december 21. szombat
Facebook
TheNews
← Friss hírekért ugorj a főoldalra

Szijjártó bejelentette: külön csoport jön létre a kárpátaljai magyarok jogait érintő problémák kezelésére



Kattints a hírhez tartozó címkékre:
                          

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtök délután jelentette be Facebook-oldalán, hogy hamarosan új határátkelő nyitására kerül sor a magyar–ukrán határon. A kétoldalú határforgalmi megállapodás aláírására hétfőn kerül sor.
Arról, hogy az új határátkelő mely településeket fogja összekötni, nincs információ. Az előzmények ismeretében ugyanakkor valószínűsíthetően erre a Nagyhódos és Nagypalád között fog sor kerülni. A két település között 2018-ban terveztek átkelőt nyitni, azonban erre azóta sem került sor.

Az új határátkelő létesítése mellett a külügyminiszter kitért a kárpátaljai magyarok jogait érintő problémák kezelésére is.

Néhány hete Ungváron abban maradtunk az ukrán tárgyalópartnerekkel, hogy létrehozunk egy munkacsoportot, melynek feladata az lesz, hogy megtaláljuk a módját annak, hogy a kárpátaljai magyar közösség visszakapja mindazon jogait, melyeket 2015 óta folyamatosan vettek el az ukrán parlament törvénymódosítási döntéseivel

– emlékeztetett Szijjártó Péter.


Beszámolója szerint az előzetes megbeszélések alkalmával arra jutottak, hogy 11 pontban van szükség előrelépést elérni annak érdekében, hogy elmondható legyen, helyreállnak a magyar nemzeti közösség identitásmegőrzéséhez és nyelvhasználathoz fűződő jogai.

Régóta napirenden van az új határátkelő megnyitása

Az említett határszakaszon már hosszú ideje tervben van új átkelők nyitása, azonban mégsem történt előrelépés. 2013-ban úgy tűnt, hogy sor kerül az első új átkelő megvalósulására Nagyhódos és a kárpátaljai Nagypalád között. Magyarország és Ukrajna miniszterelnöke 2013. március 28-án írta alá a magyar–ukrán államhatár közúti határátkelőhelyeinek átfogó fejlesztéséről szóló szándéknyilatkozatot.

A közúti határátkelőhely létesítéséről és az ehhez kapcsolódó egyéb feladatokról szóló 1075/2014. (II. 19.) Korm. határozattal a kormány szabad utat adott az új határátkelőhely létesítéséhez. A beruházásból végül a tervezési munka első része, a környezetvédelmi engedélyeztetés, valamint a vázlattervek és az értékbecslési dokumentáció elkészítése valósult meg 30 830 000 forint összértékben.

A projekt következtében az ukrán határszakaszon lévő határátkelőhelyek kihasználtsága arányosabbá válna, illetve alternatív útvonalat biztosítva a szomszédos határátkelőhelyek tehermentesítéséhez is hozzájárulna.


TOP 6 Hírünk
Legfrissebb Híreink
TOP 6 Hírünk
Legfrissebb Híreink
TOP 6 Hírünk
Legfrissebb Híreink