NE!
WS
            

Orbán háza előtt akartak tüntetni, de egy törvényben nem szereplő indokokra hivatkozva megtiltották

A rendőrség több helyszínen, köztük a miniszterelnök háza előtt is megtiltotta a devizahitel-károsultak tüntetését 2014-ben. A szervezőt segítő TASZ az Emberi Jogok Európai Bíróságáig ment, ahol kimondták, hogy az előzetes tiltás jogsértő volt.



Orbán Viktor háza előtt is tüntettek volna a devizahitel-károsultak, a rendőrség azonban a törvényben nem szereplő indokokra hivatkozva, feltételezésekre alapozva tiltotta meg a demonstrációt. A szervező a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével az Emberi Jogok Európai Bíróságáig ment, ahol kimondták, hogy az előzetes tiltás jogsértő volt, olvasható a TASZ közleményében – írja a 444.

2014 végén a devizahitel-károsultak több budapesti helyszínen szerettek volna tüntetni a bankok és a kormány ellen. A rendőrség azonban számos helyen, köztük Orbán Viktor miniszterelnök háza előtt is megtiltotta a gyűlés megtartását, annak ellenére is, hogy a szervezők több ponton elfogadták a rendőrség kérését: tíz percre rövidítették a tüntetés időtartamát, és nem hajtottak volna be autóval az utcába. A rendőrségi tiltást a bíróság helybenhagyta, és az Alkotmánybíróság is elutasította az emiatt tett panaszt.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtöki ítéletében úgy határozott, a tiltás jogellenes volt, a magyar állam megsértette a TASZ ügyfelének gyülekezési szabadságát. A hatósági tiltás indokai között szerepelt, hogy a lakóövezetben megtartott tüntetés sértené a környéken lakók családi és magánélethez fűződő jogát, mert a gyülekezők beláthatnak a kertekbe, és a lakóknak nincs módjuk kitérni a rendezvényen elhangzó közlések elől, sértené a szabad mozgáshoz való jogot, mert a munkából és iskolából hazaérkező lakóknak kerülőutat kellene igénybe venniük, a gyülekezés félelmet kelthet a környékbeli iskolába járó gyerekekben, illetve a miniszterelnök utcájában a Terrorelhárítási Központ személy- és létesítménybiztonsági intézkedést rendelt el.

Az EJEB megállapította:

a történtek idején hatályos magyar gyülekezési törvényben a fentiek közül egyik indok sem szerepelt, amire hivatkozva előzetesen meg lehetne tiltani egy tüntetést. Ez nem jelenti azt, hogy ezek az indokok lényegtelenek lennének, de nem előre, hanem a gyűlés megtartása közben kell mérlegelnie a rendőrségnek, hogy ezek a helyzetek valóban bekövetkeznek-e, és ha jogsértővé válik menet közben a tüntetés, feloszlathatja azt. Az EJEB jogértelmezése összhangban van azzal, amit a TASZ már számos alkalommal megfogalmazott hasonló rendőrségi döntésekkel kapcsolatban: nem tilthatnak meg előre egy tüntetést arra a vélelemre hivatkozva, hogy mások szabadsága és jogai sérülhetnek.

A csütörtöki ítélet már az EJEB második döntése, ami jogellenesnek találta a magyar miniszterelnök háza elé szervezett tüntetés megtiltását. Tavaly egy másik, szintén a TASZ által képviselt devizahitel-károsult aktivista ügyében mondta ki a strasbourgi bíróság, hogy az általa szervezett tüntetést nem lehetett volna önkényes, törvényen kívüli indokkal megtiltani.
Ha meglátod mire futotta az EU-s pénzből felújított strandon hát bepis.... Ez már tényleg ciki
05/27
Óriási botrány: végrehajtó szedte ki Bayer Zsoltból a pénzt amit fizetnie kellett
05/27
Belefullad az államilag kötelező gyűlölködésbe Magyarország - Bárki felkerülhet a feketelistára
05/27
Nekimentek Orbánnak: Úgy kezdték, hogy még a X*art is ellopták egy felcsúti juhásztól - eldurvult kampány
05/27
Tudod ki a Kövér melletti férfi? - és hogy miért bérelnek neki havi 500 ezerért aut...
05/27
Óriási a baj: Elbukta a fellebbezést a magyar állam, a franciáké a 25 milliárdos k...
05/27
Matolcsy szerint a lengyelek és a románok jobban kezelték a válságot mint mi - mit l...
05/27
Kitálalt a Soros Alapítvány elnökének lánya: Ezért gyűlöli Orbán a baloldaliakat...
05/27
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2022. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Orbán háza előtt akartak tüntetni, de egy törvényben nem szereplő indokokra hivatkozva megtiltották

A rendőrség több helyszínen, köztük a miniszterelnök háza előtt is megtiltotta a devizahitel-károsultak tüntetését 2014-ben. A szervezőt segítő TASZ az Emberi Jogok Európai Bíróságáig ment, ahol kimondták, hogy az előzetes tiltás jogsértő volt.



Orbán Viktor háza előtt is tüntettek volna a devizahitel-károsultak, a rendőrség azonban a törvényben nem szereplő indokokra hivatkozva, feltételezésekre alapozva tiltotta meg a demonstrációt. A szervező a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével az Emberi Jogok Európai Bíróságáig ment, ahol kimondták, hogy az előzetes tiltás jogsértő volt, olvasható a TASZ közleményében – írja a 444.

2014 végén a devizahitel-károsultak több budapesti helyszínen szerettek volna tüntetni a bankok és a kormány ellen. A rendőrség azonban számos helyen, köztük Orbán Viktor miniszterelnök háza előtt is megtiltotta a gyűlés megtartását, annak ellenére is, hogy a szervezők több ponton elfogadták a rendőrség kérését: tíz percre rövidítették a tüntetés időtartamát, és nem hajtottak volna be autóval az utcába. A rendőrségi tiltást a bíróság helybenhagyta, és az Alkotmánybíróság is elutasította az emiatt tett panaszt.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtöki ítéletében úgy határozott, a tiltás jogellenes volt, a magyar állam megsértette a TASZ ügyfelének gyülekezési szabadságát. A hatósági tiltás indokai között szerepelt, hogy a lakóövezetben megtartott tüntetés sértené a környéken lakók családi és magánélethez fűződő jogát, mert a gyülekezők beláthatnak a kertekbe, és a lakóknak nincs módjuk kitérni a rendezvényen elhangzó közlések elől, sértené a szabad mozgáshoz való jogot, mert a munkából és iskolából hazaérkező lakóknak kerülőutat kellene igénybe venniük, a gyülekezés félelmet kelthet a környékbeli iskolába járó gyerekekben, illetve a miniszterelnök utcájában a Terrorelhárítási Központ személy- és létesítménybiztonsági intézkedést rendelt el.

Az EJEB megállapította:

a történtek idején hatályos magyar gyülekezési törvényben a fentiek közül egyik indok sem szerepelt, amire hivatkozva előzetesen meg lehetne tiltani egy tüntetést. Ez nem jelenti azt, hogy ezek az indokok lényegtelenek lennének, de nem előre, hanem a gyűlés megtartása közben kell mérlegelnie a rendőrségnek, hogy ezek a helyzetek valóban bekövetkeznek-e, és ha jogsértővé válik menet közben a tüntetés, feloszlathatja azt. Az EJEB jogértelmezése összhangban van azzal, amit a TASZ már számos alkalommal megfogalmazott hasonló rendőrségi döntésekkel kapcsolatban: nem tilthatnak meg előre egy tüntetést arra a vélelemre hivatkozva, hogy mások szabadsága és jogai sérülhetnek.

A csütörtöki ítélet már az EJEB második döntése, ami jogellenesnek találta a magyar miniszterelnök háza elé szervezett tüntetés megtiltását. Tavaly egy másik, szintén a TASZ által képviselt devizahitel-károsult aktivista ügyében mondta ki a strasbourgi bíróság, hogy az általa szervezett tüntetést nem lehetett volna önkényes, törvényen kívüli indokkal megtiltani.
Ha meglátod mire futotta az EU-s pénzből felújított strandon hát bepis.... Ez már tényleg ciki
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő fotós beszámolóval jelentkezett a helyszínről. Megnyitotta kapuit a nyékládh...
Belefullad az államilag kötelező gyűlölködésbe Magyarország - Bárki felkerülhet a feketelistára
BELEFULLAD AZ ÁLLAMILAG KÖTELEZŐ GYŰLÖLKÖDÉSBE MAGYARORSZÁG Ebben az országban a fennálló rendszer a mindennapi élet részévé...
Nekimentek Orbánnak: Úgy kezdték, hogy még a X*art is ellopták egy felcsúti juhásztól - eldurvult kampány
NEMZETI KINCSÜNK: A BALATON Úgy kezdték, hogy még a szart is ellopták egy felcsúti juhásztól! Most már mindent lopnak, legye...
Tudod ki a Kövér melletti férfi? - és hogy miért bérelnek neki havi 500 ezerért autót? - most borult a bili
Hallottak már a Nemzetstratégiai Kutatóintézetről? Nem az önök hibája, ha nem. Ez az intézmény évente legalább 1,3 milliárd fo...
Óriási a baj: Elbukta a fellebbezést a magyar állam, a franciáké a 25 milliárdos kártérítés
Elutasították a magyar állam fellebbezését a Világbank Beruházási Viták Rendezésével foglalkozó Nemzetközi Központjában, vagy...
Matolcsy szerint a lengyelek és a románok jobban kezelték a válságot mint mi - mit lép erre Orbán?
A jegybankelnök azt írja cikkében, hogy válság jön, de egy „versenyképességi fordulat” megvédené Magyarországot, ehhez van s...
Kitálalt a Soros Alapítvány elnökének lánya: Ezért gyűlöli Orbán a baloldaliakat
Kiderült, mikor és miért kattant be a Fidesz elnöke. Figyelemreméltó poszttal jelentkezett szombaton Vásárhelyi Mária szociológus...
Botrány: Vádlottak padján a volt alpolgármester - elképesztő amit a gépén találtak a nevelt lányáról..
Magabiztosan, nyugodtan, egy sportos szürke öltönyben és egyedüliként a tárgyalóban szájmaszkban jelent meg a bíróságon a volt X...
Orbán: Hiszem, hogy a gyerekeink jobban fognak élni, mint mi
Ma nem létezik liberális demokrácia, csak liberális nem-demokrácia, van benne liberalizmus, de nincs benne demokrácia - jelentette ki...
Durva lista került elő: két fideszes politikus havi 8,6 millió és 43 millió.....
Emiatt azonban nincs okuk büszkeségre. A 705 európai parlamenti képviselőnek összesen 27%-a nyilatkozott 3,9 millió és 11,5 millió...
Kövér László interjú: kicsit szégyellem a munkatársaimmal szemben akik nem engedhetik meg ezt a luxust amit én
Hosszú interjút adott Kövér László házelnök a Katolikus rádió kedd esti műsorának, de csak három gondolatot emelünk ki. 1. K...
Kiderült mennyi pénz pihen Áder folyószámláján
A jelenlegi szabályok szerint az utolsó elnöki vagyonnyilatkozatát adta le hétfő este Áder János. Az elnöki hivatal oldalára felt...
Külföldi elemzők olyan jóslatot tettek közzé Magyarországról amitől tátva marad a száj - 2027-re
Az Európai Uniós tagságnak köszönhetően Magyarország esetében csak két év késést okoz a világjárvány, és így az eredetileg ...
Orbán Viktor vagy hazudott, vagy az édesapja verte át - mindenki választ vár
A területrendezést segítő helyszínrajz elárulja, milyen komplexumot álmodott magának az Orbán család Alcsútdoboz határában. Az...
Orbán azt hitte meghátrálnak a Hollandok - most viszont Ők üzentek neki
Messzire visszhangzó megjegyzést ejtett el nemrég Mark Rutte holland miniszterelnök, amikor a pedofiltörvényhez kapcsolódó melegelle...
Nyilvános az Orbán jellemzés: dörzsölt szélkakas,valahogy tudja, holnap honnan fúj a szél, és mindig arra fordul
A matematikus-pszichológus szerint attól hiteles egy politikus, hogy megpróbálja beváltani azt, amit ígér. Új kötettel jelentkeze...
Ilyen még nem volt: exkluzív interjút adott Mészáros Lőrinc - pénz, házasság, hátszél és minden más....
Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar: családról, vállalkozásról, vagyonról, politikai jellegű támadásokról is beszélt – él...
Óriási botrány: Kifestette Orbán Viktort az Amnesty International
2020-ra a magyar kormány odáig jutott, hogy már nem elég a puszta gyűlöletkeltő kormányzati kommunikáció, törvényerőre emelik a...
Ha ezt Orbán meglátja - nem akármivel viccelődik egy osztrák lap
„Ezúton szeretnék bocsánatot kérni azért az óriási sérelemért, amelyet Franziska Tschinderle kolléganőm Orbán Viktornak okozot...
A becsapott polgárok 11 éve nem tudják, hogy mi lett a sorsa a magánnyugdíj-pénztárakból államosított 3000 milliárd forintnak
A MINISZTERELNÖKTŐL KÉRDEZEM HOVÁ TŰNT A MAGÁNNYUGDÍJ-PÉNZTÁRAKBÓL ÁLLAMOSÍTOTT 3 000 MILLIÁRD FORINT A kifosztott polgárok...
Megdöbbentő magyar szegénységről jelentek meg képek
Kedves Barátaim, Ismerőseim! Tegnap Ópályiban jártam ez a falu Mátészalka mellett van. Azt hittem, hogy minden láttam már de nem...
Még olvasni is kellemetlen: Az EU Bizottság közleményben hirdeti, hogy Orbán hazudott nekünk
Brüsszelnek közleményben kellett elmagyaráznia, hogy nem igaz, amiről a kormányfő beszélt korábban a pedofiltörvénnyel összefü...
Beindult az Orbán cirkusz: nagyon kellemetlen videót tettek közzé Orbánról
Újabb hazugságkampányba kezdett Orbán Viktor és bohóc csapata. Nagy meglepetést nem okoznak, hiszen újra a migránsok és Soros a t...
Megszólalt a férfi aki kővel bezúzta a Fidesz-iroda ablakát
Korábban történt az eset, a Lónyay utca és a Bakáts utca sarkán lévő IX. kerületi Fidesz-iroda ablakát egy ötven körüli férfi...
Nem akármilyen cégben lett ügyvezető Orbán Viktor lánya
A miniszterelnök lánya a BDPST Konceptben tölt be vezető tisztséget. Orbán Ráhel néhány napja bejegyzett vezető tisztviselő let...
Az utca összes telke egy falusi gázszerelő, annak fia, lánya és testvére tulajdonába került - durva fotók jöttek
December 9. az antikorrupciós világnap, Magyarországon ez különösen fontos. Ebből az alkalomból felhívom a figyelmet a felcsúti Sz...
32 milliárd forint támogatást adott az Orbán kormány egy dél-koreai akkumulátorgyárnak
A közel 680 milliárd forintos iváncsai beruházást az állam is támogatja. 90 millió euróval, vagyis nagyjából 32,3 milliárd for...
Várkonyi vallomása: Elárulta mire gondolt amikor elköteleződött Mészáros mellett
Őszintén vallott a helyzetről. Várkonyi Andreának elege lett abból, hogy sokan úgy gondolják, ilyen fontos döntésben mint egy fé...
Nem akárhova jár Orbán unokája - annyi a tandíj mint a magyar minimálbér
Nagy szerencse, hogy Tiborcz István feltornázta magát a leggazdagabb magyarok listájára. Korábban megírtuk, hogy a spanyolországi M...
Nagyon ciki: Deutsch beszédét az ülésterem halk kuncogással fogadták - válaszra sem méltatták..
Öt mondatnyi brüsszelezés – ez volt a Fidesz képviselőjének a gondolata a járványról, a fehérorosz helyzetről, meg úgy által...
Szijjártó nem viccel: Békéscsabáról Budapestre helikopterrel - ha meglátod mennyibe került ez az egyetlen út az adófizetőknek...
Békéscsabáról Budapestre utazott a külügyminiszter helikopterrel. Legalább 1,3 millió forint a piaci költsége annak a helikopter...
Beindult az Orbán cirkusz: nagyon kellemetlen videót tettek közzé Orbánról
Újabb hazugságkampányba kezdett Orbán Viktor és bohóc csapata. Nagy meglepetést nem okoznak, hiszen újra a migránsok és Soros a t...
Vicces de lesújtó látvány: ugrándozó, éljenző nyugdíjasok között Orbán Viktor
Olyan “lakossági fórumra” látogatott el Orbán Viktor, ahova regisztrált fideszeseket engedtek be, hogy megtudják: a Fidesz térben...
Megindultak a magyarok Ausztriába: 900.000 forintos fizetés, biztosított szállás
Lassan visszaépül az Ausztriában dolgozó magyarok száma a járvány előtti szintre, rengeteg szakképzett és szakképzetlen munkaerő...
Kitálalt a Soros Alapítvány elnökének lánya: Ezért gyűlöli Orbán a baloldaliakat
Kiderült, mikor és miért kattant be a Fidesz elnöke. Figyelemreméltó poszttal jelentkezett szombaton Vásárhelyi Mária szociológus...
Bayer: Micsoda gusztustalan, aljas, rohadékok ezek ott az EP-ben, meg a kretén bizottságaikban. Le kell sz@rni az összes idiótát...
Bayer Zsolt ismét nagyot villantott a blogján. A szabadszájú publicistát az akasztotta ki, hogy az Európai Parlament elnöke David Sa...
Menczer Tamás keményen üzent mindenkinek: aki elárulja a külhoni magyarokat.....
Ha a kormány nem áll ki a külhoni magyarokért, akkor senki nem fog - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásé...
Várkonyi kiakadt: Tessék végigcsinálni a gyerekkoromat, két orvos szülő meg egy komplett orvos família gyerekeként...
November közepén megjelent Várkonyi Andrea könyve És ezt lehet? címmel, mely alapvetően pszichológiai oldalról szeretné megértetn...
Kirobbant a botrány: keményen visszaszóltak Kövér Lászlónak - képzetlen jogász......
A volt igazságügyi miniszter szerint a házelnök büntetőjogilag helytelen álláspontot képvisel. “Az a kisebbik baj, hogy egy jogi...
Az eddigi legnagyobb botrány: Három megye nagyságú földterületre szeretné Mészáros Lőrinc rátenni a kezét
Maguk között oszthatják fel a nagyurak az országot – ettől tart több agrárszakértő is elnézve azt, hogy milyen magabiztosságga...
Egy Orbánnal kötött titkos egyezség verte ki a biztosítékot a román államfőnél
A miniszterelnök szerdán sok sikert kívánt a történelemből érettségizőknek egy olyan fotóval, amin a földgömbön még a Nagy-Ma...

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2022. Minden jog fenntartva - TheNews