NE!
WS
            
Tóth Gabi botrány: azt érezte, hogy Őt nem lehet szeretni.... szívfacsaró sorok...

Erre döbbent rá Erdélyben.

Tóth Gabi újfent blogban szökkenti szárba magvas gondolatait, és ezekben kifejti, mit gondol a világról, az életről és saját magáról. Vasárnap például az erdélyi turnéjáról számolt be, amelyen rájött, hogy megtalálta önnön valóját.

Az énekesnő blogbejegyzéséből változtatás nélkül idézünk alább:

“Hosszú évek óta dédelgetett vágyam vált valóra ezzel a turnéval, és hosszú hónapok kemény munkája van mögöttünk a csapatommal, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy elterveztük. De nem úgy sikerült… hanem felülmúlta minden elképzelésemet.

A pandémia alatt éreztem meg igazán, hogy mennyire szükségem van a színpadra és azokra az energiákra, melyekből csak ott tudok töltekezni. Hát, most feltöltöttem minden akkumulátoromat. Olyan felemelő volt, hogy nem tudom szavakba önteni!

Csak megköszönni tudom a Jóistennek, hogy segített, mellettem/mellettünk volt, fogta a kezem/kezünk és kaphattunk abból a rengeteg szeretetből. Csodálatos hangulat fogadott ott minket, olyan őszinte, tiszta, mindent elsöprő szeretet, amit egy életen át megőriz az ember.

Az elmúlt egy év (vagy több) zaklatásai, hazugságai, intrikái, online és bizonyos fórumokon történő bántalmazásai után már kezdtem azt érezni, hogy

engem nem lehet szeretni.

Volt, hogy féltem színpadra állni.

Bár személyesen, a való életben soha nem bántottak és itthon is szeretet fogad a koncertjeimen vagy akár az utcán, de itt valahogy félnek érzelmeket kimutatni az emberek. Nagy volt a kontraszt.

El mertem hinni, hogy tényleg adok valamit az embereknek, hogy a dalaimon keresztül kapnak valamit, ami segíti őket a hétköznapokban, tartja bennük a reményt, erősíti a hitet. És végre azt is el mertem hinni, hogy szerethető vagyok, hogy van miért szeretni.

Mindenképpen visszatérek majd ide. Fontos számomra, hogy majd egyszer Hanni is lássa, megtapasztalja, magába szívhassa Erdély varázsát, az emberek kedvességét, határtalan szeretetét, a természeti csodák tengerét.

Biztosan megint bolondnak fogtok gondolni, de most, ahogy ‘csak’ írok róla és beugranak emlékképek, elérzékenyültem. Na, abba is hagyom gyorsan, mielőtt elbőgöm magam, aztán

annyi lesz a blog, hogy a Tóth már megint bőg…

Szóval, mivel ez nem egy szakmai, hanem kifejezettem az anyaságról szóló blog, ezért egy éles váltással térjünk is rá arra a témára, amin már régóta vívódom magamban, hogy meg merjem-e osztani veletek. Úgy döntöttem, röviden fogom csak érinteni, de szerintem megértitek majd az okát.

Amikor belekezdtem a blogírásba, megfogadtam, hogy bár kendőzetlenül írok majd mindenről, de soha nem szabad olyat és úgy leírnom, hogy ez később Hanninak kellemetlen legyen.

Eddig szerintem sikerült, és nem is esett nehezemre, hiszen főleg a saját megéléseimet osztom meg veletek és bár vannak olyanok (mint pl. a dackorszak), amiket nehezen élek meg, azért úgy érzem, nem kell majd szégyenkeznem a lányom előtt, és neki sem senki előtt.

Az, hogy később kezdett beszélni és azt is először – ahogy mondani szoktam – valami afrikai, törzsi nyelven, szerintem még belefér. Arra is rágörcsöltem, hogy későn kezdett el járni.

Így utólag tényleg nem értem, miért görcsöltem rá mindenre, miért hagytam elbizonytalanítani magam és nem bíztam jobban a gyermekemben. Viszont a harmadik kardinális kérdés – nevezzük bilisikernek – már nem stresszelt.

Tudtam, hogy pont akkor következik be, amikor kell, és amikor a lányom készen áll rá. És az a helyzet, hogy talán pont azért, mert nem sürgettük, nem izgultunk, a lányom 2 és fél évesen szobatiszta lett. Eszméletlen büszke vagyok rá, de hangsúlyozom, tényleg akkor is az lennék, ha csak később kerül rá sor.

Sokat röhögtem anno, mikor barátaim mesélték, milyen cseleket vetettek be a „bili buli” érdekében és örülök, hogy nálunk erre nem volt szükség. Van olyan barátnőm, aki minden sikeres pottyantás után – ahogy ő hívja – kakitáncot járt a gyerekének.

Reméltem, hogy nem mutatja meg, de megmutatta és beleégett a retinámba. Mondtam is neki, hogy

én a gyereke helyében tuti, hogy újból összekakiltam volna magam,

de legalábbis elgondolkodtam volna, hogy biztosan jó helyen dobott-e le a gólya, de az ő csemetéje jól szórakozott rajta, és végülis bevált a rituálé, úgyhogy tényleg igaz a mondás, hogy ahány ház, annyi szokás. Én eleget csináltam hülyét magamból a lányom előtt, ezt most megúsztam, és Hannikám is. 

A végső tanulság, hogy tényleg bízzunk az ösztöneinkben, a gyerekünkben és ne foglalkozzunk azzal, hogy bezzeg másnál mi volt hamarabb. E heti „lopott” Tóth-bölcsességem: Mindennek eljön az ideje… Ennek fényében legyen csodálatos hetetek! 

(Tóth Gabi blogja/csalad.hu)
Egy vesztegetésért elítélt politikus miért nem vonult be évek óta a börtönbe? - Varga Judit újra megtagadta, hogy információt adjon...
12/07
15 milliárdos osztalék - ennyit fizetett ki a lélegeztetőgép beszerzés egyik nyertes cége
12/07
Elkepesztő nézettsége van az EU-s pénzből tákolt magyar bicikliútnak
12/07
Nem akármi történik Áder János és felesége alapítványa körül
12/07
Ez már vicc: Öt éve húzódik a nyomozás, még mindig nem jutott el Farkas Flóriánig...
12/07
Fidesz: A baloldal az összeomlás szélére sodorta az egészségügyet, a Fidesz-KDNP ez...
12/07
Megszerezték, és nyilvánosságra hozták a határon túli fociakadémiák támogatásá...
12/07
Hitelmoratórium uzsora: 1,4 millióba került egy lakáshiteles nőnek, hogy élt a hitel...
12/07
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2022. Minden jog fenntartva - TheNews
         
MAGYARORSZÁGON SEMMIT NEM LEHET MEGTUDNI ARRÓL, HOGY EGY VESZTEGETÉSÉRT ELÍTÉLT POLITIKUS MIÉRT NEM VONULT BE ÉVEK ÓTA A BÖRTÖNBE...
Elkepesztő nézettsége van az EU-s pénzből tákolt magyar bicikliútnak
Ez maradt a 4 (NÉGY) ÉVE átadott bicikliútból Csárdaszálláson. Mondjuk ez is csoda, ha tudjuk, hogy árkot, vízelvezetést nem csi...
Nem akármi történik Áder János és felesége alapítványa körül
A fővárosi Fidesz–KDNP-frakció 1,2 millió forinttal támogatja a koronavírus-járványban szüleiket elvesztő gyermekeket segítő a...
Ez már vicc: Öt éve húzódik a nyomozás, még mindig nem jutott el Farkas Flóriánig - 1,6 milliárd forintnyi visszaélés
Az 1,6 milliárd forintnyi visszaélés nagy részét akkor követték el, amikor a fideszes országgyűlési képviselő volt a Híd a mun...
Fidesz: A baloldal az összeomlás szélére sodorta az egészségügyet, a Fidesz-KDNP ezzel szemben elismeri és megbecsüli az egészségügyi dolgozók munkáját
A baloldal az összeomlás szélére sodorta az egészségügyet, a Fidesz-KDNP ezzel szemben elismeri és megbecsüli az egészségügyi do...
Megszerezték, és nyilvánosságra hozták a határon túli fociakadémiák támogatásáról szóló szerződéseket
Magyarországon olyan ütemben nőnek ki a földből az újabbnál újabb stadionok, hogy a focirajongók is alig tudják követni, milyen ...
Hitelmoratórium uzsora: 1,4 millióba került egy lakáshiteles nőnek, hogy élt a hitelmoratórium lehetőségével
1,4 millió forint költséget számított fel a bank egy nőnek, aki élt a hitelmoratórium lehetőségével, és egy évre felfüggesztet...
Kiderült: ex-sportolók állnak a kínai vak*cinát közvetítő cég mögött
A kormány csütörtökön Gulyás Gergely Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra az orosz és a kínai vakcinák beszerzéséről szóló...
A magánnyugdíjpénztár lenyúlása: tudtad? - a nyugdíjpénztári vagyon a Magyar Nemzeti Bank elszámolásaiban bukkant fel
Nem csak a nyugdíjpénztárakba befizetett összegeknek mondhattunk búcsút az elmúlt években, de lassan a nyugdíjunknak is, bár Matol...
Ritka rendőrségi videó: mi történik ha nem nyitnak ajtót rendőrségi felszólításra
A két elfogatóparanccsal körözött férfi először nem akart ajtót nyitni a budapesti rendőröknek, de amikor meghallotta, hogy kifú...
Európa egyik legjelentősebb lőszer- és robbanószer-gyára épül meg Magyarországon
Európa egyik legjelentősebb nagy kaliberű lőszer- és robbanószer-gyára épül meg hamarosan Várpalotán. Az üzemben számos folyama...
Szijjártó szerint visszataszító amit az EU csinál: szerinte az uniós pénzek járnak, nem csak úgy ide pottyannak az égből
Egy nagy nemzetközi lobbihálózat nyomásgyakorlása áll a magyar gyermekvédelmi törvénnyel szembeni támadás mögött - mondta a kü...
Rajtunk röhög Európa: 200 millió forint tao-támogatással épült most kávézónak használják...
200 millió forint tao-támogatással épült öltözőnek és klubháznak, most mégis rendezvényházként, kávézóként üzemel az egyk...
Ki üvöltötte, hogy ruszkik, haza? Ki barátkozik Putyinnal? - összefoglalták Orbán pálfordulásait
Melyik párt ígérte meg, hogy megvédi a nyugdíjakat? Melyik párt vette el a nyugdíjmegtakarításokat? Ki ígérte meg, hogy egyéni f...
Magyarországig érő pénzmosási botrány - budapesti bankszámlán 2 millió dollár befagyasztva
Még mindig befagyasztva van egy budapesti bankszámlán az a 2 millió dollár, amelyet a gyanú szerint korrupciós és pénzmosási célo...
Nyilvánosan osztották ki Várkonyi Andreát - Aljas vagy, szemérmetlen, cinikus némber...
Ezt nem teszi zsebre. Beszámoltunk arról, hogy Várkonyi Andrea frissen megjelent könyvében házasságáról is vall, például így: ...
Dopeman pálfordulása: A magyarok még senki alatt nem éltek ilyen jólétben, mint az Orbán-kormány idején
A rapper szerint „az előválasztás arról szól, hogy beteljesedik Gyurcsány bosszúja az MSZP-n”. Kisebb kihagyás után ismét vé...
Ez mindent visz - olyan beszólást kaptak ORbán Ráhelék, hogy a fal adja a másikat
Talált, süllyedt. Mi is beszámoltunk róla, hogy a spanyolországi Marbellába költözött Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István, v...
Kifizette a hitelt, mégis behajtót küldtek a magyar nyugdíjasra - reagált a tisztelt behajtócég is
Jánoshalma — Régen rendezett kifizetett hiteltartozás miatt tett adóslistára egy Bács-Kiskun megyei nőt egy pénzintézet. Stein Zs...
Tarol az Orbánról készült régi videó - a kommentelők szerint szimpatikusan viselkedett
Orbán Viktor laza, kötetlen, a kommentelők szerint roppant szimpatikus beszélgetése: (videó a cikk alján) Kérdező:
Cinikusan elmondta, hogy a Soros-elleni gyűlöletkampányt és hazugságokat ők találták ki - kitálalt Orbán titkos tanácsadója
A “Keresztény Magyarország” vezetője magának az ördögnek adta el a lelkét, az ördöggel kötött szövetséget a kizárólagos h...
Magyarország: Megjelent a rendőrség: ötvenmilliós csalással gyanúsítják a szóvivőt - előterjesztést tettek letartóztatására is
Keszthely - Furcsa ügyben merült fel L. János, a Magyarországi Vajdák szóvivőjének neve, a rendőrség többrendbeli csalással gyan...
Ötmilliárd forintos magyar–kirgiz alapot hoz létre a magyar kormány
Az MTI híre szerint fontos fejlesztési alapba fektet a magyar kormány, összesen ötmilliárd forintért magyar–kirgiz alapot hoznak l...
Orbán Viktor rátett egy lapáttal: a fiát be kellett zárnia az őszödi beszéd miatt
Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorának vendége volt, ahol többek között a keleti vakcináról és a klímavédelemről szá...
Kiderült miért kezdett őrületes fegyvervásárlásba az Országgyűlési Őrség
Budapest – Akár egy hirtelen bekövetkező terrortámadásra is fel kell készülniük, ezzel indokolja az országgyűlés, hogy miért v...
Papírra vetették Orbán életútját: KISZ-titkárból antikommunista lettél, aztán a Kínai Kommunista Párt egyetemét akarod felépíteni
ÉLETÚT - Soros-ösztöndíjat kapsz, aztán Soros neked a világ gonosza. – Metodista lelkész kereszteli a gyermekeid, aztán a gyerek...
Közzétették mennyit keresnek a sportolók és mennyit a tanárok - elképesztő mi folyik itthon
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) foglalkozás szintű keresetstatisztikája alapján a vezető beosztásban dolgozók bruttó átlagke...
Kövér nagylelkű ajándékot adott a csíkszeredai kórháznak - elképesztő hálálkodás fogadta
Öt szállítható lélegeztető gépet adott át pénteken Csíkszeredában a Hargita megyei sürgősségi kórháznak Kövér László, az...
Az RTL Klub börtönre ítélt sztárja: A rácsok mögött is vannak haverjaim
Barátnőjétől kapott plüssmackóját viszi magával a börtönbe a két hete jogerősen elítélt Aurelio. Az RTL Klub egykori sztárja...
Közel hatmillió forint jutalmat szavaztak meg az ingatlanépítéssel trükköző dunakeszi polgármesternek
Dióssi Csaba családi vállalkozásának vezetőjeként megépíttetett egy tízlakásos társasházat, majd kiszállt a cégből, aztán l...
Megtért behajtók számoltak be a trükkökről: Így húznak le a behajtók!
Magyarország — Megtért behajtók jelentkeztek a Blikknél. Csépány István és felesége nemrégiben még az egyik legnagyobb adóss...
Nemzetközi botrány: Már Hollandiában is nyomoznak a pécsi buszok ügyében - fideszes nagykutyákat is beidéztek
A magyar bíróság bekérte az iratokat a holland vizsgálatról, kiderül, megáll-e a vádlottak védekezése a pécsi Volvo busz-vásár...
Hát ez nem túl korrekt: Deutsch Tamás Hollandiát "bezzegországozza", mert ott meghalt egy újságíró....
A Magyarországot térdre kényszeríteni akaró holland miniszterelnök országában követték el a bűnügyi újságíró elleni merényl...
Nekimentek Orbánnak: Úgy kezdték, hogy még a X*art is ellopták egy felcsúti juhásztól - eldurvult kampány
NEMZETI KINCSÜNK: A BALATON Úgy kezdték, hogy még a szart is ellopták egy felcsúti juhásztól! Most már mindent lopnak, legye...
Kövér László interjú: kicsit szégyellem a munkatársaimmal szemben akik nem engedhetik meg ezt a luxust amit én
Hosszú interjút adott Kövér László házelnök a Katolikus rádió kedd esti műsorának, de csak három gondolatot emelünk ki. 1. K...
Heti Hetes botrány, borított a producer: Egy velejéig romlott hazug disznó
Hiába ért véget immár lassan öt éve, nem csitul a botrány a Heti Hetes körül. Ezúttal a műsor producere, Ónodi György szállt...
Nemzetközi botrány: a Financial Times bemutatta Magyarország jövőjét - siralmas a kép
A napi.hu írta meg, hogy Ben Hall, a Financial Times európai ügyekkel foglalkozó szakírója szerint Kelet-Közép-Európa az idén felg...
Matolcsy György leírta, semmivel nem tartozik az állam a volt magánnyugdíjpénztári tagoknak
Sokan háborodtak fel, miután Matolcsy György leírta, semmivel nem tartozik az állam a volt magánnyugdíjpénztári tagoknak. Az MNB m...
Óriási a felháborodás: Adományokkal együtt vitte magával az alapítványt a távozó pártelnök
Az adományokkal együtt magával vitte a Jobbik jótékonysági alapítványát Sneider Tamás volt pártelnök, így egykori politikai kö...
Magyarországig ér az év legnagyobb pénzmosási botránya
Operation Wall Street. Ez a kódneve annak a magyar–román–görög közös nyomozásnak, amiben egy kiberbűnözéssel, csalással, ká...
Kocsis Máté szerint Gyurcsányék milliárdosként élték meg a luxust a lopott budai villájukban
"Gyurcsány és Dobrev! Most már tényleg elég volt!" - írta Facebook-oldalán a Fidesz parlamenti frakcióvezetője péntek délután. ...

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2022. Minden jog fenntartva - TheNews