NE!
WS
            

Elképesztő állapotok: nem akárki szólalt meg miután csak úgy kirúgták

Pillanatok alatt eldőlt a sorsa.

Szerdán 8 tanárt rúgtak ki összesen három fővárosi középiskolából (Karinthy Frigyes Gimnázium, Vörösmarty Mihály Gimnázium, Eötvös József Gimnázium). Akkor még nem tudták az oktatók, melyik iskola, melyik tanára érintett. Volt olyan, aki a sajtó érdeklődése után szembesült azzal, hogy akár ő is a kirúgottak listáján lehet.

A Karinthy Frigyes Gimnázium egyik kirúgott tanára egy nyilvános Facebook-posztban azt írta, a hetedik óra előtt derült ki számára, hogy ő is a listán van. Megható bejegyzését változtatás nélkül közöljük.

“(…) az ötödik óra utáni szünetben Berta Beát hívta a Telex és megkérdezték, hogy kirúgták-e. Azt sem tudta, hogy miről van szó. Akkor derült ki számunkra, hogy megjelent egy belügyminisztériumi közlemény, amiben az állt, hogy három fővárosi gimnáziumból nyolc tanárt kirúgnak.

Nem tudtuk még a gimik nevét és természetesen a tanárokét sem. Így mentem be a hatodik órát megtartani. Nem voltam ezzel egyedül, sokunknak így kellett megtartaniuk a következő órájukat.

Az óra után már sok üzenet várt, hívtak is, éppen az egyik szülővel beszéltem, amikor jött Bea és szólt, hogy én vagyok az egyik kirúgott.

Az osztályomnak volt hetedik órája, vártam egy ideig, de elkezdtek kiszivárogni a neveink online, ezért úgy döntöttem, hogy jobb ha én mondom meg nekik. Bementem hozzájuk.

Nekik a Karinthy volt az álomsuli, évek óta ide készültek és a karanténos online tanulás nehézségeit leküzdve sikerült a felvételijük. Szeretnek bejárni, szeretnek itt tanulni. És szeretnek. Tudom. És én is szeretem őket.

Senkinek nem kívánom azt az érzést. Bemenni az osztályodhoz és megmondani nekik, hogy gyerekek, nagyon sajnálom, de kirúgtak. Nem bírtam ki sírás nélkül, és ezt nagyon sajnálom.


Nem a könnyeimet, hanem azt, hogy így kellett látniuk az osztályfőnöküket. De még jobban sajnálom azt, hogy ők sírtak. Az én könnyeim lenyelhetőek, de a diákjaim könnyei sebhelyként maradnak meg.

Gyalázat.

Vádolom…! Ide annyi nevet írhatnék. Ha ezt olvasod és nem teszel semmit, akkor a te neved is ott van. Nem miattam, nem a kirúgottak miatt. A jövőnket rúgják ki éppen alólunk”

– írta Nemes Mária.


Óriási botrány: pert indítottak az RTL producere ellen - száz millió forintos kártérítési ügy
04/19
Soha nem látott biztonsági intézkedések: Testőrök gyűrűje védi majd Szijjártó Pétert
04/19
Fideszes politikussal pálinkázott Nagy Feró majd megköszönte az ajándékot amit kapott
04/19
Döbbenetes tempóban nőtt az indiaiak létszáma Magyarországon, de a kínaiak száma is megduplázódott, itt a friss adatok!
04/19
Bayer Zsolt nekiment az ellenzékieknek: ezek hazudnak, gátlástalanul.......
04/19
Kiderült mi a leggyakoribb halálok Magyarországon -...
04/19
Képzeljünk el egy olyan félmilliárdos uniós támogatást, amelynek minden egyes eleme...
04/19
Határozatban írta elő a kormány, hogy Palkovics volt üzlettársának szoftverét hasz...
04/19
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Elképesztő állapotok: nem akárki szólalt meg miután csak úgy kirúgták


Pillanatok alatt eldőlt a sorsa.

Szerdán 8 tanárt rúgtak ki összesen három fővárosi középiskolából (Karinthy Frigyes Gimnázium, Vörösmarty Mihály Gimnázium, Eötvös József Gimnázium). Akkor még nem tudták az oktatók, melyik iskola, melyik tanára érintett. Volt olyan, aki a sajtó érdeklődése után szembesült azzal, hogy akár ő is a kirúgottak listáján lehet.

A Karinthy Frigyes Gimnázium egyik kirúgott tanára egy nyilvános Facebook-posztban azt írta, a hetedik óra előtt derült ki számára, hogy ő is a listán van. Megható bejegyzését változtatás nélkül közöljük.

“(…) az ötödik óra utáni szünetben Berta Beát hívta a Telex és megkérdezték, hogy kirúgták-e. Azt sem tudta, hogy miről van szó. Akkor derült ki számunkra, hogy megjelent egy belügyminisztériumi közlemény, amiben az állt, hogy három fővárosi gimnáziumból nyolc tanárt kirúgnak.

Nem tudtuk még a gimik nevét és természetesen a tanárokét sem. Így mentem be a hatodik órát megtartani. Nem voltam ezzel egyedül, sokunknak így kellett megtartaniuk a következő órájukat.

Az óra után már sok üzenet várt, hívtak is, éppen az egyik szülővel beszéltem, amikor jött Bea és szólt, hogy én vagyok az egyik kirúgott.

Az osztályomnak volt hetedik órája, vártam egy ideig, de elkezdtek kiszivárogni a neveink online, ezért úgy döntöttem, hogy jobb ha én mondom meg nekik. Bementem hozzájuk.

Nekik a Karinthy volt az álomsuli, évek óta ide készültek és a karanténos online tanulás nehézségeit leküzdve sikerült a felvételijük. Szeretnek bejárni, szeretnek itt tanulni. És szeretnek. Tudom. És én is szeretem őket.

Senkinek nem kívánom azt az érzést. Bemenni az osztályodhoz és megmondani nekik, hogy gyerekek, nagyon sajnálom, de kirúgtak. Nem bírtam ki sírás nélkül, és ezt nagyon sajnálom.


Nem a könnyeimet, hanem azt, hogy így kellett látniuk az osztályfőnöküket. De még jobban sajnálom azt, hogy ők sírtak. Az én könnyeim lenyelhetőek, de a diákjaim könnyei sebhelyként maradnak meg.

Gyalázat.

Vádolom…! Ide annyi nevet írhatnék. Ha ezt olvasod és nem teszel semmit, akkor a te neved is ott van. Nem miattam, nem a kirúgottak miatt. A jövőnket rúgják ki éppen alólunk”

– írta Nemes Mária.

Óriási botrány: pert indítottak az RTL producere ellen - száz millió forintos kártérítési ügy
Fideszes politikussal pálinkázott Nagy Feró majd megköszönte az ajándékot amit kapott
Döbbenetes tempóban nőtt az indiaiak létszáma Magyarországon, de a kínaiak száma is megduplázódott, itt a friss adatok!
Bayer Zsolt nekiment az ellenzékieknek: ezek hazudnak, gátlástalanul....
Kiderült mi a leggyakoribb halálok Magyarországon -
Képzeljünk el egy olyan félmilliárdos uniós támogatást, amelynek minden egyes eleme sántít.... ismert ex-politikus az érintett....
Határozatban írta elő a kormány, hogy Palkovics volt üzlettársának szoftverét használják az állami szférában
Óriási győzelmet hirdetett Orbán Viktor - Kaptunk egy ajánlatot, azt elfogadtuk
3 milliárd forintot osztottak szét pályázók között, Semjén Zsolt vadásztársaságához is jutott, mutatjuk az összegeket
Mi történik? - Egyszerűen eltűntek a migránsok, mintha nem is lettek volna
Előkerült egy videó: 20 másodperc alatt lopják el a magyarok kedvenc autóját
Orbán megsértődött! - nem akármit törölt a közösségi oldaláról
Óriási bejelentés: Vastag Csabát kinevezték a TV2 vezérigazgatói tanácsadójának
Még a rendőrök is megdöbbentek: a gyerekeket a kutyáknak kidobott maradékkal etették a magyar falucskában
Ez fájni fog Magyarországnak: Brüsszel elkaszálja a Budapest-Belgrád-vasút építésében érdekelt kínai céget
Milliókat fizettek két régi papír kétszázasért a Vaterán
Lemarad Magyarország: Románia váratlanul 40%-kal emeli a nyugdíjakat
Orbán bekeményített: tudnak nekünk kárt okozni, de az sem lesz kellemes, amit mi okozunk nekik
Váratlanul megszólalt az ügyészség: „Tudjuk, ki az a Tóni, Barbara és Ádám.....”
Magyar Péter: A miniszterelnök közvetlen közeléből kapok információkat
Menczer Tamás szerint a finn politikusok sírva könyörögtek nekik
Szabadrablás: Az eladó eltüntette a kisgyermekes pár 20 milliós házát - bárki járhat így és megoldás nincs...
Valami készül? - a kínai közbiztonsági miniszter társaságában látták Orbán Viktort
Megnézték mire kapott több mint 200 milliót Rogán Antal egyetlen év alatt - erre senki sem számított
80 ezer forintos pénzbüntetéssel megúszta a milliárdoscsemete, hogy tönkretette egy család autóját, egészségét, és lelki békéjét
Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent
Na végre ez is megtörtént! - mutatjuk hogyan szenteltek meg egy tavat a hívők előtt
Megdöbbentő képzés indul - Egyetemi diplomát ad
Egyszerre 150 rendőrt küldtek ki a csoportra amelyik katonai felfegyverkezést jelentett be
Kifakadt a bírónő Schadl tárgyalásán: „Fél év múlva is itt fogunk ülni”
A kormány több mint 2 milliárddal támogatta a beruházást, most közel kétmillió forint egy hétre egy két fős szoba...
Szomorú beruházás: Közel 1 milliárd forintot kapott, maga Rogán Antal adta át, most bezárt
Találtak egy 200 millió forintos projektet amitől még a helyiek is kiakadtak - mutatjuk a képeket és a beszámolót
Hivatalos: Közzétették Orbán fizetését, megint emeltek rajta - mutatjuk hány milliót keres egyetlen hónap alatt
Ezt látni kell: Schadl bepöccent mikor elkezdték Rogánról kérdezni
Meglepő számok: kiderült, mennyit keresnek a filippínó vendégmunkások Magyarországon
Orbán: Az árulóknak az árulók sorsa jut majd
Megdöbbentő videó került elő: Szijjártó az orosz külügyminiszterrel kacarászik
Óriási botrány! - A hatalom átvételére és fegyverkezésre készült egy csoport Magyarországon, 150 rendőr csapott le!
Szingapúr volt külügyminisztere megüzente hogy mi ellen kell küzdenie a magyaroknak!
Még több épületet és parkolókat akarnak a kínaiak Magyarországon - további terjeszkedésre készülnek

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews