Politikai Kármentés, vagy Mégiscsak Az Igazság? Magyar Péter és az Embercsempész Ügy
A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter a közelmúltban egy éles kritikát fogalmazott meg a kormány és a rendőrség közlése kapcsán, amely a magyar kormány által szabadon engedett embercsempészek ügyéhez kapcsolódik. A politikus szerint a kormány egy "hazugságcunamiba" rántja bele a rendőrséget, miután az ügyben kikerült egy körözés, amelyet nem sokkal később módosítottak. Magyar véleménye szerint mindez nem más, mint egy gyenge próbálkozás a politikai kármentésre.
A történet lényege, hogy hétfőn a rendőrség egyértelmű körözést tett közzé, amely az embercsempész bűncselekmény elkövetőjére vonatkozott. Azonban, ahogy Magyar Péter fogalmaz, a helyzet azóta drámaian megváltozott: a körözés lecserélésre került, és egy olyan verziót adtak közre, amelyet a politikus szerint egy Benedek Elekhez hasonló mese szintjén mozog. A lépés mögött politikai motivációt sejtenek, mivel a kormányzatnak gyorsan reagálnia kellett, amikor Orbán Viktor helyzete kezdett kényelmetlenné válni.
Magyar Péter posztját változtatás nélkül is közöljük:
Egészen elképesztő hazugságcunamiba rángatja bele a kormány a rendőrséget az Orbánék által a börtönből kiengedett embercsempész ügyében. Hétfőn kikerült egy egyértelmű körözés a rendőrség honlapjára, ma pedig, amikor Orbán Viktor lába alatt elkezdett égni a talaj, lecserélik a körözést és egy Benedek Eleket megszégyenítő mesét költenek hozzá.
Nem más ez, mint egy nagyon gyenge politikai kármentés…
Foglaljuk össze: fogalmuk sincs, hogy hol van az elkövető, de már tudják, hogy ki kinek az adataival élt vissza… Milyen érdekes hogy a szabadon engedett embercsempész hasonmása is pont itt tartózkodik Magyarországon, és őt is pont üldözték a rendőrök…és egyikük sincs meg.
Orbán Viktornak vállalnia kell a poltikai felelősséget a börtönökből kiengedett 2200 embercsempész miatt! Ezeket a bűnözőket, miután a jogerős bírósági döntés ellenére kiengedték őket a börtönökből, még az országból sem rakták ki a hatóságok, hanem szabadon elsétáltak.
Orbán Viktor haladéktalanul szakítsa meg a többhetes dzsungeltúráját és szólaljon meg, hogy honnan tudják, hogy a börtönből általa kiengedett szabadságvesztésre ítélt bűnözők nem tartózkodnak Magyarországon!
ui.: rendkívül életszerű, hogy valaki a Magyarországról kiutasított testvére adataival foglal szállást…Tóni, ez elég gyenge!
- zárta sorait a Tisza elnöke
Ha hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen:
e-mail cím megjelenítése
. Köszönjük az észrevételeidet!