december 04. szerda
Facebook
TheNews
← Friss hírekért ugorj a főoldalra

Hivatalos: Visszalépett Joe Biden



Kattints a hírhez tartozó címkékre:
                          

Joe Biden bejelentette visszalépését az amerikai elnökjelöltségtől

Joe Biden amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy nem indul a novemberi elnökválasztáson Donald Trump ellen. Mint levelében írta, az elmúlt három és fél év során nagy előrelépéseket tettek nemzetként. Hozzátette, hogy „ma Amerika rendelkezik a világ legerősebb gazdaságával. Történelmi beruházásokat hajtottunk végre nemzetünk újjáépítésében, az idősek vényköteles gyógyszerköltségeinek csökkentésében és a megfizethető egészségügyi ellátás kiterjesztésében rekordszámú amerikai számára”. Az elmúlt évek eredményei között említette:

- Egymillió, mérgező anyagoknak kitett veteránnak nyújtottak szükséges ellátást.
- Elfogadták az első fegyverbiztonsági törvényt 30 év után.
- Kinevezték az első afroamerikai nőt a Legfelsőbb Bíróságba.
- Elfogadták a világtörténelem legjelentősebb éghajlatvédelmi törvényét.


„Amerika még soha nem volt olyan jó helyzetben, hogy vezető szerepet töltsön be, mint ma. Tudom, hogy mindez nem valósulhatott volna meg önök, az amerikai nép nélkül. Együtt legyőztünk egy évszázadonként egyszeri világjárványt és a nagy gazdasági világválság óta a legsúlyosabb gazdasági válságot. Megvédtük és megőriztük demokráciánkat. És újjáélesztettük és megerősítettük szövetségeinket a világban” – fogalmazott a levélben.

Visszalépésének indokai

Joe Biden kijelentette, hogy bár szándékában állt újraválasztásért folyamodni, úgy véli, hogy pártja és az ország érdeke az, hogy visszalépjen, és hivatali idő hátralévő részében kizárólag elnöki kötelességeire összpontosítson. „Életem legnagyobb megtiszteltetése volt, hogy az önök elnökeként szolgálhattam” – tette hozzá. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik keményen dolgoztak azért, hogy esélye legyen a novemberi választásokon, külön köszönetet mondva Kamala Harrisnek.

„Ma is abban hiszek, amiben mindig is hittem: hogy nincs olyan dolog, amit Amerika ne tudna megtenni – ha együtt csináljuk. Csak ne feledjük, hogy mi vagyunk az Amerikai Egyesült Államok” – zárta levelét az amerikai elnök.


Lehetséges utódok

Arról, hogy kik lehetnének esélyesek Biden elnök pozíciójára? Az egyikük Kamala Harris, aki volt már kaliforniai főügyész és szenátor, a történelembe pedig azzal írta be a nevét, hogy ő az első indiai származású fekete, egyben női alelnök.

TOP 6 Hírünk
Legfrissebb Híreink
TOP 6 Hírünk
Legfrissebb Híreink
TOP 6 Hírünk
Legfrissebb Híreink