ahol nemcsak a látogatók tetszését vívják ki az állatok, hanem a bírók is elismerik a hajdani szolnoki, ma iregszemcsei állomány kiváló minőségét.

Az első Magyarországra érkezett amerikai kunkori fülű macska, Mr. Binx európai nagybajnoki, míg párja, Kleopátra nemzetközi nagybajnoki címig jutott el.

Tőlük minden évben világra jött egy-egy alom, s ezek a macskák is minden évben számos díjat nyertek. Így többek között három General Best díjban részesültek, számtalan Best of Best, Best in Show, fajtagyőztes és különdíjak birtokosai lettek. Mindez azt bizonyítja, hogy a tenyészpár importja sikeres volt, a fajtastandardnak kiválóan megfelelnek.

Mivel az első tenyészállatok barnacirmosak voltak, Zolnai János úgy gondolta, hogy más színű kunkori fülűekkel is gazdagítja állományát. Így 2011-ben egy vörös-ezüst cirmos fehér nőstény, míg egy évvel később egy kék colorpoint kandúr, majd 2014-ben egy fóka colorpoint nőstény érkezett. Ezek az állatok Belgiumban, Franciaországban és Ausztriában látták meg a napvilágot.

A hazánkban született amerikai kunkori fülűekre kiváló minőségük miatt külföldről is igen nagy igény mutatkozott és mutatkozik ma is,

így elmondhatjuk, hogy fele-fele arány­ban élnek külföldön és Magyarországon az utóbbi években itthon született amerikai kunkori fülű macskák. Jelenleg nálunk mintegy 12 példányuk él, melyek döntően a Zoo Cat's Cattery-ből származnak.

Az évtized közepén elsősorban a colorpoint színváltozat tenyésztésére fókuszált János, akinél 2016-ben megszületett az első colorpoint alom négy kölyökkel. Jelenleg két nőstény és két kandúr alkotja az állomány magját. Általában még egy alomnyi, azaz átlagban mintegy négy kölyök is él velük. Az első két hazánkba érkezett amerikai kunkori fülű macska mára elég koros, s ivartalanítva töltik nyugdíjas éveiket egy közeli ismerősnél, mivel a tulajdonos lakásában sajnos helyszűke miatt már nem tudja őket tartani.

Az amerikai kunkori fülű macskák meglehetősen nyugodt, jó idegzetű állatok, s könnyen termékenyülnek, így nem jelent gondot a pároztatás. Általában a nőstény 2-3 napot „vendégeskedik” a kandúrnál, ennyi idő eddig mindig elegendő volt a vemhesülésre. Ezután a nőstény visszakerül a saját szobájába.
Általában 3-5 kölyök születik, de előfordult már Németországban 11-es alom is. Maga a fialás problémamentesen zajlik, semmiféle segítséget nem igényeltek eddig a tenyészetben az anyamacskák.

A kölyköket maguk nevelik, gondosan ápolják. Tejük van bőségesen. De olykor-olykor előfordult, hogy a csecset a kiscica nem találta meg élete első két hetében – ilyenkor segíteni kell rajta. A kölykök általában 90-110 gramm közötti súlyban jönnek világra, s képesek akár 15-20 grammot is gyarapodni naponta, tehát meglehetősen gyorsan fejlődnek. 4-5 hetesen már száraztápot is fogyasztanak, s anyjukat követve rögtön alomba piszkítanak.

Az amerikai kunkori fülű macska egyik nagy értéke az is, hogy csendes, ritkán hallatja vékony hangját.

Erősen kötődik az emberhez, igényli annak társaságát. Létezik rövid és félhosszú szőrű változat is, Magyarországon a félhosszú szőrű található meg. A Zoo Cat's Catteryben 8-hetesen kapják meg a kölykök az első védőoltásokat, ekkor féregtelenítik is őket. Ezután három héttel ezeket a kezeléseket megismétlik. Azokat a kismacskákat, melyek Magyarországon lelnek új gazdára, 12 hetesen lehet elvinni Dánieltől. Ha azonban külföldre kerülnek, akkor 3 hónaposan még egy kötelező veszettségoltást is kapnak. Majd az ezt követő 3 hetes karan­ténidő lejárta után indulhatnak külhoni új tulajdonosukhoz. Ez általában csak az EU országokra érvényes: vannak olyan országok, mint pl. Tajvan, ahová csak igen hosszú ügyintézés és szigorú feltételek mellett léphetnek be az állatok, így bizony egy éves már elmúlt az a Magyarországon tenyésztett amerikai kunkori fülű macska, mely a távoli szigetországba eljutott. Ez a fajta azért is nagyon keresett házi­kedvenc, mert kiválóan alkalmazkodik más fajtájú macskákhoz, emellett különféle más állatfajokkal is jól tarthatók megfelelő összeszoktatást követően. Így például kutyákkal, nyulakkal, sőt teknősökkel is együtt lakhatnak. Jánoséknál például rózsás kakadukkal és más díszmadarakkal éltek, melyeken nem próbálták vadászösztönüket kiélni a macskák. De természetesen a volie­rekbe nem mehettek be.

A Zoo Cat's Catteryben az állatok egész évben a lakásban tartózkodnak, s lényegében együtt élnek az emberekkel. A nappali és az étkező a kandúrok birodalma, a nőstények és a kölykök a hálószobákat lakják, tehát nincs „macskarészleg”, hanem Dánieléknál ember és macska szimbiózisban él.

Az amerikai kunkori fülűeknek, mivel viszonylag hosszú a szőrük, ezért, még ha hullik is, dúsnak tűnik. Érdemes gyakorta kefélni őket, mert így könnyebb a lakást tisztántartani. Egyébként igazi „gazdabarát szőrről” beszélhetünk, mely nem igényel naponkénti ápolást. Az egészséges szőrzet fenntartása érdekében elegendő akár havonta csak egyszer átfésülni, amikor nemcsak az elöregedett szőrszálaktól szabadítjuk meg állatainkat, hanem a bőrfelület is felfrissül, mely serkentőleg hat macskánk magatartására is.

Az iregszemcsei amerikai kunkori fülű kennelben az állatokat kizárólag minőségi, prémium száraztáppal takarmányozzák, ügyelve arra, hogy a korcsoportnak megfelelő készítményt kapják. Ezenkívül csak jutalomként kapnak olykor-olykor „lágyeledelt”, azaz konzerveket. Ez viszonylag időtakarékos takarmányozási mód, bár költséges, mégis megéri, hiszen az állatok eleségében minden megvan, amire szervezetüknek szüksége van, így magától értetődik, hogy a macskák egészségesek, fényes bundában pompáznak, hiánybetegségben nem szenvednek.

A tapasztalatok szerint csak a minőségi száraztápokban van garancia arra, hogy az összes szükséges összetevő hiánytalanul, megfelelő arányban előfordul. Az így takarmányozott állatokra nem jellemző, hogy elkezdenek „zabálni”, ami sok olcsó tápon, házi koszton tartott macskánál tapasztalható, s ami kóros elhízáshoz vezethet.

A Zoo Cat's Cattery neve ma már Európában a fajta szimpatizánsainak körében ismerősen cseng. Az elmúlt években, bár több országot is meghódított a fajta, mégsem túl elterjedt sehol sem. Európában jelentősebb állománnyal a teljesség igénye nélkül Belgium, Franciaország, Németország, Ausztria, Szlovákia, Horvátország és Nagy-Britannia rendelkezik.
Évente csak egy alom!

Az elkövetkező években Dániel szeretne továbbhaladni azon az úton, melyet még 2008-ban nagybátyja elkezdett. Továbbra is, ha teheti, részt vesz a Lurdy Ház béli és más macskakiállításokon, ahol állatai újabb és újabb címeket nyerhetnek. Természetesen szeretné az állományának minőségét tovább növelni, emellett újabb és újabb vérvonalakat keres a Föld akár távolabbi országaiból is. Igyekszik így elkerülni a máshol kevésbé bevált párosításokat. Számára a macskatenyésztés nem pénztermelő foglalatosság, nem kereskedelmi tevékenység, hanem egy nemes hobbi, melyhez az anyagi lehetőségek erősen korlátozottak, így a jövőben se szeretné állományának nagyságát lényegesen növelni. Azt a pénzt, melyet az eladott kismacskák hoznak, teljes egészében felhasználja a kennel fenntartására, fejlesztésére. A Dánielnél élő macskák évente kizárólag csak egyszer fialnak, ez is bizonyítja azt, hogy nem a mennyiségre törekszik a nemzetközileg is elismert amerikai kunkori fülű macskák tenyésztője.

Forrás: Magyarmezogazdasag
Imádják az emberek: 14 éve jár egyedül sétálgatni a fehér ló!

Két búcsúlevelet hagytak hátra: Pisztolyával és lányával együtt tűnt el a dunavarsányi apa!

Vajna Tímea legfőbb lelki támasza, Chanel nevű cicája!


Tragédia a matekversenyen: Kizuhant a fiú a negyedikről!

Megkeresik Bárót, az ország kedvenc gólyáját!

Vakvezető kutyák világnapja: Jótékonysági séta lesz szombaton Budapesten!

Horror: Nyaralás közben végezte ki családját az apa!

Durva szaharai véreső közelít felénk! (videó)

S.O.S.! 3 nap múlva Inárcson altatni fogják!!! Segíts neki kérlek legalább egy megosztással!

Imádják az emberek: 14 éve jár egyedül sétálgatni a fehér ló!
Két búcsúlevelet hagytak hátra: Pisztolyával és lányával együtt tűnt el a dunavarsányi apa!
Vajna Tímea legfőbb lelki támasza, Chanel nevű cicája!
Tragédia a matekversenyen: Kizuhant a fiú a negyedikről!
Megkeresik Bárót, az ország kedvenc gólyáját!
Vakvezető kutyák világnapja: Jótékonysági séta lesz szombaton Budapesten!
Horror: Nyaralás közben végezte ki családját az apa!
Durva szaharai véreső közelít felénk! (videó)
S.O.S.! 3 nap múlva Inárcson altatni fogják!!! Segíts neki kérlek legalább egy megosztással!
S.O.S.!!! Azonnal befogadó kell ennek a másfél év körüli kisfiúnak!!!
Visszatért röpképtelen párjához, Macushoz Szofi, a fehér gólya! (videó)
Recept: Végre egy marlenka recept, ami pont olyan, mint a bolti!
"Szörnyű, elmondhatatlan" – Rákóczi Feri és családja a Srí Lanka-i pokolban rekedt!
Gyász: 22 éves korában elpusztult Charlie, a világ legöregebb fogságban elő vidrája!
Közel hétszázezren kedvelték a videót, amin a kutyus kergeti a farkát! Nézd meg miért!
Notre-Dame-i tűzvész: Megvan, mi történhetett?
Egyetlen ütéssel ölt egy férfi Tatabányán! Térfigyelő kamera rögzítette! (videó)
A Tisza parton találták ezt a két beagle-t, Nyírmadán várják a leendő gazdijukat!
Az óceánban sodródott ez a kutyus, szerencsére sikerült kimenteni!
Recept: Ennek a sütés nélküli finomságnak nincs párja!
Halálra vertek egy férfit Pesterzsébeten az utcán szombat éjjel!
17 apró nyárilúd-fiókát mentettek a Fertő-tónál!
Lélegzetelállító videón, ahogy szarvascsapat futott át Komáromon!
Horror Taktaharkányban: a szennyvíztartályban halt meg a kétéves fiú!
Rengetegen meghaltak: Sokkoló videón a húsvéti vérontás Srí Lankán!
Rajtunk a sor! Segítsünk egy megosztással ennek a sokat szenvedett kutyusnak szerető otthont találni!
Cuki videó: Anyja erszényéből csipeget epret a potoróbébi!
Horror Zsámbokon: Halott áldozatát erőszakolta meg János!
Öngyilkosság Szegeden?
Igazán ritka felvétel készült egy autó előtt átugró szarvasról Borsodban! (videó)
Tapsifülesek verekedtek össze az út közepén! Mentők biztosították a terepet! (videó)
Rászakadt a hívőkre egy templom istentisztelet közben!
Döbbenet Gödöllőn: Elhagyott, síró csecsemőt találtak a fűben!
Segíts egy megosztással: Kevin nagyon szeretne már gazdihoz költözni a rácsok mögül!

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Társkeresőn bukkant fel Hosszú Katinka! (fotó)
Botrány! Autista kisfiút dobtak ki a moziból!
Osszátok légyszi, ne éljen a rácsok mögött ez a tündéri 1 év körüli kislány!
Vastag Csaba: Annyi gazdátlan állat van, úgyhogy állatot nem veszünk!
Andy meglátogatta Vajna Timit az éjjel!
Másodszor is teherbe ejtette saját lányát a debreceni férfi, megölték a babát!
Gyász: 90 éves korában elpusztult az egyik legritkább teknősfaj utolsó ismert nősténye!
Kötéssel a szárnyán lábadozik Füli, az elgázolt bagoly!
Eltörte 5 hónapos csecsemője karját az ötvöskónyi férfi, mert idegesítette a sírása!
Borzasztó látvány: Így omlott össze a Notre-Dame tornya a tűzben!
S.O.S. Sürgősen véradó kutyára van szüksége Trixinek!
Ember mit teszel? Még el sem kezdődött a húsvét, máris megvan az ünnep első kidobott nyuszija!
Keresztes Ildikó: Annyi pozitívumot hoz egy kis kedvenc az ember életébe, amennyit sokan el sem tudnak képzelni!
Mosonmagyaróvári diák a tanárának: Két lehetősége van, vagy pénzt ad, vagy lelövöm!
Borzalom: Halott nőt erőszakolt egy biztonsági őr a kórházban!
Gyógyítják az agysérült embereket a tengerimalacok!
Néhány nap múlva szabadon engedhetik a Sukorón lábadozó sérült gólyát! (videó)
Kómába esett Boros Lajos: csoda, hogy életben maradt!
Újra felbukkant: Most egy Opelt tett magáévá Gergő, az autókkal közösülő fantom!
Segíts gazdit találni! Oltott, chipes, ivartalan, extra bújós cica gazdit keres!
Először sikerült lefényképezni egy fekete lyukat! (fotó)
Medvebocs csatangolt Balaton környékén!
6 milliárdos áfacsalási ügybe keveredett Berki Krisztián!
Recept: Bögrés, foltos finomság alig fél óra alatt!
Ezt csinálja a cicád, amíg Te az igazak álmát alszod! (fotók)
Szívtelen emberek: Nem elég hogy túletették, költözéskor sem vitték magukkal szegény cicát!
Leugrott egy 12 éves kisfiú a hetedik emeletről! Búcsúlevelet is hagyott!
Megvertek és fojtogattak egy kisdiákot a társai Nádudvaron! (fotó)
Segítsetek kérlek! Altatásveszélyben van a Kisteleki gyepmesteri telepen!
Botrány: 3 éves gyermeken akartak nemátalakító műtétet elvégezni!
Így próbál veled kommunikálni a cicád!
Felborította és megtépte a postást egy idős nő Böszörményben!
Recept: Ez lesz a húsvét sztárja! Kellemes savanykás, nem túl édes, nagyi-féle finomság!
40 éve nem láttak a környéken olyan dámszarvast, amilyen a napokban tűnt fel Abonynál! (fotó)
Ilyen hatással vannak az egészségünkre a háziállatok!
Jászladányi darabolós gyilkos nővére: Haragszom rá, hogy idehozott egy feldarabolt holttestet!
Baukó Éva: Azért irigyelnek a magyarok, mert egy igazi jelenség vagyok...
Segíts Szuzikának egy megosztással szerető gazdit találni!
Magyarmecskei csecsemőgyilkosság: A halálba sírta magát a baba!
Elpusztult Báró, Magyarország legismertebb gólyája!
Mumifikált állatok kerültek elő egy óegyiptomi sírból! (fotók)
Döbbenet: Nem tudott se írni, se olvasni, felvették egy iskolába tanítani!

thenews.hu
Recept: Bomba jó sütés nélküli finomság húsvétra!
Ferde mosolyának köszönhetően talált magának szerető családot Mosley!
Gyönyörű szőke zebrát fotóztak! (fotó)
Dagad a botrány: Majka kitálalt, durva, amit mondott!
Amíg az édesanya túlórázott, az apa a saját kislányát erőszakolta Tolnában!
Ez a cica csak arra vár az Illatos úti telepen, hogy valaki végre hazavigye!
Házi kedvencek társaságában tanulhatnak a gyerekek a nyíregyházi iskolában!
Recept: A nagyi pehelykönnyű túrós pitéje!
Lebénult Sas József a bal oldalára!
Láttál már szivárványos bundájú mókusokat? (fotók)
Sose gondolták volna: 10 év után lett meg az eltűnt cica!
El fogom vágni a nyakukat! - Bosszút esküdött a meggyilkolt 6 éves Leonetta apja!
Rendszeresen erőszakolt meg autókat Gergő!
Segítsetek Cathy-nek egy megosztással gazdit találni! Nem maradhat ott, ahol most van!
Maga a csoda: Visszatért Afrikából a féllábú gólya!
Rossz hírt közölt rajongóival Demjén Rózsi!
Recept: Kívül finom ropogós, belül isteni puha a tésztája.
Gazdit keres Anglia legmagányosabb cicája!
A felelős állattartást segíti az új programjával a Nébih!
Súlyos dolgok derültek ki a meggyilkolt soroksári futónő ügyében!
Borzalmas látvány: Női holttestet találtak egy szeméttelepen Jászladányban!
Monster egy igazi kis energiabomba gazdit keres!
Tudatosan használják a kutyusok A bánatoskutya-nézést!
Recept: Egy isteni finomság receptje, amit Te is sokszor elkészítesz majd!
Borzalmas gázolás Szegeden: Mindkét lába leszakadt a 18 éves Krisztinának!
Cuki videó: Giganyuszi a kislány legjobb barátja!
Videón a gólyatölgy, amin 15 gólyapár rakott fészket!
Most jött a hír: Holttestet találtak a Népligetben!
Agyonverte 3 éves kislányát az apa, mert nem tudta megoldani a matek feladatokat!
Megosztásokat kérünk! Ha bárki felismeri ezt a 2 kiskutyát, kérjük jelezze a Kóborka Állatvédőknek!
Pirosfenekű páviánok érkeztek a Veszprémi Állatkertbe!
Édesapja megölését is megúszta a tornyospálcai gyilkos!
Kizuhant a kilencedikről egy idős férfi Budapesten, aztán fennakadt a nyolcadikon!
Tévhitek az ivartalanítással kapcsolatban!

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Gyűrűsfarkú makibébik születtek a Debreceni Állatkertben! (fotók)
Beteg a cicád? Így add be neki a gyógyszert!
Már csak ez mentheti meg Bíró Icát a kilakoltatástól!
Kiderült milyen kapcsolat volt a meggyilkolt Csenge és az ózdi polgármester között!
Tavaszi madárvonulás: Most induljon madárlesre a Fertő tóhoz!
Halottnak tettette magát a hisztis kutyus! (fotók)
Durva: Szőnyegbe tekerve verték össze Vujity Tvrtkót!
13 éves diáklányt rúgott hátba egy egri apa, mert bántotta a kislányát!
Segíts egy megosztással Mayának szerető gazdit találni!
Lövöldözés volt az M5-ös autópályán! (videó)
Elválaszthatatlan barátok a kacsa és a 8 éves kislány! (videó)
Recept: Kávés, krémes és nagyon finom!
Hódi Pamela nem titkolja, hogy őt elsősorban a pénz motiválja!
Cuki videó: Pár percre maradt nyitva a kocsiajtó, a koala már odabent ücsörgött!
Egyszerű méhecskehotellel Te is segíthetsz a rovarok fennmaradásában! (videó)
Megrázó felvételek: Élőben közvetítették a facebookon a 4 éves Dávid halálát!
Hogy lehet ennyi eszük? Körbebetonozták a fákat a Nyugati pályaudvaron!
Gazdit keres Viola! Nyugodt, chipes, ivartalan, nem rombolós kislány!
A családi házuk kertjében lőtték fejbe a 2 éves kislányt!
Óriási botrány: azonnal cseréld le a Facebook-jelszavad!
Ilyet is ritkán látunk: 12 gólya landolt egy berekszói háztetőn! (fotó)
Cuki fotók: Kölyökkutya barátja mutatja az utat a megvakult, idős kutyának!
Recept: Rég volt már karácsony? Együnk valami mákosat!
Rosszul lett a bíró előtt Lagzi Lajcsi, amikor meghallotta, mivel vádolják a feleségét!
Különleges rózsaszín kiselefánt született a Kruger Nemzeti Parkban! (fotók, videó)
Csodálatos fotókon egy körmendi gólyapár találkozása!
Szerszámnyéllel vertek agyon egy pándi nyugdíjast!
Kerekesszékbe került Marsi Anikó!
Gazdit keresünk ennek a gyönyörű hölgynek!
Recept: Gyors, egyszerű, kiadós és napokig omlós! Hirtelen vendégseregnél is nagy sikert arat!
A szomszéd kutyusnak köszönheti a család, hogy nem halt meg az égő házban!
Átment a zebrán egy zebra Nyitrán! (fotó)
Újabb Facebook-botrány: 600 millió felhasználó félhet!
Az űrből is látszott a vegyiüzem-robbanás: Legalább 47 halott és rengeteg sérült! (videó)
Látta valaki? Elkóborolt Zsebi a 18. kerületben! Segíts egy megosztással megtalálni!
Különleges barátság: Kölyökkutya segíti a törött lábú csacsi gyógyulását! (fotók)
Egy másik gyermekét is megölte a zichyújfalui csecsemőgyilkos!
Megdöbbentő látvány fogadta Koós özvegyét a sírnál a temetés másnapján!
Segíts egy megosztással: Hiperbújós tündér cica gazdit keres!
Szörnyű halál: Járókelők találták meg a konténerbe szorult fiatalt, csak a lábai lógtak ki!
Recept: Isteni recept! Már meg sem tudom számolni, hogy hányszor sütöttem meg!
Édes kis csíkos csöppségek születtek Budakeszin!

thenews.hu