TheNews
            KEZDŐLAP      FELIRATKOZÁS  
2019. november 18. hétfő, Jenő
Szomorú körülmények: Évente egy Túró Rudi árát költhetik a vidéki menhelyek egy kutyára!
Ez a pénz lényegében semmire sem elég, a telepek önhibájukon kívül vannak nagyon rossz anyagi helyzetben. Megnéztük, miből él egy békéscsabai állatmenhely, amelyet civilek tartanak fönn, és miért nincs "ingyenkutya" örökbefogadáskor.

Alig érünk be Békéscsabára, máris egy zsákutcában találjuk magunkat, előttünk tábla jelzi: „Kutyamenhely, balra”. Gubis Katalin, a Csabai Állatvédők titkára vár a kapuban. Azt meséli, amióta az eszét tudja, állatokat ment. Még Budapesten, építőmérnök-hallgató korában is a kollégiumba vitte az utcán csavargó macskákat. Békéscsabán, a menhelyen 12 éve dolgozik, névről ismeri mind a kétszázharminc, itt élő kutyát, tudja a történetüket, ki hozta őket és mikor, van-e valamilyen betegségük.

Körülöttünk toldozott-foldozott kerítés, halomban állnak az egymásra pakolt kutyaházak, egy részük javítható, a többit szét kell verni. „Látjátok ezt a kuplerájt, hát, nem ronda, mondjátok meg?!” – vezet körbe szégyenlősen, majd figyelmeztet, ne lepődjünk meg, több helyiségben is patkányok, egerek szaladgálhatnak.

"Amikor elkezdtük, itt semmi nem volt, a terület az önkormányzaté, ő a fenntartó is, a civil állatvédők annak fejében működtethetik a menhelyet, hogy a gyepmesteri feladatokat is ellátják. Ez az egyik gyepmesteri kocsink, lassan a végét járja” – mutat a bejárat előtt fékező kisbuszra Kati.

Évente nagyjából 35 millió forintból gazdálkodnak, ez a pénz szerinte csak a legszükségesebbekre elég. „Az itt dolgozók többsége minimálbért kap, a gyepmestereknek készenléti díjat kell fizetni, csak állatorvosra havonta 700-800 ezer forintot költünk, drága az üzemanyag, az autók javíttatása, a rezsi” – sorolja.

Az önkormányzat havonta 660 ezer forintot utal, az adó egy százalékából legutóbb 9 millió folyt be, 1,5 millióval kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Bevételük tetemes részét, csaknem 45 százalékát németországi állatvédő egyesületeknek köszönhetik. Több ilyen szervezettel is kapcsolatban vannak, többször jártak már Németországban, ahol Kati szerint „más az állattartási kultúra, alig vannak kóbor állatok. A menhelyeken nem több száz, hanem mindössze 20-30 állat van, sok az ideiglenes befogadó állomás, ahonnan az állatok nem menhelyre, hanem gazdákhoz kerülnek, ott minden olyan gyönyörű”.

A békéscsabai civil szervezetek közül hiába kapják rendre a legtöbb pénzt a Csabai Állatvédők, pr-ra, marketingre egyetlen fillér sem jut. Míg máshol természetes egy kennelsor építése, itt csak vágyálom.

Közvetlenül a menhely mögött útépítők dolgoznak, hamarosan ipari park nyílik ott, ahol korábban a kutyák játszhattak. „Azzal, hogy itt utat építenek, most nincs kifutónk” – panaszolja a menhely vezetője, aki elárulja, mára elfogyott a türelme, nehezen bírja, hogy sok a felelőtlen ember, „Véresen, törött lábbal hagynak itt állatokat. Ma reggel is találtunk itt öt macskát egy dobozban, azt az üzenetet tették melléjük: Meghalt a gazdájuk, köszönet!”.

A bejárat mellé „inkubátort” is építettek, épp az ilyen helyzetekre kínálva megoldást. Havonta négy-öt kutyát vagy macskát hagynak itt, főként a gazdáik. „A legtöbb állat azért kerül a menhelyre, mert a gazdájuk meghalt vagy megbetegedett, esetleg költözés, válás volt a családban, netán gyerek született” – mondja Kati, aki olyan kutyát is mutatott, akire hét év után untak rá, és hozták be ide. „Itt van például Hörbi, őt kölyökkutyaként vitték el, aztán visszahozták” – hajol oda hozzá, hogy megsimogassa, miközben rendre utasítja Démont, a nagy fekete keverék kutyát.

A békéscsabai civil állatmenhelyen két-három kutya osztozik egy közös területen. Schwartz Noémi, a Hangya Közösség alelnökeként sokat látott, a hvg.hu-nak azt mondja, ha nem is rózsás a helyzet, sok vidéki menhelyhez képest itt még elfogadhatók a körülmények. „Nagyon jó, hogy itt hat ember is dolgozik, máshol vagy pénz nincs a fizetésükre, vagy nem találnak embert, a munka nehéz, és hétvégén is dolgozni kell.”

A közösség azért jött létre, hogy a vidéki állatmenhelyeknek segítsen, jelenleg 220 civil szervezettel áll kapcsolatban. Noémi szerint „csak a helyszín más, a probléma mindenütt ugyanaz: elfogy a táp vagy a pénz, nincs miből fizetni például az állatorvost. Bizonyos menhelyeken az is vágyálom, hogy csatorna, víz, villany legyen, extra költségnek számít egy kerítés, egy kennel.” Azt mondja, a vidéki menhelyeket működtető civil szervezetek léte függ attól, hogy az adó egy százalékából mennyi bevételük lesz, sokszor

"mire megkapják a pénzt, már el is költötték, sokuknak akkora az orvosi tartozása, hogy ha nem fizetik ki, a doktor nem lát el több kutyát."

Az ilyen vészhelyzetek elhárítására jött létre a Hangya Közösség. A tagok, ha kell, kutyaházat barkácsolnak, vagy közösségi gyűjtést indítanak. Legutóbb az egyik hitelező cég Kutyaszemmel programjában kétmillió forintot kalapoztak össze, a pénzt három vidéki menhely között osztják szét: Mátészalkán kaput, Karcagon lakókonténert, Békéscsabán kennelsort építenek belőle. Közben újabb akciókat szerveznek, már gyűjtik a pénzt orvosi ellátásra és kutyatápra, később pedig a menhelyek működési költségére lehet adakozni. Schwartz Noémi szerint az ország valamennyi menhelyére jellemző a pénzhiány, az emberek még csak-csak adnak pénzt, a cégek viszont már elvétve. Ahhoz, hogy a menhelyek működése kiszámítható legyen, jelenlegi éves bevételük duplája kellene. „Ez a magyar valóság, erőn felül dolgoznak itt az emberek” – áll meg Noémi egy üst mellett, az óriási edényből kibuggyan a csontos lé.

Ma Magyarországon nagyjából 300 ezer ebnek nincs hova hazamennie, miközben az állatmenhelyek tavaly nagyságrendileg 40 millió forint hivatalos támogatást kaptak – nem egyenként, hanem összesen. Ez az összeg ráadásul csak néhány menhely között oszlik meg, a többségük semmilyen segítséget nem kap. Ez kutyánként átlagosan 133 forint anyagi támogatást, nagyjából egy Túró Rudi árát jelenti egy egész évre.

Megdöbbentő a különbség, ha az egy kutyára jutó 133 forintot szembeállítjuk azzal, hogy egy otthoni környezetben élő kutyára mennyit költenek a gazdái: akár több tízezer forintot is. Egy felmérés szerint a kutyatartók úgy vélik, hogy az állat táplálása havonta átlagosan 7500 forintba kerül. Ehhez jön még a felszerelés, a higiéniai ellátás, az általános orvosi költségek. A kutatásból kiderül az is, hogy a magyarok átlagosan 35 ezer forintért vásárolnak kutyát, a legtöbben 10-20 ezer forint közötti összeget hajlandóak rá költeni.

Eközben népszerű az örökbefogadás is, a legtöbben „ingyenkutyát” szeretnének hazavinni. Ilyen azonban gyakorlatilag nincs, hiszen a menhelyi kutyák csak azután kerülnek gazdához, hogy teljesen kivizsgálták őket, kaptak chipet, oltást és ivartalanították is őket. Mindez pénzbe kerül, és a költséget az egyébként is vékony pénztárcájú menhelyek állják. Ezért is kér a többségük jelképes támogatást örökbefogadáskor. A pénzt a következő kutya ellátására fordítják.

Békéscsabán 5 ezer forintért lehet hazavinni egy ivartalanított, chipezett, oltott kutyát. Szerintük azért is jó, ha fizetnek az emberek, mert így értéke lesz az állatnak, később jobban figyelnek majd rá. Míg korábban csak innen havonta 30-35 kutyát adtak örökbe, addig ma már alig a felét, és őket sem Magyarországra, hanem főként Németországba, partnerszervezeteken keresztül.

Forrás: HVG

Nem ismerős valakinek? Mikebudán találták ezt a kutyust, chipes, de nincs regisztrálva!

Megőrül a net a királyi megjelenésű cicáért! (videó)

Kutatás: A magyarok 77 %-a szerint otthonosabb a ház vagy a lakás, ha élnek benne négylábúak is!

Videó rögzítette a huncutságot: Segítő mancsot nyújtott tesójának a szökéshez!

Összefogtak az autósok az autópályán, hogy biztonságba helyezzék az ijedt kutyust!

Tragédia a sárvári fürdőben: másfél percig nézték a vendégek, ahogy a víz alatt megfullad a 3 éves kislány!

Döbbenet a budapesti iskolában: kővel verték fejbe, majd kavicsot nyomtak a 11 éves kislány szájába!

Segíts egy megosztással: Radírka testvére már gazdisodott, most ő is egy igazi otthonra cserélné menhelyi kuck

Még Overdose sikerét is túl fogja szárnyalni - Ő Nacho, az új magyar csodaló! (videó)

Nem ismerős valakinek? Mikebudán találták ezt a kutyust, chipes, de nincs regisztrálva!
Megőrül a net a királyi megjelenésű cicáért! (videó)
Kutatás: A magyarok 77 %-a szerint otthonosabb a ház vagy a lakás, ha élnek benne négylábúak is!
Videó rögzítette a huncutságot: Segítő mancsot nyújtott tesójának a szökéshez!
Összefogtak az autósok az autópályán, hogy biztonságba helyezzék az ijedt kutyust!
Tragédia a sárvári fürdőben: másfél percig nézték a vendégek, ahogy a víz alatt megfullad a 3 éves kislány!
Döbbenet a budapesti iskolában: kővel verték fejbe, majd kavicsot nyomtak a 11 éves kislány szájába!
Segíts egy megosztással: Radírka testvére már gazdisodott, most ő is egy igazi otthonra cserélné menhelyi kuckóját!
Még Overdose sikerét is túl fogja szárnyalni - Ő Nacho, az új magyar csodaló! (videó)
Úgy fürdőzik apró kádjában a még apróbb tengerimalac, mint egy aprócska grófnő!
Mutatjuk a világ legkisebb szarvasát, aki mindössze 450 grammot nyom! (videó)
Cuki videó: Azonnal megörülnek egymásnak a parányi újszülött pingvinfiókák!
Eltörte osztálytársa arccsontját egy szegedi diák!
Még most sem akarom elhinni - Megszólalt a Szlovéniában elhunyt kamionos családja!
Segíts egy megosztással Lucának, ennek a 11 hónapos kislánynak szerető gazdit találni!
Örömhír: A legöregebb menhelyi kutya is otthonra lelt! (fotó)
Cuki videó: Sztár lett a kutyus, akinek egy kis farkinca nőtt a homlokán!
Cuki videó: pingvinek látogatták meg az idősotthon lakóit!
Csontsovány kutyákat mentettek ki egy tenyésztőtől Pécs közelében!
Tragédia: Debrecen legnépszerűbb Attilája vesztette életét a hajnali gyalogosgázolásban!
Megszólalt a brutálisan megvert bujáki nő: ő csak akkor nyugszik majd meg, ha elpusztít engem...
Minden megosztás számít: Ez a kedves barátságos szépség otthonra vár!
Önjelölt biztonsági őr lett a cica a boltban!
Párt kapott a budapesti Állatkert nőstény óriásvidrája, első látásra szerelembe esett! (videó)
Csivavákat ment a testépítő, jelenleg 37 kutyussal osztja meg otthonát!
Nagyon cuki videó: Nincs boldogabb a sítalpakon suhanó sérült kutyusnál!
Maró anyaggal sebesített meg 50 óvodást az ámokfutó!
Megrázó fotók: Brutálisan összeverte volt párja Bernadettet egy pásztói szállóban!
Összefogásra van szükség: Fél méteres láncon, soványan, átázott rongyokon kénytelen aludni Pécsett!
Hurrá! Országos összefogás hatására Ödön bika megmenekült a vágóhídtól!
Ó Potatoe, az internet új kedvenc cicája!
Cuki videó: Kedélyes malac fogadja az utasokat a reptéren!
Videón az egérszarvas, a világ legkisebb patás állata!
Tragédia: A baleset helyszínén tudta meg a tűzoltó, hogy 18 éves unokahúga a halálos áldozat!

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Követendő példa: Táblákkal jelölik meg a 3. kerületben, hol telelnek sünik az avarban!
Vérbe fagyva találtak rá a 3 éves kisfiukra a szülők!
Horror: Videón, ahogy a nemzetközileg is elismert professzor a folyóba dobja tanítványa maradványait!
Nem hiányzik valakink ez a Ságváron talált kutyus? Sürgősen várja a gazdáját a menhelyen!
Végre tesznek valamit: 100 millió Ft-tal segíti a kormány a kóbor ebek ivartalanítását!
Nézd meg mi történik, ha egy alvó nyuszit körberaknak répával!
Cuki videó: Megzavarta a cica a forgatást, röhögőgörcsöt kapott a riporter!
Tündéri videón a falánk bébirája!
Bátyjának szült gyermeket a 10 éves kislány!
Úgy akarta kigyógyítani a homoszexualitásból a 11 éves fiát, hogy sz.xre kényszerítette a mostohaanyjával!
A macskák mágusok! Így segít a cica a karmádon és rajtad!
Cuki videó: Álomba énekli a kiskutyákat a gazdi!
Gyász: Hétfőre virradóra örökre elaludt Remy a Budakeszi vadaspark sztárszarkája!
Három hét után befogták a Pilisben a kirándulóktól ennivalót kolduló ormányos medvét!
Megerőszakolta, megégette, összevagdosta a 18 hónapos kisgyermeket!
Nevelt lányát és fiát is megerőszakolta a rendőrgyilkos!
Minden megosztás számít: 2 hónapos tündéri kiscica várja a szerető gazdáját az Illatos úton!
Kölyöknevelőket keres a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola 11 kis labradornak!
Újra kapott egy kikölteni való tojást az ismert ausztrál meleg pingvinpár!
Ő Bubbles, a világ legidősebb szamara!
Tündéri videó: Ez a beluga mindenféle idomítás nélkül labdázik az emberekkel!
Tragédia: Már a keselyűk ették a népszerű sorozatszínész holttestét!
Jól ismerték egymást: Irénke néni egyik gyilkosa az asszonnyal szemközt lakott!
Mentsük meg Ödönt, a daliás magyar szürkét, akit a körzeti állatorvos kényszervágásra ítélt! (videó)
Híressé tette a különleges képessége a tacsit!
Íme egy angol család, akik háziállatként tartanak egy afrikai szervált!
Szuper kezdeményezés: Blökiterápiát kínál vendégeinek a Spa hotel!
Csapdába esett a maci! Kukából mentették ki! (videó)
Orvosok Csabának: Hatalmas csoda, hogy még él...
Évekig etette gyilkosait a szalonnai emberölés idős áldozata!

Ez a 9 éves fiú 80 000 dollárt gyűjtött, hogy golyóálló mellényeket vásároljon a rendőrkutyáknak!
A vőlegény nagy meglepetése! (cuki fotók)
Megmentette a kis mókus életét, a legjobb barátok lettek! (videó)
A lombfúvó és a kutya: Rég láttunk ennyire kerge ebet! (cuki videó)
Mutatjuk az eddigi legcukibb kampányt a méhek megmentése érdekében!
10 éves kisfiával a karjaiban ugrott le a hídról a biztos halálba!
Arcát is vállalva adott interjút az elítélt darnózseli hentes!
Hová fajul az emberiség? Egy szatyorban tették ki ezeket a kiscicákat! Szerető gazdira várnak!
Szenzáció: Abádszalókig sodort a szél egy északi-sarki vízimadarat!
Rendkívüli szerencse: Ritka nagymacskát kaptak lencsevégre! (fotó)
Ormányos medve bóklászott a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén! (fotók)
Ölelgetnivaló szőrös komornyikot vettek fel a luxushotelbe!

thenews.hu
Kidobta az ablakon az újszülött gyermekét a fiatal nő! (videó)
Rettegnek a lakók: 85 éves nénit öltek meg Szalonnán!
Segíts nekik egy megosztással: Két ivartalanított, bújós, szeretnivaló kislány szerető gazdit keres!
Szomorú valóság: Több mint 300 ezer kóbor kutya él Magyarországon!
Hős ló: Visszaszaladt az erdőtűzbe, hogy kimentse a bajba jutott társait! (videó)
Nekik miért ne legyen hol aludniuk? Pizsamát és ágyikót készít a patkányoknak egy nő!
Kidobták, ma rendőrkutyának tanul Tisza, a bátor túlélő! (videó)
Lemészároltak egy családot, köztük két csecsemőt is!
Húsklopfolóval megverte, majd többször megerőszakolta kiszemeltjét egy Komárom megyei férfi!
Figyelem! Add Tovább! Kutya-macska ivartalanítási akciót hirdet a szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület!
Követendő: Szlovákia is lépett! Novembertől nem szerepelhetnek többé vadállatok a cirkuszokban!
Ezt az aranyos kiskutyát találta a kertjében, csakhogy ez nem kiskutya!
Sikeres diéta: Kutyusával együtt fogyott le a túlsúlyos gazdi!
Kalandvágyó kutyus: Felszállt egy buszra, majd leült az utasok közé!
Nem fogsz többet a tévében szerepelni, te rohadék! - Boxerrel verték véresre Németh Kristófot!
Eltévedt az idős férfi a lépcsőházban, 3 hét múlva találtak rá a holttestére!
Nem hiányzik valakinek? Zalaegerszeg Csács városrészében kóborolt ez a kölyökkorú kislány!
Követendő példa: úgy talált a pap új otthont a kóbor kutyáknak, hogy összegyűjtötte őket a templomban!
Cuki fotók: Sürgősségi műtétet hajtott végre kutyusa plüssbarátján a gazdi!
Egy mérgezett és egy beteg parlagi sas életét mentették meg magyar állatvédők, hamarosan kirepülhetnek!
Kenguru ugrált szabadon a törökszentmiklósi temetőben! (videó)
Bemászott a férfi az emeleti ablakon, és megerőszakolta a lányt Pesten!
Ladik utcai gyilkosság: Újabb sokkoló részletek derültek ki!
Minden megosztás számít ennek a 3 hónapos kiscicának, aki az Illatos úton várja szerető gazdiját!
Tengerparthoz kötődő madárfaj tűnt fel a Hortobágyon!
Kié ez a póni? A Veres Péter úton kószált egymagában!
Cukiság: Ő Tökmag, a Győri Állatkert bébitapírja! (videó)
Tíz évig volt magányos, de végre párra talált Rob, a királyalbatrosz!
Tragédia: Kétéves kisfiút találtak egy elhagyatott, szűk kútban!
Azt hitte, hogy csak másnapos, többé nem ébredt fel a fiatal lány!
Nem hiányzik valakinek? Monoron kóborolt, eredeti gazdáját keresik!
Különös hír: Hatalmas telefonszámlát csináltak a sasok az orosz kutatóknak!
Cuki tengerimalac bébik születettek a Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesületnél!
Bátor nyuszi: Nem értette a sólyom, hogy miért nem ijed meg tőle a tapsifüles! (videó)

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Ő Jeromos, az Algyői Könyvtár kedvence!
Nem mindennapi páciens: Egy szarvas próbált betörni a rozsnyói kórházba!
Cuki videó: Ez a kutyus a Te szívedet is el fogja rabolni!
Két gyerek is meghalt az M5-ös tömegkarambolban: kiderült, mi okozhatta a szörnyű balesetet!
Nem vitték orvoshoz gyermeküket a mosonmagyaróvári szülők, ezzel ölték meg!
Segíts egy megosztással Tappancsnak, ennek a gyönyörű németjuhásznak szerető gazdit találni!
Hét kidobott kiscicát mentett meg a Husky!
Rögtön rohan a kutyus a kert másik végéből, ahogy meghallja gazdája fuldokló kiáltásait! (videó)
Cuki videó: Diétára és edzésre fogták a pufi cicát, aki mindent megtesz, hogy elszabotálja a mozgást!
Megszökött egy bika a vágóhídról Horvátországban, most már biztos, hogy életben hagyják!
Borzalmas tragédia: Hét ember halt meg az M5-ösön!
Megrázó: Nejlonzacskóba csavart halott csecsemőt találtak Tótkomlóson! (videó)
Elvesztek! Kérjük segíts egy megosztással, hogy mihamarabb megtalálják őket!
Kutyák segítik a régészek munkáját: Nagyon kis mennyiségben meglévő emberi maradványokat is kiszagolnak!
Kivételes intelligenciával rendelkezel, ha beszélgetsz a háziállatoddal vagy a szobanövényeddel!
Örömhír: Otthonra lelt a kutyus, aki 40 km-t utazott egy lökhárítóba szorulva! (fotók)
Szomorú körülmények: Évente egy Túró Rudi árát költhetik a vidéki menhelyek egy kutyára!
39 holttestet találtak a kamionban: Fél napig préselődtek a kínaiak a mínusz 25 fokban!
Horror: embertelen, amit édesanyja hullájával tett a pápai tanárnő! (videó)
Minden megosztás számít: Ő Dzsodzso, aki az Illatos úton várja, hogy végre egy szerető gazdi hazavigye!
Elkóborolt a teknős, nem hiszed el, hogy hol találták meg! (videó)
Együtt használja a bölcsit a cica és a kisbaba!
Ez a cica az egyetem professzora! (videó)
Két évvel ezelőtt meghalt nő holttestét találták meg Pápán!
Szenvedélyes érzelmeket táplál a gyermek iránt - Saját nagybátyja rabolta el a 13 éves kislányt!
Gazdit vagy ideiglenes befogadót keres Mazsi! Segíts neki egy megosztással!
A cica színe árulkodik személyiségéről! Olvasd el, a te macsekod színéről mit tartanak!
Betört egy kecske a házukba, majd békésen elszunyókált a fürdőszobában!
Gyász: Elpusztult Chris, a világrekorder birka!
Meg kell zabálni, annyira édes: őrületbe került a cica, aki életében először látott esőt! (videó)
Így segítenek gazdit találni nekik: Híres színészek pózoltak a gazdira váró menhelyi kutyusokkal! (videó)
14 hónapos kisbaba zuhant ki egy családi ház erkélyéről!
Horror Nyíregyházán: Végignéztem, ahogy lelövi a feleségemet...
Megváltozott a rabok élete egy börtönben, miután menhelyi macskákat kaptak! (fotók)
Így ments meg sok állatot kevesebb mint 1 óra alatt!
Kutyusa mentette meg a Kárpátaljai férfi életét! (fotó)
Ez a csöppség a világ leghangosabb madara, ami olyan zajos, mint egy cölöpverőgép! (videó)
Kérjük oszd meg, hátha meglesz a gazdi! Holnap elviszi a kecskeméti ebrendész, ha nem jelentkezik érte senki!
Nem tudni, hogy került oda: Sziklafalról mentették meg a bajba jutott kutyust! videó)
Nagyon fontos információk: Így etessünk kiscicát!
Követendő példa: Örökbe fogadta a tiszaújvárosi rendőr a sokat szenvedett kutyust!
Több mint kétezer birka lepte el Madrid utcáit! (videó)

thenews.hu