NE!
WS
            
Brutális támadásokra készül Deutsch Tamás

Győzelemre készülnek a kormánypártok a június 9-i európai parlamenti választáson, és alázattal fordulnak az előttük álló feladatokhoz – mondta a Fidesz–KDNP európai parlamenti (EP) listavezetője, Deutsch Tamás a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Deutsch Tamás elmondta, hogy a Fidesz országos elnöksége „győztes csapatot” akart összeállítani az EP-választásra.

„Már most látható, hogy az elmúlt időszak rendkívül durva politikai zsarolásai ellenére még soha annyi brutális erejű támadás nem érte Magyarországot és a magyar szuverenitást, mint amire az elkövetkező években számítani lehet” – hívta fel a figyelmet.

Emiatt egy olyan EP-delegáció összeállítására volt szükség, amelyik valóra tudja váltani, hogy az ötödik EP-választásokon is a Fidesz és a KDNP csapata győz, és az azt követő ötéves ciklusban képes szembeszállni a támadásokkal, és megvédeni a magyar szuverenitást

– mondta Deutsch Tamás.

Hangsúlyozta, hogy azon két határon túli magyar nemzeti közösség esetében, akik nem európai uniós tagországban élnek, különös jelentősége van annak, hogy a Fidesz–KDNP listáján a vajdasági és a kárpátaljai magyarság képviselője is ott lehet az európai döntéshozatalnál. Különösen fontos ez most, amikor „lendületet kell adni a Nyugat-Balkán és azon belül is Szerbia uniós csatlakozásának” – tette hozzá.

Deutsch Tamás arról is beszélt, hogy kedvező választási eredmény esetén van esély arra, hogy egy „nagy, akár egységes jobboldali, konzervatív, szuverenista frakció jöjjön létre az EP-ben”. Egy ilyen frakció gyökeresen átrendezheti az Európai Unió (EU) politikai térképét, így jó esély van a jobboldali megerősödésre, mely Magyarország számára is mozgástérbővítő – mondta.

Ursula von der Leyen esetleges újraválasztásáról Deutsch Tamás úgy fogalmazott, szinte kizártnak látja az egyetértés lehetőségét a huszonhét állam és kormányfő között abban, hogy az Európai Bizottság jelenlegi elnökét egyhangúlag támogassák.

Megszámlálhatatlanul sok vita

Deutsch Tamás elmondta, hogy a jövő heti brüsszeli plenáris ülésen a mostani EP-ciklus „megszámlálhatatlanadik” magyar vitája várható, ahol „az európai baloldal, a magyar dollárbaloldal már megint Magyarországot veszi terítékre az Európai Parlamentben”.

Hozzátette:

a koreográfia ugyanaz, jól ismert hazugságokra, rágalmakra, mesterkélt ürügyekre építő megfogalmazások, melyekkel támadják Magyarországot és a magyar embereket.

Az igazi ok Deutsch Tamás szerint világos, hiszen épp a jövő héten dönt az EP az EU új migrációs paktumáról, amely jogszabályegyüttes lényegében „zöld lámpát enged” az Európa felé áramló illegális bevándorlásnak.

„Ezt a migrációpárti jogszabálytervezetet mi, magyarok soha nem támogattuk, hát ezért büntetnek minket megint egy újabb vitával” – összegzett.

„Bármekkora is a támadás, bármilyen erős is a zsarolás, ami Brüsszelből minket ér, mi nem változtatunk az álláspontunkon” – szögezte le Deutsch Tamás a Vasárnapi újság című műsorban.

Velük vág neki a Fidesz–KDNP az EP-választásoknak

A Fidesz–KDNP a napokban tette közzé a 2024-es választásokra szóló európai parlamenti listáját. Több jelenlegi EP-képviselőnek sem jutott hely a névsorban.

Az eredeti tervek szerint Varga Judit volt igazságügyi miniszter vezette volna a Fidesz–KDNP európai parlamenti listáját, de a politikus a kegyelmi ügy kirobbanása után – Novák Katalin köztársasági elnökkel párhuzamosan – bejelentette lemondását, és kivonulását a közéletből. Az ő helyére érkezett Deutsch Tamás.

A Fidesz–KDNP 2024-es EP-képviselőjelöltjei:

Deutsch Tamás,
Gál Kinga,
Gyürk András,
Győrffy Balázs,
Hölvényi György (KDNP),
Szekeres Pál,
Ferenc Viktória,
Vicsek Annamária,
Győri Enikő,
László András,
Schaller-Baross Ernő
Bólya Boglárka,
Petri Bernadett,
Hegedűs Barbara,
Kavecsánszki Ádám,
Juhász Hajnalka (KDNP),
Kósa Ádám,
Hidas Dóra,
Tóth Edina,
Magyar Ágnes Zsófia,
Tordai-Lejkó Gábor.
A Fidesz–KDNP-nek jelenleg tizenhárom európai parlamenti képviselője van, közülük tizenkét fideszes a függetlenek között ül, viszont a KDNP-s Hölvényi György maradt az Európai Néppárt frakciójában.

A kormánypárti EP-képviselők közül nem újrázik Bocskor Andrea, Deli Andor, Hidvéghi Balázs, Járóka Lívia, Trócsányi László, és a listán elfoglalt helye alapján valószínűleg Kósa Ádám, valamint Tóth Edina sem.

Hivatalos: nem akármelyik hatóság felett vette át a hatalmat Müller Cecília
05/07
325 millió forintot kapott a Mészáros Lőrinc tulajdonsában lévő külföldi fociakadémia
05/07
Hogyan tovább? - Meggondolta magát Erdogan és Orbán Viktor ellen fordult
05/07
Pert vesztett az MTVA - ki kellett adnia mennyit keresnek a közmédia legismertebb arcai - itt a lista és a összegek
05/07
Magyar Péter bohócnak nevezte Menczer Tamást, ami ezután jött arra nincsenek szavak...
05/07
Egyetlen éjszaka 50 milliárdot költött el az uniós pénzből Orbán Viktor kormánya,...
05/07
Döbbenet: Szijjártó többmilliárdos ajándékot vitt Magyarország nevében Nicaraguá...
05/07
Bajban a magyar focilegenda? - A NAV végrehajtási eljárást indított a Dzsudzsák Bal...
05/07
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         
Brutális támadásokra készül Deutsch Tamás

Győzelemre készülnek a kormánypártok a június 9-i európai parlamenti választáson, és alázattal fordulnak az előttük álló feladatokhoz – mondta a Fidesz–KDNP európai parlamenti (EP) listavezetője, Deutsch Tamás a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Deutsch Tamás elmondta, hogy a Fidesz országos elnöksége „győztes csapatot” akart összeállítani az EP-választásra.

„Már most látható, hogy az elmúlt időszak rendkívül durva politikai zsarolásai ellenére még soha annyi brutális erejű támadás nem érte Magyarországot és a magyar szuverenitást, mint amire az elkövetkező években számítani lehet” – hívta fel a figyelmet.

Emiatt egy olyan EP-delegáció összeállítására volt szükség, amelyik valóra tudja váltani, hogy az ötödik EP-választásokon is a Fidesz és a KDNP csapata győz, és az azt követő ötéves ciklusban képes szembeszállni a támadásokkal, és megvédeni a magyar szuverenitást

– mondta Deutsch Tamás.

Hangsúlyozta, hogy azon két határon túli magyar nemzeti közösség esetében, akik nem európai uniós tagországban élnek, különös jelentősége van annak, hogy a Fidesz–KDNP listáján a vajdasági és a kárpátaljai magyarság képviselője is ott lehet az európai döntéshozatalnál. Különösen fontos ez most, amikor „lendületet kell adni a Nyugat-Balkán és azon belül is Szerbia uniós csatlakozásának” – tette hozzá.

Deutsch Tamás arról is beszélt, hogy kedvező választási eredmény esetén van esély arra, hogy egy „nagy, akár egységes jobboldali, konzervatív, szuverenista frakció jöjjön létre az EP-ben”. Egy ilyen frakció gyökeresen átrendezheti az Európai Unió (EU) politikai térképét, így jó esély van a jobboldali megerősödésre, mely Magyarország számára is mozgástérbővítő – mondta.

Ursula von der Leyen esetleges újraválasztásáról Deutsch Tamás úgy fogalmazott, szinte kizártnak látja az egyetértés lehetőségét a huszonhét állam és kormányfő között abban, hogy az Európai Bizottság jelenlegi elnökét egyhangúlag támogassák.

Megszámlálhatatlanul sok vita

Deutsch Tamás elmondta, hogy a jövő heti brüsszeli plenáris ülésen a mostani EP-ciklus „megszámlálhatatlanadik” magyar vitája várható, ahol „az európai baloldal, a magyar dollárbaloldal már megint Magyarországot veszi terítékre az Európai Parlamentben”.

Hozzátette:

a koreográfia ugyanaz, jól ismert hazugságokra, rágalmakra, mesterkélt ürügyekre építő megfogalmazások, melyekkel támadják Magyarországot és a magyar embereket.

Az igazi ok Deutsch Tamás szerint világos, hiszen épp a jövő héten dönt az EP az EU új migrációs paktumáról, amely jogszabályegyüttes lényegében „zöld lámpát enged” az Európa felé áramló illegális bevándorlásnak.

„Ezt a migrációpárti jogszabálytervezetet mi, magyarok soha nem támogattuk, hát ezért büntetnek minket megint egy újabb vitával” – összegzett.

„Bármekkora is a támadás, bármilyen erős is a zsarolás, ami Brüsszelből minket ér, mi nem változtatunk az álláspontunkon” – szögezte le Deutsch Tamás a Vasárnapi újság című műsorban.

Velük vág neki a Fidesz–KDNP az EP-választásoknak

A Fidesz–KDNP a napokban tette közzé a 2024-es választásokra szóló európai parlamenti listáját. Több jelenlegi EP-képviselőnek sem jutott hely a névsorban.

Az eredeti tervek szerint Varga Judit volt igazságügyi miniszter vezette volna a Fidesz–KDNP európai parlamenti listáját, de a politikus a kegyelmi ügy kirobbanása után – Novák Katalin köztársasági elnökkel párhuzamosan – bejelentette lemondását, és kivonulását a közéletből. Az ő helyére érkezett Deutsch Tamás.

A Fidesz–KDNP 2024-es EP-képviselőjelöltjei:

Deutsch Tamás,
Gál Kinga,
Gyürk András,
Győrffy Balázs,
Hölvényi György (KDNP),
Szekeres Pál,
Ferenc Viktória,
Vicsek Annamária,
Győri Enikő,
László András,
Schaller-Baross Ernő
Bólya Boglárka,
Petri Bernadett,
Hegedűs Barbara,
Kavecsánszki Ádám,
Juhász Hajnalka (KDNP),
Kósa Ádám,
Hidas Dóra,
Tóth Edina,
Magyar Ágnes Zsófia,
Tordai-Lejkó Gábor.
A Fidesz–KDNP-nek jelenleg tizenhárom európai parlamenti képviselője van, közülük tizenkét fideszes a függetlenek között ül, viszont a KDNP-s Hölvényi György maradt az Európai Néppárt frakciójában.

A kormánypárti EP-képviselők közül nem újrázik Bocskor Andrea, Deli Andor, Hidvéghi Balázs, Járóka Lívia, Trócsányi László, és a listán elfoglalt helye alapján valószínűleg Kósa Ádám, valamint Tóth Edina sem.
Hivatalos: nem akármelyik hatóság felett vette át a hatalmat Müller Cecília
Hogyan tovább? - Meggondolta magát Erdogan és Orbán Viktor ellen fordult
Pert vesztett az MTVA - ki kellett adnia mennyit keresnek a közmédia legismertebb arcai - itt a lista és a összegek
Magyar Péter bohócnak nevezte Menczer Tamást, ami ezután jött arra nincsenek szavak
Egyetlen éjszaka 50 milliárdot költött el az uniós pénzből Orbán Viktor kormánya, hogy mire, az rejtély.
Döbbenet: Szijjártó többmilliárdos ajándékot vitt Magyarország nevében Nicaraguába
Bajban a magyar focilegenda? - A NAV végrehajtási eljárást indított a Dzsudzsák Balázs érdekeltségébe tartozó céggel szemben
Kiderült milyen eredménnyel zárult Várkonyi Andrea IQ-tesztje - megdöbbentő eredmény
Ebből botrány lesz: Rogán Antalról indítottak videósorozatot, kicsoda Ő és hogyan vált ennyire ismertté és befolyásossá?
Robbant a hír: reagáltak a híresztelésekre amelyek szerint Orbán Gáspár meghalt - elárulták hol szolgál most
Közzétették melyik települést érinti az akkumulátor őrület - nézd meg a Tiéd rajta van-e
Újabb piacra lépett Mészáros Lőrinc: Te is az ügyfele lehetsz, egymillió háztartással akarnak szerződni
Felcsút tovább fejlődik több mint 100 millióból: a kisvasút, az Aréna, a kilátó, a csónakázótó mellé újabb látványosság jön
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István
Egy este alatt átalakították a titkosszolgálatok ellenőrzését Rogánék
Hátborzongató fideszes javaslat került elő: az egyházi személyeknek nem kell majd jelenteniük...
Előkerült egy amerikai kormányzati jelentés: Schadl mellett Tiborcz István is rajta van
Ilyen is csak itthon történhet: a csalásért elítélt fideszes polgármester rendőröknek ad át kitüntetést
Kiderült hova költözne Varga Judit és hogy a helynek mi köze Magyar Péterhez
Megdöbbentő lépésre szánta el magát az MVM mert beszakadt a magyar gázfogyasztás
Az eddigi legdurvább üzenetet nyilvánosan kapta Polt Péter: -Kérem menjen a jó büdös p***ba!-
Egy több mint 20 milliós sportpálya felújítást látsz a képen - de ez még nem minden
Már Felcsúton is lázadnak? - váratlan kép jelent meg
Deutsch Tamás szerint brutális győzelmet fog aratni a Fidesz és méghozzá Magyar Péter miatt
Közel 600 millió adófizetői forint ment el a képen látható izére....... Döbbenet amit a helyszínen találtak
Megdöbbentő szórólapok kerültek Lengyelországban a magyarok autóira - Orbánnak üzentek velük
Jönnek a kemény büntetések: Pintér Sándor benyújtott egy törvényjavaslatot
Újabb képek jöttek: Orbán Gáspár megbújt egy oszlop mögött Csádban
Mutatjuk a Novák Katalin körüli költéseket: Tizenhatmillió virágokra
Gyorsan eltüntette a kormány a céget, ahonnan Kocsis Máté felesége félmilliós fizetést vett fel
Kitört a Győzike botrány: ügyvédi felszólítást küldött az RTL-nek, meg is osztotta
Gödi akkugyár: 88 tonnányi magzatkárosító oldószer a levegőben, nehézfémek a dolgozók szervezetében
Nem akármi történt azután, hogy Deutsch Tamást nyilvánosan Rogán Antalról kérdezték
Szomorú képek érkeztek: Hiába hirdettek ingyenes meccsnézést, kongott az ürességtől a Pancho Aréna
Nem akármit mondott Magyar Péter Varga Judit új kapcsolatáról - ha igaza van akkor újabb botrány jön
85 milliós Ferrarival fotózták le a TV2 sztárját - két nap alatt 110 ezer forintért tankolt bele
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben
Váratlan helyről kapott védelmet Rogán: nem ismeri Schadl Györgyöt, soha nem is beszélt vele
Becsapták Orbánt? - Megnyitották, aztán gyorsan el is zárták a brüsszeli pénzcsapokat
Rábukkantak egy 890 millióból épített épületre, meg egy nagyon érdekes táblára....furi, drága de a miénk
Deutsch Tamás megint leszólta Magyar Pétert - nem fogta vissza magát

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák