NE!
WS
            

Kiderült: ex-sportolók állnak a kínai vak*cinát közvetítő cég mögött

A kormány csütörtökön Gulyás Gergely Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra az orosz és a kínai vakcinák beszerzéséről szóló szerződéseket.

Mint akkor megírtuk, a Nemzeti Népegészségügyi Központ nem közvetlenül a Sinopharm-vakcina gyártójával kötött szerződést, hanem egy közvetítő céggel, a Danubia Pharma Kft.-vel, amelynek tulajdonosa tavaly november vége óta a mindössze pár nappal korábban alapított Syntonite Med Zrt.

Ennek a cégnek a hátteréről a tulajdonosok nevén kívül nem sokat lehetett tudni, most a Direkt36 derített ki újabb részleteket. A cég vezérigazgatója Tuza Máté, aki pénteken azt írta a G7-nek, hogy csak kisebb tanácsadó cégekben volt, illetve van tulajdonrésze.

A két tulajdonos Kovács József és Gergely Csaba, utóbbi a cégnyilvántartás szerint korábban mindössze egyetlen cégben volt tulajdonos, a Café Edgár Kft.-ben, ami ellen egy évvel a megalakulása után az adóhivatal már végrehajtási eljárást indított, és Gergely 2010 elején kiszállt a cégből.

Azóta nem volt más vállalkozása, két ismerőse azt mondta a Direkt36-nak, hogy sem a gyógyszeriparhoz, sem a külkereskedelemhez nem volt semmi köze. A férfi korábban a Ferencváros és az Újpest igazolt jégkorong-játékosa volt, de háromszor a magyar válogatottba is behívták, majd 2013-ban vonult vissza. A hokitól nem szakadt el teljesen, jelenleg a Zuglói Piranhák nevű amatőr hokicsapat edzője. Ismerősei úgy tudják, hogy egy energiaital-gyártó cégnél dolgozik alkalmazottként.

A Direkt36 telefonon elérte Gergely Csabát, de hiába tettek fel neki kérdéseket az üzletről, ő csak azt hajtogatta, hogy „semmit nem tudok erről mondani”, majd letette a telefont. A Danubia Pharma tulajdonosa egyébként a furcsa tavaly novemberi tulajdonosváltás előtt Lachmann Norbert volt, aki üzleti szálon kötődik ahhoz körhöz, ami a tavalyi nagy lélegeztetőgép-bizniszből gazdagodott (erről bővebben a keretes részben).

Mint megírtuk, a Sinopharm-vakcinából a két dózis áfával együtt 63 euróba kerül. A szerződés összértéke 150 millió euró (közel 55 milliárd forint), ezért az összegért június 15-ig vállalja a közvetítő, hogy leszállít 3,5 millió adag vakcinát.

Nem világos, hogy ebből az összegből mennyi a vakcinák bekerülési költsége, és mennyi a közvetítő haszna. Még a múlt héten érdeklődtünk a Nemzeti Népegészségügyi Központnál, miért volt szükség arra, hogy a beszerzés folyamatába beiktassák a Danubia Pharma Kft.-t közvetítőként, de nem reagáltak a kérdésünkre.

Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben
04/19
Deutsch Tamás ismét nekiment Magyar Péternek - kemény dolgokat jósolt a jövőre nézve
04/19
Felgyújtotta magát egy férfi Donald Trump tárgyalása közben a bíróság előtti parkban
04/19
Schmidt Mária: Magyar Péter egy felfuvalkodott senki
04/19
Curtis vallomás: Azért vagyok fideszes, mert így nőttem fel, nem azért, mert így aka...
04/19
Óriási botrány: pert indítottak az RTL producere ellen - száz millió forintos kárt...
04/19
Soha nem látott biztonsági intézkedések: Testőrök gyűrűje védi majd Szijjártó P...
04/19
Fideszes politikussal pálinkázott Nagy Feró majd megköszönte az ajándékot amit kapo...
04/19
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Kiderült: ex-sportolók állnak a kínai vak*cinát közvetítő cég mögött


A kormány csütörtökön Gulyás Gergely Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra az orosz és a kínai vakcinák beszerzéséről szóló szerződéseket.

Mint akkor megírtuk, a Nemzeti Népegészségügyi Központ nem közvetlenül a Sinopharm-vakcina gyártójával kötött szerződést, hanem egy közvetítő céggel, a Danubia Pharma Kft.-vel, amelynek tulajdonosa tavaly november vége óta a mindössze pár nappal korábban alapított Syntonite Med Zrt.

Ennek a cégnek a hátteréről a tulajdonosok nevén kívül nem sokat lehetett tudni, most a Direkt36 derített ki újabb részleteket. A cég vezérigazgatója Tuza Máté, aki pénteken azt írta a G7-nek, hogy csak kisebb tanácsadó cégekben volt, illetve van tulajdonrésze.

A két tulajdonos Kovács József és Gergely Csaba, utóbbi a cégnyilvántartás szerint korábban mindössze egyetlen cégben volt tulajdonos, a Café Edgár Kft.-ben, ami ellen egy évvel a megalakulása után az adóhivatal már végrehajtási eljárást indított, és Gergely 2010 elején kiszállt a cégből.

Azóta nem volt más vállalkozása, két ismerőse azt mondta a Direkt36-nak, hogy sem a gyógyszeriparhoz, sem a külkereskedelemhez nem volt semmi köze. A férfi korábban a Ferencváros és az Újpest igazolt jégkorong-játékosa volt, de háromszor a magyar válogatottba is behívták, majd 2013-ban vonult vissza. A hokitól nem szakadt el teljesen, jelenleg a Zuglói Piranhák nevű amatőr hokicsapat edzője. Ismerősei úgy tudják, hogy egy energiaital-gyártó cégnél dolgozik alkalmazottként.

A Direkt36 telefonon elérte Gergely Csabát, de hiába tettek fel neki kérdéseket az üzletről, ő csak azt hajtogatta, hogy „semmit nem tudok erről mondani”, majd letette a telefont. A Danubia Pharma tulajdonosa egyébként a furcsa tavaly novemberi tulajdonosváltás előtt Lachmann Norbert volt, aki üzleti szálon kötődik ahhoz körhöz, ami a tavalyi nagy lélegeztetőgép-bizniszből gazdagodott (erről bővebben a keretes részben).

Mint megírtuk, a Sinopharm-vakcinából a két dózis áfával együtt 63 euróba kerül. A szerződés összértéke 150 millió euró (közel 55 milliárd forint), ezért az összegért június 15-ig vállalja a közvetítő, hogy leszállít 3,5 millió adag vakcinát.

Nem világos, hogy ebből az összegből mennyi a vakcinák bekerülési költsége, és mennyi a közvetítő haszna. Még a múlt héten érdeklődtünk a Nemzeti Népegészségügyi Központnál, miért volt szükség arra, hogy a beszerzés folyamatába beiktassák a Danubia Pharma Kft.-t közvetítőként, de nem reagáltak a kérdésünkre.
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben
Felgyújtotta magát egy férfi Donald Trump tárgyalása közben a bíróság előtti parkban
Schmidt Mária: Magyar Péter egy felfuvalkodott senki
Curtis vallomás: Azért vagyok fideszes, mert így nőttem fel, nem azért, mert így akarta Orbán Viktor
Óriási botrány: pert indítottak az RTL producere ellen - száz millió forintos kártérítési ügy
Soha nem látott biztonsági intézkedések: Testőrök gyűrűje védi majd Szijjártó Pétert
Fideszes politikussal pálinkázott Nagy Feró majd megköszönte az ajándékot amit kapott
Döbbenetes tempóban nőtt az indiaiak létszáma Magyarországon, de a kínaiak száma is megduplázódott, itt a friss adatok!
Bayer Zsolt nekiment az ellenzékieknek: ezek hazudnak, gátlástalanul....
Kiderült mi a leggyakoribb halálok Magyarországon -
Képzeljünk el egy olyan félmilliárdos uniós támogatást, amelynek minden egyes eleme sántít.... ismert ex-politikus az érintett....
Határozatban írta elő a kormány, hogy Palkovics volt üzlettársának szoftverét használják az állami szférában
Óriási győzelmet hirdetett Orbán Viktor - Kaptunk egy ajánlatot, azt elfogadtuk
3 milliárd forintot osztottak szét pályázók között, Semjén Zsolt vadásztársaságához is jutott, mutatjuk az összegeket
Mi történik? - Egyszerűen eltűntek a migránsok, mintha nem is lettek volna
Előkerült egy videó: 20 másodperc alatt lopják el a magyarok kedvenc autóját
Orbán megsértődött! - nem akármit törölt a közösségi oldaláról
Óriási bejelentés: Vastag Csabát kinevezték a TV2 vezérigazgatói tanácsadójának
Még a rendőrök is megdöbbentek: a gyerekeket a kutyáknak kidobott maradékkal etették a magyar falucskában
Ez fájni fog Magyarországnak: Brüsszel elkaszálja a Budapest-Belgrád-vasút építésében érdekelt kínai céget
Milliókat fizettek két régi papír kétszázasért a Vaterán
Lemarad Magyarország: Románia váratlanul 40%-kal emeli a nyugdíjakat
Orbán bekeményített: tudnak nekünk kárt okozni, de az sem lesz kellemes, amit mi okozunk nekik
Váratlanul megszólalt az ügyészség: „Tudjuk, ki az a Tóni, Barbara és Ádám.....”
Magyar Péter: A miniszterelnök közvetlen közeléből kapok információkat
Menczer Tamás szerint a finn politikusok sírva könyörögtek nekik
Szabadrablás: Az eladó eltüntette a kisgyermekes pár 20 milliós házát - bárki járhat így és megoldás nincs...
Valami készül? - a kínai közbiztonsági miniszter társaságában látták Orbán Viktort
Megnézték mire kapott több mint 200 milliót Rogán Antal egyetlen év alatt - erre senki sem számított
80 ezer forintos pénzbüntetéssel megúszta a milliárdoscsemete, hogy tönkretette egy család autóját, egészségét, és lelki békéjét
Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent
Na végre ez is megtörtént! - mutatjuk hogyan szenteltek meg egy tavat a hívők előtt
Megdöbbentő képzés indul - Egyetemi diplomát ad
Egyszerre 150 rendőrt küldtek ki a csoportra amelyik katonai felfegyverkezést jelentett be
Kifakadt a bírónő Schadl tárgyalásán: „Fél év múlva is itt fogunk ülni”
A kormány több mint 2 milliárddal támogatta a beruházást, most közel kétmillió forint egy hétre egy két fős szoba...
Szomorú beruházás: Közel 1 milliárd forintot kapott, maga Rogán Antal adta át, most bezárt
Találtak egy 200 millió forintos projektet amitől még a helyiek is kiakadtak - mutatjuk a képeket és a beszámolót
Hivatalos: Közzétették Orbán fizetését, megint emeltek rajta - mutatjuk hány milliót keres egyetlen hónap alatt
Ezt látni kell: Schadl bepöccent mikor elkezdték Rogánról kérdezni
Meglepő számok: kiderült, mennyit keresnek a filippínó vendégmunkások Magyarországon

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews