NE!
WS
            

Kövér aggódik: durva számokat mondott, hány munkavállaló ment nyugatra

Növelni kell a szülőföld megtartó erejét, mert az elmúlt harminc évben 25 millió munkavállaló távozott Nyugat-Európába Kelet- és Közép-Európából, és ez az elvándorlás legalább ezermilliárd eurójába került az érintett országoknak - erről is beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Salgótarjánban.

A Nógrád Megyei Önkormányzat a XV. Nógrádi Megyenap alkalmából tartott ünnepi közgyűlést. A rendezvényen Kövér László kifejtette: statisztikai adatok szerint 1990 óta a tágan értelmezett Kelet- és Közép-Európából 25 millió 25 és 45 év közötti munkavállaló hagyta el szülőföldjét a máshol megszerezhető magasabb munkajövedelmek miatt.

A házelnök hangsúlyozta: az előttünk álló időkben a politika egyik legfontosabb eredményességi mércéje az lesz, hogy mennyire tudja növelni a szülőföld gazdasági megtartó erejét, mennyire tudja elérni, hogy pénzügyi értelemben is racionálissá váljon visszatérni azoknak, akik elmentek, és maradni azoknak, akik fontolgatják a távozást.

Kövér László hozzátette, a Világbank becslései szerint 2050-ig további 20 millió munkavállaló távozhat Nyugatra. Mint mondta, ez a nyugat-európai "kannibál munkaerő-politika" szakértői becslések szerint legkevesebb ezermilliárd eurójába került a keleti országoknak és adófizetőiknek, ennyi közpénzbe került kiképezni a hazájukat elhagyókat. "Ezen valóság ismeretében minden Kelet- és Közép-Európai uniós tagállamnak és polgárainak joguk van önérzetesnek lenni akkor, amikor Brüsszel zsarolja őket az uniós támogatásoknak mondott pénzekkel vagy a világjárvány utáni helyreállítást célzó hitelekkel" - fogalmazott.

Kiemelte: a szülőföld megtartó ereje nem csak gazdasági kérdés, és emlékeztetett, hogy az Országgyűlés 2020. június 4-én elfogadott határozatában kezdeményezi, hogy a szülőföld otthonosságának megőrzéséhez, illetve az anyanyelvhez és a nemzeti kultúrához való jog képezze tartalmát egy új emberi jognak, a nemzeti önazonossághoz való jognak, és ezt emeljük az egyetemes emberi jogok részévé.

Kövér László Salgótarjánban kifejtette: a nógrádi megyenap a palóc szülőföld szeretetének napja is, és ezt a napot a Rákóczi szabadságharc alatt tartott 1705-ös szécsényi országgyűlésre emlékezve is ünnepeljük. Akkor Nógrádra figyelt az egész nemzet - mondta, hozzátéve: a térség fontos szerepet játszott 1920-ban is, amikor az országgal együtt Nógrádot is megcsonkították. Elvesztette közlekedési és gazdasági kapcsolatainak nagy részét, az ország közepéből az ország egyik sarkává vált. De az életképtelenségre szánt Magyarország helyreállításában a korabeli nógrádiak is példát mutattak - hangoztatta.

Kövér László beszéde végén úgy fogalmazott: "Ha kiállunk önmagunkért és mindazokért, akikkel összetartozunk, ha kitartunk nyelvünk és kultúránk, hitünk és szülőföldünk mellett, ha nem engedjük, hogy újra távoli birodalmi központokban döntsenek a sorsunkról, ha nem engedjük, hogy visszatérjenek a hatalomba azok, akik egyszer már tönkretették hazánkat, akkor biztosítani tudjuk, hogy a bizonytalanságokkal terhelt nagyvilágban és Európában Magyarország fejlődő, a magyar nemzet pedig lélekszámban és lélekben egyaránt gyarapodó pályán maradjon."

Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a magyarság a szabadság, és az önfeláldozástól sem félő függetlenség népe, a nógrádiak pedig igencsak részt vállaltak az áldozatokból. A példaként említette az 1956. december 8-i sortüzet, hozzátéve, hogy a helyszín ma már történelmi emlékhely, örök mementó.

A József Attila Művelődési és Konferencia Központ színháztermében tartott ünnepi közgyűlésen részt vett házigazdaként Fekete Zsolt (Salgótarján, Szeretem! Egyesület - DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd, Tarjáni Városlakó Egyesület), Salgótarján polgármestere, Becsó Károly, Balla Mihály és Becsó Zsolt, a megye fideszes országgyűlési képviselői, Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke, és Csúz Péter, a Besztercebánya Megyei Önkormányzat elnöki megbízottja is.
Egy vesztegetésért elítélt politikus miért nem vonult be évek óta a börtönbe? - Varga Judit újra megtagadta, hogy információt adjon...
12/07
15 milliárdos osztalék - ennyit fizetett ki a lélegeztetőgép beszerzés egyik nyertes cége
12/07
Elkepesztő nézettsége van az EU-s pénzből tákolt magyar bicikliútnak
12/07
Nem akármi történik Áder János és felesége alapítványa körül
12/07
Ez már vicc: Öt éve húzódik a nyomozás, még mindig nem jutott el Farkas Flóriánig...
12/07
Fidesz: A baloldal az összeomlás szélére sodorta az egészségügyet, a Fidesz-KDNP ez...
12/07
Megszerezték, és nyilvánosságra hozták a határon túli fociakadémiák támogatásá...
12/07
Hitelmoratórium uzsora: 1,4 millióba került egy lakáshiteles nőnek, hogy élt a hitel...
12/07
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2022. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Kövér aggódik: durva számokat mondott, hány munkavállaló ment nyugatra

Növelni kell a szülőföld megtartó erejét, mert az elmúlt harminc évben 25 millió munkavállaló távozott Nyugat-Európába Kelet- és Közép-Európából, és ez az elvándorlás legalább ezermilliárd eurójába került az érintett országoknak - erről is beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Salgótarjánban.

A Nógrád Megyei Önkormányzat a XV. Nógrádi Megyenap alkalmából tartott ünnepi közgyűlést. A rendezvényen Kövér László kifejtette: statisztikai adatok szerint 1990 óta a tágan értelmezett Kelet- és Közép-Európából 25 millió 25 és 45 év közötti munkavállaló hagyta el szülőföldjét a máshol megszerezhető magasabb munkajövedelmek miatt.

A házelnök hangsúlyozta: az előttünk álló időkben a politika egyik legfontosabb eredményességi mércéje az lesz, hogy mennyire tudja növelni a szülőföld gazdasági megtartó erejét, mennyire tudja elérni, hogy pénzügyi értelemben is racionálissá váljon visszatérni azoknak, akik elmentek, és maradni azoknak, akik fontolgatják a távozást.

Kövér László hozzátette, a Világbank becslései szerint 2050-ig további 20 millió munkavállaló távozhat Nyugatra. Mint mondta, ez a nyugat-európai "kannibál munkaerő-politika" szakértői becslések szerint legkevesebb ezermilliárd eurójába került a keleti országoknak és adófizetőiknek, ennyi közpénzbe került kiképezni a hazájukat elhagyókat. "Ezen valóság ismeretében minden Kelet- és Közép-Európai uniós tagállamnak és polgárainak joguk van önérzetesnek lenni akkor, amikor Brüsszel zsarolja őket az uniós támogatásoknak mondott pénzekkel vagy a világjárvány utáni helyreállítást célzó hitelekkel" - fogalmazott.

Kiemelte: a szülőföld megtartó ereje nem csak gazdasági kérdés, és emlékeztetett, hogy az Országgyűlés 2020. június 4-én elfogadott határozatában kezdeményezi, hogy a szülőföld otthonosságának megőrzéséhez, illetve az anyanyelvhez és a nemzeti kultúrához való jog képezze tartalmát egy új emberi jognak, a nemzeti önazonossághoz való jognak, és ezt emeljük az egyetemes emberi jogok részévé.

Kövér László Salgótarjánban kifejtette: a nógrádi megyenap a palóc szülőföld szeretetének napja is, és ezt a napot a Rákóczi szabadságharc alatt tartott 1705-ös szécsényi országgyűlésre emlékezve is ünnepeljük. Akkor Nógrádra figyelt az egész nemzet - mondta, hozzátéve: a térség fontos szerepet játszott 1920-ban is, amikor az országgal együtt Nógrádot is megcsonkították. Elvesztette közlekedési és gazdasági kapcsolatainak nagy részét, az ország közepéből az ország egyik sarkává vált. De az életképtelenségre szánt Magyarország helyreállításában a korabeli nógrádiak is példát mutattak - hangoztatta.

Kövér László beszéde végén úgy fogalmazott: "Ha kiállunk önmagunkért és mindazokért, akikkel összetartozunk, ha kitartunk nyelvünk és kultúránk, hitünk és szülőföldünk mellett, ha nem engedjük, hogy újra távoli birodalmi központokban döntsenek a sorsunkról, ha nem engedjük, hogy visszatérjenek a hatalomba azok, akik egyszer már tönkretették hazánkat, akkor biztosítani tudjuk, hogy a bizonytalanságokkal terhelt nagyvilágban és Európában Magyarország fejlődő, a magyar nemzet pedig lélekszámban és lélekben egyaránt gyarapodó pályán maradjon."

Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a magyarság a szabadság, és az önfeláldozástól sem félő függetlenség népe, a nógrádiak pedig igencsak részt vállaltak az áldozatokból. A példaként említette az 1956. december 8-i sortüzet, hozzátéve, hogy a helyszín ma már történelmi emlékhely, örök mementó.

A József Attila Művelődési és Konferencia Központ színháztermében tartott ünnepi közgyűlésen részt vett házigazdaként Fekete Zsolt (Salgótarján, Szeretem! Egyesület - DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd, Tarjáni Városlakó Egyesület), Salgótarján polgármestere, Becsó Károly, Balla Mihály és Becsó Zsolt, a megye fideszes országgyűlési képviselői, Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke, és Csúz Péter, a Besztercebánya Megyei Önkormányzat elnöki megbízottja is.
Egy vesztegetésért elítélt politikus miért nem vonult be évek óta a börtönbe? - Varga Judit újra megtagadta, hogy információt adjon...
MAGYARORSZÁGON SEMMIT NEM LEHET MEGTUDNI ARRÓL, HOGY EGY VESZTEGETÉSÉRT ELÍTÉLT POLITIKUS MIÉRT NEM VONULT BE ÉVEK ÓTA A BÖRTÖNBE...
Elkepesztő nézettsége van az EU-s pénzből tákolt magyar bicikliútnak
Ez maradt a 4 (NÉGY) ÉVE átadott bicikliútból Csárdaszálláson. Mondjuk ez is csoda, ha tudjuk, hogy árkot, vízelvezetést nem csi...
Nem akármi történik Áder János és felesége alapítványa körül
A fővárosi Fidesz–KDNP-frakció 1,2 millió forinttal támogatja a koronavírus-járványban szüleiket elvesztő gyermekeket segítő a...
Ez már vicc: Öt éve húzódik a nyomozás, még mindig nem jutott el Farkas Flóriánig - 1,6 milliárd forintnyi visszaélés
Az 1,6 milliárd forintnyi visszaélés nagy részét akkor követték el, amikor a fideszes országgyűlési képviselő volt a Híd a mun...
Fidesz: A baloldal az összeomlás szélére sodorta az egészségügyet, a Fidesz-KDNP ezzel szemben elismeri és megbecsüli az egészségügyi dolgozók munkáját
A baloldal az összeomlás szélére sodorta az egészségügyet, a Fidesz-KDNP ezzel szemben elismeri és megbecsüli az egészségügyi do...
Megszerezték, és nyilvánosságra hozták a határon túli fociakadémiák támogatásáról szóló szerződéseket
Magyarországon olyan ütemben nőnek ki a földből az újabbnál újabb stadionok, hogy a focirajongók is alig tudják követni, milyen ...
Hitelmoratórium uzsora: 1,4 millióba került egy lakáshiteles nőnek, hogy élt a hitelmoratórium lehetőségével
1,4 millió forint költséget számított fel a bank egy nőnek, aki élt a hitelmoratórium lehetőségével, és egy évre felfüggesztet...
Kiderült: ex-sportolók állnak a kínai vak*cinát közvetítő cég mögött
A kormány csütörtökön Gulyás Gergely Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra az orosz és a kínai vakcinák beszerzéséről szóló...
A magánnyugdíjpénztár lenyúlása: tudtad? - a nyugdíjpénztári vagyon a Magyar Nemzeti Bank elszámolásaiban bukkant fel
Nem csak a nyugdíjpénztárakba befizetett összegeknek mondhattunk búcsút az elmúlt években, de lassan a nyugdíjunknak is, bár Matol...
Ritka rendőrségi videó: mi történik ha nem nyitnak ajtót rendőrségi felszólításra
A két elfogatóparanccsal körözött férfi először nem akart ajtót nyitni a budapesti rendőröknek, de amikor meghallotta, hogy kifú...
Európa egyik legjelentősebb lőszer- és robbanószer-gyára épül meg Magyarországon
Európa egyik legjelentősebb nagy kaliberű lőszer- és robbanószer-gyára épül meg hamarosan Várpalotán. Az üzemben számos folyama...
Szijjártó szerint visszataszító amit az EU csinál: szerinte az uniós pénzek járnak, nem csak úgy ide pottyannak az égből
Egy nagy nemzetközi lobbihálózat nyomásgyakorlása áll a magyar gyermekvédelmi törvénnyel szembeni támadás mögött - mondta a kü...
Rajtunk röhög Európa: 200 millió forint tao-támogatással épült most kávézónak használják...
200 millió forint tao-támogatással épült öltözőnek és klubháznak, most mégis rendezvényházként, kávézóként üzemel az egyk...
Ki üvöltötte, hogy ruszkik, haza? Ki barátkozik Putyinnal? - összefoglalták Orbán pálfordulásait
Melyik párt ígérte meg, hogy megvédi a nyugdíjakat? Melyik párt vette el a nyugdíjmegtakarításokat? Ki ígérte meg, hogy egyéni f...
Magyarországig érő pénzmosási botrány - budapesti bankszámlán 2 millió dollár befagyasztva
Még mindig befagyasztva van egy budapesti bankszámlán az a 2 millió dollár, amelyet a gyanú szerint korrupciós és pénzmosási célo...
Nyilvánosan osztották ki Várkonyi Andreát - Aljas vagy, szemérmetlen, cinikus némber...
Ezt nem teszi zsebre. Beszámoltunk arról, hogy Várkonyi Andrea frissen megjelent könyvében házasságáról is vall, például így: ...
Dopeman pálfordulása: A magyarok még senki alatt nem éltek ilyen jólétben, mint az Orbán-kormány idején
A rapper szerint „az előválasztás arról szól, hogy beteljesedik Gyurcsány bosszúja az MSZP-n”. Kisebb kihagyás után ismét vé...
Ez mindent visz - olyan beszólást kaptak ORbán Ráhelék, hogy a fal adja a másikat
Talált, süllyedt. Mi is beszámoltunk róla, hogy a spanyolországi Marbellába költözött Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István, v...
Kifizette a hitelt, mégis behajtót küldtek a magyar nyugdíjasra - reagált a tisztelt behajtócég is
Jánoshalma — Régen rendezett kifizetett hiteltartozás miatt tett adóslistára egy Bács-Kiskun megyei nőt egy pénzintézet. Stein Zs...
Tarol az Orbánról készült régi videó - a kommentelők szerint szimpatikusan viselkedett
Orbán Viktor laza, kötetlen, a kommentelők szerint roppant szimpatikus beszélgetése: (videó a cikk alján) Kérdező:
Cinikusan elmondta, hogy a Soros-elleni gyűlöletkampányt és hazugságokat ők találták ki - kitálalt Orbán titkos tanácsadója
A “Keresztény Magyarország” vezetője magának az ördögnek adta el a lelkét, az ördöggel kötött szövetséget a kizárólagos h...
Magyarország: Megjelent a rendőrség: ötvenmilliós csalással gyanúsítják a szóvivőt - előterjesztést tettek letartóztatására is
Keszthely - Furcsa ügyben merült fel L. János, a Magyarországi Vajdák szóvivőjének neve, a rendőrség többrendbeli csalással gyan...
Ötmilliárd forintos magyar–kirgiz alapot hoz létre a magyar kormány
Az MTI híre szerint fontos fejlesztési alapba fektet a magyar kormány, összesen ötmilliárd forintért magyar–kirgiz alapot hoznak l...
Orbán Viktor rátett egy lapáttal: a fiát be kellett zárnia az őszödi beszéd miatt
Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorának vendége volt, ahol többek között a keleti vakcináról és a klímavédelemről szá...
Kiderült miért kezdett őrületes fegyvervásárlásba az Országgyűlési Őrség
Budapest – Akár egy hirtelen bekövetkező terrortámadásra is fel kell készülniük, ezzel indokolja az országgyűlés, hogy miért v...
Papírra vetették Orbán életútját: KISZ-titkárból antikommunista lettél, aztán a Kínai Kommunista Párt egyetemét akarod felépíteni
ÉLETÚT - Soros-ösztöndíjat kapsz, aztán Soros neked a világ gonosza. – Metodista lelkész kereszteli a gyermekeid, aztán a gyerek...
Közzétették mennyit keresnek a sportolók és mennyit a tanárok - elképesztő mi folyik itthon
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) foglalkozás szintű keresetstatisztikája alapján a vezető beosztásban dolgozók bruttó átlagke...
Kövér nagylelkű ajándékot adott a csíkszeredai kórháznak - elképesztő hálálkodás fogadta
Öt szállítható lélegeztető gépet adott át pénteken Csíkszeredában a Hargita megyei sürgősségi kórháznak Kövér László, az...
Az RTL Klub börtönre ítélt sztárja: A rácsok mögött is vannak haverjaim
Barátnőjétől kapott plüssmackóját viszi magával a börtönbe a két hete jogerősen elítélt Aurelio. Az RTL Klub egykori sztárja...
Közel hatmillió forint jutalmat szavaztak meg az ingatlanépítéssel trükköző dunakeszi polgármesternek
Dióssi Csaba családi vállalkozásának vezetőjeként megépíttetett egy tízlakásos társasházat, majd kiszállt a cégből, aztán l...
Megtért behajtók számoltak be a trükkökről: Így húznak le a behajtók!
Magyarország — Megtért behajtók jelentkeztek a Blikknél. Csépány István és felesége nemrégiben még az egyik legnagyobb adóss...
Nemzetközi botrány: Már Hollandiában is nyomoznak a pécsi buszok ügyében - fideszes nagykutyákat is beidéztek
A magyar bíróság bekérte az iratokat a holland vizsgálatról, kiderül, megáll-e a vádlottak védekezése a pécsi Volvo busz-vásár...
Hát ez nem túl korrekt: Deutsch Tamás Hollandiát "bezzegországozza", mert ott meghalt egy újságíró....
A Magyarországot térdre kényszeríteni akaró holland miniszterelnök országában követték el a bűnügyi újságíró elleni merényl...
Nekimentek Orbánnak: Úgy kezdték, hogy még a X*art is ellopták egy felcsúti juhásztól - eldurvult kampány
NEMZETI KINCSÜNK: A BALATON Úgy kezdték, hogy még a szart is ellopták egy felcsúti juhásztól! Most már mindent lopnak, legye...
Kövér László interjú: kicsit szégyellem a munkatársaimmal szemben akik nem engedhetik meg ezt a luxust amit én
Hosszú interjút adott Kövér László házelnök a Katolikus rádió kedd esti műsorának, de csak három gondolatot emelünk ki. 1. K...
Heti Hetes botrány, borított a producer: Egy velejéig romlott hazug disznó
Hiába ért véget immár lassan öt éve, nem csitul a botrány a Heti Hetes körül. Ezúttal a műsor producere, Ónodi György szállt...
Nemzetközi botrány: a Financial Times bemutatta Magyarország jövőjét - siralmas a kép
A napi.hu írta meg, hogy Ben Hall, a Financial Times európai ügyekkel foglalkozó szakírója szerint Kelet-Közép-Európa az idén felg...
Matolcsy György leírta, semmivel nem tartozik az állam a volt magánnyugdíjpénztári tagoknak
Sokan háborodtak fel, miután Matolcsy György leírta, semmivel nem tartozik az állam a volt magánnyugdíjpénztári tagoknak. Az MNB m...
Óriási a felháborodás: Adományokkal együtt vitte magával az alapítványt a távozó pártelnök
Az adományokkal együtt magával vitte a Jobbik jótékonysági alapítványát Sneider Tamás volt pártelnök, így egykori politikai kö...
Magyarországig ér az év legnagyobb pénzmosási botránya
Operation Wall Street. Ez a kódneve annak a magyar–román–görög közös nyomozásnak, amiben egy kiberbűnözéssel, csalással, ká...
Kocsis Máté szerint Gyurcsányék milliárdosként élték meg a luxust a lopott budai villájukban
"Gyurcsány és Dobrev! Most már tényleg elég volt!" - írta Facebook-oldalán a Fidesz parlamenti frakcióvezetője péntek délután. ...

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2022. Minden jog fenntartva - TheNews