NE!
WS
            

Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny




Mészáros Lőrinc cége 34 milliárdért bővíti a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet

A Nagyvárad tér szomszédságában működő Nemzeti Közszolgálati Egyetem ezúttal egy 7 szintes épületegyüttessel bővül, amelynek két részét egy üveghíd köti majd össze. A közel 25 ezer négyzetméter alapterületű ingatlanban a Katasztrófavédelmi és a Nemzetbiztonsági Intézet kap majd helyet, mellette pedig készül egy 7 ezer négyzetméteres „Exclusive kert” is cserjékkel, virágokkal, díszmedencével és egy szoborral. A kivitelezőt tárgyalásos eljárásban kereste az egyetem, és végül két ajánlattevőből a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló ZÁÉV nyerte el a megbízást.

A hatalmas épületegyüttes felhúzására és mellette a lépcsős-teraszos kert kialakítására két éve lesz majd a kivitelezőnek. Az építkezés az Orczy út 1. szám alatti telken zajlik majd, pár perces sétára azoktól a házaktól, amelyeket a kormány el akar venni a VIII. kerületi önkormányzattól, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek adja őket.

A rendőrök és katonák felsőfokú oktatását végző, állami tulajdonban lévő Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) 2023 októberében írt ki közbeszerzést, hogy megtalálja az új épületegyüttesének kivitelezőjét. Erről már előzetesen, 2023 augusztusában tájékoztatást adtak ki, amelyben azt is jelezték, hogy nem nyílt verseny, hanem tárgyalásos eljárás lesz.

Ezt azzal indokolták, hogy a „[meg]kötendő szerződés jellegével, összetettségével, illetve jogi és pénzügyi kialakításával kapcsolatos sajátos körülmények, az ezekhez kötődő kockázatok miatt előzetes tárgyalások nélkül nem választható ki a legkedvezőbb ajánlat”, illetve arra figyelemmel „a kivitelezéssel kapcsolatos műszaki, pénzügyi és jogi feltételek – annak egyedi jellege és összetettsége, a feladatok egymásra épülése, jótállási kérdések miatt, továbbá a sajátos szerződéses feltételek okán – a tárgyalások eredményeként tisztázhatók, illetve véglegesíthetők”.

A tárgyalások végül sikerrel zárultak a jelek szerint, 2024. április 17-én ugyanis megjelent a tender eredménye a magyar és az EU-s közbeszerzési értesítőben is. A tájékoztató szerint a megbízást

Mészáros Lőrinc egyik cége, a ZÁÉV Zrt. nyerte nettó 33,78 milliárd forintos ajánlattal.

Valóban nem volt nagy verseny, a ZÁÉV-en kívül ugyanis csupán egyetlen másik ajánlat érkezett a tenderfelhívásra. Ez a másik pályázó a Magyar Építő Zrt. volt, ám a cég a ZÁÉV-nél 1,65 milliárd forinttal drágábban, nettó 35,4 milliárd forintért vállalta volna a munkát.

Orbánnak reagálnia kell: Magyar Péter közölte, akár az ATV-ben is vitázna vele
06/16
Novák Katalin máris a visszatérésére készül? érdekesen fogalmazott az egykori tanácsadója
06/16
Ideszóltak külföldről, két óra múlva már TEk-esek térdeltek rajta - kiderült ki a férfi
06/16
Durva: olyan területeken is munkálatok indultak amik nem is szerepelnek a kormányhatározatban
06/16
Robbant a hír: megjelent a nyilvánosság előtt Putyin lánya , interjút adott...
06/16
Arról cikkez a Román sajtó, hogy Orbán 2,3 milliárd forintot küldött a sepsiszentgy...
06/16
VSquare: Orbán Gáspár az új Nemzetbiztonsági Tanács egyik ágáért felel...
06/16
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és s...
06/16
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny





Mészáros Lőrinc cége 34 milliárdért bővíti a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet

A Nagyvárad tér szomszédságában működő Nemzeti Közszolgálati Egyetem ezúttal egy 7 szintes épületegyüttessel bővül, amelynek két részét egy üveghíd köti majd össze. A közel 25 ezer négyzetméter alapterületű ingatlanban a Katasztrófavédelmi és a Nemzetbiztonsági Intézet kap majd helyet, mellette pedig készül egy 7 ezer négyzetméteres „Exclusive kert” is cserjékkel, virágokkal, díszmedencével és egy szoborral. A kivitelezőt tárgyalásos eljárásban kereste az egyetem, és végül két ajánlattevőből a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló ZÁÉV nyerte el a megbízást.

A hatalmas épületegyüttes felhúzására és mellette a lépcsős-teraszos kert kialakítására két éve lesz majd a kivitelezőnek. Az építkezés az Orczy út 1. szám alatti telken zajlik majd, pár perces sétára azoktól a házaktól, amelyeket a kormány el akar venni a VIII. kerületi önkormányzattól, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek adja őket.

A rendőrök és katonák felsőfokú oktatását végző, állami tulajdonban lévő Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) 2023 októberében írt ki közbeszerzést, hogy megtalálja az új épületegyüttesének kivitelezőjét. Erről már előzetesen, 2023 augusztusában tájékoztatást adtak ki, amelyben azt is jelezték, hogy nem nyílt verseny, hanem tárgyalásos eljárás lesz.

Ezt azzal indokolták, hogy a „[meg]kötendő szerződés jellegével, összetettségével, illetve jogi és pénzügyi kialakításával kapcsolatos sajátos körülmények, az ezekhez kötődő kockázatok miatt előzetes tárgyalások nélkül nem választható ki a legkedvezőbb ajánlat”, illetve arra figyelemmel „a kivitelezéssel kapcsolatos műszaki, pénzügyi és jogi feltételek – annak egyedi jellege és összetettsége, a feladatok egymásra épülése, jótállási kérdések miatt, továbbá a sajátos szerződéses feltételek okán – a tárgyalások eredményeként tisztázhatók, illetve véglegesíthetők”.

A tárgyalások végül sikerrel zárultak a jelek szerint, 2024. április 17-én ugyanis megjelent a tender eredménye a magyar és az EU-s közbeszerzési értesítőben is. A tájékoztató szerint a megbízást

Mészáros Lőrinc egyik cége, a ZÁÉV Zrt. nyerte nettó 33,78 milliárd forintos ajánlattal.

Valóban nem volt nagy verseny, a ZÁÉV-en kívül ugyanis csupán egyetlen másik ajánlat érkezett a tenderfelhívásra. Ez a másik pályázó a Magyar Építő Zrt. volt, ám a cég a ZÁÉV-nél 1,65 milliárd forinttal drágábban, nettó 35,4 milliárd forintért vállalta volna a munkát.
Orbánnak reagálnia kell: Magyar Péter közölte, akár az ATV-ben is vitázna vele
Ideszóltak külföldről, két óra múlva már TEk-esek térdeltek rajta - kiderült ki a férfi
Durva: olyan területeken is munkálatok indultak amik nem is szerepelnek a kormányhatározatban
Robbant a hír: megjelent a nyilvánosság előtt Putyin lánya , interjút adott
Arról cikkez a Román sajtó, hogy Orbán 2,3 milliárd forintot küldött a sepsiszentgyörgyi focira
VSquare: Orbán Gáspár az új Nemzetbiztonsági Tanács egyik ágáért felel
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és sportszervezetek támogatása is érintett
1,5 milliárdból épült hattyúhíd, kilátó és üvegfalú étterem Felcsúton
Szintet lépett Tiborcz István - a magyarok vérplazmáján 18 milliárd forint nyereség folyik Dubajba
230 milliós állami támogatásból készül Ákosról film
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
Lakosságcsere? - Semjén Zsolt végre elárulta, hányan kaptak magyar állampolgárságot - milliós nagyságrend
Óriási pénzeső: Erdélyi program keretein belül jelentkezhetnek a magyar kormány-támogatásra
Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-
Deutsch teljesen kiakadt: egy rendezvényén váratlanul megjelentek az Európai Bizottság képviselői
Rendszeresen drogozott és ivott - börtönbe kerülhet a Fidelitas egykori alelnöke
Beléptek a sikeres milliárdosok közé: Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata akkora nyereséget ért el ami páratlan... mutatjuk
Nem akárki kapott 25 millárdos megbízást Rogán hivatalától - közismert arcok
Nem akármit adtak át Karcagon: mi mindenre jó 4 milliárd forint....
A bruttó átlagkereset több mint 600 ezer forint Magyarországon - rengeteg magyar kapott év végi prémiumot ami....
Az év videója került elő - Összeverekedett két fideszes a kocsmában, az ütéseket kapó férfi lemondott
Óriási bukás: Kiderült mekkora veszteséget termelt Orbán Ráhel Bababoltja - sokkoló számok
Reagált a BKK a kerekesszékes utast és társát inzultáló buszsofőr ügyére - patkányak és hülyének nevezte...
Kegyetlen betegség: szomorú hírt közölt Bruce Willis lánya
Borított a cseh titkosszolgálat: Magyar politikusokat is pénzelhettek Moszkvából
Kihúztak egy Mészáros nevű szereplőt a tartalomból, az ok elképesztő
Kulcsfontosságú posztokat kaptak Rogán Antal bizalmasai
Jönnek a nemzeti patikák: A Nemzeti Dohányboltok után Rogán Antal megcsinálja
Magyar bank botrány: óriási büntetés jogsértések miatt, itt a teljes lista
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai
Rólunk beszél a világ - az orosz vezetést lenyűgözte Orbán Viktor viselkedése
Így oldotta meg egy budapesti férfi, hogy többet ne parkoljanak a helyére - rendőrségi ügy lett belőle
Lázár János visszavenné az állami támogatást - 27 év után, végkielégítés nélkül rúgtak ki egy szakszervezeti vezetőt a Continental szegedi gyárából
Kitört a celeb botrány: durván nekimentek Ördög Nórának! - csak akkor oké a gyerekeket felhasználni, ha ezért pénzt kap
Előkerült egy bizalmas hírszerzési anyag: Orbán és a Kreml segítségét kérte titokban az egyik európai vezető
Na most van bajban Völner és Schadl: 10 vádlott már be is ismerte a bűnösségét, Ők megúszták kevéssel
Orbán Balázs: Lánczi Tamás egy szuverenitásvédelmi ombudsman, a szuverenitásunk záloga
Reagáltak Polt Péterék a korrupciós listákra: nem az ő dolguk, hogy...
Breaking: Magyarországra menekíttette a családját a világklasszis focista!
Az USA készültségben: Bombatámadással fenyegették meg a Donald Trump perében eljáró bírót
Nem viccel: Tárgyalása után, a bíróság előtt írt át egy Orbán plakátot a jogvédő aktivista

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews