TheNews
            KEZDŐLAP      FELIRATKOZÁS  
2019. október 21. hétfő, Orsolya
Budapest főpolgármesteri posztjáért indul Berki Krisztián!
Azt hittük, nagyobb meglepetés, mint Kálmán Olga indítása az őszi önkormányzati választáson a főpolgármesteri posztért, nem nagyon lehet ebben a témában. De lett.

Berki Krisztián – A Berki – pénteken délben nagy bejelentést tett: ő is ringbe száll Budapest főpolgármesteri székéért.

Ezt írta:

„Októberben Én leszek Budapest következő Főpolgármestere!

Soha nem akartam politikus lenni, most sem a politikai ambícióim vezettek ahhoz a döntéshez, amit meghoztam. Hanem az, hogy Budapestiként érzem és tudom, hogy Budapestnek változásra és egy jó vezetőre van szüksége. De amit az ellenzéki oldalon látok, a testnevelésből felmentettek társaságának kapálózását, az nem vezet sehova. Így nem lehet leváltani Tarlós Istvánt. Pedig neki már ideje nyugdíjba menni!

Karácsonynak meg úgyis csak három napja van egy évben, az is decemberben.

Ezért úgy döntöttem, hogy októberben elindulok a főpolgármesteri székért.

Sosem veszítettem, így hát most sem fogok. Gyertek, tartsatok velem, támogassátok a Berki Budapestért programomat.

Akik ismernek tudják, hogy nekem nem csak a szám jár. Én nem előválasztást akarok nyerni, én a következő FŐPOLGÁRMESTERE leszek Budapestnek. Együtt veletek megcsináljuk! Tartsatok velem! #berkibudapestert #BB”



Forrás: Blikk
Ha nem hiszel az angyalokban, nézd meg ezt a videót!

Láttál már tricikliző kutyust? Most fogsz!

Videón a hős kutya, aki megmenti a gazdija dohányboltját a kirablástól! (videó)

Cuki páros: Mancs nélküli kiskutyát kapott a láb nélküli kislány! (videó)

Ici-pici mini csikó segíti a gyerekek gyógyulását egy New York-i gyerekkórházban!

Példaértékű: Minden pénzét arra áldozta a milliomos kínai férfi, hogy kutyákat mentsen!

Csodálatos állatvilág: Tehenek siettek a bajba jutott bébifóka segítségére!

Kéménybe esett a cica, állatmentőket hívtak a kiszabadítására!

Tragédia: Belefulladt a jakuzziba a tinilány, mert beakadt a haja kifolyójának filterébe!

Ha nem hiszel az angyalokban, nézd meg ezt a videót!
Láttál már tricikliző kutyust? Most fogsz!
Videón a hős kutya, aki megmenti a gazdija dohányboltját a kirablástól! (videó)
Cuki páros: Mancs nélküli kiskutyát kapott a láb nélküli kislány! (videó)
Ici-pici mini csikó segíti a gyerekek gyógyulását egy New York-i gyerekkórházban!
Példaértékű: Minden pénzét arra áldozta a milliomos kínai férfi, hogy kutyákat mentsen!
Csodálatos állatvilág: Tehenek siettek a bajba jutott bébifóka segítségére!
Kéménybe esett a cica, állatmentőket hívtak a kiszabadítására!
Tragédia: Belefulladt a jakuzziba a tinilány, mert beakadt a haja kifolyójának filterébe!
Autóbalesetet szenvedett Helen Hunt! Kórházba vitték!
Minden megosztás számít: Érvényes oltással, chippel és ivartalanítva várja szerető gazdijait ez a barátságos kislány!
Cuki videó: Nézd meg, hogy beszélget egymással a két bébilajhár!
Kutatás: Sokkal egészségesebbek a kutyatulajdonos gyerekek!
Különleges cicája miatt van még életben a 45 éves Angela!
Kóbor cicából a kislány legjobb barátja lett Zafír!
Mi történt vele? Aurelio az este kitett egy rövid Facebook bejegyzést, majd nyoma veszett!
Döbbenetes bizonyítékok a török erők ellen: Már gyerekek is az áldozatok között!
Követendő példa: Egy rendőrőrs, ahol a parkolási bírságot egy állatmenhelynek fizeted!
Cukisággal fizet az ellenőrnek: 2013 óta utazgat a tokiói metrón ez a barátságos cica!
Több száz állatka köszönheti neki az életét: A romok közül menti a négylábúakat az aleppói férfi!
Példaértékű: létrát készített az asszony a kóbor cicáknak, hogy bármikor bemehessenek hozzá, ha fáznak!
Tanulmány: Megvéd az asztmától és a fertőzésektől a lakásban tartott kutya!
Egy benzinkútnál hagyták a kutyusukat az előző gazdái, ma már tiszteletbeli benzinkutas lett az állatból!
Teljesen megváltoztatta az Alzheimer-kóros néni életét a kölcsöntacsi!
Ellepte a rendőrség az Astoria környékét, halott férfit találtak!
Hihetetlen szörnyűséget eszelt ki a londoni pár a 11 éves örökbefogadott fiukkal kapcsolatban!
Vajon Héra is megtapasztalja valamikor, hogy milyen egy szerető gazdival élni? Segíts neki egy megosztással, hogy így legyen!
Cuki videó: Úszni tanítja kölykeit a labrador apuka!
7000 km-t utazik együtt a hattyúkkal a brit környezetvédő!
Csodálatos állatvilág: Kutyus fogadta örökbe az elárvult őzgidát!
Váratlan látogató: Benézett egy puma a gyanútlanul tévézgető idős házaspárhoz! (videó)
Teljesen összetört Aurelio édesanyja, amikor megtudta, hogy fia börtönbe megy!
Gyilkosság a Hajógyári-szigeten: Titokzatos tanú vallott a megölt fiúról!
Kormi sürgősen gazdit keres! Kérjük segíts neki egy megosztással szerető otthont találni!

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Példaértékű: A romok alól mentette ki a cicát a tűzoltó, ennyire hálás neki az állat! (videó)
Dr. Juhász Csaba állatorvos: Nem veszélyes a kutyapuszi! (videó)
Hihetetlen: 9 évig élt a pincében egy család, mert azt hitték, hogy jön a világvége!
Összeroppant: Négy év börtönre ítélték Auréliót emberrablásért!
Segíts egy megosztással: Mary is megérdemelne már magának egy szerető otthont!
Tizenöt méter mély kútból hozták fel Artúr cicát a monori tűzoltók!
Megható történet: Csodálatos módon talált rá kutyájára a látássérült nő!
Kútba esett kecske életét mentették meg a rákosmenti tűzoltók! (videó)
Alvó fiút rúgott fejbe egy gyermekfelügyelő Nagykanizsán!
6 évet is kaphat: Zokogva tett vallomást Aurelio!
Példaértékű: Lemondott a saját életéről, hogy kutyákat mentsen! Ma már több 100 kutyának teremtett otthont!
Szívmelengető videó: A tenyeréből itatja a bácsi a szomjas kutyát!
Még az állatvédők is meglepődtek, ami kiderült a Barcson talált gyönyörű macskáról!
Engedjenek ki, itt marha sötét van - Megszólalt a halott a temetésen, sokkot kaptak a gyászolók!
Halálra kínozta 3 hónapos kislányát a rendőr, a baba anyja sem tett semmit!
Évek óta eteti a kislány a varjakat, akik cserébe ajándékokkal halmozzák el őt! (videó)
Szívszorító: Örökbe fogadta a család a menhely legidősebb kutyusát, az utolsó hónapjait boldogságban töltötte!
Cuki videó: Nem fogod elhinni, mit csinál ez a kutyus a kocsiban!
Szép gesztus egy budapesti fagyizótól: Mindenféle állat számára ki van készítve vízzel töltött itató! (fotók)
Szerető gazdit keresünk Mancinak, ennek a csodaszép félénk cicalánynak!
Szívszorító videó két beteg kutyusról, akik jóban-rosszban segítik egymást!
Követendő példa: Étel-ital adagolókat telepítenek a perui hatóságok a kóbor kutyáknak! (videó)
Cuki videó: Ennél aranyosabb keksz reklámot még nem láttál!
Andy Vajna drámája: Kegyetlen részleteket osztott meg Vajna Timi!
Tragikus baleset Nyíregyházán: Lánykérés előtt halt meg Henrietta!
Segíts egy megosztással! Ez a pici kutyus csak arra vár az Illatos úton, hogy végre valaki hazavigye!
Szívmelengető: 12 év után került elő az elveszett kutyus!
Cuki videó: Új párt kapott Magyarország egyetlen petymeg kandúrja!
Megérkezett telelőhelyére Zoltán, a jeladós fekete gólya!
Borzalmas részletek derültek ki: Végzett 3 hónapos kisbabájával a kegyetlen nő!
Eltörte diákja kezét egy hódmezővásárhelyi tanár!
Kiszabadítja a férfi a farönkön ragadt baglyot! Miután megmenti, nem is lehetne hálásabb a madár! (videó)
Szívszorító videó: Balesetben meghalt a férfi, a temetésen a lova koporsó fölé hajolt és sírni kezdett!
Inkább élt a fagyos utcán, minthogy magára hagyja a kutyusát egy hajléktalan férfi! (videó)
Örökbe fogadó családot keresnek a különleges mosollyal rendelkező mentett agárnak!
Szívmelengető videó: Elárvult babakutyákat nevelt fel a sajátjaként az anyamacska!
Keress rá Google-en! - Kiabálta a fogorvosnő! Fatális orvosi hiba miatt halt meg a fiatal lány!
Így ölte meg VV Fannit a gyilkosa! Kiderült az oka is!
Minden megosztás számít: Kb. 4 hónapos gyönyörűségek szerető gazdit keresnek!
Szívszorító videó: Életében először látják meg a kék eget és zöld füvet a laboratóriumi majmok!
Imádnivaló kisfilm: Ezért fogadj örökbe idős kutyust!
Tovább él, aki kutyát tart!

thenews.hu
Megrázó részletek: Egy budapesti erdőben holtan találták Csuja Imre fiát öngyilkos lett!
Sokkoló: 11 éves fiút vert össze boxerrel egy diáktársa Budapesten!
Hős: Életét kockáztatva mentette meg az erkélyről lógó kutyát a férfi!
Cuki videó: Egy kutyus hátára kapaszkodott fel a bébikoala!
Szívmelengető fotók: Füstmérgezést kapott cicát mentettek a gödöllői tűzoltók és mentők!
Most érkezett: Holttestet találtak a Tiszában!
Segíts egy megosztással szerető gazdit találni ennek a cicusnak! Egy bokor alatt találták!
Szívmelengető: Árván maradt kisnyuszit fogad örökbe a cicamama! (videó)
Cuki videó: Az öreg bácsi gondosan felöltözteti a kutyust, hogy meg ne ázzon az esőben!
Több mint kétszáz diót és némi füvet halmoztak fel egy nő autójában a mókusok! (videó)
Többször megverte, dobálta végül halálra rázta 2 éves Marcellt a budapesti férfi!
Holtan esett össze az utcán egy fiatal kapuvári mentős!
Szívszorító videó: Sírva fakad a kutyus, amikor újra meglátja a gazdáját!
6 éve él egy tölgyfán ez a cica! (videó)
Cuki videó: Élő adásban vette át a műsor vezetését egy cica!
Kegyetlenül meggyilkolt baba holttestére találtak rá egy benzinkútnál!
Egy megosztás, egy esély: Szolnokon találták ezt a pici lányt! Régi vagy új gazdáját keresi!
Cuki videó: Ennek az apró szurikátának a nevetése garantáltan mosolyt fog csalni mindenki arcára!
Hős: A jeges vízből mentette ki az életéért küzdő kutyát ez a férfi! (videó)
Megható videó: Így köszöni meg a bika, amikor kiszabadítják a fogságból!
Szörnyű hír: Tömegsírba kerülhet Terry Black!
Kirúgták a tanárra támadó budapesti diákokat! Az egyikőjük elárulta miért tették! (videó)
Nagyon cukik: A 7 hónapos kisbaba és az ő bébiszitter cicája!
Cuki videó: Kéz a kézben sétál a parton a pingvinpár!
Csodálatosak: Addig nem mozdul a barátja mellől az elefánt, amíg fel nem kel a földről! (videó)
L.L. Junior: A fiamnak otthon kellett volna lennie a baleset idején!
Segíts egy megosztással! Elveszett Tücsi a XVI. kerületi Bányai Elemér utcából!
A fagyhaláltól mentette meg a magára hagyott pici babát ez a cica! (videó)
Határtalan anyai szeretet: Azonnal ugrik a jegesmedve, ahogy meglátja bajba jutott bocsát! (videó)
Cuki videó: Gyerekek módjára ugrálnak, játszanak a trambulinon a fiatal rókák!
Új szemtanú az ablakon kizuhant Pannika ügyében: Látta mit tett az apa közvetlen a tragédia után!
Tragédia: 4 gyermek halt meg a lakástűzben, nagyapjuk magukra hagyta a kicsiket!
Cuki videó: Ez a róka úgy viselkedik mint egy kutyus, de ha meghallod, ahogy nevet...
Legjobb barátok: Együtt szunyókál a kisfiú és a kacsája! (videó)

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Cuki fotók: Különleges pofit kapott a sorstól ez a kutyus!
Évekre börtönbe kerülhet Árpa Attila!
11 éves kora óta 500-an erőszakolták meg, a rendőrök annyit mondtak, hogy ő választotta ezt!
Megszólalt az apa a borsodi csecsemőgázolásról: Ahogy belenéztem a babakocsiba, összetört a szívem...
Külön youtube csatornát indított a férfi a kertjében ólálkodó cuki kis tolvajnak! (videó)
Szívszorító: Egyszerre 6 kutyus rohant a mentőautó után, hogy elkísérjék a gazdijukat a kórházba! (videó)
Cuki videó:_Ennivaló, ahogy a két golden retriever szülő felügyel a picikre!
Látod milyen szomorúak? Segíts egy megosztással ezeknek a kedves beaglek-nek szerető otthont találni!
Különleges barátság: Sam a bengáli macska és Pip, a vidra! (videó)
Cuki videó: Hallgasd meg Te is, hogy énekel az új-guineai éneklő eb!
Furgonban rekedt két medvebocs! Dudálással kértek segítséget! (videó)
Tragédia Baktakéken: Régi barátja gázolta halálra Sándor 8 hónapos kisbabáját!
Fogóval csonkította meg saját fia nemi szervét a kegyetlen anya!
13 évesen esett először teherbe, most 21 gyerekük van és továbbra sem állnak le!
Ezt látnod kell! - megrendezték a nyúl és a teknős futóversenyét!
Gazdikereső: Segíts egy megosztással Cukinak, aki tele szájjal is tud ugatni!
Ilyet se látni mindennap: Szarvast találtak a ruhaboltban!
Cukiság: Csupaszpofájú tamarin született a Szegedi Vadasparkban!
Szuper hír: Több 100 kutyus talált haza a kutakon található chip-leolvasóknak köszönhetően!
Öt hónapos kisfiút gázoltak halálra a járdán Borsod megyében!
Tragédia a nagykátai iskolában: Szakmai gyakorlat közben halt meg egy diák!
Szívszorító videó: 5 éve minden nap kimegy elhunyt gazdija sírjához a hűséges kutyus!
Ezen bepisilsz! Vajon ki falt fel egy zacskónyi macskaédességet? (videó)
Szívszorító videó: Sérült cicát ment meg hangos ugatásával ez a kutyus!
Démoni dolgot látott 6 éves kisfia szemében az apa, forró vízbe nyomva ölte meg!
Szívmelengető videó: Cicamama fogadta örökbe az árva süniket!
Megható videó: Anyakutya kért segítséget a mélyben ragadt kölykei megmentéséhez!
Cukiság: Társat kapott a sivatagi róka Nyíregyházán!
L.L. Juniornak elege van: Anyák tucatjai szapulnak a közösségi oldalakon!
Segíts egy megosztással! Gazdijai keresik az eltűnt Paulát! 250 ezres nyomravezetői jutalom!
Meglehetősen későn, de elindult Afrikába a fiatal kecskeméti gólya!
Apa azt mondta, hogy nem akar macskát! Aztán cicaszitter lett!
Így várta a kórházi ágy mellett ülve a hűséges kutyus az elhunyt gazdáját! De végül minden jóra fordult! (fotók)
Megrázó részleteket mesélt édesanyja az Óbudán meggyilkolt Nikolettáról!
Tragédia Ásványrárón: Az autó alvázán vonszolta az elütött Józsefet a díjugrató! (megrázó fotók)
Minden nap betakarta magát a kis csivava, hogy végre örökbe fogadják! Így is lett! (fotók)
A legszuperebb kávézó: Itt egyszerre 12 Corgi szórakoztatja a vendégeket! (fotók)
Cuki videó: Imád cicákkal játszani és ölelkezni a kutyaviadalokból megmentett pitbull!
Cuki fotók: Elvesztette a szemeit ez a kiskutya, de már boldog és igazi világsztárrá vált!
Szívszorító: Ez a kép mentette meg a két kutyus életét!
Segíts neki egy megosztással! Az Illatos úton vár egy szerető gazdira ez a gyönyörű doromboló!
Megható történet: 4 év után került meg az elveszettnek hitt husky!

thenews.hu