Borkai Zsolt fia magyar válogatott lett: Édesapám nagy példakép a számomra, de soha nem szólt bele, mivel foglalkozzak – |
|
Győr – Édesapja a lovon volt a világ legjobbja, Borkai Ádám viszont konzollal igyekszik minél magasabbra jutni. A lólengésben olimpiai bajnok tornász, a sz*exbotrányba keveredett korábbi győri polgármester, Borkai Zsolt fia labdarúgóként kezdte karrierjét, majd az elmúlt években e-sportolóként teljesedett ki.
A focitól nem távolodott el, csak a stoplist kontrollerre cserélte, s a FIFA videójátékát űzi, immár profiként. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség hivatalos e-sport bajnokságán (FIFAe Nations Cup) idén másodszor képviselte a magyar színeket, ezúttal Molnár Gáborral.
– Tizenöt évig futballoztam, sajnos azonban sérülések miatt nem jutottam el magasabb szintre, ami miatt persze hiányérzetem volt – mesélte lapunknak a világhálón „Boreszként” ismert 26 esztendős fiatalember, aki az ETO-ban nevelkedett, volt utánpótlás-válogatott is, majd Gyirmót színeiben az NB I-ben is bemutatkozhatott, mielőtt 2017-ben befejezte labdarúgó-pályafutását. – Korábban hobbiszinten FIFA-ztam, majd miután abbahagytam a focit, belevágtam az e-sportba. Úgy láttam akkor, kevés itthon a jó játékos, akik a profik között is megállnák a helyüket. Ebbe fektetek bele azóta minél több energiát, nagyon motivál, hogy nemzetközi szinten is eredményes legyek.
Borkai Ádám ennek megfelelően legalább napi négy-öt órát gyakorol, emellett a győri Széchenyi István Egyetem Sportegyesület e-sport szakosztályát vezeti. Elhivatottságának meglett az eredménye, immár harmadik éve versenyszerűen játszik.
Magyarországot, az MLSZ döntése alapján a globális ranglista két legjobb hazai játékosa, Borkai Ádám és Molnár Gábor képviseli a FIFA e-sport bajnokságának selejtezőjében. A Playstation 5 konzolon vívott meccseket a két játékos Twitch csatornáján lehet követni. Borkaiék csütörtökön Svájc ellen nulla, Hollandia ellen három, Málta ellen négy pontot szereztek a két-két mérkőzésen begyűjthető hatból. A csoportban még a luxemburgiak, az írek, az ukránok és a csehek szerepelnek, a cél az első három hely egyikének a megszerzése, hogy feljussanak konferenciájuk első osztályába, hogy aztán esélyük nyíljon a playoff-körben való részvételre.
– Először a hazai e-sportszövetség, azaz a HUNESZ viadalán indultam el, második lettem, ez indította be a karrieremet. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy tényleg szeretnék a legjobbak közé kerülni. Ez a második évem profiként, a legnagyobb siker számomra eddig egyértelműen a válogatottság, illetve az, hogy tavaly megnyertem a Magyar E-sport Fesztivált – mondta az LV Esports Team játékosa, aki a napokban a FIFAe Nations Cup 2022-es selejtezőjében mutatta meg tudását.
Bár sportágaik messze állnak egymástól, természetesen az olimpiai bajnok édesapja támogatására is számíthat.
– Mindig egyértelmű volt, hogy sportolni szeretnék. Édesapám nagy példakép a számomra, de soha nem szólt bele, mivel foglalkozzak, én pedig inkább a labdajátékok iránt érdeklődtem. Támogatott, most sincs ez másként, ami nagyon jó érzés számomra – fogalmazott.
Képviselő és MOB -elnök is volt
Borkai Ádám édesapja, Borkai Zsolt tornászként Európa-bajnoki (1985, nyújtó), világbajnoki (1987, lólengés) és olimpiai aranyérmet (1988, lólengés) is szerzett. 1993-as visszavonulása után sportvezetőként és politikusként tevékenykedett. 2006-ban lett a Fidesz-KDNP jelöltjeként Győr polgármestere, 2010 és 2014 között országgyűlési képviselő volt. 2010 és 2017 között betöltötte a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztségét is. 2019-ben sz*exbotrányba keveredett, ezt követően lemondott a polgármesteri címről, a MOB pedig kizárta tagjai közül
|
 |
|
 |
A lista olyan személyek neveit tartalmazza, akiket a Soros Alapítványok pénzéből képeztek és fontos tisztségeket töltenek be.
Ma ... |
|
Két férfi telepedett rá az üzletemberre, hogy elvegyék vagyonát, majd megöljék.
Korábban az Átlátszó írt cikket arról, hogy e... |
|
Hatalmas sikert értek el a betegek.
December elején lehangoló videó került fel a TikTok-ra a Péterfy Sándor Utcai Kórház fül-orr-... |
|
Isteni elhullott állatokat lehet nézegetni a fideszes nagyurak legjobban várt rendezvényén.
A vadászok védőszentjére emlékező Sz... |
|
Vizsgálatot indít Magyarország ellen az Aegon-ügyben az Európai Bizottság, a brüsszeli testület szerint ugyanis az EU cégösszefon... |
|
Június végén derült ki, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető TV2 Szerbiában terjeszkedne, és el kíván indulni az országos tévéc... |
|
Magyarország kész átengedni a menedékkérőket Nyugat-Európába – jelentette honlapján a szír közszolgálati televízió, a Szíri... |
|
Megítélésünk a szomszédban.
Orbán Viktor Putyin trójai falova — mondta Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlament képviselőh... |
|
Nem ezt ígérték nekik áprilisban.
“10-11 köbmétert minden nap elhasználok. Akkor hol van az a 144 köbméter egy hónapban?”
... |
|
Lecsaptak a rendőrök.
A Sümegi Szó nevű online hírportál adott hírt elsőként arról, hogy a Tapolcai Járásügyészség vádat e... |
|
Váratlan fordulat.
Franciaország az első meghatározó nyugati ország, amely jelezte, hogy nyíltan támogatja egy olyan különleges b... |
|
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán kívánt sok sikert a hétfőn érettségizőknek. A székesfehérvári Teleki Blanka Gimn... |
|
Az országgyűlési választás közeledtével egyre több politikus kezdi ekézni a másikat, az meg vissza, ahogy az már csak ilyenkor le... |
|
A tönkretett vállalkozó bemutatja a NER működését.
Mi is beszámoltunk az Orbán Viktor rokonságához tartozó Vitézy Tamás üzle... |
|
Óriási, minden eddiginél nagyobb mennyiségű információ szivárgott ki a titkos offshore-világból!
A politikai és pénzügyi elit... |
|
Nemzetbiztonsági érdek az is, hogy ne tudjuk, mit keresett egy katonai Airbus Spanyolország egyik legfelkapottabb üdülőhelyén
Pontosa... |
|
Lakossági fórumot tartottak szeptember 16-án Gödön, amin részt vett a Pest Megyei Közgyűlés elnöke, Szabó István is. Egy 500 mé... |
|
A miniszterelnök korábban londoni magyarokat látogatott meg, a találkozóról videót is mellékeltünk
A 24.hu olvasója hívta fel... |
|
Nagy szerencse, hogy Tiborcz István feltornázta magát a leggazdagabb magyarok listájára.
Korábban megírtuk, hogy a spanyolországi M... |
|
A kormányülés után gazdasági intézkedéseket jelentett be Szijjártó Péter.
A külügyminiszter azt mondta, attól függ, hogy Magy... |
|
Teljesen helytelen az LMBTQ emberek megkülönböztetése elleni fellépést a náci rezsim politikájával összehasonlítani – közölt... |
|
Félszáz embert szán a kormány Szijjártó Péter külügyminiszter személyi biztosítására – derült ki a TEK beszámolójából, d... |
|
Kulisszatitok jön: az egész szerkesztőség felhördült, amikor Gulyás Gergely a kormányinfós monológjának a végén, az újságír... |
|
Tisztújítást, majd alakuló ülést tartott a Fidelitas országos választmánya a hétvégén Győrben.
A Fidesz ifjúsági szervezete ... |
|
Az Európai Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok alapján jóváhagyta Magyarország 2022 és 2027 közötti i... |
|
Olyan fotót közölt a HVG, ami a lap állítása szerint az Orbán-család titkos főúri birtokán, Hatvanpusztán készült, ahol Józse... |
|
„Az elmúlt évtized legfontosabb valóságshowhőse VV Majka, az ózdi vamzer mellett kétségtelenül Németh Sziszi bácsi, az egykori... |
|
Csak a kereszténység köti össze az európai embereket - mondta az Országgyűlés elnöke a Magyar Katolikus Rádió Kerengő című kö... |
|
Budapest —Két nappal 67. születésnapja előtt késelte halálra albérlője Lazsányi Lászlót, a Csepel egykori labdarúgóját a Ná... |
|
A Dolomit Kft. évek óta a legjobban teljesítő vállalkozás az ágazatban annak ellenére, hogy a versenytársaknál jóval drágábban ... |
|
Fiatalok voltak, és kellett a pénz – ezzel nemigen védekezhet majd az a hét bírósági végrehajtó, akik a gyanú szerint összesen... |
|
Hivatalos.
Közlekedési ellenőrzéssel összefüggő korrupció miatt gyanúsítottként hallgatott ki a nyomozó ügyészség egy kormá... |
|
Zsebre tett milliárdok, kétes hátterű vásárlók és még kétesebb hátterű cégek.
Ezek jellemezték a letelepedési kötvényeket,... |
|
Hírünk a világban, sokadik rész.
A Republikánus Párt, ha elegendő hatalmat kap hozzá, Orbán Viktor Magyarországához hasonlóvá ... |
|
Megkaparintotta.
Bejelentette a Waberer’s, Magyarország piacvezető és Európa egyik meghatározó logisztikai szolgáltatója, hogy le... |
|
Magyar vízummal jutott be a schengeni zónába a Belarusz Labdarúgó-szövetség vezetője és Alekszandr Lukasenka bizalmi embere, Vladi... |
|
Így csal a Fidesz…
Mi ügyelünk a választás tisztaságára, mi tisztességesen vagyunk versenyben, a Fidesz a polgármestereket, köz... |
|
„A szponzoráció csak április 3-ig lesz elérhető” – teszik hozzá ironikusan.
Már korábban felmerült, hogy a Völner-ügy kulc... |
|
Egy Péter nevű férfi írt minősíthetetlen stílusban a képviselőnek.
Beindult a választási propagandagépezet is, előkerültek a ... |
|
Jogerősen egy év – három évre felfüggesztett – börtönbüntetést kapott csalás és csalási kísérlet miatt egy baranyai nagyk... |
|
Újabb hanganyagokat közölt a Völner–Schadl-ügyben végzett lehallgatásokból a Blikk. A korábban nyilvánosságra hozott felvétele... |
|
2020-2023. Minden jog fenntartva - TheNews
|
|
|