Robbant a hír: Komoly bajba került Schadl György felesége: Súlyos bűncselekménnyel vádolják |
|
Az érintettek szerint országos botrány lehet belőle.
Bár a korábbi feljelentések során a Központi Nyomozó Főügyészség minden olyan bírósági, földhivatali és végrehajtási iratot lefoglalt, amelynek köze lehetett Vajda Beatrix házának érték alatti, jogtalan árveréséhez, az igazáért küzdő nő újabb bizonyítékot talált.
A Blikkhez juttatták el azokat az iratokat, amelyen
egy évvel korábbi,
2020 májusi dátum szerepel a végrehajtási-árverési eljárás dátumaként, holott az ingatlant csak egy évvel később verték dobra, ez szerepel egy földhivatali érvényességi pecséten is.
Ráadásul a jelenleg is letartóztatásban levő végrehajtói kamarai elnök, Schadl György felesége, Schadlné Baranyai Helga abban is hibázott, hogy a valós eljárásnál egy évvel korábbi dátummal jelzett iratról több aláírás, pecsét, tanú is hiányzik.
A szóban forgó péceli ház 450 millió forintot ért, amikor Vajda Beatrix volt férjének tartozásai miatt végrehajtás indult az ingatlanra.
“Mivel én panaszt nyújtottam be, hogy tulajdonostársként ez jogtalan, ráadásul ennek a bíróság is helyt adott 2021-ben, egy ügyes húzással egy évvel visszadátumozták az árverést, mintha 2020 májusában jött volna létre az ügylet, ahol gyalázatos áron, 38 millió forintért lett új tulajdonosa a házamnak. Érdekes módon a földhivatali bejegyzés már 2021-es, vagyis egy évet vártak a bejegyzésre.”
— mesélte Vajda Beatrix.
Ha a hatóság előtt is bebizonyosodik a dátum meghamisítása, érvénytelenné válik a szerződés. Baracz Vilmos, a nő ügyvédje úgy véli,
nem csak a végrehajtók között kell keresni
az országos méretű botrány felelőseit.
A Központi Nyomozó Főügyészség minden olyan iratot lefoglalt bizonyítékként, amihez a Gödöllői Járási Hivatal Földhivatal Osztályán köze volt Schadl György vagy Schadl-Baranyai Helga végrehajtói irodáinak.
A nyomozók azt vizsgálják, kik nyújtották be az új tulajdonosi bejegyzési kérelmeket a botrányosan alacsony végrehajtások során megszerzett ingatlanokra, ám a folyamatban lévő eljárás érdekeire vonatkozó szabályok szerint a nyomozás állásáról nem adhatnak tájékoztatást.
Az ezeken szereplő végrehajtók, jogi képviselők, hivatalnokok, bírók, vevők mind tudhattak arról, hogy a nevetséges, hatod áron megszerzett ingatlanok bűncselekmény útján kerültek az új tulajdonoshoz, ráadásul az sem kizárt, hogy néhányan részesülhettek is a haszonból.
Kép illusztráció forrás google
(via Blikk)
|
 |
|
 |
A lista olyan személyek neveit tartalmazza, akiket a Soros Alapítványok pénzéből képeztek és fontos tisztségeket töltenek be.
Ma ... |
|
Két férfi telepedett rá az üzletemberre, hogy elvegyék vagyonát, majd megöljék.
Korábban az Átlátszó írt cikket arról, hogy e... |
|
Hatalmas sikert értek el a betegek.
December elején lehangoló videó került fel a TikTok-ra a Péterfy Sándor Utcai Kórház fül-orr-... |
|
Isteni elhullott állatokat lehet nézegetni a fideszes nagyurak legjobban várt rendezvényén.
A vadászok védőszentjére emlékező Sz... |
|
Vizsgálatot indít Magyarország ellen az Aegon-ügyben az Európai Bizottság, a brüsszeli testület szerint ugyanis az EU cégösszefon... |
|
Június végén derült ki, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető TV2 Szerbiában terjeszkedne, és el kíván indulni az országos tévéc... |
|
Magyarország kész átengedni a menedékkérőket Nyugat-Európába – jelentette honlapján a szír közszolgálati televízió, a Szíri... |
|
Megítélésünk a szomszédban.
Orbán Viktor Putyin trójai falova — mondta Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlament képviselőh... |
|
Nem ezt ígérték nekik áprilisban.
“10-11 köbmétert minden nap elhasználok. Akkor hol van az a 144 köbméter egy hónapban?”
... |
|
Lecsaptak a rendőrök.
A Sümegi Szó nevű online hírportál adott hírt elsőként arról, hogy a Tapolcai Járásügyészség vádat e... |
|
Váratlan fordulat.
Franciaország az első meghatározó nyugati ország, amely jelezte, hogy nyíltan támogatja egy olyan különleges b... |
|
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán kívánt sok sikert a hétfőn érettségizőknek. A székesfehérvári Teleki Blanka Gimn... |
|
Az országgyűlési választás közeledtével egyre több politikus kezdi ekézni a másikat, az meg vissza, ahogy az már csak ilyenkor le... |
|
A tönkretett vállalkozó bemutatja a NER működését.
Mi is beszámoltunk az Orbán Viktor rokonságához tartozó Vitézy Tamás üzle... |
|
Óriási, minden eddiginél nagyobb mennyiségű információ szivárgott ki a titkos offshore-világból!
A politikai és pénzügyi elit... |
|
Nemzetbiztonsági érdek az is, hogy ne tudjuk, mit keresett egy katonai Airbus Spanyolország egyik legfelkapottabb üdülőhelyén
Pontosa... |
|
Lakossági fórumot tartottak szeptember 16-án Gödön, amin részt vett a Pest Megyei Közgyűlés elnöke, Szabó István is. Egy 500 mé... |
|
A miniszterelnök korábban londoni magyarokat látogatott meg, a találkozóról videót is mellékeltünk
A 24.hu olvasója hívta fel... |
|
Nagy szerencse, hogy Tiborcz István feltornázta magát a leggazdagabb magyarok listájára.
Korábban megírtuk, hogy a spanyolországi M... |
|
A kormányülés után gazdasági intézkedéseket jelentett be Szijjártó Péter.
A külügyminiszter azt mondta, attól függ, hogy Magy... |
|
Teljesen helytelen az LMBTQ emberek megkülönböztetése elleni fellépést a náci rezsim politikájával összehasonlítani – közölt... |
|
Félszáz embert szán a kormány Szijjártó Péter külügyminiszter személyi biztosítására – derült ki a TEK beszámolójából, d... |
|
Kulisszatitok jön: az egész szerkesztőség felhördült, amikor Gulyás Gergely a kormányinfós monológjának a végén, az újságír... |
|
Tisztújítást, majd alakuló ülést tartott a Fidelitas országos választmánya a hétvégén Győrben.
A Fidesz ifjúsági szervezete ... |
|
Az Európai Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok alapján jóváhagyta Magyarország 2022 és 2027 közötti i... |
|
Olyan fotót közölt a HVG, ami a lap állítása szerint az Orbán-család titkos főúri birtokán, Hatvanpusztán készült, ahol Józse... |
|
„Az elmúlt évtized legfontosabb valóságshowhőse VV Majka, az ózdi vamzer mellett kétségtelenül Németh Sziszi bácsi, az egykori... |
|
Csak a kereszténység köti össze az európai embereket - mondta az Országgyűlés elnöke a Magyar Katolikus Rádió Kerengő című kö... |
|
Budapest —Két nappal 67. születésnapja előtt késelte halálra albérlője Lazsányi Lászlót, a Csepel egykori labdarúgóját a Ná... |
|
A Dolomit Kft. évek óta a legjobban teljesítő vállalkozás az ágazatban annak ellenére, hogy a versenytársaknál jóval drágábban ... |
|
Fiatalok voltak, és kellett a pénz – ezzel nemigen védekezhet majd az a hét bírósági végrehajtó, akik a gyanú szerint összesen... |
|
Hivatalos.
Közlekedési ellenőrzéssel összefüggő korrupció miatt gyanúsítottként hallgatott ki a nyomozó ügyészség egy kormá... |
|
Zsebre tett milliárdok, kétes hátterű vásárlók és még kétesebb hátterű cégek.
Ezek jellemezték a letelepedési kötvényeket,... |
|
Hírünk a világban, sokadik rész.
A Republikánus Párt, ha elegendő hatalmat kap hozzá, Orbán Viktor Magyarországához hasonlóvá ... |
|
Megkaparintotta.
Bejelentette a Waberer’s, Magyarország piacvezető és Európa egyik meghatározó logisztikai szolgáltatója, hogy le... |
|
Magyar vízummal jutott be a schengeni zónába a Belarusz Labdarúgó-szövetség vezetője és Alekszandr Lukasenka bizalmi embere, Vladi... |
|
Így csal a Fidesz…
Mi ügyelünk a választás tisztaságára, mi tisztességesen vagyunk versenyben, a Fidesz a polgármestereket, köz... |
|
„A szponzoráció csak április 3-ig lesz elérhető” – teszik hozzá ironikusan.
Már korábban felmerült, hogy a Völner-ügy kulc... |
|
Egy Péter nevű férfi írt minősíthetetlen stílusban a képviselőnek.
Beindult a választási propagandagépezet is, előkerültek a ... |
|
Jogerősen egy év – három évre felfüggesztett – börtönbüntetést kapott csalás és csalási kísérlet miatt egy baranyai nagyk... |
|
Újabb hanganyagokat közölt a Völner–Schadl-ügyben végzett lehallgatásokból a Blikk. A korábban nyilvánosságra hozott felvétele... |
|
2020-2023. Minden jog fenntartva - TheNews
|
|
|