Varga Judit szerint fontos az adófizetők pénzének átlátható felhasználása |
|
|
Magyarország elkötelezett az Európai Unió alapjául szolgáló értékek, valamint az unió pénzügyi érdekeinek megvédése mellett, mivel közös érdekünk az európai adófizetők pénzének átlátható és hatékony felhasználásának biztosítása", ideértve a magyar állampolgárok és cégek befizetéseit is – jelentette ki az igazságügyi miniszter az Euractiv című brüsszeli hírportálon megjelent írásában pénteken.
Varga Judit hangsúlyozta, a Magyarországgal szemben indított jogállamisági kondicionalitási eljárás az Európai Unió pénzügyi érdekeit védő, megelőző eszközként szolgál. Ha azonban az eljárás politikai szankciós mechanizmussá változtatják, akkor az egész eljárás kollektív kudarcba fog fulladni.
Közölte: a magyar kormány az unió pénzügyi érdekeinek további védelme érdekében számos jelentős és lényegi módosító intézkedéből álló, átfogó csomagra tett javaslatot. Az intézkedések célja a csalás és a korrupció elleni harc jogi és intézményi kereteinek, valamint az összeférhetetlenségi szabályok hatékonyságának megerősítésén keresztül, a közbeszerzések átláthatóbbá és versenyképesebbé tétele.
Az igazságügyi miniszter tájékoztatása szerint Magyarország létrehozta az integritás hatóságot azért, hogy minden olyan esetben beavatkozzon, amikor az illetékes hatóságok nem tették meg a szükséges lépéseket az uniós pénzügyi támogatások felhasználását érintő csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más szabálytalanság megakadályozása, kivizsgálása és korrigálása érdekében. Magyarország módosította a büntetőeljárási törvényt és külön eljárást alakított ki a közhatalom gyakorlásával és a köztulajdon kezelésével kapcsolatos bűncselekmények vizsgálatára.
„Tisztáztuk, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok közbeszerzési kötelezettség alá tartoznak, valamint egy új törvény meghozatalával biztosítottuk az összeférhetetlenségre vonatkozó uniós pénzügyi rendeletnek való teljes körű megfelelést" |
– fogalmazott.
A miniszter közölte, Magyarország kibővítette és megerősítette átfogó vagyonbevallási rendszerét annak nyilvánossága, tartalma és ellenőrzése tekintetében. Mostantól az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) kérésére a helyszíni ellenőrzést, illetve vizsgálatot pénzügyőr segítheti – tájékoztatott.
Magyarország az év végére 15 százalék alá csökkenti a teljesen vagy részben uniós támogatásból finanszírozott, egy ajánlatos közbeszerzések arányát. A nemzeti költségvetésből finanszírozott közbeszerzési eljárások tekintetében ugyanezt a célt az ország fokozatosan, 2024 végére fogja elérni – írta Varga Judit, majd hozzátette: Magyarország számos intézkedést hajtott végre ennek érdekében. Közbeszerzési szakértők által megtervezett és lebonyolított, ingyenes képzést biztosít 2200 mikro- és középvállalkozásnak, valamint a közbeszerzési eljárásban való részvételhez kapcsolódó költségek fedezése érdekében kialakít egy legalább 1800 arra jogosult mikro-, kis- és középvállalkozás számára egyösszegű, részleges kompenzációt nyújtó támogatási programot.
Közölte továbbá, hogy a közpénzek felhasználásával kapcsolatos széles körű információk nyilvánosságra hozatala érdekében Magyarország központi nyilvántartást hozott létre. Elektronikus közbeszerzései rendszerét egy olyan, folyamatosan frissülő adatbázis hozzáadásával fejlesztette tovább Magyarország, amely strukturált és gépi feldolgozásra alkalmas formában tartalmazza a közbeszerzési eljárások szerződés-odaítélési határozataival kapcsolatos összes információt.
„Ezeknek az intézkedéseknek a végrehajtása és folyamatos fenntartása melletti, hosszú távú elkötelezettségünk megerősítése érdekében a helyreállítási és ellenállóképességi tervünkben pedig mérföldköveket határoztunk meg, amelyeket az Európai Bizottság jelenleg értékel" |
– tájékoztatott az igazságügyi miniszter.
Varga Judit kiemelte: szeptember 18-án a kondicionalitási eljárás új szakaszba lépett. Határozatában az Európai Bizottság elismerte, hogy a javasolt módosító intézkedések, amennyiben azok megfelelő módon és hatékonyan kerülnek végrehajtásra, összességében és elvben képesek a kondicionalitási eljárás megindításához vezető problémák kezelésére.
„Azóta a mi célunk ezeknek az intézkedéseknek a végrehajtása az uniós bizottsággal folytatott folyamatos konzultáció keretében" |
– fogalmazott.
Az igazságügyi miniszter közölte: már jelenleg is szigorú ellenőrzés alatt áll a módosító intézkedések teljes körű és hatékony végrehajtása, valamint folyamatos vita folyik arról, miként lehet ezeket az intézkedéseket továbbfejleszteni, kiegészíteni.
Magyarország a kondicionalitási eljárást elsősorban a kölcsönös bizalom építésére szolgáló eszköznek tekinti, mindig felelősségteljes politikai magatartást tanúsított. Erőforrásokat és politikai tőkét fordított arra, hogy tárgyalásos úton találjon megoldást – húzta alá Varga Judit.
„Minden érintett fél részéről komoly erőfeszítésre és politikai akaratra van szükség. Ha nem ez történik, akkor az, amit jelenleg csinálunk, nem más, mint ugyanannak a régi könyvnek egy újabb fejezete. Ideje ezt a könyvet lezárni és egy újat írni" |
-– tette hozzá a brüsszeli hírportálon megjelent írásában az igazságügyi miniszter.
|
 |
|
 |
Eddig is sejtettük, mi az, amitől Orbán "Mindenazenyém" Viktor meghátrál: ha elveszik tőle a lopás lehetőségét.
Azaz nem kap p... |
|
Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times, hogyan próbálja befolyásolni Orbán Viktor az amerikai közvéleményt, hogy elf... |
|
Rekordot döntött a magyar munkavállalás július hónapban – írja a mfor.
Új rekordot döntött a magyarok foglalkoztatása júliusb... |
|
A ferencvárosi polgármester és a Demokratikus Koalíció képviselői feküdtek keresztbe a nagy biznisznek.
Némiképp meglepő szavaz... |
|
Nacsa Olivér a kormány oltáskampányának egyik arcává vált. Elmondása szerint becsületbeli ügynek tekinti a részvételt. Az ismer... |
|
Az Egyesült Államok hatóságainak a döntése nyomán nem mentesülnek már a vízumkötelezettség alól azok a magyar állampolgárok, ... |
|
A magyar bíróság bekérte az iratokat a holland vizsgálatról, kiderül, megáll-e a vádlottak védekezése a pécsi Volvo busz-vásár... |
|
A Deutsche Welle riportja után itt a német köztévé vizsgadarabja. A ZDF múlt szerdai nagy Magyarország-riportjából megtudhatja, mik... |
|
Olyan lakásokról van szó, amelyek korábban a Nemzeti Eszközkezelőhöz tartoztak.
Több ezer lakástól válik meg az állam a követ... |
|
Erre a “strandra” elköltöttek (alsó hangon) 56 millió forintot , majd át is adta a kunszentmártoni polgármester - csak éppen til... |
|
Börtönbüntetésre számíthat.
Szabadságvesztés letöltése céljából, a toplistás körözési listán szerepelteti a rendőrség V... |
|
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása a baloldal programjára
A Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal nyilvánosságra ... |
|
Előtört a szeretet a “fiatal demokratából”.
Penetráns stílusban mocskolódó posztot tett közzé a Facebook-oldalán Orbán Vikt... |
|
„Megvédik” a munkahelyeket Orbánék.
A Fülöp-szigeteki TV Patrol nevű hírműsorban adták le a helyi tévében azt a, amelyben t... |
|
Az elmúlt három évben elképesztő vagyonkoncentráció kezdődött a legtehetősebbek körében: nagyjából 4500 olyan család van Magy... |
|
Nem sok olyan műsor létezik, ahol Schiffer András ne szerepelt volna, mióta visszavonult a politikától. Csak idén sikerült már vég... |
|
Hogyan lesz az 500 ezer forintos vagyonból egyetlen pillanat alatt egymilliárd forintos adósság? Egy kecskeméti asszonnyal pontosan ez ... |
|
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint „vérlázító” az ítélet, a törvényszék „politikai igényt” hajtott végre.
Jog... |
|
Hiába áradozott róla a korrupcióval vádolt elnök, hogy mennyire tetszik neki, valószínűleg bukni fogja, mivel a nyomozók zár alá... |
|
A Celitron által gyártott lélegeztetőgépek kötelező felülvizsgálatát egy szombathelyi cég vállalta el, közbeszerzés nélkül. ... |
|
A miniszterelnök lánya a BDPST Konceptben tölt be vezető tisztséget.
Orbán Ráhel néhány napja bejegyzett vezető tisztviselő let... |
|
Budapest - Üvegfalú lift, fűtött mosdó és pelenkázó az alsó szinten, oszlopokon álló mini focipálya a levegőben, párapermetez... |
|
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a rendőrség a csillaghegyi Árpád ... |
|
Ismerje meg Viktort ( Sagyibó), aki az elmúlt évtizedek egyik legjobban bizonyított korrupciós ügyének egyik főszereplője, de most ... |
|
Remélem nem bántom meg, de privát véleményem szerint ön egy hazug, rosszindulatú, manipulatív, velejéig romlott büdös kommun... |
|
Politikusok és családtagjaik, jelenlegi és volt diplomaták, állami cégvezetők, kis startupok alapítói - több mint hétszáz magyar... |
|
A napi.hu írta meg, hogy Ben Hall, a Financial Times európai ügyekkel foglalkozó szakírója szerint Kelet-Közép-Európa az idén felg... |
|
Június végén derült ki, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető TV2 Szerbiában terjeszkedne, és el kíván indulni az országos tévéc... |
|
Nem jöttek be a tervek.
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó TV2 Média Csoportról még júniusban derült ki, hogy pályázat... |
|
„Örkény felsírna örömében.
Szolnokon az Ormos Imre parknál épült ez a kapu a betonfalra.”
Így kezdődik a Magyar Kétfarkú K... |
|
Égett a feje.
Interjút adott Menczer Tamás az Egyenes Beszéd hétfő esti adásában, amelyben azt állította, rekordot döntött a ... |
|
Felszólították Orbánt, hogy viselkedjen valódi európaiként.
Több tucat EP-képviselő, köztük néppárti politikusok is, levélbe... |
|
Vélekedése szerint, “az egyetemi tanárok nem tudnak komplexen gondolkodni”.
Pócs János gyöngyszemeiből szemezgetett a 444, melye... |
|
Jánoshalma — Régen rendezett kifizetett hiteltartozás miatt tett adóslistára egy Bács-Kiskun megyei nőt egy pénzintézet. Stein Zs... |
|
Őszintén vallott a helyzetről.
Várkonyi Andreának elege lett abból, hogy sokan úgy gondolják, ilyen fontos döntésben mint egy fé... |
|
Június végén derült ki, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető TV2 Szerbiában terjeszkedne, és el kíván indulni az országos tévéc... |
|
Az MTI híre szerint fontos fejlesztési alapba fektet a magyar kormány, összesen ötmilliárd forintért magyar–kirgiz alapot hoznak l... |
|
A státusztörvény könnygázzal fújta le a nemzet napszámosait - Orbán nem szereti, hanem gyűlöli ezt az országot
Orbán Viktor a s... |
|
Még ebben a hónapban beélesíthetik a jogállami eljárást.
A német üzleti körök lapjának, a Handelsblattnak brüsszeli források ... |
|
AZ IFJÚ PÁR SAJÁT LÁBRA ÁLLÁSA MÁR ÉPPEN ELÉG PÉNZBE KERÜLT AZ ADÓFIZETŐKNEK
A miniszterelnök leányának, és vejének az ö... |
|
Megcsináltuk az Orbán-kormány igazi propaganda-reklámját.
Valahogy így nézne ki, ha igazat mondanának. Nézd végig!
Csak azon dolg... |
|
2020-2023. Minden jog fenntartva - TheNews
|
|
|