Home   Hírek   Gazdit keresnek   Kapcsolat   Impresszum  
Hétköznapi hős: Beugrott a jeges vízben rekedt kutya után a férfi (videó)
Futás közben vette észre a férfi a rémülten kapálózó spánielt – gondolkodás nélkül a segítségére sietett.

Darcy Pell éppen futóedzése közepén tartott az angliai Yorkshire egyik parkjában, mikor észrevett egy fura pontot a tavon. Mint kiderült, egy fekete kutyát látott:

„Néztem, ahogy fel-alá szaladgál a jégen, és azt gondoltam, előbb-utóbb be fog szakadni alatta. Sajnos, egyhamar így is történt.” – idézte fel az eseményeket a 31 éves biztonsági mérnök. – „Pár pillanatig még folytattam az utam, közben figyeltem a kutyát, és mivel senki nem segített neki, hirtelen ötlettől vezérelve visszarohantam a tóhoz.”

Az életéért küzdő spániel láttán a férfi egy másodpercig sem habozott: úgy, ahogy volt, ruhástul beugrott a vízbe, és könyökével tört magának utat a víz jéggel borított felszínén át. Eközben egy arra járó állatbarát előkapta telefonját, és megörökítette a nem mindennapi jelenetet, ahogy a futó gyengéden kisegíti a kutyát a partra:

„Nem szokásom a jeges vízbe ugrálni, pláne nem szórakozásból, de ezen a vidéken hozzászoktam már a hűvös időjáráshoz, és rendszeresen részt veszek triatlon versenyeken is. Jól úszok, szóval a víz nem tartott vissza, de azért komoly erőkifejtést igényelt áttörnöm a jéghártyán, hiszen aznap elég vastagnak bizonyult.”

S hogy mitől cselekedett ilyen magabiztosan?

„Tisztában voltam azzal, hogyan fog reagálni a szervezetem a hideg vízre, tudom, mivel járhat egy ilyen helyzet. Mivel egy ideje már kint futottam a hidegben, eléggé lehűlt a testem is. Valószínűleg nem érte akkora sokként a jeges víz, mint bárki más esetében történt volna, aki az időjáráshoz illő, vastag öltözékben sétálgatott kint.”

Miután kimászott a tóból és odaterelte a gazdi felé a kutyát, meglepő dolgot tett: lecserélte átázott pólóját egy szárazra, majd folytatta edzését, míg elérte a kitűzött célt.

„Nem igazán érdekelt a felhajtás, ahogy kint voltam a vízből. A kutya elszaladt, majd visszajött hozzám, és alaposan megrázta magát.” – nevetett a hétköznapi hős. – „Gazdái hálásan megköszönték a segítséget, visszarakták rá a nyakörvet és pórázt, majd hazaindultak.”

Darcy Pell, a bajbajutott spániel megmentője mindazonáltal nyomatékosan felhívta a figyelmet arra is, hogy ilyesfajta hőstettre senki ne ragadtassa magát. Tárcsázza a segélyhívót, kérjen segítséget a megfelelő felszereléssel rendelkező szakemberektől.

Forrás: kutyabarathelyek
WELCOME TO OUR WEBSITE
TheNews
Közzétéve: 2021-02-25 - Ági
thenews.hu
Segíts egy megosztással: Ivartalanítva, negatív tesztekkel, chippel várja s...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-25 - Ági
thenews.hu
Cuki videók: Gitárokon muzsikálnak a kismadarak...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-25 - Ági
thenews.hu
Először engedtek szabadon mentett orángutánokat a világjárvány kitörése...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-25 - Ági
thenews.hu
Cuki fotók: Rajong a munkájáért a duriánszüretelő kutyus...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-25 - Ági
thenews.hu
Ébresztő emberiség: Éhenhalás fenyegeti a jegesmedvéket és a narválokat ...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-25 - Ági
thenews.hu
Cuki fotók: Egyetlen kutyát sem enged elsétálni anélkül a kis corgi, hogy ...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-25 - Ági
thenews.hu
Megdöbbentő fotó: Felrobbant a net egy terhes vadászpók fotójától...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-25 - Ági
thenews.hu
Csodálatos állatvilág: Durci nevű cicájuknak köszönheti a család, hogy n...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-25 - Ági
thenews.hu
Miniszteri biztos: A kormány célja, hogy a magyar állatvédelem 5 éven belü...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-25 - Ági
thenews.hu
Hat lábbal született egy kiskutya (fotó)...
WELCOME TO OUR WEBSITE
TheNews
Közzétéve: 2021-02-25 - Ági
thenews.hu
Szajkók segítik az erdőfelújítást a Pilisi Parkerdőben (fotók, videó)...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-25 - Ági
thenews.hu
Állatrendőrséget Magyarországnak: Újszülött kismacskákat dobott kukába ...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-25 - Ági
thenews.hu
Egy online társkeresőn találta meg élete szerelmét egy magányos vidra (fot...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-25 - Ági
thenews.hu
Csodálatos állatvilág: egy tacsi lett a vadmalac-kölyök pótmamája (videó...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-25 - Ági
thenews.hu
10 méter mélyről, egy silóból mentették ki Milót, a spánielt (fotó)...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-24 - Ági
thenews.hu
Nem tudott úszni a kacsa, felfújható matracot kapott (fotó)...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-24 - Ági
thenews.hu
Csonka András is szigorítaná az állatkínzókra kiróható büntetést...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-24 - Ági
thenews.hu
Felmérés: Több mint 16 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-24 - Ági
thenews.hu
Állatrendőrséget Magyarországnak: Agancstolvajokat fogtak a rendőrök...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-24 - Ági
thenews.hu
Minden megosztás életmentő lehet: Nagy bajban van a Solti Állatmenhely...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-24 - Ági
thenews.hu
Befogták a Róka-hegyen csatangoló szökött emut (fotó)...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-24 - Ági
thenews.hu
Tévéműsorban kritizálták Biden kutyáját, az internet népe megvédte az e...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-24 - Ági
thenews.hu
Partra vetett delfinek megmentésén dolgoznak folyamatosan Új-Zélandon...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-24 - Ági
thenews.hu
Cuki fotó: A befogadott cica, akinek egész az egész testét szívek borítjá...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-24 - Ági
thenews.hu
"Botkönyvtárat" csinált a helyi kutyáknak egy kisfiú (fotók)...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-24 - Ági
thenews.hu
Gyerekkönyv hőse lett Boone, a beagle (fotó)...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-24 - Ági
thenews.hu
Igazi csoda: Ötösikreknek adott életet a kecskemama a Kránicztanyán...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-24 - Ági
thenews.hu
35 kg gyapjútól szabadították meg az elvadult juhot (fotók)...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-20 - Ági
thenews.hu
Az állatkák élete a tét: Segíts egy megosztással vagy akár egy konzervvel...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-20 - Ági
thenews.hu
Láttál már bébiráját? (fotók)...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-20 - Ági
thenews.hu
Cuki fotók: Mutatjuk a világ legboldogabb gekkóját...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-20 - Ági
thenews.hu
Cuki fotósorozat: Egy mókus a kert mindennapos vendége...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-20 - Ági
thenews.hu
Mókás fotósorozat: Láttál már baglyot menetelni?...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-20 - Ági
thenews.hu
Imádnivaló videó: Lenyűgözte a kiscicákat ez az utcazenész...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-20 - Ági
thenews.hu
Szívszorító videó: 4 éven át várt a gazdájára a hűséges kutyus...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-20 - Ági
thenews.hu
Kutatás: A kutyák tényleg tudják, hogy ki rossz ember...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-20 - Ági
thenews.hu
Nyomozást indított a rendőrség: Videón a román erdőmunkások, 4 medvebocs...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-20 - Ági
thenews.hu
Könnyes szemmel bámul a kamerába a világ legszomorúbb cicája, mert a gazd...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-20 - Ági
thenews.hu
Ötlábú bárány született Kocséron (videó)...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-19 - Ági
thenews.hu
Minden megosztás számít: Szerető gazdiját várja a menhelyen ez a gyönyör...
WELCOME TO OUR WEBSITE
TheNews
Közzétéve: 2021-02-19 - Ági
thenews.hu
Cuki fotók: Varázslatot hozott a 104 éves bácsi életébe az árva fekete ku...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-19 - Ági
thenews.hu
árvíz elől menedéket kereső őzeket kaptak lencsevégre Szabolcs megyében...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-19 - Ági
thenews.hu
Követendő példa: Életük végéig gondoskodna a lengyel állam a rendfenntar...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-19 - Ági
thenews.hu
Megmentette a család életét az örökbefogadott cica (videó)...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-19 - Ági
thenews.hu
Palackból itatta meg a kobrát a férfi (videó)...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-19 - Ági
thenews.hu
Az alsórákosi lakótelep mellett pihent meg egy hód (fotók)...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-19 - Ági
thenews.hu
Nagyon ritka és különleges sárga pingvint fotóztak...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-19 - Ági
thenews.hu
Csodálatos állatvilág: Elválaszthatatlan a kiskacsa és a kutya (videó)...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-19 - Ági
thenews.hu
Cuki fotó: Bement az optikába és megnézte a szemüvegeket a kíváncsi alpak...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-19 - Ági
thenews.hu
Cuki fotók: 25 kilónál is nehezebb a világ legnagyobb nyula...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-19 - Ági
thenews.hu
Nem mindennapi vendég: Kenguru ugrált be egy ausztrál kórházba...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-19 - Ági
thenews.hu
Guinnes-rekorder lett a cica, aki 1 perc alatt 26 trükköt hajt végre (videó)...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-18 - Ági
thenews.hu
Segíts egy megosztással: Ivartalanítva várja régóta a szerető gazdiját e...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-18 - Ági
thenews.hu
Példaértékű: Újabb állatvédelmi tantárgy vált kötelezővé az Állator...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-18 - Ági
thenews.hu
Mutatunk egy helyet, ami a mennyország a macskaimádók számára (videó)...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-18 - Ági
thenews.hu
Szívszorító videó: Átölelte megmentőjét a hálás kutyus...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-18 - Ági
thenews.hu
Vicces videó: Ez történik, ha a macskás időjós otthonról jelentkezik be a...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-18 - Ági
thenews.hu
Cuki videó: 5 basset hound préselte be magát az egyébként egy kutyára terv...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-18 - Ági
thenews.hu
Köröztetné az állatkínzókat Zimány Linda...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-18 - Ági
thenews.hu
Köszönjük: A Duna jegéről mentettek kutyát a tűzoltók Ráckevén (fotó)...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-18 - Ági
thenews.hu
Az extrém hideg miatt ezrével mentik a tengeri teknősöket Texasban...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-18 - Ági
thenews.hu
Csodálatos állatvilág: 3 éves kislányt mentett meg a süket és félig vak ...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-18 - Ági
thenews.hu
Ember mit teszel? Hátrahagyott horog és damil pusztítja a vízimadarakat...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-18 - Ági
thenews.hu
Rájött az okos varjú, hogy a cicák nyávogással jutnak élelemhez, így ő ...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-18 - Ági
thenews.hu
Cuki videó: A család szuperlelkes kutyusa hordta be a kiteregetett szőnyegeke...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-18 - Ági
thenews.hu
Csodálatos állatvilág: Anyai szeretettel gondoskodik a kutyus az elárvult ő...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-18 - Ági
thenews.hu
Cézár hosszú idő után végre hazatért, 70 km-re találták meg a sárbogá...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-18 - Ági
thenews.hu
Segítségre van szükségük: Utolsó tartalékait éli fel a felsőlajosi áll...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-18 - Ági
thenews.hu
Gyufa, a nyomozókutyus vizsgálja a tűzeseteket (videó)...
TheNews
Közzétéve: 2021-02-17 - Ági
thenews.hu
Ments életet egyetlen megosztással: Fiatal, bájos kutyus keresi szerető gazd...
COPYRIGHT © 2021. minden jog fenntartva - Magyarország, Budapest  
Hétköznapi hős: Beugrott a jeges vízben rekedt kutya után a férfi (videó)
Futás közben vette észre a férfi a rémülten kapálózó spánielt – gondolkodás nélkül a segítségére sietett.

Darcy Pell éppen futóedzése közepén tartott az angliai Yorkshire egyik parkjában, mikor észrevett egy fura pontot a tavon. Mint kiderült, egy fekete kutyát látott:

„Néztem, ahogy fel-alá szaladgál a jégen, és azt gondoltam, előbb-utóbb be fog szakadni alatta. Sajnos, egyhamar így is történt.” – idézte fel az eseményeket a 31 éves biztonsági mérnök. – „Pár pillanatig még folytattam az utam, közben figyeltem a kutyát, és mivel senki nem segített neki, hirtelen ötlettől vezérelve visszarohantam a tóhoz.”

Az életéért küzdő spániel láttán a férfi egy másodpercig sem habozott: úgy, ahogy volt, ruhástul beugrott a vízbe, és könyökével tört magának utat a víz jéggel borított felszínén át. Eközben egy arra járó állatbarát előkapta telefonját, és megörökítette a nem mindennapi jelenetet, ahogy a futó gyengéden kisegíti a kutyát a partra:

„Nem szokásom a jeges vízbe ugrálni, pláne nem szórakozásból, de ezen a vidéken hozzászoktam már a hűvös időjáráshoz, és rendszeresen részt veszek triatlon versenyeken is. Jól úszok, szóval a víz nem tartott vissza, de azért komoly erőkifejtést igényelt áttörnöm a jéghártyán, hiszen aznap elég vastagnak bizonyult.”

S hogy mitől cselekedett ilyen magabiztosan?

„Tisztában voltam azzal, hogyan fog reagálni a szervezetem a hideg vízre, tudom, mivel járhat egy ilyen helyzet. Mivel egy ideje már kint futottam a hidegben, eléggé lehűlt a testem is. Valószínűleg nem érte akkora sokként a jeges víz, mint bárki más esetében történt volna, aki az időjáráshoz illő, vastag öltözékben sétálgatott kint.”

Miután kimászott a tóból és odaterelte a gazdi felé a kutyát, meglepő dolgot tett: lecserélte átázott pólóját egy szárazra, majd folytatta edzését, míg elérte a kitűzött célt.

„Nem igazán érdekelt a felhajtás, ahogy kint voltam a vízből. A kutya elszaladt, majd visszajött hozzám, és alaposan megrázta magát.” – nevetett a hétköznapi hős. – „Gazdái hálásan megköszönték a segítséget, visszarakták rá a nyakörvet és pórázt, majd hazaindultak.”

Darcy Pell, a bajbajutott spániel megmentője mindazonáltal nyomatékosan felhívta a figyelmet arra is, hogy ilyesfajta hőstettre senki ne ragadtassa magát. Tárcsázza a segélyhívót, kérjen segítséget a megfelelő felszereléssel rendelkező szakemberektől.

Forrás: kutyabarathelyek
TheNews
Közzétéve: 2020-11-19 - Ági
thenews.hu
Életet menthetsz egy megosztással: 4,5 hónapos korában egyszercsak ráunt a ...
TheNews
Közzétéve: 2020-12-07 - Ági
thenews.hu
Minden megosztás a boldog életet jelentheti Csöpikének, ennek a csupaszív k...
TheNews
Közzétéve: 2020-10-08 - Ági
thenews.hu
Neki minden megosztás számít: Ez az 1 éves kutyus csak arra vár az Illatos ...