NE!
WS
            

Mészáros és Tiborcz nagybevásárlást csapott az állami százmilliárdokból amit kaptak

Nem próbálják elrejteni, hogy a koronavírus és a háború okozta válság kezelésére szánt állami milliárdok Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségeinél összpontosulnak. Az állami Magyar Fejlesztési Bank (MFB) decemberi szerződése szerint 140 millió euró (több mint ötvenmilliárd forint) hitelezést biztosított Mészáros Lőrinc legújabb vállalkozásának, a Talentis International Construction Investments Kft.-nek. A bank jelzálogjogot is kialakított a vállalkozás üzletrészeire.

A Talentis Internationalnek komoly küldetése van: Mészárosnak segíteni az itthoni cementgyárak külföldi tulajdonosainak szorításában. A cég megvásárolta a boszniai Lukavac cementgyárat, és a tranzakció sikeréhez decemberben 60 millió euró friss tőkét kapott, amiből az MKB Magántőkealap 45 millió eurót biztosított. Ez az alap az MFB által 2020-ban beindított 50 milliárd forintos krízisalapok egyike, amelyek a gazdaság élénkítését célozzák.



Az MKB Magántőkealapot az MBH bankcsoport kezeli, amely Mészáros érdekkörébe tartozik, és amelynek gondoskodnia kellett az állam által előírt 30 százaléknyi magántőkéről. Tehát Mészáros a saját bankja által kezelt, többségében állami tőkéjű befektetési alapból, valamint bőséges állami kölcsönből finanszírozza a cementipari terjeszkedést.

Kérdéses, hogy ez valóban a kívánatos módja-e az állami gazdaságösztönzésnek.

Egy 950 millió forintos keretszerződés, székhelyként egy postafiókot adtak meg... itt kell élned, hogy elhidd....
05/10
Hivatalos: mától Kína garantálja hazánk biztonságát - Orbán védelmi megállapodást kötött velük
05/10
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden
05/10
Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni
05/10
Ismét bővül a hatvanpusztai Orbán birtok - érdekes nevek kerültek elő...
05/10
Megnézték mi épült közel 110 millióból - nehéz megszólalni a képek láttán...
05/10
Élő adásban hozták kellemetlen helyzetbe Szijjártót: „maguk egy vereséget próbá...
05/10
Szomorú képek érkeztek: Hiába hirdettek ingyenes meccsnézést, kongott az ürességt...
05/10
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Mészáros és Tiborcz nagybevásárlást csapott az állami százmilliárdokból amit kaptak


Nem próbálják elrejteni, hogy a koronavírus és a háború okozta válság kezelésére szánt állami milliárdok Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségeinél összpontosulnak. Az állami Magyar Fejlesztési Bank (MFB) decemberi szerződése szerint 140 millió euró (több mint ötvenmilliárd forint) hitelezést biztosított Mészáros Lőrinc legújabb vállalkozásának, a Talentis International Construction Investments Kft.-nek. A bank jelzálogjogot is kialakított a vállalkozás üzletrészeire.

A Talentis Internationalnek komoly küldetése van: Mészárosnak segíteni az itthoni cementgyárak külföldi tulajdonosainak szorításában. A cég megvásárolta a boszniai Lukavac cementgyárat, és a tranzakció sikeréhez decemberben 60 millió euró friss tőkét kapott, amiből az MKB Magántőkealap 45 millió eurót biztosított. Ez az alap az MFB által 2020-ban beindított 50 milliárd forintos krízisalapok egyike, amelyek a gazdaság élénkítését célozzák.



Az MKB Magántőkealapot az MBH bankcsoport kezeli, amely Mészáros érdekkörébe tartozik, és amelynek gondoskodnia kellett az állam által előírt 30 százaléknyi magántőkéről. Tehát Mészáros a saját bankja által kezelt, többségében állami tőkéjű befektetési alapból, valamint bőséges állami kölcsönből finanszírozza a cementipari terjeszkedést.

Kérdéses, hogy ez valóban a kívánatos módja-e az állami gazdaságösztönzésnek.
Egy 950 millió forintos keretszerződés, székhelyként egy postafiókot adtak meg... itt kell élned, hogy elhidd....
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden
Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni
Ismét bővül a hatvanpusztai Orbán birtok - érdekes nevek kerültek elő
Megnézték mi épült közel 110 millióból - nehéz megszólalni a képek láttán
Élő adásban hozták kellemetlen helyzetbe Szijjártót: „maguk egy vereséget próbálnak győzelemként eladni?”
Szomorú képek érkeztek: Hiába hirdettek ingyenes meccsnézést, kongott az ürességtől a Pancho Aréna
Mutatjuk a Novák Katalin körüli költéseket: Tizenhatmillió virágokra
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség
Hivatalos: Jön az új adó, komoly összegekre teszik rá a kezüket
Ilyen nincs: a tanúként meghallgatott rendőrnek még kulcsa is volt Schadl lakásához - de ez nem minden
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter
Jegybank botrány: előkerült egy luxusnyaraló aminek csak a textiljeire 200 millió is elmehet
Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene
Rogán, offshore, milliárdok – egy rejtélyes üzlet került elő
Robbant a hír: Völner Pál Varga Judit és Bayer Zsolt sms-eit is bevitte a bíróságra
Kitört a botrány: a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak
Mészáros cége felújította, átadta, majd két nap után olyan történt ami csak vicclapokban jelenhetne meg.....
A Schadl-ügy nyomozati anyagának egy korábbi verziójában még benne van, egy későbbiben viszont már hiányzik egy beszélgetés...
Hivatalos - Gigantikus lőszergyár érkezik Magyarországra - már alá is írták....
Indulnak a nagy gépek: olyan történik Felcsúton amire senki nem számított
Kivonultak hozzá: Halálosan megfenyegette a Magyarországon tartózkodó amerikai nagykövetet egy magyar férfi
Százmilliókat kaszáltak Dzsudzsák Balázsék, Szijjártó Péter is feltűnik a háttérben
Állítólag Orbán Viktor a hatvanpusztai birtokon tartja a munkamegbeszéléseit - reagáltak is a hírre
Újabb Novák Katalin baki: kegyelmet adott egy nőnek aki titkos iratokat fényképezett le a bíróságon
Ajjaj: Kósa Lajos anyja több milliárdos ajándékot kapott volna a csengeri örökösnőtől? - Előkerült egy újabb dokumentum
Orbán rendkívüli bejelentése: hiába a tiltás mégis megkezdték a felkészülést
Magántőkealapba vándorolt 32 milliárdnyi közpénz - A magyar vállalatok támogatására hozták létre az alapot eredetileg
Pintér Sándor bekeményített - nem akárkiket távolított el egyetlen tollvonással
Menczer Tamás: a családtámogatási rendszerünk világszinten is egyedülálló
Óriási a találgatás: rabosították Szijjártó egykori miniszteri biztosát
Fura videó került elő: A diákok Kína és Magyarország nemzeti zászlóit tartották az út mentén amikor Lévai Anikó megérkezett
Orbán aláírta, jöhet a közös atomprogram Kínával - együttműködési program készül
Irgalmatlan vagyonátmentésbe kezdett Matolcsy fia és annak üzleti köre, volt jegybanki ingatlanok is érintettek
A DK szerint Magyar Péter közpénzekkel támogatott fideszes álcivil szervezettel kötött megállapodást
Megdöbbentő dolgok jelentek meg a Fidesz-irodákon - erre már külföld is felfigyel
Közel 6 milliárd forintos EU-s támogatásra bukkantak, a polgármester felesége az ügyvezető, korában pedig a családi lakcímén volt a székhely is...
Kitört a háború: egymásnak esett Menczer Tamás és Márki-Zay Péter
Már a rendőrség is reagált az Orbán Ráhel botrányra - megdöbbentő részletek
Érdekes: Kiszúrta a sajtó Tiborcz bizniszét Lázár gyorsan meg is szüntetné a felületet ahol az adatok vannak

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews