NE!
WS
            

Elképesztő: feltűnt egy férfi Semjén oldalán aki még Mészárosnál is gazdagabb, sőt Arany Érdemkereszttel is kitüntették


Budapest – Fellélegezhetnek az Újpest szurkolói? Végre távozhat a focicsapat éléről a drukkerek által utált belga tulajdonos, Roderick Duchatelet. A 20-szoros magyar bajnok, az NB I-ben jelenleg az utolsó helyen szerénykedő klubot Frank Liu multimilliárdos tajvani-magyar üzletember vásárolhatja meg, és mentheti meg a másodosztályba zuhanástól, illetve az összeomlástól.

Liu – akinek lehetséges szerepvállalásáról a Bors írt – még az Opus-vezér Mészáros Lőrincnél, illetve az OTP-t, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetséget irányító Csányi Sándornál is gazdagabb. Míg Mészáros vagyonát 1,54 milliárd dollárra (479,4 milliárd forintra), Csányiét pedig 1,26 milliárd dollárra (393,4 milliárd forintra) becsüli a Forbes című lap, Liunak nagyjából 25 milliárd dolláros (7800 milliárd forintos) befektetési állományhoz van köze.

Chi Fu Investment Holdings Group cégcsoport vezérigazgatója kiváló kapcsolatot ápol Kövér Lászlóval, az országgyűlés házelnökével. Liu a fideszes politikus kérésére menthette meg a Pápai Hús Kft.-t 2016-ban, amikor 1,134 milliárd forintért megvásárolta a csődközeli helyzetben lévő vállalatot.

– Kövér pápai születésű, az üzlettel Liu neki tett szívességet. A húsüzem elavult, veszteséges volt, nem a gazdasági lehetőségnek, hanem a politikai szolgálatnak köszönhető, hogy a tajvani üzletember megvásárolt a céget – magyarázta lapunknak Szakonyi Péter gazdasági újságíró, A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány készítője.

Liu hasonló okból, politikai érdekből veheti meg az Újpestet is, az egyetlen klubot, amelynél a jelenlegi tulajdonosnak nincs köze a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez. Mivel a tajvani férfi szívességet tesz a magyar államnak, cserébe nagyobb teret és támogatást kaphat az üzleti tevékenységéhez idehaza. Hasonló megfontolásból gründolt a Magyar Fejlesztési Bankkal egy 200 millió eurós (72 milliárd forintos) alapot, amelybe ő és az MFB fele-felerészben szállt be, és ezért támogathatta 250 ezer dollárral (78 millió forinttal) a magyar vízilabdát is.

– Ha Duchatelet eladja az Újpestet, a vevő abból a körből kerül ki, amelynek komoly politikai kapcsolatai vannak – magyarázta Szabados Gábor sportközgazdász. – A hazai futballklubok irányítása elválaszthatatlan a politikától. A leendő tulajdonos úgy tudja visszaadni az üzleti tevékenységével kapcsolatos támogatást, hogy olyan területen fektet be, ami a politikai vezetés számára kedves. A sport és legfőképpen a labdarúgás pedig egyértelműen idetartozik hazánkban.


Állami kitüntetésben részesült

A magyar–kínai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséhez hozzájáruló munkája elismeréseként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes idény nyáron Magyar Arany Érdemkeresztet adott át Frank Liunak, aki korábban az állampolgárságot is megkapta hazánkban.



Első alkalommal győztek a magyarok: Visszavonta az akkulerakat engedélyét a kormányhivatal
02/29
Megdöbbentő részletek derültek ki Észak-koreáról - hiába menekülnek, a diktatúra keze eléri őket bárhol a világon
02/29
Megszólalt Magyar Péter, elárulta milyen információkat fog átadni a Hatóságnak
02/29
Kitört a népharag az önkiszolgáló pénztárak miatt Magyarországon: Nem azért fizetek, hogy a saját vásárlásomat szkenneljem!
02/29
Lakosságcsere: Az egyetemisták több mint fele külföldön akar elhelyezkedni...
02/29
Megszólalt a hatóság amelyik beidézte Magyar Pétert...
02/29
Emlékszik melyik karjába kapta a Covid-oltást? – most ez fontos lehet...
02/29
Hazaküldték az ügyeletről az egyéves porcsalmai kisfiút, másnapra meghalt...
02/29
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Elképesztő: feltűnt egy férfi Semjén oldalán aki még Mészárosnál is gazdagabb, sőt Arany Érdemkereszttel is kitüntették


Budapest – Fellélegezhetnek az Újpest szurkolói? Végre távozhat a focicsapat éléről a drukkerek által utált belga tulajdonos, Roderick Duchatelet. A 20-szoros magyar bajnok, az NB I-ben jelenleg az utolsó helyen szerénykedő klubot Frank Liu multimilliárdos tajvani-magyar üzletember vásárolhatja meg, és mentheti meg a másodosztályba zuhanástól, illetve az összeomlástól.

Liu – akinek lehetséges szerepvállalásáról a Bors írt – még az Opus-vezér Mészáros Lőrincnél, illetve az OTP-t, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetséget irányító Csányi Sándornál is gazdagabb. Míg Mészáros vagyonát 1,54 milliárd dollárra (479,4 milliárd forintra), Csányiét pedig 1,26 milliárd dollárra (393,4 milliárd forintra) becsüli a Forbes című lap, Liunak nagyjából 25 milliárd dolláros (7800 milliárd forintos) befektetési állományhoz van köze.

Chi Fu Investment Holdings Group cégcsoport vezérigazgatója kiváló kapcsolatot ápol Kövér Lászlóval, az országgyűlés házelnökével. Liu a fideszes politikus kérésére menthette meg a Pápai Hús Kft.-t 2016-ban, amikor 1,134 milliárd forintért megvásárolta a csődközeli helyzetben lévő vállalatot.

– Kövér pápai születésű, az üzlettel Liu neki tett szívességet. A húsüzem elavult, veszteséges volt, nem a gazdasági lehetőségnek, hanem a politikai szolgálatnak köszönhető, hogy a tajvani üzletember megvásárolt a céget – magyarázta lapunknak Szakonyi Péter gazdasági újságíró, A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány készítője.

Liu hasonló okból, politikai érdekből veheti meg az Újpestet is, az egyetlen klubot, amelynél a jelenlegi tulajdonosnak nincs köze a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez. Mivel a tajvani férfi szívességet tesz a magyar államnak, cserébe nagyobb teret és támogatást kaphat az üzleti tevékenységéhez idehaza. Hasonló megfontolásból gründolt a Magyar Fejlesztési Bankkal egy 200 millió eurós (72 milliárd forintos) alapot, amelybe ő és az MFB fele-felerészben szállt be, és ezért támogathatta 250 ezer dollárral (78 millió forinttal) a magyar vízilabdát is.

– Ha Duchatelet eladja az Újpestet, a vevő abból a körből kerül ki, amelynek komoly politikai kapcsolatai vannak – magyarázta Szabados Gábor sportközgazdász. – A hazai futballklubok irányítása elválaszthatatlan a politikától. A leendő tulajdonos úgy tudja visszaadni az üzleti tevékenységével kapcsolatos támogatást, hogy olyan területen fektet be, ami a politikai vezetés számára kedves. A sport és legfőképpen a labdarúgás pedig egyértelműen idetartozik hazánkban.


Állami kitüntetésben részesült

A magyar–kínai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséhez hozzájáruló munkája elismeréseként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes idény nyáron Magyar Arany Érdemkeresztet adott át Frank Liunak, aki korábban az állampolgárságot is megkapta hazánkban.



Első alkalommal győztek a magyarok: Visszavonta az akkulerakat engedélyét a kormányhivatal
Megszólalt Magyar Péter, elárulta milyen információkat fog átadni a Hatóságnak
Kitört a népharag az önkiszolgáló pénztárak miatt Magyarországon: Nem azért fizetek, hogy a saját vásárlásomat szkenneljem!
Lakosságcsere: Az egyetemisták több mint fele külföldön akar elhelyezkedni
Megszólalt a hatóság amelyik beidézte Magyar Pétert
Emlékszik melyik karjába kapta a Covid-oltást? – most ez fontos lehet
Hazaküldték az ügyeletről az egyéves porcsalmai kisfiút, másnapra meghalt
Áder János reagált a testvérét ért vádakra: két feljelentést tesznek: büntetőper és polgári per
28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson.....
Érdekes adatok kerültek elő: Havi 24 millió forintot keresett a Puskás Akadémia iráni támadója
Váratlan: nem akármelyik politikus jelent meg a bicskei gyermekotthonba - ennek Orbán Viktor nem fog örülni
Kiderült, hogy a reformátusok összesen hány milliárd forint értékben kaptak ajándékul ingatlanokat mióta Balog Zoltán lett az egyházfő
Még 13 ezer forintért sem kellett senkinek egyetlen egy lélegeztetőgép sem - eredetileg darabonként 10 760 000 forintért vásárolta a külügy
Ebből botrány lesz: Rogán Antalról indítottak videósorozatot, kicsoda Ő és hogyan vált ennyire ismertté és befolyásossá?
Itt a részletes lista, mi mindent kap Novák Katalin élete végéig: még térítésmentes egészségügyi ellátás is jár neki, sőt....
Robbant a hír: nem akármelyik hatóság idézte be Magyar Pétert
Orbán Viktort nem roppantotta meg a kegyelmi ügy, sőt, az ellenzék ellen fordította azt
Felcsút tovább fejlődik több mint 100 millióból: a kisvasút, az Aréna, a kilátó, a csónakázótó mellé újabb látványosság jön
Elindult a lavina: letartóztatták egy békési gyermekotthon nevelőjét, gyomorforgató az ügy
Pintér Sándor aláírta: bűnüldözési és biztonsági együttműködés Kína és Magyarország között
Robbant a hír: megszólalt Tiborcz a titokzatos találkozóról
Kínos másodpercek: Prágában szóltak oda Orbánnak a kegyelmi botrány miatt
Selmeczi Gabriella: a Fidesz a béke pártján áll, és nem hagyja, hogy Magyarországot belerángassák a háborúba
Na ki szerzett földterületet Alcsút-Hatvanpusztán? - Mészáros Lőrinc hároméves unokája
Újraindul a Megasztár, egy név már fel is merült mint zsűritag - 40 millió forintot vihet haza a győztes de ez még nem minden
Döbbenet: Az egyik legnagyobb Tiborcz vásárlás: 122 ezer négyzetméternyi irodát vásárolt
2016-ban Orbán Viktor előterjesztésére kapott állami kitüntetést a bicskei gyerekotthon pe*d*of*il igazgatója
Döbbenetes tempóban nőtt az indiaiak létszáma Magyarországon, de a kínaiak száma is megduplázódott, itt a friss adatok!
5 évig engedély nélkül működött egy magyar akkumulátorgyár - Bűncselekmény hiányában máris megszüntette a nyomozást a rendőrség
Újabb lombkoronasétányon akadt ki mindenki: több mint 640 millió forintból készült, súlyos szabálytalanságokat tártak fel
Érdekes tender részletei kerültek ki - tapsoló közönséget keres a közmédia!
Meglátogatták Balog Zoltánt akit ilyen idegesnek még nem láttak pár kérdés miatt: Ez egy magánterület!!!
Nyilvánosságra került Novák Katalin záró vagyonnyilatkozata - több tíz millió forint van a bankszámláján...
Magyar Péter kemény dolgokat mondott Orbán feleségéről: Olyanokat láttam, hogy konkrét minisztereket vagy képviselőket számonkért, beszámoltatott
Szijjártó az eddigi legkeményebb interjút adta: kész mindenre, újabb kihívás elé néz, de nem hagyja magát....
Zsepit elő: az év legmeghatóbb videóját posztolta Novák Katalin!
Napok óta nincs víz és fűtés a budapesti kórházban - leginkább végtagamputáláson átesetteket kezelnek az osztályon
Mi folyik itt? - Orbán Viktor és Rogán Antal egy budai ingatlanban találkoztak késő délután
Elsőre azt hittük, hogy csak kamu - Féldisznóval lepte meg a dolgozóit Mészáros Lőrinc
Itt kell élned, hogy elhidd: közel 50 millióból felújítottak egy orvosi rendelőt, bár a faluban nem működik orvosi ellátás...
Itt van Sulyok Tamás: beszéde: kemény szavakat mondott Magyarország új köztársasági elnöke!

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews