Kemény hangvétel posztot tett közzé Magyar Péter: Fidesz és az óellenzéki pártok összefogtak a budapesti mutyik megvédésében
Ma a Fővárosi Közgyűlés szakbizottsági ülésén a Fidesz és az óellenzéki pártok közösen szavazták le azt a pályázati kiírást, amely lehetőséget adott volna a budapesti mutyik lezárására, valamint a nagy fővárosi cégek vezetőinek átlátható, piaci módon történő kiválasztására. A TISZA frakció képviselői határozottan arra tették esküjüket, hogy minden döntésüket a budapesti emberek érdekében hozzák meg.
A TISZA frakciója szerint nem először fordul elő, hogy a Fidesz, a DK, az MSZP és a Párbeszéd közösen a budapesti polgárok érdekével ellentétesen szavaznak. Ezt azzal is megerősítik, hogy holnapi közgyűlésükön erős jelzést küldenek a hatalmi elit tagjainak: véget kell vetni a mutyiknak, és fel kell hagyni a fővárosiak folyamatos átverésével.
A TISZA képviselői minden esetben a budapesti és az egész magyar közösség érdekében járnak el. A Maxi-Dubaj projekt kapcsán pedig támogatják, hogy a főváros éljen elővásárlási jogával, miközben a háttéralkukhoz nem asszisztálnak.
A konkrét szöveg:
A Fővárosi Közgyűlés szakbizottsági ülésén ma összenőtt, ami összetartozik. A Fidesz és az óellenzéki pártok kéjes örömmel szavazták le azt a pályázati kiírást, amely lehetővé tette volna az eddigi budapesti mutyik lezárását és a nagy fővárosi cégek (mint pl. a BKV és a BKK, valamint a Budapesti Közművek Zrt.) vezetőinek transzparens, piaci módon történő kiválasztását.
A TISZA frakció képviselői arra tettek esküt, hogy minden döntésüket a budapestiek érdekében hozzák meg. Mivel nem először fordul elő, hogy a Fidesz, a DK, az MSZP és a Párbeszéd képviselői összejátszanak és a fővárosi polgárok érdekével ellentétesen szavaznak, ezért a TISZA képviselői a holnapi közgyűlésen erős jelzést küldenek a hatalmi elit levitézlett tagjainak. Elég volt a mutyikból, elég volt a fővárosiak átveréséből.
A TISZA frakciója a budapestiek és minden magyar ember érdekében eljárva természetesen megszavazza, hogy a Maxi-Dubaj projekt kapcsán a főváros éljen az elővásárlási jogával, a mutyikhoz viszont nem asszisztál.
Nem sokáig késett a reakció a Fidesz részéről, mégpedig nem mást mint Szentkirályi Alexandra a budapesti Fidesz vezetője gondolta úgy, hogy megszólal:
Péter, te már megint elfelejtetted bevenni a Cavintont. Pont a Tisza Párt az, aki a közgyűlésben a szavazások 2/3-án együtt szavaz a DK-val.
A tegnapi bizottsági ülésen pedig szimplán arról volt szó, hogy a Tisza az előkészítő ülésen lefektetett pályázati kiírás helyett más pályázati folyamatra tett javaslatot, amivel az új cégvezetőket választaná ki az önkormányzat.
Tehetségkutató műsor szerű pontozós zsűri, törvénysértően magas fizetések és kvóták.
Ez Magyar Péterék elképzelése a szakmai cégvezetők kiválasztására.
De akkor beszéljen helyettünk a DK frakcióvezetője, hogy ki kivel szavaz együtt! A kommentben elérhető a videó.
- zárta posztját a Fidesz politikusa
A kommentben található videón amire hivatkozott Szentkirály Alexandra, az látható és hallható, hogy a DK fővárosi frakcióvezetője a Partizánban a Tisza Pártról és a DK ról beszél, a videón hallható szöveg összesen ennyi:
Én abba a közösségbe tartozom, akik szimpátiával nézik a Tisza munkásságát. Rendszeresen egyeztetünk egymással, sőt legutóbb már közel 80%-os arányban együtt is szavaztunk. - zárul a videó.
Magyar Péter egyébként korábban kifejtette, sőt többször hangsúlyozta, hogy ügyek mentén hajlandó a Tisza együttműködni, de koalícióra nem fog lépni senkivel és nem adja a Párt a nevét a mutyikhoz sem.
Ha hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen:
e-mail cím megjelenítése
. Köszönjük az észrevételeidet!