TheNews
            KEZDŐLAP      FELIRATKOZÁS  
2020. január 18. szombat, Piroska
Öngyilkosság az Óbudai Egyetemen: Kiugrott egy diák a 4. emeletről!
Kedden délelőtt öngyilkos lett az Óbudai Egyetem egyik nappali tagozatos hallgatója, mutatjuk, mi okozhatta a tragédiát.

Az Index írta meg először, hogy az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának egyik nappali tagozatos hallgatója leugrott az iskola Bécsi út 94-96. címen található „C” jelzésű épületének negyedik emeletéről kedden. A diák az egyik folyosón található ablakot nyitotta ki, és onnan vetette le magát.

Az esetet többen is látták, és azonnal értesítették a mentőket, rendőrséget és az egyetem vezetőit. A mentősök hamar kiértek, de a diák életét nem sikerült megmenteniük. A BRFK szerint idegenkezűség gyanúja nem merült fel, az egyetem azóta pszichológus szakemberek bevonásával nyújt segítséget az érintettek számára.

Mi okozhatta a tragédiát?

”A befejezett öngyilkosságok 90 százalékában mentális zavar áll a háttérben, leggyakrabban a súlyos depresszió”

– nyilatkozta korábban a NOIZZ-nak Tóth Mónika Ditta pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársa.

A szakember emellett még fontosnak tartotta kiemelni a szkizofréniát, valamint a drog- és alkoholfüggőséget.

“Ez a három leggyakoribb pszichiátriai betegség áll a befejezett öngyilkosságok háttérben; ezek általában kezeletlenek maradnak“ – közölte a szakember, aki azt is elmondta, hogy bár a befejezett öngyilkosságok nagy részéért felelős a depresszió, a klinikai depressziósok kevesebb, mint 10 százaléka kísérel meg öngyilkosságot.

Hogyan ismerjük fel a bajt?

Az öngyilkossághoz vezető súlyos depresszió hátterében változatos okok állhatnak, s tünetei is különbözőképpen jelentkezhetnek az egyes betegeknél.

Tóth Mónika Ditta szerint a depresszió tünete lehet a nyomott hangulat, a gyakori sírás, a rosszkedv és az energiátlanság.

Továbbá gyakori, hogy “a korábbi örömteli tevékenységek már nem okoznak örömet, például már nem szeret valaki gitározni, nincs kedve elmenni focizni. Nagyon jellemző, hogy a depressziósok visszahúzódnak a társas tevékenységektől. Nem mennek el a céges vacsorákra, inkább beteget jelentenek.”

Ezen kívül az alvást is szinte mindig érinti a betegség. “Előfordulhat, hogy a depressziós túl korán felébred, és nem tud visszaaludni, mert agyal és szorong hajnalban, vagy alszik 12-13 órát” – nyilatkozta korábban a NOIZZ-nak a szakember.

A fentieken túl, jellemző még a megállás nélküli önhibáztatás.

Egy depressziós azt hiszi, hogy minden az ő hibája.

Mindemellett, csökkenhet még a libidó, valamint az evés is megváltozhat.

”Elkezdhet nagyon sokat vagy épp ellenkezőleg, alig enni, ez pedig a testalkaton hamar meglátszik, hízni vagy fogyni kezd” – közölte a szakember.
Mit lehet tenni?

A legtöbb, amit tehetünk, ha a környezetünkben valakin a depresszió tüneteit észleljük, hogy abban segítjük, hogy eljusson pszichiáterhez vagy pszichológushoz, ugyanis csak szakember tudja megítélni, hogy milyen súlyos a beteg állapota, és milyen kezelésre van szüksége.

Átmenetileg persze abban is segíthetünk, hogy meghallgatjuk a problémáit és tudatjuk vele, hogy fontos számunkra, s hogy ránk mindig számíthat, de fontos kiemelni, hogy egy szakember segítségét nem helyettesíthetik baráti tanácsok és beszélgetések.

Forrás: Noizz
Segíts egy megosztással! Rákoskerten találták ezt a kutyust! Senkinek sem ismerős?

Követendő példa: Színészek mondanak mesét a kutyusoknak, amíg a gazdi nincs otthon!

Köszönjük! Rendőrök mentették meg az M3-ason rohangáló Lindát!

Cuki videó: Imádja a disznókat masszírozni ez a cica!

Titániumból készült mancsokat kapott egy hóban összefagyott cica! (videó)

Felgyulladt egy beteg a debreceni kórházban!

Brutális apa: Addig szorította a kisbabáját, amíg annak bordái megrepedtek!

Megmentette beteg gazdája életét a cicus! Posztumusz díjat kapott!

Kutyusával vágott neki a világnak a fiatal lány!

Segíts egy megosztással! Rákoskerten találták ezt a kutyust! Senkinek sem ismerős?
Követendő példa: Színészek mondanak mesét a kutyusoknak, amíg a gazdi nincs otthon!
Köszönjük! Rendőrök mentették meg az M3-ason rohangáló Lindát!
Cuki videó: Imádja a disznókat masszírozni ez a cica!
Titániumból készült mancsokat kapott egy hóban összefagyott cica! (videó)
Felgyulladt egy beteg a debreceni kórházban!
Brutális apa: Addig szorította a kisbabáját, amíg annak bordái megrepedtek!
Megmentette beteg gazdája életét a cicus! Posztumusz díjat kapott!
Kutyusával vágott neki a világnak a fiatal lány!
Videón, ahogyan egy rendőr leterelgeti a Tisza hídon bajba jutott hattyút!
Már külföldön is a püspökladányi francia bulldog szaporítókról cikkeznek!
Agyonvertek egy 33 éves nőt a Népfürdő utcában, egy napig elsétáltak mellette a járókelők!
Minden megosztás számít! SOS! Salgótarjáni Sztk-nál ücsörög ez az anyakutya! Kölykei lehetnek!
Szuper hír: Összegyűlt a pénz, állatkertet vásároltak, visszakapták a szabadságukat az állatok!
Cuki videó: Magával viszi cicáját a taxisofőr, naphosszat simogattatja magát az utasokkal az állat!
Szenzáció: vörös kányák tanyáznak a Csanádi pusztákon!
Három kiskutyát rakott ki a 8-as út mellé a 71 éves férfi! Eljárás indult ellene!
Sokkoló: Szexrabszolgának hurcolták el a 20 éves Nikolettát a Keletiből!
Holtan találtak egy 20 éves fiút, nyugtalanító üzeneteket kaptak tőle barátai!
Mutatunk egy elképesztően cuki bolyhos nyuszit! (videó)
Tündéri módon fogadta a segítséget a tűzből kimentett koala!
Újév első meglepetése Debrecenben: Cuki hófehér kecske!
Felkavaró videó: Élve elégették a 6 éves lány megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolt férfit!
Minden megosztás számít Elütve találták ezt a szegény kutyust a 17. kerületben a Zrínyi és Rezgő utca sarkán!
Cuki videó: Megzavarta az imádságot az aranyos cica!
Eszméletlenül cuki teknősök keltek ki a debreceni állatkertben!
Magyarországi kutyagyárból menekít ki nyomorult életű kiskutyákat egy brit állatvédő!
Albínó erdei fülesbagolyra bukkantak Veszprém megyében! (videó)
Sokkoló tragédia: Éhen halt az egyetemista, aki magát és beteg testvérét tartotta el aprópénzből!
Szomjan halt a 3 éves kislány, mert az anyja több napra bulizni ment!
Beszakadt a jég a kutya alatt: a székesfehérvári tűzoltók mentették meg! (videó)
Zsáknyi szeméttől megszabadítja meg hetente a tengerpartot Molly a labrador! (videó)
Szeretik a kecskék, ha boldogok vagyunk!
Közösülés közben fojtotta meg áldozatát!

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Megerőszakolt és agyonvert egy 72 éves asszonyt a 21 éves balassagyarmati férfi!
Rejtélyes körülmények között veszett nyoma a háromgyerekes Gergőnek Spanyolországban!
Megmentette faját a kihalástól Diego, az óriásteknős! Visszakapja szabadságát!
Háztetőről mentettek meg egy tacskót a győri tűzoltók!
Kutyamentés a nyírbogáti szaporítótelepről Puskás Peti segítségével! (videó)
A vadonban már kihalt mhorr gazellák születtek a budapesti állatkertben!
Holtan találták meg az 1 hete eltűnt 24 éves solymári nőt!
Segíts Mázlinak egy megosztással szerető otthont találni!
Szívmelengető videó: Így osztja meg a család kutyusa a vizét egy szomjas koalával!
Elárasztotta vízzel a gazdája otthonát ez a játékos cica! (videó)
Köszönik a sok megosztást! Megszólalt a gazdi, akinek a kutyusa egy jászolból került elő!
Köszönjük! bajba jutott kutyust mentettek bélapátfalvai tűzoltók! (fotók)
Videón, ahogy a 93 nyugdíjas lábon lő egy karbantartót, mert elege lett, hogy beázott a lakása!
Borzalom: Halálra késelhette barátját a 17 éves Judit!
Segíts egy megosztással! Ez a zsemleszínű kutyus az Illatos úton várja szerető gazdáját!
Rohamosan lett ilyen ez a kutyus mert lemérgezték - Nevetséges indokkal magyarázta a történteket a megkínzott kutyák gazdája!
Ingyen használhatja a raktárat a Kiskunhalasi Állatvédő Egyesület!
Cuki fotók: Így szunyókálnak a kutyanapköziben a kutyusok!
Hős fiatalok: Sérült koalákkal rakták tele az autójukat, hogy megmentsék őket!
Újabb borzalom: Saját unokája ölte meg a bajai nagymamát! A pincében találták meg a holttestet!
Videóra vették, ahogy durván megverik a kaposvári gyermekotthon egyik lakóját!
Szerető otthon keresnek a 6 hónapos malacnak, aki a vágóhídról szökött meg! (videó)
Önkénteskedni ment a fiatal lány az állatotthonba, 3 éve eltűnt cicáját találta meg!
Újév napján született fehérfejű selyemmajom a Szegedi Vadasparkban!
Borzalmas állapotban lévő kutyákat mentettek ki a földi pokolból a rendőrök segítségével!
Vámosmikolai gyilkosság: Vérfagyasztó részletek derültek ki!
Segíts egy megosztással! Nyakörves vizsla kószál a János utcában, keresik a gazdiját!
Virágzik az élővilág a fukusimai atombaleset területén! (videó)
Figyelem! Ivartalanítási akciót hirdet a kalocsai menhely!
Ismerd meg Torát, az utazócicát, aki már 43 államot bejárt a gazdijával! (videó, fotó)
Példaértékű: Koala-mentőhelyet alakítottak ki egy iskolai tornateremben! (videó)
Halott gyereket találtak egy repülőgép futóművében! Valószínű, hogy megfagyott!
Sokkoló videó: Fejjel lefelé rázta a tanár a kislányt, mert az elfelejtette megcsinálni a házi feladatot!
Jó hír: Bevált a tűzijáték tiltása, több vízimadár maradt a tatai Öreg-tavon!
A betlehemben lelt menedékre a szilveszter óta kóboroló vizsla Heves megyében!
Mint egy kisgyerek, úgy csodálkozott rá élete első karácsonyfájára a gyöngyösi állatkert makákóbébije!
Közérdekű: Őket hívd, ha állattetemet látsz az utcán!
Megerőszakolt egy 14 éves lányt a neves író!
Segíts egy megosztással! A "kedves" gazdája bálamadzagon húzva adta le ezt a szegény kutyust a gyepmesteri telepre!
A Duna jegére fagyott hattyút szabadítottak ki a ráckevei tűzoltók! (fotók)
Két pápaszemes pingvin-fióka született a budapesti állatkertben!
Videóra vette a hős tűzoltó, ahogy kiment a lángok közül egy apró kengurut! (videó)

thenews.hu
Cukiság: Megválasztották 2020 madarát!
Hátborzongató: megöltek és elástak egy 77 éves asszonyt Vámosmikolán!
Könyörgött az autósoknak, hogy segítsenek újraéleszteni Gesztesi Károlyt, de elhajtottak!
Szív megszakad: Így hálálkodott megmentőjének az ausztrál tűzvész elől mentett kenguru!
Budafoki járőrök csíptek el és adtak vissza a gazdájuknak két csavargó kis ebet!
Gyász: Búcsú Szőkétől, a csodaszarvastól!
A tacsi mentette meg a tűztől gazdáit Muronyban!
Tragédia a Péterfy kórházban: Megszólalt a mosdóban meghalt 22 éves fiú édesapja!
Halálra fagyott egy 7 hónapos kisfiú, mert a szülei az erkélyen hagyták a mínusz 7 fokban!
Segíts egy megosztással! Ez a 3 hónapos csöppség az Illatos úton várja szerető gazdiját!
Szolidaritásból a gazdi is gallért húzott, hogy a cicája ne érezze magát rosszul a műtétje után!
Ritka jelenség hazánkban: Farkasfalkát filmeztek le a Bükkben! (videó)
Igazi hős: Az életét kockáztatta az ausztrál kutya, hogy megmentse a tűzhaláltól a nyáját!
Szívbemarkoló üzenet lógott egy kóbor cica nyakörvén!
Gáspár Győző komoly bajban: Csalás miatt vádat emelt ellene az ügyészség!
Két felnőtt és egy kislány holttestét találták meg egy nagykanizsai lakásban!
Az ausztrál tűzvészből mentették ezt az apró kis koalát!
Láttál már szirénák hangját utánozó szarkát?
Börtönből kellett kimenteni ezt a cicust!
Cuki videó: Hóembert épít a kutyus!
Titokban megszületett Cameron Diaz gyermeke!
Nyakon szúrta volt barátnőjét a XI. kerületben!
Sok megosztásra és sürgős segítségre van szüksége ennek a szegény kutyusnak!
Cuki videó: Gallyakkal vakarózó madarat filmeztek le!
Példaértékű: Otthonukban ápolja a tűzvészben megsérült koalákat a házaspár!
Fél Amerikát átutazta a Charles nevű kandúr cica!
Szívszorító: Egy fiatal, megégett kenguru kért segítséget egy kamasztól!
Kiderült hová tartott Gesztesi, amikor megtörtént a tragédia! (videó)
Olyan borzalmakat követett el ez a férfi két kislánnyal, hogy még az ügyvéd is rosszul lett!
Meghalt a gazdija, új otthont keres a furcsa arcú cica!
Igazi hős: 9 sérült koalát mentett meg az ausztrál tűztől a 22 éves fiatalember!
Cuki fotók: Elhiszed hogy ez az imádnivaló kiskutya már nem kölyök?
Cuki videó: Nézegess eperlekvárt majszoló vízilovat!
Hasfelmetsző végezhetett Oroszlányban a takarítónőként dolgozó asszonnyal!

thenews.hu

minden amiről beszélnek
Liptai Claudia: Szörnyű napok hetek évek várnak ránk! - Tragikus hirtelenséggel hunyt el Gesztesi Károly!
Brutális testvérgyilkosság történt Mórahalmon: Megölte testvérét, majd rágyújtotta a házat! (videó)
Alig féléves barnamedvebocsok pofozták egymást Alaszkában!
Nem lehet róluk nem cuki képet készíteni: Hóban ugrándozó mókusok! (fotók)
Szuper hír: Elszaporodtak a Csanádi pusztákon ezek a kiváló vadászok!
Egy tizenhárom éves lány hátba szúrta iskolatársát Esztergomban!
Segíts egy megosztással! Az 5. karácsonyát töltötte a veszprémi menhelyen Gézu!
Szomorú valóság: Az állatmentők szerint háborús helyzet volt az utcákon szilveszterkor!
Cuki videó: Nem hajlandó felkelni a reggeli teája nélkül a rendőrségi ló!
Ilyet még nem láttál: Elkötött egy vitorlást két oroszlánfóka! (videó)
Cuki videó: Magyar komondor az internet új sztárja!
Óriási botrány: Az esküvőn vetítette le a vőlegény a felesége szexvideóját! (videó)
Kőbányai vérfürdő: Többen is hallották a 3 gyermekes anya sikolyait!
Szívszorító videó: Alig akarja elhinni a kutyus, hogy 8 hónap után újra a gazdijával találkozik!
Szívszorító videó: Inni kért a biciklistől a szomjas koala!
A vágóhídról mentették meg a mezőladányiak a szamarat, így már élete végéig betlehemes állatként fog élni! (videó)
Cukiság: Eli a cica a pub legnépszerűbb vendége!
Feltöltötte a Twitterre két tini fiú, ahogy megerőszakolnak egy lányt!
Segíts egy megosztással: Málna, ez a csodaszép sharpei mami is csak egy szerető gazdit szeretne magának!
Csodálatos barátság alakult ki a halász és a krokodil között! (videó)
Megható történet: Még augusztusban találták ezt a sérült, rózsaszín, haldokló kis lényt, karácsonyra ez lett belőle!
Csodálatos állatvilág: Oposszum segített az özön! (videó)
Petárdastopot kérnek az állatvédők: szilveszterkor sok házi kedvenc szökik el!
Tragédia karácsonykor: Egy másfél éves kislány holttestére bukkantak a jéghideg lakásban!
Nászútján lévő 65 éves asszonyt erőszakolhatott meg két magyar férfi! (videó)
Segíts egy megosztással szerető gazdit találni ennek a két tündéri pici kutyusnak!
Kuglóf lett a neve a budapesti lajhárbébinek!
Menhelyi kutyusok és a nekik olvasó gyerekek: fantasztikus eredményeket produkál a program! (fotók)
Pályakezdő pesti mentőkutya mentette meg egy 82 éves asszony életét a zuhogó esőben!
Horror karácsony előtt: Két elvágott torkú nő feküdt az utca közepén!
Döbbenet: Több mint 170 gyerek szexuális zaklatását ismerte el a római katolikus szervezet!
Segíts egy megosztással! Pelenkára és konzervre is szüksége lenne a Csivava Fajtamentő Egyesületnek!
Kutyát mentettek a befagyott tóról a hegyeshalmi önkéntes tűzoltók!
Példaértékű: Összes megtakarítását a kóbor állatok megmentésére fordította a pár!
5 év után került elő az elkóborolt husky!
Otthont kapott karácsonyra a kukazsákban kidobott kiskutyus!
Alekosz luxustinit kér karácsonyra: "Töltsd a szentestét a királlyal"
Családi tragédia Mélykúton: kislánya újraéli édesanyja halálát!
Cuki videó: A pár hetes kis medvebocs és a kutyus találkozása!
Drámai pillanatot örökítette meg az év természetfotósa!
Kiszökött a kifutóból egy oroszlán a Veresegyházi Medveotthonban!
A vízerőműnél találták meg az eltűnt nő holttestét!

thenews.hu