„Bolond, elmebeteg, besúgó” – Gulyás Gergely durván nekiment Magyar Péternek, és közben a luxizásról is odaszúrt
Durva szavak a Reakció podcastban – Gulyás Gergely beszólt Magyar Péternek
A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely nem finomkodott a Mandiner Reakció podcastjában. Elmondása szerint Magyar Péter esetében olyasvalakiről beszélünk, aki egész egyszerűen a pszichés állapota miatt sem alkalmas arra, hogy közhatalmat gyakoroljon. Gulyás nemcsak politikai, hanem mentális alkalmatlanságot is emlegetett az interjú során.
A beszélgetésben szó esett a közelmúltban elhangzott vádakról is, miszerint a Fidesz drogbotrányokkal és kompromittáló felvételekkel akarja lejáratni Magyar Pétert. A miniszter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: az igazság, amit már többször elmondtam, hogy amikor még beszéltem Magyar Péterrel, akkor sok mindenben volt vele vitám, de abban teljes volt az egyetértés közöttünk, hogy ő bolond.
„Elmebeli probléma is van” – Gulyás párhuzamot vont a múlt eseményeivel
Gulyás szerint Magyar Péter viselkedése túl van a politikai vitákon. Ennek az elmebetegségnek az elhatalmasodását a magyar nyilvánosság nap mint nap láthatja – mondta. A miniszter nem kímélte az ellenzéket sem, amikor azt állította, hogy a magyar ellenzék olyan mély erkölcsi válságban soha nem volt, mint most.
Gulyás egy súlyos példával is élt: volt olyan a közelmúlt magyar történelmében, amikor ez kicsit későn derült ki, Gyurcsány Ferenc esetében, de most – szerinte – már mindenki számára egyértelmű a helyzet.
Kemény szavak: náci házmesterekhez és besúgókhoz hasonlította Magyar Pétert
A legkeményebb kijelentések akkor hangzottak el, amikor a miniszter szóba hozta Magyar Péter saját feleségével folytatott magánbeszélgetésének rögzítését. Ilyet náci házmesterek és a kommunista besúgók csináltak – mondta Gulyás, majd hozzátette: ez egy morális probléma, de van elmebeli probléma is, ez az országra nézve veszélyes.
Választási törvénymódosítás? Gulyás szerint hazugság
A Tisza párt elnöke által emlegetett választási törvénymódosításokat Gulyás Gergely egyértelműen tagadta. Ezek hazugságok, valótlan állítások – jelentette ki, hozzátéve, hogy nincsenek olyan tervek a kormány asztalán, amilyen módosításokról a Tisza elnöke beszélt.
Luxusélet, jacht, repülő – a „luxizás” kormánykritika vagy valós probléma?
Az interjúban szó esett a politikai elit fényűző életmódjáról is. Gulyás Gergely szerint az, hogy a gazdagok sok pénzt költenek, és időnként luxuskörülmények között élnek, az mindenhol így van. Ezzel Lázár János kritikájára reagált, aki korábban nyíltan felszólalt a túlzott „luxizás” ellen.
A luxusköltések bemutatása szerinte csak a kormány lejáratására irányuló kísérlet, nem pedig valódi politikai program. A miniszter úgy fogalmazott: politikai programként az kevés, ha valaki ezekre a luxusköltésekre hívja csak fel a figyelmet.
Gulyás: A mértéktartás polgári erény, de ne legyen képmutatás
A miniszter elismerte, hogy a politikusok és közszereplők életvitele kiemelt figyelmet kap. A mértéktartás az polgári erény – jelentette ki, majd hozzátette, hogy az sem mindegy, ki mikor és hogyan vált vagyonossá. Magyarországon sok a gazdag ember – bár lenne több – de a nagyobbik részük nem az elmúlt 15 évben lett gazdag.
Ugyanakkor azt is megjegyezte: én egyet tudok mondani, a jogszabályokat mindenki tartsa be, az adót mindenki fizesse be. Véleménye szerint a nagy vagyon nem bűn, de kötelességekkel jár, például munkahelyteremtéssel és felelős gazdálkodással.
Ha hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen:
e-mail cím megjelenítése
. Köszönjük az észrevételeidet!