NE!
WS
            

Egy hasonló cégből sem vesznek ki annyi pénzt, mint Orbán apjának bányájából

A Dolomit Kft. évek óta a legjobban teljesítő vállalkozás az ágazatban annak ellenére, hogy a versenytársaknál jóval drágábban dolgozik.

Orbán Viktor apjának bányavállalata, a Dolomit Kft. évek óta az egyik legjobban teljesítő vállalkozás a piacon árbevétel és profit tekintetében is, így a piaci átlagnál jóval magasabb osztalékot fizetett a tulajdonosainak – írja a Direkt36.

Az osztalék mutatja meg, mennyi pénzt visznek haza a tulajdonosok a nyereségből, ebben tehát kiemelkedő a Dolomit: 1,8 milliárd forintot fizetett ki, ez több, mint tizenháromszorosa a piaci átlagnak ugyanebben a szakágazatban (kőfejtés, gipsz és kréta bányászata).

Dolomit Kft. osztalékából a tulajdonrészük arányában részesülnek a cég tulajdonosai. Így az 51,16 százalékos tulajdonrésszel rendelkező idősebb Orbán Győző minden évben az osztalékként kifizetett összeg több mint felére jogosult. Ez 2015-től 2019-ig több mint 4 milliárd 372 millió forintot jelentett.

Az újság egyik építőipari forrása szerint ez a kiemelkedő teljesítmény arra is visszavezethető, hogy “2010 előtt az volt a jellemző, hogy a legolcsóbb ajánlattól maximum 3–5 százalékkal tértek el a megrendelők, mostanra ez az eltérés már a 30–50 százalékot is elérheti”, Dolomit pedig azért szerepel rendszeresen jelentős állami beruházásokban, hogy a konkurenciánál jóval drágábban ajánlja építőanyagait.


Ismét megszentelték Orbán Viktor munkahelyét - mutatjuk a képeket, ilyet nem látni minden nap!
04/17
Itt a legújabb magyar beruházás: 3 db lift 1 milliárdból!!!
04/17
Nagy baj történt, Hajdú Péter többmilliós kárt okozott
04/17
Reagáltak Polt Péterék a korrupciós listákra: nem az ő dolguk, hogy...
04/17
Érdemes ellenőrizni a tulajdoni lapot - INGATLANCSALÓKAT FOGTAK EL! - megdöbbentő a t...
04/17
Németh Szilárd az eddigi legkeményebb támadást kapta: azért záratott ki bennünket ...
04/17
Most jön a feketeleves - Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, il...
04/17
Elsőre azt hittük, hogy csak kamu - Féldisznóval lepte meg a dolgozóit Mészáros Lő...
04/17
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Egy hasonló cégből sem vesznek ki annyi pénzt, mint Orbán apjának bányájából


A Dolomit Kft. évek óta a legjobban teljesítő vállalkozás az ágazatban annak ellenére, hogy a versenytársaknál jóval drágábban dolgozik.

Orbán Viktor apjának bányavállalata, a Dolomit Kft. évek óta az egyik legjobban teljesítő vállalkozás a piacon árbevétel és profit tekintetében is, így a piaci átlagnál jóval magasabb osztalékot fizetett a tulajdonosainak – írja a Direkt36.

Az osztalék mutatja meg, mennyi pénzt visznek haza a tulajdonosok a nyereségből, ebben tehát kiemelkedő a Dolomit: 1,8 milliárd forintot fizetett ki, ez több, mint tizenháromszorosa a piaci átlagnak ugyanebben a szakágazatban (kőfejtés, gipsz és kréta bányászata).

Dolomit Kft. osztalékából a tulajdonrészük arányában részesülnek a cég tulajdonosai. Így az 51,16 százalékos tulajdonrésszel rendelkező idősebb Orbán Győző minden évben az osztalékként kifizetett összeg több mint felére jogosult. Ez 2015-től 2019-ig több mint 4 milliárd 372 millió forintot jelentett.

Az újság egyik építőipari forrása szerint ez a kiemelkedő teljesítmény arra is visszavezethető, hogy “2010 előtt az volt a jellemző, hogy a legolcsóbb ajánlattól maximum 3–5 százalékkal tértek el a megrendelők, mostanra ez az eltérés már a 30–50 százalékot is elérheti”, Dolomit pedig azért szerepel rendszeresen jelentős állami beruházásokban, hogy a konkurenciánál jóval drágábban ajánlja építőanyagait.

Ismét megszentelték Orbán Viktor munkahelyét - mutatjuk a képeket, ilyet nem látni minden nap!
Nagy baj történt, Hajdú Péter többmilliós kárt okozott
Reagáltak Polt Péterék a korrupciós listákra: nem az ő dolguk, hogy...
Érdemes ellenőrizni a tulajdoni lapot - INGATLANCSALÓKAT FOGTAK EL! - megdöbbentő a technikájuk
Németh Szilárd az eddigi legkeményebb támadást kapta: azért záratott ki bennünket a Fideszből, mert nem loptunk neki
Most jön a feketeleves - Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, ilyen még nem volt
Elsőre azt hittük, hogy csak kamu - Féldisznóval lepte meg a dolgozóit Mészáros Lőrinc
Óriási botrány: durva dolgokat találtak a lélegeztetőgépeket beszerző cég mérlegében - de ez még nem minden
Közel 100 millióért vesz földeket Orbán Viktor apja - óriási birodalom van a kezében, mutatjuk hol
Ismét drágul a a magánegészségügy - ezt már csak kevesen fogják tudni megfizetni
Megtehetik? A kormány állítólag különválasztaná a pénzes és a szegény gyerekek tanárainak képzését
Mészáros Lőrinc: Szerintem Öcsi bácsi is büszke lenne ránk
Mi folyik itt? - Már hatszor nyúlt kínai hitelkerethez az MVM - megszólaltak az értintettek
Közel 40%-kal olcsóbb Szlovákiában a magyar Pick szalámi, mint itthon - megszólalt a Pick Szeged Zrt
Mi az? 2,4 milliárdot kapott rá az önkormányzat, 2020-ra kellett volna készen lenniük, de 2022-ben is csak a bontásnál tartottak
Óriási a baj: Összejött elegendő szavazat a petícióhoz, ami elvenné Magyarország szavazati jogát az Európai Tanácsban
Lázár szerint a magyar a magyar fiatalok számára elérhetőek jól fizető munkahelyek, mondott is egy példát
A magyar település amely díszpolgárrá választotta Mészáros Lőrincet - egész életművével hozzájárul a település fejlődéséhez..
Felrobbantotta a netet Magyar Péter legújabb állítása egy gyermekotthonról
Az egész iskolát kivezényelték megnézni Rákay Philip filmjét – aki nem akarta, arra igazolatlan várt
Erre senki nem számított: bizonyos gyermek képeket találtak a Nemzeti Földügyi Központ volt elnökének a gépén.......
Kiderült mennyi a pápa fizetése - itt vannak a számok
Szabálytalanul traffipaxozó rendőrökkel üvöltözött a magyar polgármester - ilyen videót nem látsz mindennap
Luxus szállodát vásárolt a horvát tengerparton Mészáros Lőrinc! Leesik az állad a részletektől...
Nagyon durván beszóltak Tóth Gabinak: a békemenet Beyoncéja...
Vége az óraleolvasásnak - 165 ezer háztartást érinthet az EON húzása
Egy román férfi fejezte le egy magyar városban a dunavecsei Szűzanya-szobrot - videó is készült róla
Mészárosé lett az 1,6 milliárdos megbízás, 5 céget kizártak mert túl olcsók voltak....
Mészáros Lőrinc felvásárolta Horvátország egyik legnagyobb cégét - már kinőtte Magyarországot
Magyar Péter közzétette az európai parlamenti képviselőjelöltjeik listáját
Deutsch Tamás rendkívüli ülés összehívását kéri egy nyilatkozat miatt - vizsgálatot követel
75 millió forintos árért készítették el Orbán weboldalát és csak 13 hónapig működött
Teljesen véletlenül derült ki mennyivel nőtt tavaly Pintér Sándor fizetése - szép összeggel emelkedett, így már elérte a......
De ciki: Videón, ahogy megpróbálták eltakarni Rogán Antal mögött a kritikus transzparenseket
Így még nem láttuk Till Attilát: Nekem ez egy fájdalom, nagyon megvisel....
Megsértődött Szentkirályi Alexandra? nyilvánosan átnéztek rajta, figyelembe se vették
Választási hajrá? - gigantikus támogatási programot indít az Orbán kormány
Súlyos állítás jelent meg Rogánról: valóban az Ő keze van az amerikai katonákkal kapcsolatos dologban?
Robbant a hír: megszólalt Tiborcz a titokzatos találkozóról
Kitört a népharag - elképesztő amit három borsodi vadász csinált
Döbbenetes videó: Balog Zoltán egy luxushotelben mutatta meg a gyerekeknek , hogy mi az a luxus....

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews