december 04. szerda
Facebook
TheNews
← Friss hírekért ugorj a főoldalra

Menczer Tamás: a családtámogatási rendszerünk világszinten is egyedülálló



Kattints a hírhez tartozó címkékre:
                          

Nem a munkanélküliséget szeretnénk finanszírozni, hanem a munkahelyek megtartását

A válságok időszakában a magyar kormány előtt két út állt: mi úgy döntöttünk, hogy nem a munkanélküliséget, hanem a munkahelyek megtartását, sőt a válságok és nehézségek ellenére, ha mód és lehetőség van rá, új munkahelyek létrehozását szeretnénk finanszírozni - jelentette ki Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, Pest vármegye 2. számú választókerületének országgyűlési képviselője a Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. kapacitásbővítő beruházásának csütörtöki bejelentésén.

Hozzátette: ezt tették a Covid alatt is, és most ebben a háborús szankciós időszakban is.

Menczer Tamás kijelentette: a kormány, a kormánypártok és a magyar emberek és vállalkozók összefogásának eredménye az, hogy ma Magyarországon egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben és a munkahelyeket meg tudtuk tartani a Covid alatt is és a jelenlegi nehéz helyzetben is.

Felidézte, hogy a Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. is megőrizte a munkahelyeket a koronavírus-járvány alatt is, senkit nem bocsátottak el, különös odafigyeléssel viszonyultak a munkatársaikhoz, és mindenkinek biztosították a munkahely megőrzésének lehetőségét.

"Mindennek a munkának az eredménye az, hogy Magyarország minden válságból erősebben tudott kijönni, mint ahogyan belement" - hangsúlyozta Menczer Tamás. Az egymillió munkahely mellett a családtámogatási rendszerünk világszinten is egyedülálló, a 13. havi nyugdíjat visszaadtuk az időseknek és meg is őriztük, a fiatalok adómentességet kaptak - tette hozzá.

"Ennek az alapja, közös eredményeinknek az alapja, és ezen eredmények megőrzésének az alapja a beruházás és a beruházásra épülő gazdaságpolitika. Itt pedig a magyar beruházói közösségnek, mint láthatjuk, kiemelt szerepe van" - mondta Menczer Tamás.

Kiemelte: az a tény, hogy a jelenlegi válságos időszakban évről évre beruházási rekordot tudunk dönteni és ezekben a rekordokban a magyar beruházói közösség, tehát a magyar vállalkozások komoly szerepet vállalnak, azt mutatja, hogy Magyarország a nehézségek ellenére is erős, a magyar gazdaság erős.

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a Pátyon csaknem 1,8 milliárd forintból, 620 millió forintos kormányzati támogatással megvalósuló beruházás 15 új munkahelyet teremt és a villamosenergia-szükséglet egy részét napelemmel biztosítja a vállalkozás.

"Amikor képviselő, sőt még korábban képviselőjelölt lehettem, akkor azt mondtam, úgy gondoltam, és a mai napig úgy gondolom, hogy igazából nekem egy feladatom van: meghallgatni azt, hogy a választókörzetemben élők mit gondolnak, hogyan szeretnék az életüket berendezni, és ezt kell segíteni" - mondta Menczer Tamás. Hozzátette: erről a beruházásról már évekkel ezelőtt elkezdtek egymással beszélgetni.

Menczer Tamás köszönetet mondott a cég tulajdonosainak, hogy 13 év alatt egy kicsi családi vállalkozásból példaértékű és kitartó munkával egy olyan vállalkozásig jutottak, amely a legkorszerűbb berendezésekkel felszerelt és 300-400 üzletet szolgálnak ki. Hozzátette: van olyan terv is, hogy a határon túlra is szállítsanak.

Kemenes Barta Edit, a manufaktúra ügyvezető igazgatója elmondta: a cég 2011-ben 60 négyzetméteren, öt fővel kezdte meg működését. 2015-re immár 35 fővel, 550 területre bővültek, és még abban az évben megnyitották az első cukrászdájukat Biatorbágyon. A cukrászüzem jelenleg több mint 300 partnerrel rendelkezik és havonta körülbelül 3500 megrendelést teljesít, melyeket saját szállítóeszközeikkel juttatnak el partnereinkhez. Mára a termelőegység mellett franchise rendszerben 9 cukrászdát is működtetnek. Filozófiájuk a kezdetektől fogva az, hogy természetes alapanyagokból, házias receptek alapján, hozzáadott tartósítószer nélkül készüljenek a termékeik. Ehhez most is és a jövőben is ragaszkodni fognak - tette hozzá.

TOP 6 Hírünk
Legfrissebb Híreink
TOP 6 Hírünk
Legfrissebb Híreink
TOP 6 Hírünk
Legfrissebb Híreink