NE!
WS
            

Megnevezte a magyar Jockey Ewingot Orbán Viktor: erre senki sem számított

A Mol Magyarország legértékesebb, több lábon álló vállalatává vált - mondta a miniszterelnök kedden Tiszaújvárosban, a Mol Poliol Komplexum átadóján. Hernádi Zsoltról szuperlatívuszokban beszélt, azt mondta, alig várja már, hogy ő legyen Magyarország Jockey Ewingja.

Orbán Viktor azt mondta: a Mol ugyanazt az utat járja be, mint magyar gazdaság, hiszen 20 évvel ezelőtt a cég tevékenységi köre "egyfelfüggesztésű" volt, csak kőolaj-kereskedelemmel foglalkozott, majd a cég régiós terjeszkedésbe kezdett, a hagyományos mellett biogáz- és biodízelüzemet hozott létre, belépett a szállítmányozási piacra és legújabban a hulladékgazdálkodásban is megkerülhetetlenné vált.

Olyan ez, mint a céllövöldében, azt a célpontot a legnehezebb kilőni, amelyet a legtöbb hurkapálca tart

- fogalmazott a kormányfő, aki szerint így nem csoda, hogy a Mol Magyarország legértékesebb, több lábon álló vállalatává vált. Hozzátette: a Mol a Poliol Komplexum megvalósításával pedig nemcsak feljebb lépett a termelési láncban, hanem ő maga vált teljes termelési lánccá, hiszen Tiszaújvárosban egy olyan vegyipari komplexumot hozott létre, amelyben a megtermelt és feldolgozott nyersanyagot késztermékké alakítja úgy, hogy közben még a szállítmányozásban is érdekelt.

Jelezte: a poliolt a laikusok hívhatják a "műanyaggyártás svájci bicskájának" is, hiszen mindenre jó, az autóipartól a bútorgyártáson át az építő- és textiliparig mindenhol szükség van rá.

Nem vicc! - előkerült egy kínai szobor Szijjártó Péterről
05/19
Irgalmatlan vagyonátmentésbe kezdett Matolcsy fia és annak üzleti köre, volt jegybanki ingatlanok is érintettek
05/19
Módosultak a rendszerhasználati díjak - sokan megfognak lepődni
05/19
Összefognak Magyar Péter ellen? - az ellenzék kiugrott maffiózónak nevezte nyilvánosan
05/19
Robbant a hír: óriási bírságot kapott az RTL - kiderült mi van a háttérben...
05/19
Orbán hirtelen megmozgatott 372 milliárdot - Mészáros Lőrinc cégének is jut, mutatj...
05/19
Gigantikus építkezésbe kezd Kína Magyarországon: a magyar kormány nem tudja biztos...
05/19
Itt tartunk: Lecserélte a polgármester a táblákat, Orbán-idézettel köszöntik a fal...
05/19
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Megnevezte a magyar Jockey Ewingot Orbán Viktor: erre senki sem számított


A Mol Magyarország legértékesebb, több lábon álló vállalatává vált - mondta a miniszterelnök kedden Tiszaújvárosban, a Mol Poliol Komplexum átadóján. Hernádi Zsoltról szuperlatívuszokban beszélt, azt mondta, alig várja már, hogy ő legyen Magyarország Jockey Ewingja.

Orbán Viktor azt mondta: a Mol ugyanazt az utat járja be, mint magyar gazdaság, hiszen 20 évvel ezelőtt a cég tevékenységi köre "egyfelfüggesztésű" volt, csak kőolaj-kereskedelemmel foglalkozott, majd a cég régiós terjeszkedésbe kezdett, a hagyományos mellett biogáz- és biodízelüzemet hozott létre, belépett a szállítmányozási piacra és legújabban a hulladékgazdálkodásban is megkerülhetetlenné vált.

Olyan ez, mint a céllövöldében, azt a célpontot a legnehezebb kilőni, amelyet a legtöbb hurkapálca tart

- fogalmazott a kormányfő, aki szerint így nem csoda, hogy a Mol Magyarország legértékesebb, több lábon álló vállalatává vált. Hozzátette: a Mol a Poliol Komplexum megvalósításával pedig nemcsak feljebb lépett a termelési láncban, hanem ő maga vált teljes termelési lánccá, hiszen Tiszaújvárosban egy olyan vegyipari komplexumot hozott létre, amelyben a megtermelt és feldolgozott nyersanyagot késztermékké alakítja úgy, hogy közben még a szállítmányozásban is érdekelt.

Jelezte: a poliolt a laikusok hívhatják a "műanyaggyártás svájci bicskájának" is, hiszen mindenre jó, az autóipartól a bútorgyártáson át az építő- és textiliparig mindenhol szükség van rá.
Nem vicc! - előkerült egy kínai szobor Szijjártó Péterről
Módosultak a rendszerhasználati díjak - sokan megfognak lepődni
Összefognak Magyar Péter ellen? - az ellenzék kiugrott maffiózónak nevezte nyilvánosan
Robbant a hír: óriási bírságot kapott az RTL - kiderült mi van a háttérben
Orbán hirtelen megmozgatott 372 milliárdot - Mészáros Lőrinc cégének is jut, mutatjuk
Gigantikus építkezésbe kezd Kína Magyarországon: a magyar kormány nem tudja biztosítani az új vállalatoknak a szükséges feltételeket
Itt tartunk: Lecserélte a polgármester a táblákat, Orbán-idézettel köszöntik a faluba érkezőket
Hátborzongató: megszólaltak a magyar akkumulátorgyár dolgozói: Földön ülve vagy térdelve kellett volna végighallgatniuk a műszakvezetőt
Magyar Péter: ismét borított: Nem hiszem, hogy olyan hülyének tűnök, hogy pont én....
Megfagyott a levegő: megdöbbentő dolgot mondott Bayer Zsolt Ukrajnáról!
Magyar Péter: A Metropol hazudik, feljelentést teszünk...
Direkt36: Egymilliárdért vett luxusingatlant egy Matolcsy Ádámhoz köthető cég Dubajban
Az eddigi legdurvább üzenetet kapta Magyar Péter Gyurcsány Ferenctől
Döntött a bíróság: nem lehet nyilvánosságra hozni, miért kapott elnöki kegyelmet K. Endre
Durvulnak a dolgok: Szentkirályi Karácsonynak: Mondja meg, hány ropi hosszúságú
Győzike lesz a csodafegyver Magyar Péterrel szemben? Nem elég Deutsch Tamás, másodiknak ott lesz ő is?
Felmerült bűncselekmény? - reagált a rendőrség Magyar Péter és Varga Judit családi veszekedésére
Karácsony bedurvult: „Azt gondoltam, hogy elmehettek a fa....”
Orbánnak elege lett? - nem akárki jelent meg Magyar Péter posztja alatt
Soha nem látott részletek a legújabb Orbán Ráhel interjúban: a feltétel nélküli adományozás pici korától az élete része...
Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
Megjelent a Karmelitában az egyik legnagyobb kínai vezető - ami most jön olyan még nem volt Európában
Valami elindult: őrizetbe vette a rendőrség egy magyar óvoda pedagógiai asszisztensét
Érdekes: Kiszúrta a sajtó Tiborcz bizniszét Lázár gyorsan meg is szüntetné a felületet ahol az adatok vannak
Ilyen még nem volt: Egy riporterrel akadt vitája élőben Deutsch Tamásnak
Szentkirályi Alexandra bekeményített: az orbánozás abbahagyását javaslom neked!!!
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden
Egy 950 millió forintos keretszerződés, székhelyként egy postafiókot adtak meg... itt kell élned, hogy elhidd....
325 millió forintot kapott a Mészáros Lőrinc tulajdonsában lévő külföldi fociakadémia
Várkonyi Andreának szempont volt a vagyon, de nem ennyire
Menczer Tamás keményen elmondta szerinte hova való Magyar Péter
Robbant a hír: Rogán Antalról vallott a bíróságon a Schadl–Völner-ügy vádlottja
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon
Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával
Óriási botrány: nem akárkit akar kirúgatni Deutsch Tamás - előkerült egy levél
Elindult a lavina: Jogerős ítélet kötelezi Gulyás Gergelyéket...
Hivatalos: Megduplázták a határon túli fociakadémiák támogatását
Egy nappal a pályázat kezdete előtt alapította cégét egy volt focista, nyert is rögvest 8 milliárdot
Már Szlovákia is rajtunk nevet - az eddigi legdurvább Orbán gúnykép jelent meg...
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews