NE!
WS
            

Direkt36: Egymilliárdért vett luxusingatlant egy Matolcsy Ádámhoz köthető cég Dubajban




Több mint egymilliárd forintért vett dubaji luxuslakást egy cég, ami kiszivárgott cégadatok szerint Matolcsy Ádám közvetlen környezetéhez köthető. A lakás a One at Palm Jumeirah luxuslakóház kilencedik emeletén található.

A Direkt36 egy nemzetközi újságíró-együttműködés részeként derítette ki, hogy a Future Holding Limited kapcsolattartói adatai egy Matolcsy Ádám által alapított céghez, illetve az ügylet idején vele házasságban élő előző feleségéhez és régi munkatársához kötődnek.
A lakás tulajdonosi adatainál glamorous.hu végződésű emailcímet adtak meg, amit a tranzakció idején minden valószínűség szerint Matolcsy Ádám akkori felesége, Matolcsy Tímea használt. A domaint az azóta megszűnt, de akkor Matolcsy Ádám tulajdonában álló Glamorous Kft. jegyezte be.

A kiszivárgott adatokból kiderül, hogy a Future Holding 40 százalékos kedvezményt kapott a vételárból az akkor még épülő lakásra, ami eredetileg (dirhamról átszámolva) megközelíthette volna a 2 milliárd forintot.


Az oknyomozó újság olyan képekre is bukkant, amik Matolcsy Ádám nevével ellátott Pinterest-fiókról származnak. A kapcsolatra utal, hogy miután a Direkt36 kérdéseket intézett a lakásról a jegybank elnök fiának, a képek linkjei eltűntek a közösségi oldalról.
A One at Palm Jumeirah 2021-ben készült el, és akkor Matolcsynak már új élettársa volt. M. Nicole az év végén egyik közösségi oldalán feltöltött egy fotót, ahol helyszínként a One at Palm Jumeirah-t jelölte meg.

A Future Holding három másik ingatlant is vett Dubajban 1,3 milliárd forint értékben, ezek közül egy esetében van kapcsolat Matolcsy köréhez: itt a jegybankelnök fia egyik régi ismerőse és munkatársa – R. Eszter – van megadva kapcsolattartóként.

A négyből három ingatlant azóta eladtak, így a One at Palm Jumeirah-ban található – 2018-ban vásárolt – luxusapartmant is, utóbbit egymilliárdos haszon mellett.
Az adatbázist – amiből a vétel kiderült – a washingtoni központú, nemzetközi bűncselekményeket kutató Center for Advanced Defense Studies (C4ADS) szerezte meg és osztotta meg az Organized Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP) tényfeltáró hálózattal. Az így létrejött Dubai Unlocked projektben a Direkt36 volt a magyar partner.
Az ingatlanügyleteket bonyolító személyek nem válaszoltak az újság megkeresésére.

A Matolcsy Ádám és köre felemelkedéséről szóló Jeti filmünk: itt nézhető meg. Hogy kikről is van szó, arról pedig ebben a TLDR-ben írtunk hosszabban. (Direkt36 / Telex)

Orbánnak reagálnia kell: Magyar Péter közölte, akár az ATV-ben is vitázna vele
06/16
Novák Katalin máris a visszatérésére készül? érdekesen fogalmazott az egykori tanácsadója
06/16
Ideszóltak külföldről, két óra múlva már TEk-esek térdeltek rajta - kiderült ki a férfi
06/16
Durva: olyan területeken is munkálatok indultak amik nem is szerepelnek a kormányhatározatban
06/16
Robbant a hír: megjelent a nyilvánosság előtt Putyin lánya , interjút adott...
06/16
Arról cikkez a Román sajtó, hogy Orbán 2,3 milliárd forintot küldött a sepsiszentgy...
06/16
VSquare: Orbán Gáspár az új Nemzetbiztonsági Tanács egyik ágáért felel...
06/16
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és s...
06/16
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Direkt36: Egymilliárdért vett luxusingatlant egy Matolcsy Ádámhoz köthető cég Dubajban





Több mint egymilliárd forintért vett dubaji luxuslakást egy cég, ami kiszivárgott cégadatok szerint Matolcsy Ádám közvetlen környezetéhez köthető. A lakás a One at Palm Jumeirah luxuslakóház kilencedik emeletén található.

A Direkt36 egy nemzetközi újságíró-együttműködés részeként derítette ki, hogy a Future Holding Limited kapcsolattartói adatai egy Matolcsy Ádám által alapított céghez, illetve az ügylet idején vele házasságban élő előző feleségéhez és régi munkatársához kötődnek.
A lakás tulajdonosi adatainál glamorous.hu végződésű emailcímet adtak meg, amit a tranzakció idején minden valószínűség szerint Matolcsy Ádám akkori felesége, Matolcsy Tímea használt. A domaint az azóta megszűnt, de akkor Matolcsy Ádám tulajdonában álló Glamorous Kft. jegyezte be.

A kiszivárgott adatokból kiderül, hogy a Future Holding 40 százalékos kedvezményt kapott a vételárból az akkor még épülő lakásra, ami eredetileg (dirhamról átszámolva) megközelíthette volna a 2 milliárd forintot.


Az oknyomozó újság olyan képekre is bukkant, amik Matolcsy Ádám nevével ellátott Pinterest-fiókról származnak. A kapcsolatra utal, hogy miután a Direkt36 kérdéseket intézett a lakásról a jegybank elnök fiának, a képek linkjei eltűntek a közösségi oldalról.
A One at Palm Jumeirah 2021-ben készült el, és akkor Matolcsynak már új élettársa volt. M. Nicole az év végén egyik közösségi oldalán feltöltött egy fotót, ahol helyszínként a One at Palm Jumeirah-t jelölte meg.

A Future Holding három másik ingatlant is vett Dubajban 1,3 milliárd forint értékben, ezek közül egy esetében van kapcsolat Matolcsy köréhez: itt a jegybankelnök fia egyik régi ismerőse és munkatársa – R. Eszter – van megadva kapcsolattartóként.

A négyből három ingatlant azóta eladtak, így a One at Palm Jumeirah-ban található – 2018-ban vásárolt – luxusapartmant is, utóbbit egymilliárdos haszon mellett.
Az adatbázist – amiből a vétel kiderült – a washingtoni központú, nemzetközi bűncselekményeket kutató Center for Advanced Defense Studies (C4ADS) szerezte meg és osztotta meg az Organized Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP) tényfeltáró hálózattal. Az így létrejött Dubai Unlocked projektben a Direkt36 volt a magyar partner.
Az ingatlanügyleteket bonyolító személyek nem válaszoltak az újság megkeresésére.

A Matolcsy Ádám és köre felemelkedéséről szóló Jeti filmünk: itt nézhető meg. Hogy kikről is van szó, arról pedig ebben a TLDR-ben írtunk hosszabban. (Direkt36 / Telex)
Orbánnak reagálnia kell: Magyar Péter közölte, akár az ATV-ben is vitázna vele
Ideszóltak külföldről, két óra múlva már TEk-esek térdeltek rajta - kiderült ki a férfi
Durva: olyan területeken is munkálatok indultak amik nem is szerepelnek a kormányhatározatban
Robbant a hír: megjelent a nyilvánosság előtt Putyin lánya , interjút adott
Arról cikkez a Román sajtó, hogy Orbán 2,3 milliárd forintot küldött a sepsiszentgyörgyi focira
VSquare: Orbán Gáspár az új Nemzetbiztonsági Tanács egyik ágáért felel
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és sportszervezetek támogatása is érintett
1,5 milliárdból épült hattyúhíd, kilátó és üvegfalú étterem Felcsúton
Szintet lépett Tiborcz István - a magyarok vérplazmáján 18 milliárd forint nyereség folyik Dubajba
230 milliós állami támogatásból készül Ákosról film
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
Lakosságcsere? - Semjén Zsolt végre elárulta, hányan kaptak magyar állampolgárságot - milliós nagyságrend
Óriási pénzeső: Erdélyi program keretein belül jelentkezhetnek a magyar kormány-támogatásra
Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-
Deutsch teljesen kiakadt: egy rendezvényén váratlanul megjelentek az Európai Bizottság képviselői
Rendszeresen drogozott és ivott - börtönbe kerülhet a Fidelitas egykori alelnöke
Beléptek a sikeres milliárdosok közé: Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata akkora nyereséget ért el ami páratlan... mutatjuk
Nem akárki kapott 25 millárdos megbízást Rogán hivatalától - közismert arcok
Nem akármit adtak át Karcagon: mi mindenre jó 4 milliárd forint....
A bruttó átlagkereset több mint 600 ezer forint Magyarországon - rengeteg magyar kapott év végi prémiumot ami....
Az év videója került elő - Összeverekedett két fideszes a kocsmában, az ütéseket kapó férfi lemondott
Óriási bukás: Kiderült mekkora veszteséget termelt Orbán Ráhel Bababoltja - sokkoló számok
Reagált a BKK a kerekesszékes utast és társát inzultáló buszsofőr ügyére - patkányak és hülyének nevezte...
Kegyetlen betegség: szomorú hírt közölt Bruce Willis lánya
Borított a cseh titkosszolgálat: Magyar politikusokat is pénzelhettek Moszkvából
Kihúztak egy Mészáros nevű szereplőt a tartalomból, az ok elképesztő
Kulcsfontosságú posztokat kaptak Rogán Antal bizalmasai
Jönnek a nemzeti patikák: A Nemzeti Dohányboltok után Rogán Antal megcsinálja
Magyar bank botrány: óriási büntetés jogsértések miatt, itt a teljes lista
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai
Rólunk beszél a világ - az orosz vezetést lenyűgözte Orbán Viktor viselkedése
Így oldotta meg egy budapesti férfi, hogy többet ne parkoljanak a helyére - rendőrségi ügy lett belőle
Lázár János visszavenné az állami támogatást - 27 év után, végkielégítés nélkül rúgtak ki egy szakszervezeti vezetőt a Continental szegedi gyárából
Kitört a celeb botrány: durván nekimentek Ördög Nórának! - csak akkor oké a gyerekeket felhasználni, ha ezért pénzt kap
Előkerült egy bizalmas hírszerzési anyag: Orbán és a Kreml segítségét kérte titokban az egyik európai vezető
Na most van bajban Völner és Schadl: 10 vádlott már be is ismerte a bűnösségét, Ők megúszták kevéssel
Orbán Balázs: Lánczi Tamás egy szuverenitásvédelmi ombudsman, a szuverenitásunk záloga
Reagáltak Polt Péterék a korrupciós listákra: nem az ő dolguk, hogy...
Breaking: Magyarországra menekíttette a családját a világklasszis focista!
Az USA készültségben: Bombatámadással fenyegették meg a Donald Trump perében eljáró bírót
Nem viccel: Tárgyalása után, a bíróság előtt írt át egy Orbán plakátot a jogvédő aktivista

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews