Visszavonta a kormány a vendégbefektetői vízumhoz kapcsolódó ingatlanvásárlási lehetőséget
A kormány január 1-jétől hatályba lépett törvénymódosítása jelentős változást hozott a vendégbefektetői vízum megszerzésének feltételeiben. Az új szabályozás törölte azt a lehetőséget, hogy 500 ezer eurós (kb. 200 millió forintos) ingatlanvásárlás révén is meg lehessen szerezni a tízéves tartózkodásra jogosító vízumot Magyarországon.
A döntés mögött valószínűleg az áll, hogy a kormány felismerte: a jelenlegi lakáspiaci válságot nem segíti elő, ha gazdag, EU-n kívüli külföldiek vásárolnak ingatlanokat a vízumért cserébe, miközben a helyi lakosoknak egyre nehezebb a hozzáférés a megfizethető ingatlanokhoz.
A módosítás után már csak két alternatív lehetőség marad a vízum megszerzésére:
1. A Magyar Nemzeti Bank által regisztrált ingatlanalapokból legalább 250 ezer euró értékű befektetési jegy vásárlása. (a Magyar Nemzeti Bank által nyilvántartásba vett ingatlanalap által kibocsátott, legalább 250 ezer euró összegű befektetési jegy megszerzése,)
A kérelmezőnek legalább öt évig olyan ingatlanalap által kibocsátott befektetési jeggyel kell rendelkeznie, amelynek
– nettó eszközértéke legalább 40%-át Magyarországon megvalósuló, lakás funkciójú ingatlanba történő befektetések teszik ki, és
– ingatlan-alapkezelője legalább egyszerűsített telephely biztonsági tanúsítvánnyal rendelkezik, vagy a törvényben meghatározott jogszabály szerinti jegyzéken szerepel.
2. Egy 1 millió euró összegű adomány, amelyet közfeladatokat ellátó közérdekű alapítványok fenntartásában működő felsőoktatási intézmények számára kell biztosítani tudományos kutatás, művészeti vagy oktatási célokra.
(legalább 1 millió euró értékben, oktatási, tudományos kutatási, művészeti alkotótevékenység támogatása céljából pénzbeli adomány nyújtása valamely közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézmény részére.)
A kormány várakozásai szerint jelenleg nem tapasztalható nagy érdeklődés a vízum megszerzésére a külföldi, főként kínai, vietnámi, indiai, arab és fekete-afrikai befektetők részéről.
Ha hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen:
e-mail cím megjelenítése
. Köszönjük az észrevételeidet!