NE!
WS
            

Nemzetközi botrány: 44 ország nyugdíjasainak a helyzetét hasonlították össze - lesújtó

Egy nemzetközi kutatás – Global Retirement Index címmel – megvizsgálta 44 ország idős embereinek helyzetét.

Négy fő szempontot vizsgáltak: az egyes országok egészségügyi helyzetét, gazdasági adatokat (pl. infláció), a környezet állapotát, valamint az országban uralkodó jövedelmi viszonyokat. A tanulmányból kiderül, Magyarország kilátástalan helyzetben van. Magyarország, az itt élő idős emberek életminősége és kilátásai a régió országai közül csaknem mindegyik vizsgált mutató alapján a legutolsó helyet foglalják el. Ez az Orbán-kormány szégyene.

Recseg-ropog a nyugdíjrendszer, európai rekord a magyar infláció, egyre többen kénytelenek idős korban, betegen is munkát vállalni, hogy megélhessenek. Se biztonság, se nyugalom. Sosem lesz olyan időskor, mint Ausztriában, de olyan sem, mint Csehországban. A magyarországi helyzet évről-évre rosszabb, mutatja be a kutatás. Hiába a végigdolgozott élet, az Orbán-kormány alatt nincs békés, anyagi biztonságban leélhető időskor. A Dobrev Klára vezette új kormány stabilizálja a nyugdíjrendszert, bevezeti a minimálnyugdíjat, és a svájci indexálással azt is biztosítja, hogy az ország gyarapodásából az idős emberek is plusz pénzhez jussanak. (Varju László, a Költségvetési bizottság elnöke, az ellenzék képviselőjelöltje Budapest 11. választókerületében)

Szintet lépett Tiborcz István - a magyarok vérplazmáján 18 milliárd forint nyereség folyik Dubajba
04/18
Így még nem láttuk Zalatnay-t - erős üzenetet fogalmazott meg: „mindenfelől zúdulnak ránk az okosak tanácsai”
04/18
230 milliós állami támogatásból készül Ákosról film
04/18
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
04/18
Lakosságcsere? - Semjén Zsolt végre elárulta, hányan kaptak magyar állampolgárságo...
04/18
Óriási pénzeső: Erdélyi program keretein belül jelentkezhetnek a magyar kormány-tá...
04/18
Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-...
04/18
Deutsch teljesen kiakadt: egy rendezvényén váratlanul megjelentek az Európai Bizottsá...
04/18
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Nemzetközi botrány: 44 ország nyugdíjasainak a helyzetét hasonlították össze - lesújtó


Egy nemzetközi kutatás – Global Retirement Index címmel – megvizsgálta 44 ország idős embereinek helyzetét.

Négy fő szempontot vizsgáltak: az egyes országok egészségügyi helyzetét, gazdasági adatokat (pl. infláció), a környezet állapotát, valamint az országban uralkodó jövedelmi viszonyokat. A tanulmányból kiderül, Magyarország kilátástalan helyzetben van. Magyarország, az itt élő idős emberek életminősége és kilátásai a régió országai közül csaknem mindegyik vizsgált mutató alapján a legutolsó helyet foglalják el. Ez az Orbán-kormány szégyene.

Recseg-ropog a nyugdíjrendszer, európai rekord a magyar infláció, egyre többen kénytelenek idős korban, betegen is munkát vállalni, hogy megélhessenek. Se biztonság, se nyugalom. Sosem lesz olyan időskor, mint Ausztriában, de olyan sem, mint Csehországban. A magyarországi helyzet évről-évre rosszabb, mutatja be a kutatás. Hiába a végigdolgozott élet, az Orbán-kormány alatt nincs békés, anyagi biztonságban leélhető időskor. A Dobrev Klára vezette új kormány stabilizálja a nyugdíjrendszert, bevezeti a minimálnyugdíjat, és a svájci indexálással azt is biztosítja, hogy az ország gyarapodásából az idős emberek is plusz pénzhez jussanak. (Varju László, a Költségvetési bizottság elnöke, az ellenzék képviselőjelöltje Budapest 11. választókerületében)
Szintet lépett Tiborcz István - a magyarok vérplazmáján 18 milliárd forint nyereség folyik Dubajba
230 milliós állami támogatásból készül Ákosról film
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
Lakosságcsere? - Semjén Zsolt végre elárulta, hányan kaptak magyar állampolgárságot - milliós nagyságrend
Óriási pénzeső: Erdélyi program keretein belül jelentkezhetnek a magyar kormány-támogatásra
Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-
Deutsch teljesen kiakadt: egy rendezvényén váratlanul megjelentek az Európai Bizottság képviselői
Rendszeresen drogozott és ivott - börtönbe kerülhet a Fidelitas egykori alelnöke
Nem akárminek nevezte Demeter Szilárd Magyar Pétert, az eddigi legdurvább kritika: „Ömleni fog a sz*r″
Beléptek a sikeres milliárdosok közé: Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata akkora nyereséget ért el ami páratlan... mutatjuk
Nem akárki kapott 25 millárdos megbízást Rogán hivatalától - közismert arcok
Nem akármit adtak át Karcagon: mi mindenre jó 4 milliárd forint....
Na most derülnek ki a dolgok: több mint száz millióba kerülhetett Novák Katalin és Balog Zoltán közös ausztráliai útja...
Újabb ismert közszereplő ugrott neki Magyar Péternek egy kép miatt
A bruttó átlagkereset több mint 600 ezer forint Magyarországon - rengeteg magyar kapott év végi prémiumot ami....
Az év videója került elő - Összeverekedett két fideszes a kocsmában, az ütéseket kapó férfi lemondott
Óriási bukás: Kiderült mekkora veszteséget termelt Orbán Ráhel Bababoltja - sokkoló számok
Reagált a BKK a kerekesszékes utast és társát inzultáló buszsofőr ügyére - patkányak és hülyének nevezte...
Kegyetlen betegség: szomorú hírt közölt Bruce Willis lánya
Döbbenet: Szijjártó Péter ellentmondott Orbán Viktornak
Borított a cseh titkosszolgálat: Magyar politikusokat is pénzelhettek Moszkvából
Óriási magyar sport botrány: Románozott egyet a kommentátor
Különös helyzet: Novák Katalin jövedelme 652 ezer forinttal lesz magasabb, mint amíg még hivatalban volt
Tóth Gabi úgy érzi most vált igazán felnőtté - vett ugyanis egy házat, aminek kemény volt a hitelügyintézése...
Kihúztak egy Mészáros nevű szereplőt a tartalomból, az ok elképesztő
Kulcsfontosságú posztokat kaptak Rogán Antal bizalmasai
Jönnek a nemzeti patikák: A Nemzeti Dohányboltok után Rogán Antal megcsinálja
Megdöbbentő megrendelést kapott a Honvédelmi Minisztériumtól Mészáros Lőrinc testvére
Magyar Péter bohócnak nevezte Menczer Tamást, ami ezután jött arra nincsenek szavak
Bajban Magyar Péter? - Vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Magyar bank botrány: óriási büntetés jogsértések miatt, itt a teljes lista
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai
Rólunk beszél a világ - az orosz vezetést lenyűgözte Orbán Viktor viselkedése
Így oldotta meg egy budapesti férfi, hogy többet ne parkoljanak a helyére - rendőrségi ügy lett belőle
Orbán meglépte - Már meg is jelent az alkotmánymódosítás - érdekes a szövege
Lázár János visszavenné az állami támogatást - 27 év után, végkielégítés nélkül rúgtak ki egy szakszervezeti vezetőt a Continental szegedi gyárából
Kitört a celeb botrány: durván nekimentek Ördög Nórának! - csak akkor oké a gyerekeket felhasználni, ha ezért pénzt kap
Előkerült egy bizalmas hírszerzési anyag: Orbán és a Kreml segítségét kérte titokban az egyik európai vezető
Újabb támadás Magyar Péter ellen: nem akármilyen plakátra került fel
Na most van bajban Völner és Schadl: 10 vádlott már be is ismerte a bűnösségét, Ők megúszták kevéssel
Orbán Balázs: Lánczi Tamás egy szuverenitásvédelmi ombudsman, a szuverenitásunk záloga

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews