TheNews
            KEZDŐLAP      FELIRATKOZÁS  
2019. június 19. szerda, Gyárfás
Méheknek nyitott miniatűr éttermet a McDonald's! (videó)
A világ legkisebb gyorséttermét rakta össze a svéd NORD DDB. A vendégek, azaz pontosabban a lakók méhek, a hely neve pedig McHive.

A svéd dizájerner csapat a McDonald's egy kicsinyített mását rakta össze, mégpedig úgy, hogy a jellegzetes elemek mind láthatóak az apró építmények. A színek, a formák, a feliratok mind ismerősek, ahogy az ablak is, ahol az autóból rendelt cuccokat vehetjük át. Még a nagy, íves M betűt is felrakták a tetejére, hogy semmi se hiányozzon, írja a designboom.

Ami érdekes a dologban, az nem az apró étterem mérete, hanem, hogy belülről, egy működő, szabályosan összerakott méhkaptár található, a lakók, azaz a méhek pedig rendeltetésszerűen használják a kis építményt. A kaptár ötletét a gyorsétterem dobta be, és gyorsan el is kezdett terjedni.
Svédországban több McDonald's tetején is található méhkaptár, és úgy tűnik, hogy a gondolat többeknek is megtetszett.

Bár egy étterem kezdte, lassanként divattá vált a méhkaptár, több franchise is elkezdte használni, sőt, a gyorséttermek környékét is elkezdték méh kompatibilisebbé tenni, azaz füvesítenek, növényeket és virágokat ültetnek, hogy minél természetesebb közeget hozzanak létre a, valljuk be, csöppet sem természetes létesítmények körül.



Forrás: Travelo
Gazdit keres Falco, ez az mosolygós nagy maci!

Új állatfaj: Rókamacskát fedeztek fel Korzikán!

Kinyomta a szúnyoghálót és kizuhant a harmadikról az aszfaltra egy kislány!

Recept: Hűsítő, citromos finomság, amit imádni fogsz!

Féltő gonddal terelgeti újonnan született kicsinyét a dámtehén a Budakeszi Vadasparkban! (videó)

Isten éltessen Paula! 50 éves lett a világ legöregebb lajhárja!

Demcsák Zsuzsa már jósol is: Kislányt szül majd indiai férjének!

Családi vérfürdő Galgahévízen: Megszólalt az egyik testvér, ezért robbant ki a balhé!

Ez a 4 hónapos szépség az Illatos úton csak arra vár, hogy végre neki is legyen egy szerető gazdija!

Gazdit keres Falco, ez az mosolygós nagy maci!
Új állatfaj: Rókamacskát fedeztek fel Korzikán!
Kinyomta a szúnyoghálót és kizuhant a harmadikról az aszfaltra egy kislány!
Recept: Hűsítő, citromos finomság, amit imádni fogsz!
Féltő gonddal terelgeti újonnan született kicsinyét a dámtehén a Budakeszi Vadasparkban! (videó)
Isten éltessen Paula! 50 éves lett a világ legöregebb lajhárja!
Demcsák Zsuzsa már jósol is: Kislányt szül majd indiai férjének!
Családi vérfürdő Galgahévízen: Megszólalt az egyik testvér, ezért robbant ki a balhé!
Ez a 4 hónapos szépség az Illatos úton csak arra vár, hogy végre neki is legyen egy szerető gazdija!
Cuki videó: Így fal fel három éhes mormota egy sárgarépát másfél perc alatt!
Végignézte az anya és a fia, ahogy elsüllyed az apa és a lánya a kocsival a nyékládházi tóban!
Recept: Mutatjuk a tökéletes pillekönnyű túrógombóc receptjét!
Még személyit is kapnak a dévaványai mentett túzokcsibék!
Hőgutát kapott egy elkóborolt kutya Litéren, rendőrök mentették meg!
Halálra késelte apját egy 13 éves lány Galgahévízen!
Hátborzongató részletek láttak napvilágot a eltűnt maglódi vállalkozóról!
Odaadóan meg fogja hálálni Cézár, ha végre eljön érte az álomgazdi!
Példaértékű: 3 tanítónő virág helyett menhelyi állatok támogatását kérte pedagógusnapra!
Megszólalt a Hableány kapitányának lánya: Fantasztikus apa és hajós volt... (videó)
Recept: Finom, gyors, könnyű, nyári sütemény. Bármilyen gyümölccsel tökéletes
Élő szobrot játszik gazdijával a tehetséges kiskutya! (videó)
Cuki videó: Új otthonra lelt a fészekből kiesett kéthetes kisgólya!
Megszólalt új házasságáról Demcsák Zsuzsa!
Halott újszülöttet találtak egy vállalat mosdójában!
Segíts egy megosztással: Ezt a cicát keresik Rákoscsabán!
Keksz kutyus előrejelzi a hat éves kislány vércukorszint ingadozását!
Meghalt a kislány, akit 16 órára a forró autóban felejtettek a szülei!
Recept: Nem kell sütni, összesen 20 percet dolgozol vele és behűtve isteni finom!
Jó hír: Kanada betiltja a bálnák és delfinek fogságban tartását!
Amputálni kellett a cica lábacskáit, de most újra tud járni! (videó)
Letették a 15 milliós óvadékot: Kiengedték az előzetesből az ukrán hajóskapitányt!
Kikészült a NAV-döntéstől Gáspár Győző: Elárverezik a család ékszereit!
Segíts egy megosztással: Ez a tündéri 2 hónapos kiscica az Illatos úton várja szerető gazdiját!
Jó ha tudod: Ha mi idegeskedünk, a kutyánk is stresszel!

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Lek*rvázták Vajna Timit a nyílt utcán!
Ne vásárolj, fogadj örökbe! S.O.S. Teltház van a kunszentmártoni telepen! Kérjük segíts egy megosztással!
Hős cica mentette meg az egyedül hagyott kisbaba életét!
Recept: Egy régi klasszikus! Gyorsan megvan és nagyon finom!
Egyik kisbabáját kidobta az ötödikről, a másikat megfojtotta az elmebeteg nő!
Ismerd meg Ricket a törpesünit, aki a mosolyával hódit az interneten! (fotó)
Több mint 4400 hüllőt mentettek meg: Nemzetközi állatcsempész hálózatot számolt fel az Europol!
Úgy tűnik, hogy Demcsák Zsuzsa már megint részegen vezetett, elvitték a rendőrök!
Ceglédi tragédia: Halálra gázolta a 18 éves lányt a száguldozó BMW-s!
Segíts egy megosztással: Jutalom jár Nyomi megtalálójának!
Bolyhos kisbölények születtek a Nyíregyházi Állatparkban!
Folytatódik a botrány: megdöbbentő dolgot tette Pécsi Ildikó unokája!
Recept: Habos, diós, kávés és krémes. Mi kell még?
Cuki fotók: Ez a menhelyi cica imádja, ha babkocsiban tologatják!
30 év után tértek vissza a gólyák Gerendásra!
Hableány-tragédia: Megszólalt az elhunyt magyar matróz testvére!
Mindenkit sokkolt Demcsák Zsuzsa esküvője!
Segíts egy megosztással: Ez a gyönyörű cica az Illatos úton várja szerető gazdáját!
Öt kis gólya lett árva Mályiban, nézd meg hogyan élnek most új apukájukkal! (videó)
Döbbenetes, miért gyilkolta meg a gyermekét egy kegyetlen férfi!
Recept: Ez a krém isteni, mostantól a tortákat is ezzel töltöm!
Halált megvető bátorsággal próbált meg átkelni a Wesselényi utcán ez a hatalmas sikló!
(videó)
Követendő példa: Negyven kutyát mentett ki az árvízből apa és fia!
Friss! Meghalt a börtönben Szita Bence másik gyilkosa is!
Sokkoló hír: 2050-re befellegzhet az emberi civilizációnak!
Ez a gyönyörű kutya az Illatos úton csak arra vár, hogy végre valaki hazavigye!
Cuki videó: Mutatjuk a világ első korcsolyázó kutyusát!
Súlyos agykárosodást szenvedett a kisbaba, akit a halott anyjából vágott ki a gyilkos nő!
Recept: Ez a reszelt túrós világbajnok! Ha nem hiszed, teszteld le!
Nem mindennapi videó: Eszméletlennek tettette magát a kutya, hogy gazdája bemutathassa rajta az újraélesztést!
Simogass, etess bárányt, emut, tehenet, mangalicát a kosdi birtokon!
Képtelen volt elviselni a 17 éves lány, hogy megerőszakolták, inkább az eutanáziát választotta!
Pécsi Ildikó: Az unokám ne jöjjön a közelembe!
Somának eddig sajnos nem sok jóban volt része! Segíts neki egy megosztással szerető gazdit találni!
Cuki videó: Megjelentek a rögbipályán a vízilovak és elkezdtek legelészni!
Nem tetszett neki, ahogy ránéz a 11 éves kislánya, 70-szer szúrta meg késsel!
Recept: Ha gyorsan sütnél valami finomat!
A reggeli csúcsforgalomban mentettek vadkacsákat a kolozsvári rendőrök! (videó)
Sürgősségi ellátás a négylábúaknak: Percek alatt kórházba juttatja a sérült állatokat az állatmentő! (videó)
Futónő támadója: Meg akartam erőszakolni...
Gömbvillámtól táltosodott meg Pataky Attila!
Szegény Ladynek hatalmas emlődaganata van! Ha mással nem is, egy megosztással segíts neki!

thenews.hu
Symba, a magyar csodakutya újra a világ legjobbjai között!
Borzalom: Betört a hullaházba és két halottat megerőszakolt!
Recept: Szuper omlós almás pite a nagyi receptje szerint készítve!
Kutyát választottak polgármesternek a kisvárosban!
Itt a bizonyíték arra, hogy a gazdik és a kutyáik tényleg hasonlítanak egymásra!
Pataky Attila már a szellemvilágnak is parancsol!
Horror: Emberi maradványokkal teli babakocsit tologatott egy házaspár!
Segíts egy megosztással megtalálni Somát! Eltűnt Újpesten, a szerdai viharban!
Cuki fotók: Az idősek otthona lakóit kérték meg az állatmentők, hogy kiscicákat gondozzanak!
Katasztrófa a Dunán: A vihar hangja sem tudta elnyomni a hangos sikolyokat!
Recept: Kb 10 perc alatt összekevered, a többit a sütő végzi.
Cukiság: Rózsaszín fülű, foltos törpemalacok születtek Debrecenben!
Szomorú hír érkezett: Elpusztult Leo, a Kedvencek temetője sztárja!
Borzalom: Négy éves kislányát kényszerítette szexre a nő!
Katasztrófa a Dunán: Megszólalt a Hableányt elsüllyesztő szállodahajó kapitánya!
Minden megosztás számít! Elveszett Rozsdi a Pólus Centernél!
Cuki videó: Addig üldözte a kóbor kutyus a buszt, míg a sofőr örökbe fogadta!
Egy nyugalmazott rendőr tudja, hova rejthették VV Fanni holttestét!
Recept: Félórás csodasüti! Mosogatással együtt is megvan 35 perc alatt!
Az autó hátsó ülésén adott életet kiskutyáinak a mentett kutyus! (fotó)
Cuki fotók: Ellenállhatatlan, ahogy a két cica összebújva nézi az esőt!
Megrázó: Osztálytársa előtt halt szörnyet a gyönyörű tini Cegléden!
Katasztrófa a Dunán: Itt a videó a halálos ütközésről!
Segíts Lilinek egy megosztással! Álomgazdiját keresi!
Nagy volt a mókával a Nyíregyházi Állatparkban: Játékokat kaptak az állatkák!
Pataky Attila azt állítja, hogy ő űzte el az esőt a hétvégén!
Recept: Puha, omlós, nem túl édes, de nagyon finom! Próbáld ki Te is!
Gyász: Elpusztult Malajzia utolsó hím rinocérosza!
Szavazni mentek, hazafelé, árva őzgidát mentett apa és lánya! (videó)
Bezárta egy szobába, éhenhalt a 3 éves kislány, mert az anyja lelépett egy hétre bulizni!
Ezért kellett meghalnia a fiamnak - Terhes kismamát és kisfiút is megölt az ámokfutó autós!
Egy újabb kisöreg, akit elhagyott a "kedves" gazdája! Segítsünk neki otthont találni!
Kóbor kutya mentette meg az életét egy sérült túrázónak! (fotók, videó)
Holtan találták meg a 3 éves kislányt, akit egy fához állított az apja büntetésből hajnalban!

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Segíts egy megosztással szerető gazdit találni Verának!
Figyelem! Ingyenes nősténymacska-ivartalanítás pesterzsébeti lakosoknak!
18+ Videó: Alvó hajléktalanokat gyújtottak fel egy híd alatt!
Recept: Házi Bounty 3 hozzávalóból!
Ez a kis cukiság született a Szegedi Vadasparkban! (fotók)
Bajba jutott kutyust mentettek a fehérvári tűzoltók!
Képtelen feldolgozni Andy halálát Timi!
Megtalálták az eltűnt autószerelő holttestét! Ezért gyilkolták meg!
Egy erdő szélén találták Luckyt! Segíts neki egy megosztással szerető gazdihoz jutni!
Elvesztette hátsó lábait, kerekesszéket kapott a kis tatu! (videó)
Rejtélyes eltűnések: Ismerhette egymást a két vállalkozó?
Recept: Ez a káposztasaláta mindent visz!
Megrémült nyestet és kis pelyhes baglyot mentettek a szegedi rendőrök!
Megérzik a kutyák a rosszindulatot!
Lagzi Lajcsinak elege lett: „Nem szeretnék ebbe belehalni”
Sokkoló videó: Ököllel üti az ápoló a 89 éves nagypapát!
Kérlek segíts egy megosztással: Fuvarra van szüksége ennek a szépséges kutyusnak!
A legnagyobb nyugalommal sétálgatott egy hód Pannonhalma főterén! (videó)
Recept: Olcsó és nagyon finom! Tejfölös-pudingos szelet!
Durva dolgok történtek a TV2 tegnapi adása alatt, mentőt kellett hívni az egyik dolgozóhoz! (videó)
Új otthont építettek maguknak a kengyeli gólyák, miután baglyok foglalták el a fészküket! (videó)
Sztár lett az interneten Laura, a ku­tyá­kat mentő ma­gyar kis­lány!
Bűnösnek vallotta magát Berki Krisztián!
Újabb sokkoló részletek: Kiderült, mivel csapta be gyilkosa a Sólyon megölt kislányt!
Ivartalan, nyugodt, idősebb cica hölgy gazdit keres!
Szegedi Vadaspark: Liszt Ferenc frizurás kismajom született!
Recept: Kókuszos álom alig 10 perc alatt!
Milliárdos csalás: Börtönt kérnek Berki Krisztiánra!
Szlovákiában kóborolt az eltűnt maglódi vállalkozó vizslája!
Példaértékű: Otthagyta jól fizető munkáját, hogy sérült kecskéken segíthessen!
Brutális támadás: Átszúrták egy férfi arcát Miskolcon! (videó)
Karóval vertek félholtra egy embert a Nyugatinál!
Segíts egy megosztással: Kis tacsi szerető gazdit keres!
Kiskacsák születtek egy óbudai cég udvarán!
Recept: 10 perc munka, 15 perc sütés és 2 perc alatt el is fogy!
Brutális támadás az Örs vezér téren: Rugdosták, kulcscsomóval ütötték a 16 éves lány! (videó)
Gyász: Elhunyt az internet kedvenc macskája!
Ilyen kis cukiságokkal találkozhatnak a gyerekek a Győri Állatkertben!
Akkora adósságot halmozott fel a nő, hogy azt 2977-ig kellene törlesztenie!
Horror Tóalmáson: Saját anyját ölte meg a tini, a holttest mellett babacsontok is voltak!
Kedves Állatbarátok! Az Ugatlak Alapítvány picikéinek segítségre van szüksége!
Felháborító: Hagyott elpusztulni öt gólyafiókát a nemzeti park!

thenews.hu