NE!
WS
            

Orbán Viktor vagy hazudott, vagy az édesapja verte át - mindenki választ vár



A területrendezést segítő helyszínrajz elárulja, milyen komplexumot álmodott magának az Orbán család Alcsútdoboz határában. Az üvegház és az orangerie már épül, a kápolnát és a szolgálati lakást még csak tervezik. Rendkívüli helyzetekben a birtok teljesen önellátóan képes működni.

A helyszínrajz alapján Orbán Viktor vagy hazudott, amikor azt mondta, majorság lesz a hatvanpusztai komplexum, vagy az édesapja verte át. A növénytermesztés és nagyüzemi állattartás ugyanis sehol sem látszik, a bazaltkockákkal kirakott utak is rosszul viselnék a traktorok és teherjárművek mozgását. Az egykori délnyugati istálló a terven „vendégházként” szerepel, előtte „orangerie” áll.

Utóbbi a XVII. században vált főúri divattá, reprezentációs céllal citrusféléket termesztettek benne. Az „elmélkedősétány” megnevezés sem kérődző tehenekre utal. Gazdasági tevékenységet egyedül a tervezett lóistálló rejthetne, de méretei alapján inkább csak néhány, sportcélból tartott ló befogadására lesz alkalmas.

A tervről látszik, hogy a József nádor által épített egykori majorságból hogyan próbálják kialakítani a megrendelő álmát: a klasszicista kastélyok és amerikai luxusranchok ötvözetét.

Abban is hűen követik arisztokrata mintaképeiket Orbánék, hogy a személyzeti lakásokat, az istállót, a gazdasági és gépészeti funkciókat rejtő épületeket egy tömbben, a birtok keleti részén helyezték el. Így nem zavarják a főbejáratot és a nyugati szervizutat, mélygarázslejárót használó urak nyugalmát.

De az is lehet, hogy ezen a részen kapnak majd helyet a sportpályák, melyek feltűnően hiányoznak a sportkedvelő família birtokáról. Nehéz elképzelni, hogy egy kisebb foci- és teniszpálya ne állna a tulajdonosok rendelkezésére – ha nem is egy egész stadion, mint a felcsúti víkendház szomszédságában.
Botrány: nyilvánosságra hozták a Soros-ügynökök listáját
05/28
Jól ismert vezető ellen indult nyomozás: sikkasztás és hivatali vesztegetés gyanúja
05/28
Elképesztő ami itthon megy: ismert magyar milliárdos holttestére bukkantak
05/28
Akkora botrányt robbantott ki egy videó, hogy azonnal lépett a vezetőség egy kórházban
05/28
Ilyet nem látsz mindennap - nem akárhol tartottak szentmisét...
05/28
Érdekes ügyben lépett az EU - Újabb eljárás Orbánék ellen - A magyar kormány nem ...
05/28
Nemzetközi botrány: Nem kapott frekvenciát Szerbiában a TV2...
05/28
Érdekes dolgokat állít Magyarországról a Szíriai közszolgálati televízió...
05/28
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2023. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Orbán Viktor vagy hazudott, vagy az édesapja verte át - mindenki választ vár



A területrendezést segítő helyszínrajz elárulja, milyen komplexumot álmodott magának az Orbán család Alcsútdoboz határában. Az üvegház és az orangerie már épül, a kápolnát és a szolgálati lakást még csak tervezik. Rendkívüli helyzetekben a birtok teljesen önellátóan képes működni.

A helyszínrajz alapján Orbán Viktor vagy hazudott, amikor azt mondta, majorság lesz a hatvanpusztai komplexum, vagy az édesapja verte át. A növénytermesztés és nagyüzemi állattartás ugyanis sehol sem látszik, a bazaltkockákkal kirakott utak is rosszul viselnék a traktorok és teherjárművek mozgását. Az egykori délnyugati istálló a terven „vendégházként” szerepel, előtte „orangerie” áll.

Utóbbi a XVII. században vált főúri divattá, reprezentációs céllal citrusféléket termesztettek benne. Az „elmélkedősétány” megnevezés sem kérődző tehenekre utal. Gazdasági tevékenységet egyedül a tervezett lóistálló rejthetne, de méretei alapján inkább csak néhány, sportcélból tartott ló befogadására lesz alkalmas.

A tervről látszik, hogy a József nádor által épített egykori majorságból hogyan próbálják kialakítani a megrendelő álmát: a klasszicista kastélyok és amerikai luxusranchok ötvözetét.

Abban is hűen követik arisztokrata mintaképeiket Orbánék, hogy a személyzeti lakásokat, az istállót, a gazdasági és gépészeti funkciókat rejtő épületeket egy tömbben, a birtok keleti részén helyezték el. Így nem zavarják a főbejáratot és a nyugati szervizutat, mélygarázslejárót használó urak nyugalmát.

De az is lehet, hogy ezen a részen kapnak majd helyet a sportpályák, melyek feltűnően hiányoznak a sportkedvelő família birtokáról. Nehéz elképzelni, hogy egy kisebb foci- és teniszpálya ne állna a tulajdonosok rendelkezésére – ha nem is egy egész stadion, mint a felcsúti víkendház szomszédságában.
Botrány: nyilvánosságra hozták a Soros-ügynökök listáját
A lista olyan személyek neveit tartalmazza, akiket a Soros Alapítványok pénzéből képeztek és fontos tisztségeket töltenek be. Ma ...
Elképesztő ami itthon megy: ismert magyar milliárdos holttestére bukkantak
Két férfi telepedett rá az üzletemberre, hogy elvegyék vagyonát, majd megöljék. Korábban az Átlátszó írt cikket arról, hogy e...
Akkora botrányt robbantott ki egy videó, hogy azonnal lépett a vezetőség egy kórházban
Hatalmas sikert értek el a betegek. December elején lehangoló videó került fel a TikTok-ra a Péterfy Sándor Utcai Kórház fül-orr-...
Ilyet nem látsz mindennap - nem akárhol tartottak szentmisét
Isteni elhullott állatokat lehet nézegetni a fideszes nagyurak legjobban várt rendezvényén. A vadászok védőszentjére emlékező Sz...
Érdekes ügyben lépett az EU - Újabb eljárás Orbánék ellen - A magyar kormány nem tájékoztatta...
Vizsgálatot indít Magyarország ellen az Aegon-ügyben az Európai Bizottság, a brüsszeli testület szerint ugyanis az EU cégösszefon...
Nemzetközi botrány: Nem kapott frekvenciát Szerbiában a TV2
Június végén derült ki, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető TV2 Szerbiában terjeszkedne, és el kíván indulni az országos tévéc...
Érdekes dolgokat állít Magyarországról a Szíriai közszolgálati televízió
Magyarország kész átengedni a menedékkérőket Nyugat-Európába – jelentette honlapján a szír közszolgálati televízió, a Szíri...
Súlyos dolgot állít Orbánról a cseh házelnök
Megítélésünk a szomszédban. Orbán Viktor Putyin trójai falova — mondta Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlament képviselőh...
Összeomlás videó: Csalódtak Orbánban a vidéki Fidesz-szavazók a brutális rezsiemelés miatt
Nem ezt ígérték nekik áprilisban. “10-11 köbmétert minden nap elhasználok. Akkor hol van az a 144 köbméter egy hónapban?” ...
Lecsapott a rendőrség: nem akármivel kereskedett a kormánypárti önkormányzati képviselője
Lecsaptak a rendőrök. A Sümegi Szó nevű online hírportál adott hírt elsőként arról, hogy a Tapolcai Járásügyészség vádat e...
Rendkívüli: Döntöttek Putyinék elszámoltatásáról
Váratlan fordulat. Franciaország az első meghatározó nyugati ország, amely jelezte, hogy nyíltan támogatja egy olyan különleges b...
Orbán: Hálával gondolok a volt tanáraimra, akik megpróbáltak belőlem embert faragni
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán kívánt sok sikert a hétfőn érettségizőknek. A székesfehérvári Teleki Blanka Gimn...
Kocsis szerint Gyurcsányék 16 ezer aktív ágyat számoltak fel és 6000 egészségügyi dolgozót bocsátottak el
Az országgyűlési választás közeledtével egyre több politikus kezdi ekézni a másikat, az meg vissza, ahogy az már csak ilyenkor le...
Megszólalt Orbán rokona: A rendszer kiszolgálja, ha a maffiatagok szemet vetnek valaki más vagyonára
A tönkretett vállalkozó bemutatja a NER működését. Mi is beszámoltunk az Orbán Viktor rokonságához tartozó Vitézy Tamás üzle...
Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt - nemzetközi újságíró szervezet hozta nyilvánosságra
Óriási, minden eddiginél nagyobb mennyiségű információ szivárgott ki a titkos offshore-világból! A politikai és pénzügyi elit...
Harminc évig titkos, miért repültek Las Vegasba a honvédség gépei 2019-ben
Nemzetbiztonsági érdek az is, hogy ne tudjuk, mit keresett egy katonai Airbus Spanyolország egyik legfelkapottabb üdülőhelyén Pontosa...
Bekapcsolva hagyta a mikrofont, amikor az újságírót szidta - Undorító, tenyérbemászó...
Lakossági fórumot tartottak szeptember 16-án Gödön, amin részt vett a Pest Megyei Közgyűlés elnöke, Szabó István is. Egy 500 mé...
Érdekes: nem akárhol tűnt fel a nő aki anno Orbánnal beszélgetett mint külföldön élő magyar
A miniszterelnök korábban londoni magyarokat látogatott meg, a találkozóról videót is mellékeltünk A 24.hu olvasója hívta fel...
Nem akárhova jár Orbán unokája - annyi a tandíj mint a magyar minimálbér
Nagy szerencse, hogy Tiborcz István feltornázta magát a leggazdagabb magyarok listájára. Korábban megírtuk, hogy a spanyolországi M...
Szijjártó meglépte, jöhet a külföldi munkaerő: az eddigi 10 helyett már a létszámuk 20 százalékáig alkalmazhatnak külföldieket az itthon lévő külföldi cégek
A kormányülés után gazdasági intézkedéseket jelentett be Szijjártó Péter. A külügyminiszter azt mondta, attól függ, hogy Magy...
Mekkora pofon: Deutsch Tamást durván kioktatta a német nagykövetség
Teljesen helytelen az LMBTQ emberek megkülönböztetése elleni fellépést a náci rezsim politikájával összehasonlítani – közölt...
Ötvenkét fős TEK-es testőrség védi Szijjártót évi félmilliárdért
Félszáz embert szán a kormány Szijjártó Péter külügyminiszter személyi biztosítására – derült ki a TEK beszámolójából, d...
„Lemondott Varga Judit” – kiderült miért hangzott el ez a mondat élőben
Kulisszatitok jön: az egész szerkesztőség felhördült, amikor Gulyás Gergely a kormányinfós monológjának a végén, az újságír...
Kapaszkodj: Közép-Európa legnagyobb politikai ifjúsági szervezete, a Fidelitas
Tisztújítást, majd alakuló ülést tartott a Fidelitas országos választmánya a hétvégén Győrben. A Fidesz ifjúsági szervezete ...
Megint rólunk beszél Európa: a magyarok több mint 82%-a az EU leghátrányosabb régiójában él
Az Európai Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok alapján jóváhagyta Magyarország 2022 és 2027 közötti i...
Orbán apuka a címlapokon: Las Vegas-i mintára készült magánkönyvtár a titkos hatvanpusztai birtokon
Olyan fotót közölt a HVG, ami a lap állítása szerint az Orbán-család titkos főúri birtokán, Hatvanpusztán készült, ahol Józse...
Puzsér szerint Németh Szilárd fog még nyilvánosan hányni, hu*gyozni és sz*arni...
„Az elmúlt évtized legfontosabb valóságshowhőse VV Majka, az ózdi vamzer mellett kétségtelenül Németh Sziszi bácsi, az egykori...
Kövér aggódik: egy kereszténység nélküli időszak a káosz, a rettenet, az új barbárság korszaka lenne
Csak a kereszténység köti össze az európai embereket - mondta az Országgyűlés elnöke a Magyar Katolikus Rádió Kerengő című kö...
Önkényes lakásfoglaló ölte meg Deutsch rokonát - nyilvánosak a részletek
Budapest —Két nappal 67. születésnapja előtt késelte halálra albérlője Lazsányi Lászlót, a Csepel egykori labdarúgóját a Ná...
Egy hasonló cégből sem vesznek ki annyi pénzt, mint Orbán apjának bányájából
A Dolomit Kft. évek óta a legjobban teljesítő vállalkozás az ágazatban annak ellenére, hogy a versenytársaknál jóval drágábban ...
Ebből botrány lesz: Ki a hét végrehajtó, akik 884 milliót fizethettek a kinevezésükért?
Fiatalok voltak, és kellett a pénz – ezzel nemigen védekezhet majd az a hét bírósági végrehajtó, akik a gyanú szerint összesen...
Újabb magyar kormánytisztviselőt gyanúsítanak korrupcióval és hivatali vesztegetéssel
Hivatalos. Közlekedési ellenőrzéssel összefüggő korrupció miatt gyanúsítottként hallgatott ki a nyomozó ügyészség egy kormá...
Az Orbán-Maffia címmel jelent meg tényfeltárós cikk - Letelepedési kötvénybiznisz
Zsebre tett milliárdok, kétes hátterű vásárlók és még kétesebb hátterű cégek. Ezek jellemezték a letelepedési kötvényeket,...
Megalázó jellemzés jelent meg Orbánról a The New York Times-ban - még Magyarországnál is rondább hely lesz...
Hírünk a világban, sokadik rész. A Republikánus Párt, ha elegendő hatalmat kap hozzá, Orbán Viktor Magyarországához hasonlóvá ...
Ez durva: Tiborcz István lett Magyarország legnagyobb cégének nagytulajdonosa
Megkaparintotta. Bejelentette a Waberer’s, Magyarország piacvezető és Európa egyik meghatározó logisztikai szolgáltatója, hogy le...
Magyar vízummal fogták el Lukasenka bizalmi emberét - Bravó Magyarország.....
Magyar vízummal jutott be a schengeni zónába a Belarusz Labdarúgó-szövetség vezetője és Alekszandr Lukasenka bizalmi embere, Vladi...
Óriási bukta: falusi kiskirályok, a videó tökéletesen bemutatja, miként működik az elnyomásra épülő hűbéri rendszer
Így csal a Fidesz… Mi ügyelünk a választás tisztaságára, mi tisztességesen vagyunk versenyben, a Fidesz a polgármestereket, köz...
Durva matricák lepték el az országot- óriási szégyen a Fidesznek
„A szponzoráció csak április 3-ig lesz elérhető” – teszik hozzá ironikusan. Már korábban felmerült, hogy a Völner-ügy kulc...
Sz*rházi hazaáruló patkány - nem akárki ment neki az ellenzéki politikusnak
Egy Péter nevű férfi írt minősíthetetlen stílusban a képviselőnek. Beindult a választási propagandagépezet is, előkerültek a ...
A jegyző magára íratta az ápolt vagyonát az önkormányzat helyett - enyhe büntetéssel megúszta - Magyarország
Jogerősen egy év – három évre felfüggesztett – börtönbüntetést kapott csalás és csalási kísérlet miatt egy baranyai nagyk...
Varga Judit feljelentésével fenyegetőzik az egyik végrehajtó, mondja a lehallgatott beszélgetésen Schadl
Újabb hanganyagokat közölt a Völner–Schadl-ügyben végzett lehallgatásokból a Blikk. A korábban nyilvánosságra hozott felvétele...

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2023. Minden jog fenntartva - TheNews