NE!
WS
            

Rajtunk röhög Európa: a magyarok csináltak egy kamukaput egy betonkerítésre, ezt kérte az EU-s pályázat

„Örkény felsírna örömében.
Szolnokon az Ormos Imre parknál épült ez a kapu a betonfalra.”

Így kezdődik a Magyar Kétfarkú Kutya Párt posztja egy betonkerítésre tett vakkapuról. A párt azt írja, hogy „az épp arra járó Lits Lászlótól, az NHSZ Szolnok Közhasznú Nonprofit Kft. vezetőjétől megtudhattuk, hogy az EU-s pályázatban szerepelt itt egy bejárat, amit a szomszédos lakópark lakói aztán mégsem szerettek volna, de a pályázatban meg volt bejárat, így az a megoldás született, hogy a betonfalra tettek egy kaput, ami a cég vezetője szerint már megfelel az EU-nak.”

Mindezt csak azért merjük az érintettek megkérdezése nélkül mi is lehozni, mert májusban már a Szolnoki Napló is megírta ugyanezt, csak valószínűleg az abszurd ügy akkor nem jutott el az országos nyilvánosságig. Sőt, cikkünk megjelenése után jelentkezett a Kimondott Szolnok Facebook-csoport, hogy valójában ők dobták fel a témát, „a Szolnoki Napló meg kényszerűségből foglalkozott vele, mert már nem tudtak vele mit csinálni, amikor rég úton volt a közröhej”.

A Kutyapárt mindenesetre tett most az ajtó mellé ablakokat, elé pedig lábtörlőt, „ha már”.


Szintet lépett Tiborcz István - a magyarok vérplazmáján 18 milliárd forint nyereség folyik Dubajba
04/18
Így még nem láttuk Zalatnay-t - erős üzenetet fogalmazott meg: „mindenfelől zúdulnak ránk az okosak tanácsai”
04/18
230 milliós állami támogatásból készül Ákosról film
04/18
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
04/18
Lakosságcsere? - Semjén Zsolt végre elárulta, hányan kaptak magyar állampolgárságo...
04/18
Óriási pénzeső: Erdélyi program keretein belül jelentkezhetnek a magyar kormány-tá...
04/18
Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-...
04/18
Deutsch teljesen kiakadt: egy rendezvényén váratlanul megjelentek az Európai Bizottsá...
04/18
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Rajtunk röhög Európa: a magyarok csináltak egy kamukaput egy betonkerítésre, ezt kérte az EU-s pályázat


„Örkény felsírna örömében.
Szolnokon az Ormos Imre parknál épült ez a kapu a betonfalra.”

Így kezdődik a Magyar Kétfarkú Kutya Párt posztja egy betonkerítésre tett vakkapuról. A párt azt írja, hogy „az épp arra járó Lits Lászlótól, az NHSZ Szolnok Közhasznú Nonprofit Kft. vezetőjétől megtudhattuk, hogy az EU-s pályázatban szerepelt itt egy bejárat, amit a szomszédos lakópark lakói aztán mégsem szerettek volna, de a pályázatban meg volt bejárat, így az a megoldás született, hogy a betonfalra tettek egy kaput, ami a cég vezetője szerint már megfelel az EU-nak.”

Mindezt csak azért merjük az érintettek megkérdezése nélkül mi is lehozni, mert májusban már a Szolnoki Napló is megírta ugyanezt, csak valószínűleg az abszurd ügy akkor nem jutott el az országos nyilvánosságig. Sőt, cikkünk megjelenése után jelentkezett a Kimondott Szolnok Facebook-csoport, hogy valójában ők dobták fel a témát, „a Szolnoki Napló meg kényszerűségből foglalkozott vele, mert már nem tudtak vele mit csinálni, amikor rég úton volt a közröhej”.

A Kutyapárt mindenesetre tett most az ajtó mellé ablakokat, elé pedig lábtörlőt, „ha már”.

Szintet lépett Tiborcz István - a magyarok vérplazmáján 18 milliárd forint nyereség folyik Dubajba
230 milliós állami támogatásból készül Ákosról film
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
Lakosságcsere? - Semjén Zsolt végre elárulta, hányan kaptak magyar állampolgárságot - milliós nagyságrend
Óriási pénzeső: Erdélyi program keretein belül jelentkezhetnek a magyar kormány-támogatásra
Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-
Deutsch teljesen kiakadt: egy rendezvényén váratlanul megjelentek az Európai Bizottság képviselői
Rendszeresen drogozott és ivott - börtönbe kerülhet a Fidelitas egykori alelnöke
Nem akárminek nevezte Demeter Szilárd Magyar Pétert, az eddigi legdurvább kritika: „Ömleni fog a sz*r″
Beléptek a sikeres milliárdosok közé: Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata akkora nyereséget ért el ami páratlan... mutatjuk
Nem akárki kapott 25 millárdos megbízást Rogán hivatalától - közismert arcok
Nem akármit adtak át Karcagon: mi mindenre jó 4 milliárd forint....
Na most derülnek ki a dolgok: több mint száz millióba kerülhetett Novák Katalin és Balog Zoltán közös ausztráliai útja...
Újabb ismert közszereplő ugrott neki Magyar Péternek egy kép miatt
A bruttó átlagkereset több mint 600 ezer forint Magyarországon - rengeteg magyar kapott év végi prémiumot ami....
Az év videója került elő - Összeverekedett két fideszes a kocsmában, az ütéseket kapó férfi lemondott
Óriási bukás: Kiderült mekkora veszteséget termelt Orbán Ráhel Bababoltja - sokkoló számok
Reagált a BKK a kerekesszékes utast és társát inzultáló buszsofőr ügyére - patkányak és hülyének nevezte...
Kegyetlen betegség: szomorú hírt közölt Bruce Willis lánya
Döbbenet: Szijjártó Péter ellentmondott Orbán Viktornak
Borított a cseh titkosszolgálat: Magyar politikusokat is pénzelhettek Moszkvából
Óriási magyar sport botrány: Románozott egyet a kommentátor
Különös helyzet: Novák Katalin jövedelme 652 ezer forinttal lesz magasabb, mint amíg még hivatalban volt
Tóth Gabi úgy érzi most vált igazán felnőtté - vett ugyanis egy házat, aminek kemény volt a hitelügyintézése...
Kihúztak egy Mészáros nevű szereplőt a tartalomból, az ok elképesztő
Kulcsfontosságú posztokat kaptak Rogán Antal bizalmasai
Jönnek a nemzeti patikák: A Nemzeti Dohányboltok után Rogán Antal megcsinálja
Megdöbbentő megrendelést kapott a Honvédelmi Minisztériumtól Mészáros Lőrinc testvére
Magyar Péter bohócnak nevezte Menczer Tamást, ami ezután jött arra nincsenek szavak
Bajban Magyar Péter? - Vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Magyar bank botrány: óriási büntetés jogsértések miatt, itt a teljes lista
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai
Rólunk beszél a világ - az orosz vezetést lenyűgözte Orbán Viktor viselkedése
Így oldotta meg egy budapesti férfi, hogy többet ne parkoljanak a helyére - rendőrségi ügy lett belőle
Orbán meglépte - Már meg is jelent az alkotmánymódosítás - érdekes a szövege
Lázár János visszavenné az állami támogatást - 27 év után, végkielégítés nélkül rúgtak ki egy szakszervezeti vezetőt a Continental szegedi gyárából
Kitört a celeb botrány: durván nekimentek Ördög Nórának! - csak akkor oké a gyerekeket felhasználni, ha ezért pénzt kap
Előkerült egy bizalmas hírszerzési anyag: Orbán és a Kreml segítségét kérte titokban az egyik európai vezető
Újabb támadás Magyar Péter ellen: nem akármilyen plakátra került fel
Na most van bajban Völner és Schadl: 10 vádlott már be is ismerte a bűnösségét, Ők megúszták kevéssel
Orbán Balázs: Lánczi Tamás egy szuverenitásvédelmi ombudsman, a szuverenitásunk záloga

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews