UGRÁS A KEZDŐLAPRA   CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON
Nem hosszabbítható meg a lejárt védettségi igazolvány, de pénzért kaphatsz újat ha...... 
Március közepe óta magyarok millió kapták meg – vagy kapják meg ezekben a napokban – a védettségi igazolványukat. Ez azt igazolja, hogy valakit vagy már beoltottak a Covid ellen (az egy sajátos helyzet, hogy sokan már az első oltás után megkapják, miközben a teljes immunitáshoz két oltás kell), vagy átesett a Covid-fertőzésen.

Az előbbiek olyan oltási igazolványt kapnak, amelynek egyelőre még nincs érvényességi ideje, hiszen nem tudni, hogy az oltás meddig véd a vírus ellen. Utóbbiaknak, a koronavírus-fertőzésen átesetteknek viszont egy fix határidőre szóló védettségi kártyát postáztak. Ez a határidő 6 vagy 4 hónap, attól függően, hogy igazoltan fertőzött személyről van-e szó (nekik, akiknek a fertőzöttségük szerepel a hivatalos állami egészségügyi nyilvántartásban, a mostanában egyre többször emlegetett EESZT-ben, ez 6 hónap), vagy olyanról, akinél utólagosan elvégzett ellenanyag-vizsgálat bizonyítja be, hogy átesett a koronavírus-fertőzésen (nekik 4 hónap).

Hogy mire jók az igazolványok, Orbán Viktor péntek reggel sorolta a rádióinterjújában. Elvileg jövő héttől mehetünk színházba, koncertre, moziba, cirkuszba, edzőterembe, könyvtárba, múzeumba, uszodába, állatkertbe, kalandparkba, játszóházba, sporteseményre. Megnyílnak a szállodák és az éttermek zárt helyiségei is, ahová védettségi igazolvánnyal bemehetünk, akár kiskorú gyermekekkel is.

Azoknak, akik korlátlan időre szólót kaptak az igazolványt, lényegében mindegy, mikortól használhatják a kártyát. Viszont

akár tízezres nagyságrendben lehetnek azok, akik átestek a fertőzésen, és hamarosan lejár a kártyájuk érvényessége.

November elején már több mint húszezren, majd a hónap közepén már több mint harmincezren voltak a Covidból felgyógyultak, ennyien lehetnek, akik védettségi igazolványának az érvényessége lényegében akkorra jár le, mikor már használhatnák. Ez persze azokra igaz, akik az az azóta eltelt időben nem kaptak oltást (akik kaptak, azok a sima, határidős védettségitől függetlenül kaptak vagy kapnak hamarosan egy olyan igazolványt is, amin nem lejárati dátum van, hanem az oltás időpontja – persze ettől még ők meglepődhetnek, miért kaptak két kártyát).

Márpedig még mindig több százezren vannak, akik regisztráltak, de nem kaptak – a kormány meg is hirdetett a jövő héttől egy tömeges oltási kampányt, elsősorban kínai vakcinával –, mert még nem kerültek sorra, vagy nem igényelte a felajánlott vakcinát. És az is lehet, hogy a fertőzésen átesettek egy része még nem is regisztrált, mert például a Covidból felgyógyulva covidos plazmaadó lett (ugyanis akit beoltottak, az már nem vehet részt a covidos plazmaprogramban).

Logikus lenne, hogy azok védettségi igazolványát, akiknek még igazoltan magas az ellenanyagszintjük – ilyenek például a plazmaprogramban részt vevők, akiknek ezt az értékét a plazmaferézisben részt vevő szolgáltatók nyilvántartják –, meghosszabbítsák a lejáratot követően. Erre azonban nincs lehetőség. Bár írásos kérdésemre még nem válaszolt a kormányzati koronavírus-információ, az egyik információs számon ügyfélként sikerült megtudnom, hogy a lejárt határidejű védettségi igazolvány nem hosszabbítható meg.

Ami azért is különös, mert az igazolt fertőzötteknél akkor is a gyógyulás időpontjától indul a 6 hónap, ha utána akár még hónapokkal később is készült, és szerepel az EESZT-ben olyan molekuláris és szerológiai lelet, ami szerint az IgG-ellenanyagszint pozitív volt. Ha valaki például november közepén került ki a kórházból, majd plazmaadásra jelentkezett, hiába van akár márciusból laboreredménye arról, hogy kellően magas az ellenanyagszintje, papíron akkor is csak május közepéig lesz védettsége.

Az persze egy külön kérdés, hogy önmagában az ellenanyagszint jelez-e védettséget, de ennek a cikknek nem témája az, hogy erre tudományos választ adjon. Ami tény: a The Lancet orvosi szaklap április 15-i számában ismertettek egy kísérletet – magyarul Dobson Szabolcs gyógyszerész, címzetes egyetemi docens foglalta össze az általa kezelt Koronavírus vakcinainfó – szakirodalmi tallózó nevű Facebook-oldalon –, amely arra az eredményre jutott, hogy bár a fertőzés által előidézett ellenanyagok nagymértékben védőhatásúak, de nem nyújtanak teljes garanciát az újabb fertőzés ellen, magyarán akkor is megfertőződhetünk koronavírussal, ha laboreredményekben kimutatták az IgG-ellenanyagszintet.

De amíg a védettségi igazolványról szóló hivatalos szabályozás szerint az EESZT-ben nem szereplő volt covidosoknak éppen ez az – egyébként 11 ezer forintba kerülő – ellenanyag-vizsgálat az út az igazolvány megszerzéséhez, érthetetlen, hogy a hivatalos állami nyilvántartásban is szereplő ellenanyagszint alapján miért nem lehet a lejárt vagy hamarosan lejáró igazolványok érvényességét meghosszabbítani.

Azt persze elméletben bárki megteheti, aki korábban igazolt fertőzött volt, hogy a védettségi igazolványa lejárta után kifizeti az ominózus 11 ezer forintot az ellenanyag-vizsgálatra, és további 3000 forint megfizetésével kér egy új védettségi igazolványt.

Ez technikailag sem tűnik túl bonyolultnak, hiszen az országban több mint százötven olyan ellenanyag-vizsgálati mintavételi pont és labor van – a listájukat itt találja -, amelyek eredményét elfogadják a védettségi igazolványok kiállításához. Hogy ezt az egyébként nem igazoltan fertőzötteknek kitalált megoldást választhatják-e a fertőzésen igazoltan átesettek is, ügyfélként feltett kérdésünkre a koronavírus információs telefonszámán is megerősítették. Ezzel tehát lényegében a nyár végéig érvényes védettségi igazolványt szerezhet az is, akinek van ellenanyaga, és még nem kapott oltást.
Forrás: telex

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Nemzetközi botrány: Orbán Viktor választ vár Ferenc pápától
Botrány: Visszavonták Galla Miklóstól a Karinthy-gyűrűt - a közmédia értékrendjével nem összeegyeztethető
Mészáros magabiztos: Nekem nincs félnivalóm
Orbán: Ha vendég vagy egy országban, értsd meg a kultúráját, és ne provokáld a házigazdát
Az RTL kifütyülésre kérdezett rá. „Az a véleményem, ha vendég vagy egy országban, értsd meg a kultúráját, és ne provokáld a házigazdát”, reagált Orbán. A következő kérdésre...
  
Bakondi, M1: Nő a migrációs nyomás Európában
Egyre nő a migrációs nyomás mindhárom európai útvonalon - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Bakondi György közölte: Spanyolo...
  
Fotó gyerekekkel, zenészekkel - most a bulibáróval fotózkodott Szijjártó Péter
Közös fotót posztolt Szijjártó Péter és Kis Grofó! Mint a mostani posztból kiderült, nem csak Grofó, de Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter is kihasználja a nyitásokat,...
  
Németh Szilárd hazafias beszéde: a választójoggal élő közösség megbízott bennünket, hogy megvédjük ezt a hazát
Értékeinket, az „Isten, haza, család” fogalmának lényegét minden körülmények között meg kell őriznünk - mondta Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztéri...
  
Németh Szilárd személyesen vett részt: Bevezetés az űreszközök üzemeltetésébe
Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban köszöntötte ünnepélyes keretek között a Debreceni Egyetem „Bevezetés az űreszközök üzemeltetésébe” című tanfolyam...
  
Figyelmeztetik a lakosságot - Katonai járművek lassíthatják a forgalmat
Harcjárművek átcsoportosítása miatt lassulhat a forgalom június 13-án és 14-én, vasárnap és hétfőn az ország több útvonalán. A technikai eszközök szállítása miatt az alábbi uta...
  
Hamarabb mint Orbán gondolta: jöhetnek az első, uniós pénzek megvonásával járó ügyek
Az Európai Bizottság felgyorsította a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatos munkát, miután az Európai Parlament úgy döntött, beperli az intézményt a késlekedés miatt. Szeptemberben...
  
Rá sem lehet ismerni Mészáros Lőrincre, fogyás, kisimult arc, sportos golfpóló - megkérdezték tőle mi a titok
Rá sem lehet ismerni Mészáros Lőrincre. A milliárdos vállalkozó lefogyva, kisimult arccal jelent meg az Index interjújában, öltönyét sportos golfpólóra cserélte. Korábban is hallani...
  
Fidesz levél: a baloldal politikája tönkretette és a csőd szélére sodorta Magyarországot
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása a baloldal programjára A Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal nyilvánosságra hozta programját. Ez alapján nyilvánvaló, hogy Gyurcsán...
  
Újabb félnivaló: Varga Judit szerint egy migráció okozta krízissel is szembe kell néznünk
A szellemi honvédelem fontosságáról beszélt az igazságügyi miniszter pénteken Budapesten, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szellemi honv...
  
Benkő Tibor szerint a kontinensük védelmében Magyarországnak is szerepet kell vállalnia - óriási haderő fejlesztés
A honvédelmi miniszter úgy látja, olyan szerencsés korszakban élünk, amikor a kormány fontosnak tartja az ország védelmi, honvédelmi politikáját. Benkő Tibor nyugállományú katonáknak...
  
Kövér: a választáson azt kell majd mérlegelniük az embereknek, hogy az elmúlt ciklusban mit kaptak
Csak a kereszténység köti össze az európai embereket - mondta az Országgyűlés elnöke a Magyar Katolikus Rádió Kerengő című közéleti műsorában kedden. Kövér László szerint az EU ...
  
Szijjártó: gazdasági szempontból is Magyarország adta a legsikeresebb választ a világjárványra
Egészségügyi és gazdasági szempontból is Magyarország adta a legsikeresebb választ a világjárványra, aminek köszönhetően most megkezdődik a magyar gazdaság újraindítása - közölte ...
  
Orbán a mi hazafink: Nem térdelhet le, állva kell meghalnia, azért képviseli ő a nemzetet
Orbán Viktor egy videót osztott meg a közösségi oldalán, amely a Kossuth rádió stúdiójában készült. A felvételen a magyar–ír meccsen történtekről fejti ki a véleményét. A min...
  
Baj van: Gyorsított eljárást rendelt el Magyarországgal szemben az Európai Bíróság
Az Európai Bíróság gyorsított eljárást rendelt el a jogállamiság ügyében Magyarországgal és Lengyelországgal szemben – írja a Portfólió. „A valamely tagállamban a jogállamiság ...
  
Varga Judit üzent Brüsszelnek: továbbra sem engednek a politikai zsarolásnak, továbbra is a magyar érdekeket fogják képviselni Magyarországon
Az Európai Unió Bírósága eleget tett az Európai Parlament (EP) kérésének és elrendelte a jogállamisági kondicionalitást megtámadó keresetünk gyorsított eljárásban történő elbír...
  
Kocsis Máté bedurvult: a lopott budai luxusházban élő milliárdos Gyurcsány az egykori pártállami kapcsolataiból alapozta meg a vagyonát..
A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsányné oligarchaellenes javaslata inkább családon belüli vitának tűnik. Kocsis Máté pénteki Facebook-bejegyzésében ezért azt üzente Dobrev Klárá...
  
A Fidesz közleményt adott ki miszerint a baloldal hatalmon csak sanyargatta a nyugdíjasokat
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása Dobrev Klára nyilatkozatára Gyurcsányné beszél a nyugdíjasok védelméről, de amikor lehetőségük lett volna tenni az idősekért, akkor ...
  
A Fidesz szerint Gyurcsányék adóemelést, az otthonteremtés leépítését, a rezsicsökkentés eltörlését és fizetős egészségügyet akarnak
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása a baloldal programjára A Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal nyilvánosságra hozta programját. Ez alapján nyilvánvaló, hogy Gyurcsán...
  
Megjöttek a képek az M7-esen kigyulladt buszról
Kigyulladt egy busz az M7-es autópálya érdi szakaszán – közölte a Katasztrófavédelem. A távolsági busz az autópálya 18-as kilométerének közelében, az érdi lehajtónál, a Balaton f...
  
Durva: Érdekes újságok jelentek meg több újságosnál
Hat fővárosi újságosnál jelentek meg újságok a "jövőből". A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) tesztelte az időgépét, és belepillantott a 2026-os újságokba – adta hírül a viccp...
  
Óriási fordulat: Végleg eltűnnek Müller Cecíliáék
Mint ahogyan azt a Blikk is megírta, június 11-én, pénteken közölt járványügyi adatok szerint 199-cel nőtt az új koronavírus fertőzöttek száma, továbbá elhunyt 8, többségében idős...
  
Mészáros reggel megszólalt aztán kilőttek cége papírjai: 6,3 milliárddal érnek többet reggel óta
Nem kellett sok hozzá, hogy a tőzsde is reagáljon a leggazdagabb magyar mai kitárulkozására! Mészáros Lőrinc Várkonyi Andreával tervezett házassága mellett tőzsdei cégéről is beszélt...
  
Mi történt? Kiürítették a LifeTV épületét, az egész stáb az utcán várakozik
Tűzriadó miatt ürítették ki a LifeTV épületét, az egész stáb az utcán várakozik. Csonka András az Instagram-oldalán jelentkezett be a 24 órán keresztül elérhető story-k formájáb...
  
Nemzetközi botrány: Orbán Viktor választ vár Ferenc pápától
Ferenc pápától vár választ Orbán Viktor arra, miképp kell gondolkodni a Kínában üldözött keresztényekről – számolt be a Magyar Hang. A lap szemmel láthatóan nemkívánatos vendégn...
  
Mindenhez is ért Kásler: ő felel a pécsi stadionért
Újabb kiemelt feladatot kapott Kásler Miklós humánerőforrás-miniszter: ő lesz a felelős a Pécsi Mecsek Futball Club új stadionjának megvalósulásáért – derül ki a legfrissebb Magyar K...
  
Botrány: Visszavonták Galla Miklóstól a Karinthy-gyűrűt - a közmédia értékrendjével nem összeegyeztethető
Galla Miklóst februárban még arról értesítették, hogy ő fogja megkapni a Karinthy-gyűrűt, szerdán viszont kapott egy levelet, hogy mégsem méltó a díjra, írja a 168.hu. „Ezúton ért...
  
Mészáros magabiztos: Nekem nincs félnivalóm
Az ország legvagyonosabb embere szerint azért támadják az üzleti életben elért sikerei miatt, mert elkötelezett jobboldali. Az sem igaz szerinte, hogy mindent visznek, hiszen a közbeszerzés...
  
Orbán szerint a leggazdagabbak 80 százaléka baloldali
A leggazdagabbak 80 százaléka baloldali – mondta Orbán Viktor a csütörtöki kormányinfón. Elsőre úgy tűnhet, hogy elég értelmetlen a leggazdagabbakat bemondásra besorolni politikai olda...
  
Fegyverkezés: 1003 milliárd forint lesz a Magyar Honvédség költségvetése
Jövőre átlépi a Magyar Honvédség költségvetése az ezermilliárd forintot, egészen pontosan 1003 milliárd forint lesz, közölte a honvédelmi miniszter csütörtökön Veszprémben, a nyug...
  
TheNews
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
HOME - 2021-06-12  Budapest,  Magyarország  
Nem hosszabbítható meg a lejárt védettségi igazolvány, de pénzért kaphatsz újat ha......

Március közepe óta magyarok millió kapták meg – vagy kapják meg ezekben a napokban – a védettségi igazolványukat. Ez azt igazolja, hogy valakit vagy már beoltottak a Covid ellen (az egy sajátos helyzet, hogy sokan már az első oltás után megkapják, miközben a teljes immunitáshoz két oltás kell), vagy átesett a Covid-fertőzésen.

Az előbbiek olyan oltási igazolványt kapnak, amelynek egyelőre még nincs érvényességi ideje, hiszen nem tudni, hogy az oltás meddig véd a vírus ellen. Utóbbiaknak, a koronavírus-fertőzésen átesetteknek viszont egy fix határidőre szóló védettségi kártyát postáztak. Ez a határidő 6 vagy 4 hónap, attól függően, hogy igazoltan fertőzött személyről van-e szó (nekik, akiknek a fertőzöttségük szerepel a hivatalos állami egészségügyi nyilvántartásban, a mostanában egyre többször emlegetett EESZT-ben, ez 6 hónap), vagy olyanról, akinél utólagosan elvégzett ellenanyag-vizsgálat bizonyítja be, hogy átesett a koronavírus-fertőzésen (nekik 4 hónap).

Hogy mire jók az igazolványok, Orbán Viktor péntek reggel sorolta a rádióinterjújában. Elvileg jövő héttől mehetünk színházba, koncertre, moziba, cirkuszba, edzőterembe, könyvtárba, múzeumba, uszodába, állatkertbe, kalandparkba, játszóházba, sporteseményre. Megnyílnak a szállodák és az éttermek zárt helyiségei is, ahová védettségi igazolvánnyal bemehetünk, akár kiskorú gyermekekkel is.

Azoknak, akik korlátlan időre szólót kaptak az igazolványt, lényegében mindegy, mikortól használhatják a kártyát. Viszont

akár tízezres nagyságrendben lehetnek azok, akik átestek a fertőzésen, és hamarosan lejár a kártyájuk érvényessége.

November elején már több mint húszezren, majd a hónap közepén már több mint harmincezren voltak a Covidból felgyógyultak, ennyien lehetnek, akik védettségi igazolványának az érvényessége lényegében akkorra jár le, mikor már használhatnák. Ez persze azokra igaz, akik az az azóta eltelt időben nem kaptak oltást (akik kaptak, azok a sima, határidős védettségitől függetlenül kaptak vagy kapnak hamarosan egy olyan igazolványt is, amin nem lejárati dátum van, hanem az oltás időpontja – persze ettől még ők meglepődhetnek, miért kaptak két kártyát).

Márpedig még mindig több százezren vannak, akik regisztráltak, de nem kaptak – a kormány meg is hirdetett a jövő héttől egy tömeges oltási kampányt, elsősorban kínai vakcinával –, mert még nem kerültek sorra, vagy nem igényelte a felajánlott vakcinát. És az is lehet, hogy a fertőzésen átesettek egy része még nem is regisztrált, mert például a Covidból felgyógyulva covidos plazmaadó lett (ugyanis akit beoltottak, az már nem vehet részt a covidos plazmaprogramban).

Logikus lenne, hogy azok védettségi igazolványát, akiknek még igazoltan magas az ellenanyagszintjük – ilyenek például a plazmaprogramban részt vevők, akiknek ezt az értékét a plazmaferézisben részt vevő szolgáltatók nyilvántartják –, meghosszabbítsák a lejáratot követően. Erre azonban nincs lehetőség. Bár írásos kérdésemre még nem válaszolt a kormányzati koronavírus-információ, az egyik információs számon ügyfélként sikerült megtudnom, hogy a lejárt határidejű védettségi igazolvány nem hosszabbítható meg.

Ami azért is különös, mert az igazolt fertőzötteknél akkor is a gyógyulás időpontjától indul a 6 hónap, ha utána akár még hónapokkal később is készült, és szerepel az EESZT-ben olyan molekuláris és szerológiai lelet, ami szerint az IgG-ellenanyagszint pozitív volt. Ha valaki például november közepén került ki a kórházból, majd plazmaadásra jelentkezett, hiába van akár márciusból laboreredménye arról, hogy kellően magas az ellenanyagszintje, papíron akkor is csak május közepéig lesz védettsége.

Az persze egy külön kérdés, hogy önmagában az ellenanyagszint jelez-e védettséget, de ennek a cikknek nem témája az, hogy erre tudományos választ adjon. Ami tény: a The Lancet orvosi szaklap április 15-i számában ismertettek egy kísérletet – magyarul Dobson Szabolcs gyógyszerész, címzetes egyetemi docens foglalta össze az általa kezelt Koronavírus vakcinainfó – szakirodalmi tallózó nevű Facebook-oldalon –, amely arra az eredményre jutott, hogy bár a fertőzés által előidézett ellenanyagok nagymértékben védőhatásúak, de nem nyújtanak teljes garanciát az újabb fertőzés ellen, magyarán akkor is megfertőződhetünk koronavírussal, ha laboreredményekben kimutatták az IgG-ellenanyagszintet.

De amíg a védettségi igazolványról szóló hivatalos szabályozás szerint az EESZT-ben nem szereplő volt covidosoknak éppen ez az – egyébként 11 ezer forintba kerülő – ellenanyag-vizsgálat az út az igazolvány megszerzéséhez, érthetetlen, hogy a hivatalos állami nyilvántartásban is szereplő ellenanyagszint alapján miért nem lehet a lejárt vagy hamarosan lejáró igazolványok érvényességét meghosszabbítani.

Azt persze elméletben bárki megteheti, aki korábban igazolt fertőzött volt, hogy a védettségi igazolványa lejárta után kifizeti az ominózus 11 ezer forintot az ellenanyag-vizsgálatra, és további 3000 forint megfizetésével kér egy új védettségi igazolványt.

Ez technikailag sem tűnik túl bonyolultnak, hiszen az országban több mint százötven olyan ellenanyag-vizsgálati mintavételi pont és labor van – a listájukat itt találja -, amelyek eredményét elfogadják a védettségi igazolványok kiállításához. Hogy ezt az egyébként nem igazoltan fertőzötteknek kitalált megoldást választhatják-e a fertőzésen igazoltan átesettek is, ügyfélként feltett kérdésünkre a koronavírus információs telefonszámán is megerősítették. Ezzel tehát lényegében a nyár végéig érvényes védettségi igazolványt szerezhet az is, akinek van ellenanyaga, és még nem kapott oltást.
Forrás: telex

Nemzetközi botrány: Orbán Viktor választ vár Ferenc pápától

Kövér fél attól, hogy az ellenzék tönkre teszi mindazt, amit egy évtized alatt elért Magyarország

Orbán: Ha vendég vagy egy országban, értsd meg a kultúráját, és ne provokáld a házigazdát
Bakondi, M1: Nő a migrációs nyomás Európában
Fotó gyerekekkel, zenészekkel - most a bulibáróval fotózkodott Szijjártó Péter

Németh Szilárd hazafias beszéde: a választójoggal élő közösség megbízott bennünket, hogy megvédjük ezt a hazát
Németh Szilárd személyesen vett részt: Bevezetés az űreszközök üzemeltetésébe
Figyelmeztetik a lakosságot - Katonai járművek lassíthatják a forgalmat

Hamarabb mint Orbán gondolta: jöhetnek az első, uniós pénzek megvonásával járó ügyek
Rá sem lehet ismerni Mészáros Lőrincre, fogyás, kisimult arc, sportos golfpóló - megkérdezték tőle mi a titok
Fidesz levél: a baloldal politikája tönkretette és a csőd szélére sodorta Magyarországot

Újabb félnivaló: Varga Judit szerint egy migráció okozta krízissel is szembe kell néznünk
Benkő Tibor szerint a kontinensük védelmében Magyarországnak is szerepet kell vállalnia - óriási haderő fejlesztés
Kövér: a választáson azt kell majd mérlegelniük az embereknek, hogy az elmúlt ciklusban mit kaptak

Szijjártó: gazdasági szempontból is Magyarország adta a legsikeresebb választ a világjárványra
Orbán a mi hazafink: Nem térdelhet le, állva kell meghalnia, azért képviseli ő a nemzetet
Baj van: Gyorsított eljárást rendelt el Magyarországgal szemben az Európai Bíróság

Varga Judit üzent Brüsszelnek: továbbra sem engednek a politikai zsarolásnak, továbbra is a magyar érdekeket fogják képviselni Magyarországon
Kocsis Máté bedurvult: a lopott budai luxusházban élő milliárdos Gyurcsány az egykori pártállami kapcsolataiból alapozta meg a vagyonát..
A Fidesz közleményt adott ki miszerint a baloldal hatalmon csak sanyargatta a nyugdíjasokat

A Fidesz szerint Gyurcsányék adóemelést, az otthonteremtés leépítését, a rezsicsökkentés eltörlését és fizetős egészségügyet akarnak
Megjöttek a képek az M7-esen kigyulladt buszról
Durva: Érdekes újságok jelentek meg több újságosnál

Óriási fordulat: Végleg eltűnnek Müller Cecíliáék
Mészáros reggel megszólalt aztán kilőttek cége papírjai: 6,3 milliárddal érnek többet reggel óta
Mi történt? Kiürítették a LifeTV épületét, az egész stáb az utcán várakozik

Nemzetközi botrány: Orbán Viktor választ vár Ferenc pápától
Mindenhez is ért Kásler: ő felel a pécsi stadionért
Botrány: Visszavonták Galla Miklóstól a Karinthy-gyűrűt - a közmédia értékrendjével nem összeegyeztethető

Mészáros magabiztos: Nekem nincs félnivalóm
Orbán szerint a leggazdagabbak 80 százaléka baloldali
Fegyverkezés: 1003 milliárd forint lesz a Magyar Honvédség költségvetése

Kásler készíti elő a pécsi stadion építését, igen az egészségügyi miniszter - 12 milliárd forintból húzhatják fel
Orbán aggódik: Elmegy a járvány, visszakerül a migráció kérdése Európában
Mészáros Lőrinc: Andival nagyon boldogok vagyunk

Ilyen még nem volt: exkluzív interjút adott Mészáros Lőrinc - pénz, házasság, hátszél és minden más....
Orbán új ellensége: migránshadak dörömbölnek Európa szinte minden ajtaján
Orbán: Akinek van gyermeke, hadd kapja vissza azt a pénzt, amiért megdolgozott

Áder személyesen ellenőrizte a hadsereget: Minden magyar polgár nyugodtan hajthatja álomra a fejét
Kijött a 100 leggazdagabb magyart tartalmazó lista - nézd meg rajta vagy-e
Kormányzati csiki-csuki: Ismét módosítanának a lakástörvényen, de továbbra sem elégedett mindenki

Megmentette a nyarat Szijjártó: már Albániába is lehet menni oltási igazolással
Hurrá: Izraelben építene vakcinagyárat a magyar kormány
Dúskálni fog a magyar: állítólag a gazdasági növekedés ebben az esztendőben kiemelkedően magas lesz