NE!
WS
            
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt...

A “Keresztény Magyarország” vezetője magának az ördögnek adta el a lelkét, az ördöggel kötött szövetséget a kizárólagos hatalomért. Elfogadta a legaljasabb módszereket, hogy szándékosan becsaphassa a magyar embereket, és uralkodhasson felettük.

Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt, amivel a hatalma alá hajthatja a magyar népet. A világ legaljasabb emberei adták Orbán kezébe a csodafegyvert, akik zsidó létükre adták át neki az antiszemita gyűlöletkeltés és a náci bűnbakképzés technikáját.

Orbán titkos tanácsadóinak egyike, George Eli Birnbaum most rezzenéstelen arccal kitálalt, a 24.hu oldalán olvashatók az interjú részletei. Cinikusan elmondta, hogy a Soros-elleni gyűlöletkampányt és hazugságokat ők találták ki. Ez az egyik legsikeresebb termékük, Orbán a legjobb tanítványuk, aki ezt tökéletesen megvalósította. Egy olyan országban, ahol az antiszemitizmus parázsa soha nem aludt ki.

Arthur Finkelstein maga az ördög, Birnbaum pedig Finkelstein haláláig az üzlettársa volt. Birnbaum holokauszt-túlélő apától származik, zsidók leszármazottja, akárcsak Finkelstein. Lehet-e mocskosabb ember valaki annál, hogy zsidó létére, holokauszt-túlélő apa gyermekeként, a zsidó-világösszeesküvés hazugságát és technikáját adja gátlástalan kalandorok kezébe, hogy ezzel a “jól bevált” módszerrel szerezzék meg a korlátlan hatalmat és egy nép lelke fölött az uralmat? Finkelstein halála után Habony Árpád vette át a londoni irodájuk vezetését, ami azt jelenti, hogy Orbán vette át a finkelsteini örökséget.

Az sem véletlen, hogy Finkelstein sátáni módszereire kizárólag jobboldali pártok és politikusok vevők az egész világon. A finkelsteini “kampánystratégia” maga az aljasság, az emberiség pöcegödre. Nekik áll útjukban a “politikai korrektség” és a demokratikus jogállam. Netanjahu személyében Finkelstein képes volt Izraelnek is egy fasisztoid, illiberális miniszterelnököt adni, aki képes volt átvenni egy antiszemita, náci kampányt. Netanjahu-n keresztül jutottak el Orbánhoz, akit nem zavartak ezek a módszerek, mindenre hajlandó volt a hatalomért. Birnbaum elmondása szerint Orbánnak mindennél és mindenkinél fontosabb volt az ördögi “kampányguru”, Finkelstein, és az ő tanácsai. De Finkeltstein meleg létére képes volt egy melegellenes gyűlöletkampányt is vezérelni egy republikánusnak a választási győzelemért.

Veszélyhelyzetek generálásával, az emberek megfélemlítésével hoztak létre mesterségesen a világ bármely részén olyan krízishelyzeteket, amelyekért a liberálisokat és a baloldaliakat tették felelőssé. Szándékosan lejárattak minden pozitív emberi értéket, emberi jogokat, sajtószabadságot, politikai korrektséget, a demokráciába és a szabadságba vetett hitet, a liberalizmust. A technikát hamar átvette és alkalmazta az erre mindig is fogékony orosz titkosszolgálat, amely felerősítette a szélsőjobboldali kampányokat és politikusokat. Akarva-akaratlanul a szélsőjobbot Moszkva szolgálatába állította.

Az ő találmányuk a gátlástalanul hazudozó, demagóg szóvivő is, aki a náci Goebbels technikáját alkalmazza: minél nagyobb a hazugság, annál jobban elhiszik, csak sokat kell ismételni, és mindent abból kell levezetni. A sátáni technika a negatív kampány, a tudatos karaktergyilkosság, az ellenfél szándékos tönkretétele és lejáratása. Ne feledjük, 2010-ben a Fidesz úgy nyerte meg a választást, hogy nem volt programja. Csak a pusztítás és a rombolás eszközével nyertek. A magyar közéletben nem maradt egyetlen ember, akinek hitele maradt volna, mert aki felbukkan, és hatása van, azt morálisan kivégzik.

Az orbáni stratégia két lábon áll: az egyik a tudatos történelemhamisítás, amit milliárdokért Schmidt Mária végez el. Erre azért volt szükség Birnbaum szerint, mert “Orbánnak az a rögeszméje volt, hogy létre kell hozni egy alternatív, az eddigieknél drámaibb történelmi narratívát Magyarország számára”. Vagyis, Orbán szándékosan meghamisította a magyar történelmet a magyarok számára, tudatos agymosást végez, ezért kellett központosítani az oktatást az általános iskoláktól az egyetemig. Az ártatlan Magyarortszág, amely nem tehet semmiről, hanem mindig bántják. Legfőképp a zsidók. Ez Schmidt világképe.

A másik elem „a Magyarországot megtámadó finánctőke” motívumának továbbfejlesztése. Ez már antiszemita és náci elmélet, a zsidó pénztőke támadása a keresztény nemzetek ellen, az adósrabszolgaság és az ország identitásának felszámolása érdekében. Orbán mint a kereszténység, a keresztény Magyarország és a keresztény Európa védelmezője jelenik meg ebben a hazugságtengerben. Itt találkozik a két mozzanat, a szegény ártatlan keresztény Magyarország, amelyet a zsidó világ-összeesküvés támad.

Ez a két gátlástalan ember (Finkelstein és Birnbaum) zsidó létére képes volt Orbánnak a náci technikát átadni, aki azt a mindennapokban tökélyre fejlesztette. Ehhez hozzátették Soros György személyét, aki megtestesíti mindezt: arcot ad a zsidó világ-összeesküvésnek, akit mindenért támadni lehet. Egyetlen ócska trükkel összekapcsolták Soros Györgyöt a menekültválsággal is, s csináltak belőle mesterségesen egy univerzális bűnbakot. Egy keresztényellenes zsidó ellenséget, akitől Orbán védi meg szegény magyarokat.

Itt jegyezzük meg, hogy Bimbaum a svájci Magazin nevű lapnak hazudott, amikor tagadta ezeknek a kampányoknak az antiszemita jellegét. Eljátszotta a “hülyét”, mintha nem tudták volna, kicsoda Soros György. Mintha nem tudták volna azt, hogy Soros zsidó, sőt a neonáci irodalomban a zsidó világ-összeesküvés egyik megtestesítője. Éppen ezt lovagolták meg. Soros, a zsidó spekuláns, aki az olyan gyanús liberális dolgokat támogatja, mint az emberi jogok, a parlamentarizmus, ami zsidó trükk a szélsőjobb szerint. Ők pontosan tudták, hogy Soros személyével milyen érzelmekre hatnak.

Birnbaum erről azt mondta: “Ez volt az összes termékünk közül a legegyszerűbb. Csak be kellett csomagolni és piacra dobni.” Ők találták ki a náci propagandát másoló “Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén” feliratú plakátokat is, ami egyértelműen a “nevető zsidó” náci toposzának felhasználása. Birnbaum olyan nevetséges dolgokra hivatkozik, hogy Orbán nem lehet antiszemita, mert a lányának a Ráhel nevet adta. Orbán liberális volt, amikor Ráhel született, gyerekeit a kisegyházi Iványi Gábor keresztelte, ezekben a körökben gyakran adnak keresztények is bibliai neveket, például Ráhelt.

Birnbaum cinizmusára és aljasságára jellemző, hogy az antiszemitizmus vádjára ezt mondja: “Ha valaki zsidó, akkor már nem is támadhatom meg?” De igen, csak mindenkiről kötelező lenne az igazat mondani. Nem ellenségképet gyártani belőle és gyűlöletpropagandát folytatni ellene olyasmiért, amit soha nem tett. De igen, lehet zsidókat támadni, ha megérdemlik. De a holokauszt után náci propagandát folytatni nem lehet. Aki erre hajlandó, ráadásul zsidóként, egy holokauszt-túlélő gyerekeként, az a világ legmocskosabb embere. Ugye, hogy lehet tárgyilagosan is támadni valakit, akkor is, ha zsidó?

Orbán ezzel az interjúval lebukott. Ez az ő őszödi beszéde, pedig nem is ő mondta el. Kiderült, hogy minden hazugság, amit mondtak, az egészet mesterségesen találták ki ezek a gátlástalan gazemberek, hogy becsapják vele a magyarokat. Ezután Orbánnak mennie kell. Eddig is mennie kellett volna, de a magyar emberek becsapása és félrevezetése, az antiszemita propaganda tudatos felhasználása miatt egy percre sem maradhat hatalomban. A hatalmát hazugsággal szerezte és tartja fenn. Hol van ehhez képest az őszödi beszéd?

Érthetetlen, hogy Orbán teljes lebukásának bizonyítéka mellékesen jelenik meg a magát függetlennek tartó magyar sajtóban is. Erről kellene szólnia mindennek. Hangszórókon kellene sugározni Budapest utcáin Birnbaum szavait. Orbán csalásáról lehullott a lepel. Ez az elmúlt kilenc év legfontosabb magyar belpolitikai eseménye és botránya, amiről még az ellenzék sem beszél, nincs a lapok főcímeiben, nem erről szól minden cikk.

Ezért nincs sajtó Magyarországon. Az a sajtó, amely ezt nem dolgozza fel, nem kérdez körbe, nem tárgyalja ki, nem vonja le a tanulságait, nem gördíti tovább, nem tartja napirenden, az nem sajtó. A magyar miniszterelnök egész politikájáról, rendszeréről derült ki, hogy hazugságra épül. Az utcán kellene lenni az embereknek, hogy lebukott a zsarnok, vége a hazugságnak. De Magyarországon erre két nap múlva már nem emlékszik senki, és nem foglalkozik vele senki. Így soha nem lesz szabad ez az ország, hanem a világ harmadik legmocskosabb embere vezeti. Az első kettő az, aki erre kiképezte.

Tóth Gabi botrány: azt érezte, hogy Őt nem lehet szeretni.... szívfacsaró sorok...
09/30
Mit keresett Schobert Norbi a Tiborcz kastélyban? - még posztolt is róla
09/30
Olyan történt Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília cégével, amire nincs észszerű magyarázat
09/30
A Mészáros-Várkonyi házaspár lecsapott egy luxusvillára Budapest egyik legdrágább környékén
09/30
Itt az újabb TB botrány - nem akárhogy járt el a magyar kormány - Ezreket rövidít m...
09/30
Vége Kövér tejhatalmának? - lépett a strasbourgi bíróság - Nem büntetgethet tová...
09/30
Kiderült, mekkora az államadósság: A kormány szerint mindenki hibás, csak ők nem...
09/30
Kíméletlenül megsorozta Szijjártó Pétert a CNN riportere élőben - Elszokott a val...
09/30
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2022. Minden jog fenntartva - TheNews
         
Erre döbbent rá Erdélyben. Tóth Gabi újfent blogban szökkenti szárba magvas gondolatait, és ezekben kifejti, mit gondol a világró...
Olyan történt Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília cégével, amire nincs észszerű magyarázat
Üzleti zsenik. 85 százalékos profitrátát ért el Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília bulvárkiadója, a Top News Hungary Kft. — ír...
A Mészáros-Várkonyi házaspár lecsapott egy luxusvillára Budapest egyik legdrágább környékén
Nem kispályásak. Megvásárolta az EKHO Belvedere Kft.-t és a hozzá tartozó Széchenyi-hegyi luxusvillát Mészáros Lőrinc és Várk...
Itt az újabb TB botrány - nem akárhogy járt el a magyar kormány - Ezreket rövidít meg...
A kisebb méretű kerekesszékek esetén is hasonlóan járt el a magyar kormány. Az Essity egészségügyi, higiéniás termékeiről ism...
Vége Kövér tejhatalmának? - lépett a strasbourgi bíróság - Nem büntetgethet tovább
Nem büntetgethet tovább. Mint ismert, az ellenzéki képviselők 2018 decemberében közös akcióval próbálták megakadályozni a rabs...
Kiderült, mekkora az államadósság: A kormány szerint mindenki hibás, csak ők nem
Hatalmas a hiány. Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2892,3 milliárd forintos hi...
Kíméletlenül megsorozta Szijjártó Pétert a CNN riportere élőben - Elszokott a valódi kérdésektől?
Elszokott a valódi kérdésektől. Reménykedünk és imádkozunk, hogy mihamarabb eljöjjön a béke, máskülönben Európa rendkívüli...
Mi történik? - Kirúgták az egyik legismertebb Orbán-párti propagandagyárost
Mi történt? A Media1 értesülései szerint távozik a HírTV vezetőségéből Gajdics Ottó. A közismert kormánypárti újságíró l...
Talpra áll Magyarország? - megfejtették hogyan lehet megfékezni a növekvő inflációt és a romló árfolyamot
Íme a recept! Békesi László közgazdász elárulta a titkos receptet, arra vonatkozóan, miként lehetne fellépni a romló árfolyam ...
Kiderült miért kezdett nagy ünneplésbe Varga Judit - posztolt is róla
Ünneplésbe kezdett. Varga Judit Facebook-oldalán adott hírt róla, hogy az Európai Parlamentben megszavazták, hogy ideiglenesen beker...
Soha nem látott dührohamot kapott Donald Trump: kamugép kamugép kamugép....
Eldurrant az agya. Donald Trump kampánybeszédet tartott Alaszkában, amelynek során arról beszélt, nem lepte meg, hogy Elon Musk kifar...
Ennyi volt - visszavonták a magyar gigaprojekttől a pénzt, üres a kassza
Több útépítési beruházást is visszavontak Magyarországon. Nyílt tenderek visszavonását tette közzé a NIF Nemzeti Infrastruktú...
Nem akármi történik a nyugdíjemelés körül - óriási a pofára esés
Pedig kétszer emelték. A KSH legfrissebb jelentése szerint 11,7 százalékos drágulás volt tavaly júniushoz képest, miközben a nyug...
Követelik az egyik magyar kórházban uralkodó káosz felszámolását! - A törvénytelen kormány a beteg gyermekekre sincs tekintettel...
A politikus szerint a törvénytelen kormány a beteg gyermekekre sincs tekintettel. Beszámoltunk róla, hogy akadozik az újszülött int...
Titkolni akarták? Lázár János önfenntartó alapítványa milliárdokat kapott - mutatjuk
Kiszivárgott. A 15 milliárd forint pénzbeli vagyoni juttatást még áprilisban kapta a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány, ez a Mini...
Nem akárki ment neki Orbánnak: letérdelt Brüsszelnek, mindegy csak jöjjön a pénz
Orbán bármit megtesz, csak jöjjön a pénz. Miután az Európai Parlament elfogadta a javaslatot, hogy addig ne adjanak uniós pénzeket...
Alig maradt kórház, ahol lehet szülni egy egész megyében - sokan kiakadtak
Nincsenek könnyű helyzetben a kismamák. Dr. Kunetz Zsombor, egészségügyi elemző Facebook-bejegyzése szerint nehéz helyzetben vanna...
Vége: váratlanul meghalt a férfi, akit Kádár János utódjának szántak - mutatjuk a részleteket
91 éves volt. Elhunyt Berecz János, az MSZMP Külügyi Bizottságának korábbi vezetője, akit a rendszerváltás előtt Kádár János ...
Érdekes figura tűnt fel a magyar politikában - személyesen Polt Péter nevezte ki
Határozatlan időre kapott megbízást. Dr. Ibolya Tibort neveztek ki főügyészhelyettesnek Novák Katalin. Ez a csütörtöki Magyar K...
Varga Mihály megdöbbentő beszéde: biztató számokról beszélt, az elemzők csak kapkodják a fejüket
Lassan világelsők leszünk. “Válságok között a cél továbbra is az országépítő munka folytatása, a családok, a munkahelyek v...
Nem fogod elhinni ki szállt ki a magyar honvédség helikopteréből - lovaskocsikázni vitték...
Nagyon sietett. Úgy fest, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristófot még nem érték utol a megszorítások, ugyanis kedden még a honvédség h...
A magyarok a Balatont is elbukták - közkedvelt kemping helyére épül lakópark, mutatjuk a tulajdonost...
Fellépnek a természetrombolás ellen. Fertő-tó, Velencei-tó, Tatai Öreg-tó, és Balaton. Ezek azok a területek, amelyeken minden á...
Na ne, Orbán is látta a legújabb videót? - állítólag igen..
Kísérteties a párhuzam. A közösségi oldalán hozta nyilvánosságra a Demokratikus Koalíció azt a 2008-as tévényilatkozatát Orb...
Elszabadult a pokol a magyar politikában - Dug*ja fel magának a kisujját
Minősíthetetlen stílusú posztban ment neki a megmondóember egy igazságügyi nyelvésznek. A 18 éven keresztül a Fideszben szocializ...
Vége: a gazdagoké a Balaton: Az Alkotmánybíróság döntése meghagyta a kiskaput a beépítésre...
Tovább folytatódhat a tópart beépítése. A már elkezdett óriásprojektek ettől nem állnak le, és továbbra is kikerülhetnek mind...
Vége a türelemnek: Azonnali béremelést követelnek, megindulnak a magyarok?
Elfogyott a türelmük. Szerdán tartotta a választások utáni első ülését az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OK...
Nem hallottuk még így beszélni Orbánt - kiszámíthatatlan a helyzet...
Borús kilátásokról beszélt a kormányfő. Hét bő esztendő után a világ hét szűk esztendő felé tart, de ha dolgozunk, együtt ...
Külföldi politikusnak ment neki Szijjártó - nem veheti el tőlünk senki....
Mint mondta, a magyar adófizetők pénzéből megvásárolt és magyar gáztárolókban lévő gázt, “nem veheti el tőlünk senki”. ...
Időskori nyomor: a magyar nyugdíjasok fele már egyik napról a másikra él
A DK képviselője szerint nem lehet így bánni életüket végigdolgozó emberekkel. Ma Magyarországon a nyugdíjasokat duplán sújtja ...
Orbán fiatalkoráról árult el új információkat egykori mentora - csalódás
Nem hiszem, hogy Oxford valaha is többet jelentett számára, mint egy eszközt a politikai karrierjéhez - nyilatkozta Orbán Viktorról o...
Megindultak a magyarok Ausztriába: 900.000 forintos fizetés, biztosított szállás
Lassan visszaépül az Ausztriában dolgozó magyarok száma a járvány előtti szintre, rengeteg szakképzett és szakképzetlen munkaerő...
Botrány van készülőben? - Orbánék titokban vásároltak értékes műemlék épületeket Szlovákiában állítólag
Lelepleződtek. A magyar kormány nemcsak közvetlenül, hanem egy állami alapítvány cégén keresztül is vásárolt értékes szlovák...
Kitört a botrány: Tarlós azon gondolkodott, hogy feljelenti Karácsony Gergelyt - Kénytelen vagyok úgy ...
Tarlós István azon gondolkodott, hogy feljelenti Karácsony Gergelyt, de szerinte a jelenlegi főpolgármester olyan ravaszul fogalmaz, ho...
Kvízjáték: ki építi nettó 30 milliárdért a Heim Pál gyermekkórház új tömbjét? - írd le hozzászólásban
Új gyermeksürgősségi, baleseti, sebészeti és fekvőbeteg-ellátó tömb épül a Heim Pál gyermekkórház területén, ahol még heli...
Kína is beleszólhatna abba, mi legyen nyilvános Magyarországon - szokatlan javaslat
Szokatlan javaslat kerül 220- ban a Ház elé. „A Kínai Népköztársaság Kormányának álláspontját beszerezve” dönthet a kü...
Matolcsy György: semmivel nem tartozik az állam a volt magánnyugdíjpénztári tagoknak
Sokan háborodtak fel, miután Matolcsy György leírta, semmivel nem tartozik az állam a volt magánnyugdíjpénztári tagoknak. Az MNB m...
Már a rendőrség is nyomoz a magyar sztár autóbalesetének ügyében
Budapest - Autóbalesetet szenvedett Kálloy Molnár Péter. A Baleset-info.hu információja szerint a színész vezette az egyik autót ...
Megszerezték, és nyilvánosságra hozták a határon túli fociakadémiák támogatásáról szóló szerződéseket
Magyarországon olyan ütemben nőnek ki a földből az újabbnál újabb stadionok, hogy a focirajongók is alig tudják követni, milyen ...
Hivatalos: az EU legkorruptabb országa lettünk - elképesztő jelentés
Eddig legalább Bulgária korruptabb volt nálunk, most azonban velük és Romániával hármas holtversenyben az EU legkorruptabb országa ...
Ezt látnod kell - Bekerült Pataky Attila a tankönyvbe
Az államosított tankönyvpiacon az Oktatási Hivatal előbb elkészítette, majd saját maga elbíráltatta, végül elfogadta a tankönyv...
A jogait nem ismerő adós autóját bírósági végzés nélkül is elszállíttatja...
Magyarország — Megtért behajtók jelentkeztek a Blikknél. Csépány István és felesége nemrégiben még az egyik legnagyobb adóss...

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák