Óriási botrány: külföldre menekült egy magyar házaspár - EU jog kontra magyar gyakorlat |
|
Külföldre menekült egy magyar házaspár – Aser Nátán és Aser Nóra –, mert a velük szemben folytatott büntetőeljárások során sérültek a jogaik. Hogy idáig jutottak, annyira felháborítja őket, hogy Kanadából is folytatják a küzdelmet a magyar hatóságok ellen.
„Mi itt szegénynek számítunk, mert az államtól kapott nyugdíj – a kanadai orvosi vizsgálatok által is igazolt mentális állapotom miatt – nem sok, ezért mindent be kell osztanunk és figyelnünk kell arra, mit mennyiért veszünk meg” – mondta a Blikknek Aser Nátán, aki menedékjogot kapott Kanadában párjával, Nórával és kislányukkal együtt. „A Menedékjogi kérelmünket a hatóság megvizsgálta és úgy ítélte meg, hogy az üldöztetés megállapítható, döntésükben pedig szerepet játszott az is, hogy a magyar igazságszolgáltatás függetlensége nem biztosított, a bíróságokra a kormány nyomást gyakorol.”
Egy vétség miatti eljárás a főkapitány hatáskörébe vonva
A pár története 2017 augusztusáig nyúlik vissza. Nátán éppen csak megismerkedett Nórával, aki a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) őrnagya volt, amikor a Budapesten élő férfi ellen okirattal való visszaélés vétsége miatt büntetőeljárás indult Salgótarjánban élő volt felesége feljelentése alapján. A nő azért fordult a hatósághoz, hogy a saját maga által önként átadott személyes iratait a hatósággal szereztesse vissza.
Az ügy előbb átkerült a VIII. kerületi kapitányságra, majd a Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK), amelynek munkatársai 2017. október 13-án vonultak ki Aser Nátán lakásához, ahol a férfi a hatóság felszólítására önként átadta a keresett iratokat. „Ennek ellenére a házkutatást lefolytatták és az arról készült jegyzőkönyvbe indokként azt írták, hogy nem tettem eleget a felszólításnak, majd megbilincselve bevittek a BRFK-ra, ahol gyanúsítottként hallgattak ki” – mondta a férfi.
„Kiderült, azért a BRFK járt el, mert az ügyet a budapesti rendőrfőkapitány a hatáskörébe vonta. Ezt azért sem értem, mivel már a nyomozás elrendelése sem volt jogszerű, ugyanis hiányzott a törvényi tényállás, amit a főkapitányi intézkedés tartalma is rögzített. Emiatt illetékessége legfeljebb arra volt a BRFK vezetőjének, hogy hivatalból megszüntesse az eljárást. Meglepett az is, hogy egy ilyen súlyú ügyhöz már három nap múlva – beleértve a hétvégét is – megvolt a kirendelt igazságügyi informatikai szakértő a lakásomból elvitt eszközök átvizsgálására.”
A gyanúsítás megszűnt, de másik eljárás indult
Aser Nátán természetesen panasszal élt, és az ügyészség megállapította, hogy a házkutatásra, a lefoglalásra, sőt a gyanúsítására is jogellenesen került sor, ezért 2017. október végén elrendelték gyanúsítotti státuszának megszüntetését és a lefoglalt számítástechnikai eszközök kiadását. Ez azonban soha nem történt meg. Sőt az egyik jogellenesen lefoglalt és vizsgált eszközön állítólag találtak olyan iratot, ami alapján egy másik büntetőeljárás indult Aser Nátán és párja ellen. A nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség egyik katonai ügyésze folytatta.
Aser Nórával szemben titkos minősítésű adatra, a felhasználásra jogosult személy által elkövetett minősített adattal visszaélés bűntette miatt emeltek vádat 2019. november 18-án. „Meg vagyunk győződve arról, hogy Nóra munkahelyének, a KNBSZ-nek az asszisztálása volt az igazi oka annak, hogy ellenem a vétség miatt folyó nyomozás átkerült a BRFK legmagasabb szintjére. A valódi cél pedig az lehetett, hogy az ügyészségés a KNBSZ részére jogellenesen megszerezzék az informatikai eszközeimet” – közölte a férfi.
Bárhogy volt is, első fokon a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa Aser Nórát két év szabadságvesztésre ítélte, aminek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztette. Lapunknak Nóra elmondta, hogy a bíróság érthetetlen módon a részére kirendelt védőről csak hónapokkal azután értesítette, hogy az ítélet megszületett. „Erről a Tanú című film legendás jelenetei jutnak az eszembe” – jegyezte meg a nő.
EU jog kontra magyar gyakorlat
Elmondta, hogy a bíróság elutasította a jogellenes hatósági lefoglalással megszerzett eszközök kizárására tett indítványt és azokat a titkos információ gyűjtés során beszerzett bizonyítékokat sem volt hajlandó kizárni, amelyeket az Európai Unió bíróságának ítélete szerint jogellenes hazai engedélyezési rutinnal az igazságügy miniszter engedélyez. A Bíróság indoklása szerint a magyar jogszabályok az irányadóak. Ezzel gyakorlatilag szembe mennek az EU bíróságának az ítéletével, holott az alaptörvény is garantálja az EU jog elsőbbségét és azt, hogy az EU bíróságainak az ítéleteit a hazai bíróságok is figyelembe kell vegyék.
Volt ügy, nincs ügy
A nővel szemben lefolytatott eljárást még érdekesebbé teszi, hogy Aser Nátán esetében az eljárás félbe maradt. Hogy miért, a férfi nem tudta megmondani, lapunk megkeresésére a bíróság pedig azt írta, hogy Aser Nátán ellen náluk nincs folyamatban ügy.
„Ezt a fordulatot annak tudom be, hogy bár a hatóság által kirendelt igazságügyi pszichiátriai szakértő az egészségi állapotomat ellentmondásos véleményében rendben találta, azonban országosan elismert magánszakértők arra jutottak, hogy autista vagyok, illetve kóroselme állapotú és pszichotikus szintet elérő paranoid téveszméim vannak. A szakvélemény szerint ez pedig kizárja a büntethetőségemet. Szerintem erre jutottak az ügyészségen is, de az ügyet életben tartották, hogy Nórát könnyebben elítélhessék.”
Kifogások a hatóság eljárásaival szemben
Aser Nátán sérelmezte azt is, hogy a neki kedvező magánszakértői véleményt a katonai ügyész nem küldte meg annak a bírónak, aki egy másik, szabálysértési ügyében járt el. „Ezzel mentő körülményt hallgatott el,ami miatt pót magánvádat nyújtottam be a bíróságra az időközben katonai bíróvá kinevezett alezredes ellen, aki így a mentelmi joga mögé bújva kerülheti el, hogy vádlottként kelljen bíróság elé állnia.”
A férfi megjegyezte, hogy az ügyvédjével együtt problémásnak látjuk azt is, hogy a katonai ügyész törvénysértő módon egy időpontra, de két helyszínre – két városba – küldött neki idézést, ami kizárta, hogy azokon meg tudjon jelenni, majd ezt a helyzetet azzal oldotta fel, hogy elrendelte Aser Nátán körözését. Ez a mai napig érvényben van, mint az is, amit Aser Nóra ellen adtak ki.
A férfi pert indított a rendőrséggel szemben személyiségi jogainak megsértése miatt, mert az eljárás során nyilvánvaló visszaélések, törvénysértések történtek. Ezért sérelemdíjra, valamint a vagyoni jogok sérelme után kártérítésre tart igényt. Az ügyben október 11-én lesz a tárgyalás a Fővárosi Törvényszéken. A BRFK lapunk kérdéseire azt válaszolta, hogy az ügyben a büntetőeljárási törvény alapján és a szabályoknak megfelelően jártak el, illetve, hogy az Aser Nátán bilincsben történt előállítására vonatkozóan „a kényszerítő eszköz alkalmazása jogszerű, szakszerű és arányos volt.”
A hazánkra szóló elfogatóparancs marad
A Fővárosi Ítélőtábla részéről lapunknak azt írták, hogy Aser Nóra körözése egészen addig hatályban marad, amíg a bíróság elé nem állítják, vagy az eljárás jogerősen be nem fejeződik. Hozzátették, hogy arra nem tudnak válaszolni, hogy az elfogatóparancs végrehajtható-e vagy annak valamilyen törvényi, nemzetközi egyezményben foglalt akadálya van, s hogy jogsegély-kérelem keretében szükségessé válik-e a terhelt kiadatása.
|
 |
|
 |
A lista olyan személyek neveit tartalmazza, akiket a Soros Alapítványok pénzéből képeztek és fontos tisztségeket töltenek be.
Ma ... |
|
Két férfi telepedett rá az üzletemberre, hogy elvegyék vagyonát, majd megöljék.
Korábban az Átlátszó írt cikket arról, hogy e... |
|
Hatalmas sikert értek el a betegek.
December elején lehangoló videó került fel a TikTok-ra a Péterfy Sándor Utcai Kórház fül-orr-... |
|
Isteni elhullott állatokat lehet nézegetni a fideszes nagyurak legjobban várt rendezvényén.
A vadászok védőszentjére emlékező Sz... |
|
Vizsgálatot indít Magyarország ellen az Aegon-ügyben az Európai Bizottság, a brüsszeli testület szerint ugyanis az EU cégösszefon... |
|
Június végén derült ki, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető TV2 Szerbiában terjeszkedne, és el kíván indulni az országos tévéc... |
|
Magyarország kész átengedni a menedékkérőket Nyugat-Európába – jelentette honlapján a szír közszolgálati televízió, a Szíri... |
|
Megítélésünk a szomszédban.
Orbán Viktor Putyin trójai falova — mondta Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlament képviselőh... |
|
Nem ezt ígérték nekik áprilisban.
“10-11 köbmétert minden nap elhasználok. Akkor hol van az a 144 köbméter egy hónapban?”
... |
|
Lecsaptak a rendőrök.
A Sümegi Szó nevű online hírportál adott hírt elsőként arról, hogy a Tapolcai Járásügyészség vádat e... |
|
Váratlan fordulat.
Franciaország az első meghatározó nyugati ország, amely jelezte, hogy nyíltan támogatja egy olyan különleges b... |
|
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán kívánt sok sikert a hétfőn érettségizőknek. A székesfehérvári Teleki Blanka Gimn... |
|
Az országgyűlési választás közeledtével egyre több politikus kezdi ekézni a másikat, az meg vissza, ahogy az már csak ilyenkor le... |
|
A tönkretett vállalkozó bemutatja a NER működését.
Mi is beszámoltunk az Orbán Viktor rokonságához tartozó Vitézy Tamás üzle... |
|
Óriási, minden eddiginél nagyobb mennyiségű információ szivárgott ki a titkos offshore-világból!
A politikai és pénzügyi elit... |
|
Nemzetbiztonsági érdek az is, hogy ne tudjuk, mit keresett egy katonai Airbus Spanyolország egyik legfelkapottabb üdülőhelyén
Pontosa... |
|
Lakossági fórumot tartottak szeptember 16-án Gödön, amin részt vett a Pest Megyei Közgyűlés elnöke, Szabó István is. Egy 500 mé... |
|
A miniszterelnök korábban londoni magyarokat látogatott meg, a találkozóról videót is mellékeltünk
A 24.hu olvasója hívta fel... |
|
Nagy szerencse, hogy Tiborcz István feltornázta magát a leggazdagabb magyarok listájára.
Korábban megírtuk, hogy a spanyolországi M... |
|
A kormányülés után gazdasági intézkedéseket jelentett be Szijjártó Péter.
A külügyminiszter azt mondta, attól függ, hogy Magy... |
|
Teljesen helytelen az LMBTQ emberek megkülönböztetése elleni fellépést a náci rezsim politikájával összehasonlítani – közölt... |
|
Félszáz embert szán a kormány Szijjártó Péter külügyminiszter személyi biztosítására – derült ki a TEK beszámolójából, d... |
|
Kulisszatitok jön: az egész szerkesztőség felhördült, amikor Gulyás Gergely a kormányinfós monológjának a végén, az újságír... |
|
Tisztújítást, majd alakuló ülést tartott a Fidelitas országos választmánya a hétvégén Győrben.
A Fidesz ifjúsági szervezete ... |
|
Az Európai Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok alapján jóváhagyta Magyarország 2022 és 2027 közötti i... |
|
Olyan fotót közölt a HVG, ami a lap állítása szerint az Orbán-család titkos főúri birtokán, Hatvanpusztán készült, ahol Józse... |
|
„Az elmúlt évtized legfontosabb valóságshowhőse VV Majka, az ózdi vamzer mellett kétségtelenül Németh Sziszi bácsi, az egykori... |
|
Csak a kereszténység köti össze az európai embereket - mondta az Országgyűlés elnöke a Magyar Katolikus Rádió Kerengő című kö... |
|
Budapest —Két nappal 67. születésnapja előtt késelte halálra albérlője Lazsányi Lászlót, a Csepel egykori labdarúgóját a Ná... |
|
A Dolomit Kft. évek óta a legjobban teljesítő vállalkozás az ágazatban annak ellenére, hogy a versenytársaknál jóval drágábban ... |
|
Fiatalok voltak, és kellett a pénz – ezzel nemigen védekezhet majd az a hét bírósági végrehajtó, akik a gyanú szerint összesen... |
|
Hivatalos.
Közlekedési ellenőrzéssel összefüggő korrupció miatt gyanúsítottként hallgatott ki a nyomozó ügyészség egy kormá... |
|
Zsebre tett milliárdok, kétes hátterű vásárlók és még kétesebb hátterű cégek.
Ezek jellemezték a letelepedési kötvényeket,... |
|
Hírünk a világban, sokadik rész.
A Republikánus Párt, ha elegendő hatalmat kap hozzá, Orbán Viktor Magyarországához hasonlóvá ... |
|
Megkaparintotta.
Bejelentette a Waberer’s, Magyarország piacvezető és Európa egyik meghatározó logisztikai szolgáltatója, hogy le... |
|
Magyar vízummal jutott be a schengeni zónába a Belarusz Labdarúgó-szövetség vezetője és Alekszandr Lukasenka bizalmi embere, Vladi... |
|
Így csal a Fidesz…
Mi ügyelünk a választás tisztaságára, mi tisztességesen vagyunk versenyben, a Fidesz a polgármestereket, köz... |
|
„A szponzoráció csak április 3-ig lesz elérhető” – teszik hozzá ironikusan.
Már korábban felmerült, hogy a Völner-ügy kulc... |
|
Egy Péter nevű férfi írt minősíthetetlen stílusban a képviselőnek.
Beindult a választási propagandagépezet is, előkerültek a ... |
|
Jogerősen egy év – három évre felfüggesztett – börtönbüntetést kapott csalás és csalási kísérlet miatt egy baranyai nagyk... |
|
Újabb hanganyagokat közölt a Völner–Schadl-ügyben végzett lehallgatásokból a Blikk. A korábban nyilvánosságra hozott felvétele... |
|
2020-2023. Minden jog fenntartva - TheNews
|
|
|