NE!
WS
            
Lajcsi botrány: állítólag Polt Péterre hivatkozva felajánlották neki, hogy 200 millió forint ellenében kedvező irányban befolyásolják az ítéletet

Budapest – Elképesztő információ birtokába jutott a Blikk: a közelmúltban a Központi Nyomozó Főügyészség idehaza ritkán látott ügyben csapott le, a különleges ügyben pedig érintett Galambos Lajos is!

A hatóság közleménye szerint a csalók Polt Péter legfőbb ügyészre hivatkozva felajánlották, hogy 200 millió forint ellenében kedvező irányban befolyásolják az ítéletet egy házaspár bírósági ügyében. Úgy tudjuk, a pár Lajcsi és felesége, Boglárka. Lajcsi és hét társa víz-, gáz- és áramlopás miatt áll bíróság előtt, júliusban született volna ítélet, ráadásul az ügyész letöltendő börtönbüntetést kért rá – így nagy volt a tét.

„A megalapozott gyanú szerint 2021 júniusában egy vállalkozó és alkalmazottja személyes találkozót kezdeményezett egy büntetőeljárás hatálya alatt álló személlyel, amely során magukat – valótlanul – hivatalos személynek kiadva felajánlották segítségüket. A vállalkozó ígérete szerint 200 millió forint kifizetése ellenében biztosítja, hogy a férfi és felesége ellen folyamatban lévő büntetőügy, letöltendő szabadságvesztés büntetés kiszabása nélkül záruljon le” – áll a nyomozó főügyészség hivatalos közleményében, amely szerint a korrupciót felkínáló vállalkozó többek közt a legfőbb ügyészre is hivatkozott, mint aki intézkedne az ügyben.

A kommüniké szerint a megkeresett személy többször találkozott egy ügyvéddel is, aki megerősítette, a vállalkozó valóban képes kedvezően befolyásolni a bíróság döntését, és hozzátette, ehhez védőként őt kell meghatalmazni a folyamatban lévő eljárásban. A Blikk több forrásból is úgy értesült, Lajcst próbálták megkörnyékezni a szélhámosok, ám a zenész nem ült fel a kecsegtető ajánlatnak, s a vállalkozó megkeresését követően azonnal jelezte a hatóság felé, bűncselekménybe akarják belekeverni.

Lapunk megkereste a zenészt, akit nagyon nehezen értünk el, s csak vonakodva állt kötélnek.

– Nagyon megdöbbentett az eset, amibe keveredtem. Kérem mindenki megértését, további részleteket egyelőre nem árulhatok el, mert egyeztetnem kell az illetékes hatósággal, hogy a nyomozás érdekeire való tekintettel mit mondhatok el. Jelenleg terápián, kezelésen vagyok, nem tudok és nem is szeretnek egyelőre többet mondani, jövő hétfőtől állok a nyilvánosság rendelkezésére. Kérem, ezt mindenki tartsa tiszteletben! – mondta szűkszavúan Lajcsi, akiről úgy tudjuk, tevékenyen részt is vett a bűnbanda lebuktatásában, ám erről nem kívánt nyilatkozni.

Ügyvédje, dr. Fröhlich Krisztián megerősítette, a zenész részt vett a nyomozásban

– Védencemet valóban megkeresték egy ilyen ajánlattal, a nyomozóhatóság eredményes felderítésében pedig közreműködött – ismerte el Lajcsi jogi képviselője. – Az illetékes szervek megkezdték a nyomozást, amelyben hangsúlyozom, ügyfelem nem gyanúsított, hanem ő az, aki segítette a rendőrök munkáját.

Az ügyészség azóta elrendelte a befolyásolásra alaptalanul hivatkozó személyek őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki őket, majd indítványozta letartóztatásukat. Jelenleg mindannyian rács mögött vannak, a vállalkozó már elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent
04/19
Na végre ez is megtörtént! - mutatjuk hogyan szenteltek meg egy tavat a hívők előtt
04/19
Megdöbbentő képzés indul - Egyetemi diplomát ad
04/19
Egyszerre 150 rendőrt küldtek ki a csoportra amelyik katonai felfegyverkezést jelentett be
04/19
Kifakadt a bírónő Schadl tárgyalásán: „Fél év múlva is itt fogunk ülni”...
04/19
A kormány több mint 2 milliárddal támogatta a beruházást, most közel kétmillió fo...
04/19
Szomorú beruházás: Közel 1 milliárd forintot kapott, maga Rogán Antal adta át, most...
04/19
Találtak egy 200 millió forintos projektet amitől még a helyiek is kiakadtak - mutatju...
04/19
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         
Lajcsi botrány: állítólag Polt Péterre hivatkozva felajánlották neki, hogy 200 millió forint ellenében kedvező irányban befolyásolják az ítéletet

Budapest – Elképesztő információ birtokába jutott a Blikk: a közelmúltban a Központi Nyomozó Főügyészség idehaza ritkán látott ügyben csapott le, a különleges ügyben pedig érintett Galambos Lajos is!

A hatóság közleménye szerint a csalók Polt Péter legfőbb ügyészre hivatkozva felajánlották, hogy 200 millió forint ellenében kedvező irányban befolyásolják az ítéletet egy házaspár bírósági ügyében. Úgy tudjuk, a pár Lajcsi és felesége, Boglárka. Lajcsi és hét társa víz-, gáz- és áramlopás miatt áll bíróság előtt, júliusban született volna ítélet, ráadásul az ügyész letöltendő börtönbüntetést kért rá – így nagy volt a tét.

„A megalapozott gyanú szerint 2021 júniusában egy vállalkozó és alkalmazottja személyes találkozót kezdeményezett egy büntetőeljárás hatálya alatt álló személlyel, amely során magukat – valótlanul – hivatalos személynek kiadva felajánlották segítségüket. A vállalkozó ígérete szerint 200 millió forint kifizetése ellenében biztosítja, hogy a férfi és felesége ellen folyamatban lévő büntetőügy, letöltendő szabadságvesztés büntetés kiszabása nélkül záruljon le” – áll a nyomozó főügyészség hivatalos közleményében, amely szerint a korrupciót felkínáló vállalkozó többek közt a legfőbb ügyészre is hivatkozott, mint aki intézkedne az ügyben.

A kommüniké szerint a megkeresett személy többször találkozott egy ügyvéddel is, aki megerősítette, a vállalkozó valóban képes kedvezően befolyásolni a bíróság döntését, és hozzátette, ehhez védőként őt kell meghatalmazni a folyamatban lévő eljárásban. A Blikk több forrásból is úgy értesült, Lajcst próbálták megkörnyékezni a szélhámosok, ám a zenész nem ült fel a kecsegtető ajánlatnak, s a vállalkozó megkeresését követően azonnal jelezte a hatóság felé, bűncselekménybe akarják belekeverni.

Lapunk megkereste a zenészt, akit nagyon nehezen értünk el, s csak vonakodva állt kötélnek.

– Nagyon megdöbbentett az eset, amibe keveredtem. Kérem mindenki megértését, további részleteket egyelőre nem árulhatok el, mert egyeztetnem kell az illetékes hatósággal, hogy a nyomozás érdekeire való tekintettel mit mondhatok el. Jelenleg terápián, kezelésen vagyok, nem tudok és nem is szeretnek egyelőre többet mondani, jövő hétfőtől állok a nyilvánosság rendelkezésére. Kérem, ezt mindenki tartsa tiszteletben! – mondta szűkszavúan Lajcsi, akiről úgy tudjuk, tevékenyen részt is vett a bűnbanda lebuktatásában, ám erről nem kívánt nyilatkozni.

Ügyvédje, dr. Fröhlich Krisztián megerősítette, a zenész részt vett a nyomozásban

– Védencemet valóban megkeresték egy ilyen ajánlattal, a nyomozóhatóság eredményes felderítésében pedig közreműködött – ismerte el Lajcsi jogi képviselője. – Az illetékes szervek megkezdték a nyomozást, amelyben hangsúlyozom, ügyfelem nem gyanúsított, hanem ő az, aki segítette a rendőrök munkáját.

Az ügyészség azóta elrendelte a befolyásolásra alaptalanul hivatkozó személyek őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki őket, majd indítványozta letartóztatásukat. Jelenleg mindannyian rács mögött vannak, a vállalkozó már elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent
Megdöbbentő képzés indul - Egyetemi diplomát ad
Egyszerre 150 rendőrt küldtek ki a csoportra amelyik katonai felfegyverkezést jelentett be
Kifakadt a bírónő Schadl tárgyalásán: „Fél év múlva is itt fogunk ülni”
A kormány több mint 2 milliárddal támogatta a beruházást, most közel kétmillió forint egy hétre egy két fős szoba...
Szomorú beruházás: Közel 1 milliárd forintot kapott, maga Rogán Antal adta át, most bezárt
Találtak egy 200 millió forintos projektet amitől még a helyiek is kiakadtak - mutatjuk a képeket és a beszámolót
Hivatalos: Közzétették Orbán fizetését, megint emeltek rajta - mutatjuk hány milliót keres egyetlen hónap alatt
Ezt látni kell: Schadl bepöccent mikor elkezdték Rogánról kérdezni
Meglepő számok: kiderült, mennyit keresnek a filippínó vendégmunkások Magyarországon
Orbán: Az árulóknak az árulók sorsa jut majd
Megdöbbentő videó került elő: Szijjártó az orosz külügyminiszterrel kacarászik
Óriási botrány! - A hatalom átvételére és fegyverkezésre készült egy csoport Magyarországon, 150 rendőr csapott le!
Szingapúr volt külügyminisztere megüzente hogy mi ellen kell küzdenie a magyaroknak!
Még több épületet és parkolókat akarnak a kínaiak Magyarországon - további terjeszkedésre készülnek
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot
Óriási botrány: nem akárhova ragasztottak ki aggasztó üzenetet - a cég megerősíti a biztonsági szolgálatot
Robbant a hír: Rogánék nem tagadják, hogy Völner a Karmelitában járt két nappal Schadl letartóztatása előtt
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse
Novák Katalin máris a visszatérésére készül? érdekesen fogalmazott az egykori tanácsadója
Ideszóltak külföldről, két óra múlva már TEk-esek térdeltek rajta - kiderült ki a férfi
Reagált az eMAG, az IKEA és a Media Markt az Orbán kormány elképesztő lépésére
Mindenki fizetését érintheti - Lesújtó adatot közölt a KSH
Durva: olyan területeken is munkálatok indultak amik nem is szerepelnek a kormányhatározatban
Robbant a hír: megjelent a nyilvánosság előtt Putyin lánya , interjút adott
Nagy Feró is beszállt a kegyelmi csatába: Ha valaki kiszáll valahonnan, akkor nem szarik vissza a fészekbe
Arról cikkez a Román sajtó, hogy Orbán 2,3 milliárd forintot küldött a sepsiszentgyörgyi focira
VSquare: Orbán Gáspár az új Nemzetbiztonsági Tanács egyik ágáért felel
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és sportszervezetek támogatása is érintett
Állítólag perrel fenyegetett meg Mészáros egy ellenzéki képviselőt - valami olyasmire bukkant itthon amit Ausztriában már betiltottak
Újabb háború jön! - Nem akármit állít Magyar Péter Kocsis Mátéról
1,5 milliárdból épült hattyúhíd, kilátó és üvegfalú étterem Felcsúton
Szintet lépett Tiborcz István - a magyarok vérplazmáján 18 milliárd forint nyereség folyik Dubajba
Így még nem láttuk Zalatnay-t - erős üzenetet fogalmazott meg: „mindenfelől zúdulnak ránk az okosak tanácsai”
230 milliós állami támogatásból készül Ákosról film
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
Lakosságcsere? - Semjén Zsolt végre elárulta, hányan kaptak magyar állampolgárságot - milliós nagyságrend
Óriási pénzeső: Erdélyi program keretein belül jelentkezhetnek a magyar kormány-támogatásra
Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-
Deutsch teljesen kiakadt: egy rendezvényén váratlanul megjelentek az Európai Bizottság képviselői
Rendszeresen drogozott és ivott - börtönbe kerülhet a Fidelitas egykori alelnöke

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák