NE!
WS
            

Nemzetközi botrány: Orbán visszavágott Joe Bidennek - személyes sértés minden magyar számára


A miniszterelnök sértőnek tartja Joe Biden Magyarországgal kapcsolatos gondolatait.


Joe Biden amerikai elnök a közelmúltban azt a kijelentést tette, hogy a világ több helyén, köztük Magyarországon is totalitárius rendszer uralkodik. Az USA első emberének szavaira most a Fox Newsnak adott interjújában reagálhatott Orbán Viktor, aki ugyan a magyar emberek nevében kikérte magának Biden szavait, ám végig igyekezett megadni a tiszteletet az amerikai politikusnak.

– Biden ezen megnyilvánulása „nem volt túl illedelmes. Sok magyar valószínűleg felteszi magában a kérdést, ki ez az ember, aki így beszél Magyarországról? De hát ő az Egyesült Államok elnöke, és bár amit mondott, személyes sértés minden magyar számára, nekünk tiszteletet kell mutatnunk, udvariasan kell viselkednünk, mert mi tiszteljük az amerikaiakat” – magyarázta Orbán, aki azt is elárulta, magyar szempontból sajnálja Donald Trump leváltását, az USA előző elnöke ugyanis komoly támogatást nyújtott hazánknak a korábbiakban.

– Nem vagyunk túl szerencsések, mert Donald Trump rendkívül támogatóan viselkedett Magyarországgal. America first, ez egy igazán vonzó üzenet volt nekünk, magyaroknak is, hiszen nekünk is Magyarország az első – fogalmazott a magyar kormányfő.


A FoxNews riportere, Tucker Carlson a migránskérdésről is elbeszélgetett magyar miniszterelnökkel, aki ezzel kapcsolatban elárulta, az akkori helyzetben az egyetlen logikus lépés a bevándorlók megfékezése volt.

– Veszélyt jelentettek, meg kellett védenünk az embereket. Ez a mi országunk, a mi történelmünk. Nézze, az nem alapvető emberi jog, hogy valaki illegálisan idejöjjön... Mi, magyarok nem vállaljuk a közösségek összekeverését. Emiatt engem egyébként régóta fekete bárányként kezelnek Európában – idézte Orbán szavait az Index.

Még több épületet és parkolókat akarnak a kínaiak Magyarországon - további terjeszkedésre készülnek
04/19
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot
04/19
Óriási botrány: nem akárhova ragasztottak ki aggasztó üzenetet - a cég megerősíti a biztonsági szolgálatot
04/19
Robbant a hír: Rogánék nem tagadják, hogy Völner a Karmelitában járt két nappal Schadl letartóztatása előtt
04/19
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse...
04/19
Novák Katalin máris a visszatérésére készül? érdekesen fogalmazott az egykori tan...
04/19
Ideszóltak külföldről, két óra múlva már TEk-esek térdeltek rajta - kiderült ki ...
04/19
Reagált az eMAG, az IKEA és a Media Markt az Orbán kormány elképesztő lépésére...
04/19
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Nemzetközi botrány: Orbán visszavágott Joe Bidennek - személyes sértés minden magyar számára



A miniszterelnök sértőnek tartja Joe Biden Magyarországgal kapcsolatos gondolatait.


Joe Biden amerikai elnök a közelmúltban azt a kijelentést tette, hogy a világ több helyén, köztük Magyarországon is totalitárius rendszer uralkodik. Az USA első emberének szavaira most a Fox Newsnak adott interjújában reagálhatott Orbán Viktor, aki ugyan a magyar emberek nevében kikérte magának Biden szavait, ám végig igyekezett megadni a tiszteletet az amerikai politikusnak.

– Biden ezen megnyilvánulása „nem volt túl illedelmes. Sok magyar valószínűleg felteszi magában a kérdést, ki ez az ember, aki így beszél Magyarországról? De hát ő az Egyesült Államok elnöke, és bár amit mondott, személyes sértés minden magyar számára, nekünk tiszteletet kell mutatnunk, udvariasan kell viselkednünk, mert mi tiszteljük az amerikaiakat” – magyarázta Orbán, aki azt is elárulta, magyar szempontból sajnálja Donald Trump leváltását, az USA előző elnöke ugyanis komoly támogatást nyújtott hazánknak a korábbiakban.

– Nem vagyunk túl szerencsések, mert Donald Trump rendkívül támogatóan viselkedett Magyarországgal. America first, ez egy igazán vonzó üzenet volt nekünk, magyaroknak is, hiszen nekünk is Magyarország az első – fogalmazott a magyar kormányfő.


A FoxNews riportere, Tucker Carlson a migránskérdésről is elbeszélgetett magyar miniszterelnökkel, aki ezzel kapcsolatban elárulta, az akkori helyzetben az egyetlen logikus lépés a bevándorlók megfékezése volt.

– Veszélyt jelentettek, meg kellett védenünk az embereket. Ez a mi országunk, a mi történelmünk. Nézze, az nem alapvető emberi jog, hogy valaki illegálisan idejöjjön... Mi, magyarok nem vállaljuk a közösségek összekeverését. Emiatt engem egyébként régóta fekete bárányként kezelnek Európában – idézte Orbán szavait az Index.
Még több épületet és parkolókat akarnak a kínaiak Magyarországon - további terjeszkedésre készülnek
Óriási botrány: nem akárhova ragasztottak ki aggasztó üzenetet - a cég megerősíti a biztonsági szolgálatot
Robbant a hír: Rogánék nem tagadják, hogy Völner a Karmelitában járt két nappal Schadl letartóztatása előtt
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse
Novák Katalin máris a visszatérésére készül? érdekesen fogalmazott az egykori tanácsadója
Ideszóltak külföldről, két óra múlva már TEk-esek térdeltek rajta - kiderült ki a férfi
Reagált az eMAG, az IKEA és a Media Markt az Orbán kormány elképesztő lépésére
Mindenki fizetését érintheti - Lesújtó adatot közölt a KSH
Durva: olyan területeken is munkálatok indultak amik nem is szerepelnek a kormányhatározatban
Robbant a hír: megjelent a nyilvánosság előtt Putyin lánya , interjút adott
Nagy Feró is beszállt a kegyelmi csatába: Ha valaki kiszáll valahonnan, akkor nem szarik vissza a fészekbe
Arról cikkez a Román sajtó, hogy Orbán 2,3 milliárd forintot küldött a sepsiszentgyörgyi focira
VSquare: Orbán Gáspár az új Nemzetbiztonsági Tanács egyik ágáért felel
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és sportszervezetek támogatása is érintett
Állítólag perrel fenyegetett meg Mészáros egy ellenzéki képviselőt - valami olyasmire bukkant itthon amit Ausztriában már betiltottak
Újabb háború jön! - Nem akármit állít Magyar Péter Kocsis Mátéról
1,5 milliárdból épült hattyúhíd, kilátó és üvegfalú étterem Felcsúton
Szintet lépett Tiborcz István - a magyarok vérplazmáján 18 milliárd forint nyereség folyik Dubajba
Így még nem láttuk Zalatnay-t - erős üzenetet fogalmazott meg: „mindenfelől zúdulnak ránk az okosak tanácsai”
230 milliós állami támogatásból készül Ákosról film
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
Lakosságcsere? - Semjén Zsolt végre elárulta, hányan kaptak magyar állampolgárságot - milliós nagyságrend
Óriási pénzeső: Erdélyi program keretein belül jelentkezhetnek a magyar kormány-támogatásra
Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-
Deutsch teljesen kiakadt: egy rendezvényén váratlanul megjelentek az Európai Bizottság képviselői
Rendszeresen drogozott és ivott - börtönbe kerülhet a Fidelitas egykori alelnöke
Nem akárminek nevezte Demeter Szilárd Magyar Pétert, az eddigi legdurvább kritika: „Ömleni fog a sz*r″
Beléptek a sikeres milliárdosok közé: Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata akkora nyereséget ért el ami páratlan... mutatjuk
Nem akárki kapott 25 millárdos megbízást Rogán hivatalától - közismert arcok
Nem akármit adtak át Karcagon: mi mindenre jó 4 milliárd forint....
Na most derülnek ki a dolgok: több mint száz millióba kerülhetett Novák Katalin és Balog Zoltán közös ausztráliai útja...
Újabb ismert közszereplő ugrott neki Magyar Péternek egy kép miatt
A bruttó átlagkereset több mint 600 ezer forint Magyarországon - rengeteg magyar kapott év végi prémiumot ami....
Az év videója került elő - Összeverekedett két fideszes a kocsmában, az ütéseket kapó férfi lemondott
Óriási bukás: Kiderült mekkora veszteséget termelt Orbán Ráhel Bababoltja - sokkoló számok
Reagált a BKK a kerekesszékes utast és társát inzultáló buszsofőr ügyére - patkányak és hülyének nevezte...
Kegyetlen betegség: szomorú hírt közölt Bruce Willis lánya
Döbbenet: Szijjártó Péter ellentmondott Orbán Viktornak
Borított a cseh titkosszolgálat: Magyar politikusokat is pénzelhettek Moszkvából
Óriási magyar sport botrány: Románozott egyet a kommentátor
Különös helyzet: Novák Katalin jövedelme 652 ezer forinttal lesz magasabb, mint amíg még hivatalban volt

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews