Varga Judit feljelentésével fenyegetőzik az egyik végrehajtó, mondja a lehallgatott beszélgetésen Schadl |
|
Újabb hanganyagokat közölt a Völner–Schadl-ügyben végzett lehallgatásokból a Blikk. A korábban nyilvánosságra hozott felvételeken az az elhíresült részlet is hallható, amikor Schadl az ügyintézőjével beszélve egyszerűen csak egy hármasnak nevezi a hárommilliós kenőpénzt, de az is elhangzik, amikor Völner a feleségével beszéli meg telefonon, hogy a hatóságok elvitték a Porschét. A most közölt felvételeken többek között azt beszéli meg az egykori államtitkár és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, hogyan lökdösték át a hallgatókat a jogi képzésen. Schadl erről azt mondja:
„Sőt, egyébként ettől eltekintve Pécsett mindenkit, aki egy kicsit bizonytalan volt, mindenkit kimostak a szarból, hogy jó, van némi esély, akkor csináljuk. Olyat is, aki egy kicsit billegett, és mondták, hogy nem valószínű, hogy be fogja fejezni.”
Arról is szó esik a felvételeken, hogyan zajlott a végrehajtói pályázatok kiírása, amiről a hangfelvételek alapján rendszeresen egyeztetett Völner és Schadl.
Völner: Szerintem így egyben jobb, mert egybe írjuk ki, és akkor gyakorlatilag nem kell ugyanazokat az embereket többször…
Schadl: Ez így van, ez így van, mert egyébként, aki ugye, nem kerül be, ha négy csomagba írjuk ki, akkor mind a négyszer el fog jönni, mind a négyszer meg kell hallgatni. |
Az egyik beszélgetésben Varga Judit igazságügyi miniszter neve is előkerült. Schadl az Igazságügyi Minisztérium egyik munkatársával egyeztetett egy problémás végrehajtó miatt, ekkor említi meg a minisztert.
Schadl: „Ha felfüggesztenek vagy valakit felállítanak, akkor mindenkit a saját irodája helyettesít. Mert ugye, gyakorlatilag a Vh. ezt nem szabályozza. Csak az van benne, ami arra vonatkozik alapvetően, hogy ha 30 napon belül van távol a végrehajtó, akkor saját irodáján keresztül kell helyettesíteni. És R. ugat, hogy a saját irodáján át helyettesítsék, és őt illesse meg az árbevétel, amihez nyilván nem fogunk hozzájárulni. De addig is kéne valamiféle rendelet, amit kurva gyorsan össze kell pakolni. Mi összerakunk egy tervezetet, de nagyon égeti a talpunkat a sztori, mert a…” |
X.: Nálunk marad a sztori, az IM-ben marad ez a rendelet. Nem kell vele megvárni a hatóságot.”
Schadl: Nem. Ezt egy hónapon belül meg kell szülnünk. Meg addig is gondolkodjál már rajta légy szíves, milyen állásfoglalást, akármit tudunk kiállítani, mert a P. lett helyettes és elvitte az iratokat, és az R. már ott tart, hogy feljelentette a P.-t, bűnpártolásért már feljelentette K.-t, és előre fenyegetőzik, hogy feljelenti a Varga Juditot bűnpártolással, meg a Völnert is.
A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkár ellen. A vádirat szerint Schadl a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökeként 2021 júliusáig legalább 83 millió forint kenőpénzt juttatott Völnernek, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta. Az ügyészség azt indítványozta, hogy – beismerés esetén – Schadl Györgyöt 10 év, míg Völner Pált 8 év börtönbüntetésre, 200, illetve 25 millió forint pénzbüntetésre, továbbá mindkettőjüket 10 év közügyektől eltiltásra, jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltásra ítélje a bíróság.
Az Rtl.hu információi szerint a korrupcióval vádolt volt igazságügyi államtitkár, Völner Pál azt írta a tavaly márciusi vallomásában, hogy senkitől sem kapott kenőpénzt, és tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.
|
 |
|
 |
Sikeres évet zárt Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata közös vállalata, írja az RTL a mérlegadatok alapján. A beszámolók szerint a... |
|
Sztárkommentátorként érkezett az EDDA Művek frontembere a TV2-n futó Dancing with the Stars stúdiójába: Metzker Viki, Miss Modd és... |
|
Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund kutatója a Politicón megjelent cikkében azt írta: Angela Merkel és a teljes német politikai v... |
|
Sokan nem akarják, hogy Gyurcsány Ferenc visszatérjen a hatalomba, ezt mutatja a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petícióhoz csatlakoz... |
|
Az adományokkal együtt magával vitte a Jobbik jótékonysági alapítványát Sneider Tamás volt pártelnök, így egykori politikai kö... |
|
A politikus nem fél attól, hogy a korrupció feltárásai miatt egyszer megverik.
Az Azonnalinak adott interjút Hadházy Ákos, aki azt ... |
|
Szeptember 29-től Magyarországra látogatott az Európai Parlament tényfeltáró delegációja. Pénteken, a budapesti tartózkodás utol... |
|
Mert megérdemlik.
A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. (SZNP) honlapján közzétett szerződéslista tanúsága szerint
|
|
A Direkt36 éveken át tartó nyomozásban tárta fel, hogy az Orbán család tagjai közpénzből is gazdagodnak. Most ennek a történeté... |
|
Sírjunk vagy nevessünk?
A Fidesz budapesti szervezete amiatt őrjöng a Facebookon, hogy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes úgy ké... |
|
Magyarország — Megdöbbentően keveset, naponta mindössze négy órát alszik Orbán Viktor – erről maga a miniszterelnök beszélt m... |
|
Hiszi a piszi.
A TV2-nek ugyan van olyan szegmense, amivel nem akar azonosulni, de amióta ott dolgozik, soha senki nem mondott neki olyat,... |
|
Nem büntetgethet tovább.
Mint ismert, az ellenzéki képviselők 2018 decemberében közös akcióval próbálták megakadályozni a rabs... |
|
Jól jártak a biznisszel.
Az Átlátszó nevű oknyomozó portál teljes körű összeállítást készített azon vendégházakról, am... |
|
Az ötös számú párttagkönyv büszke tulajdonosa leülhet, egyes.
Beszámoltunk arról, hogy Bayer Zsolt a napokban hosszan sorolta a k... |
|
A magyar bíróság bekérte az iratokat a holland vizsgálatról, kiderül, megáll-e a vádlottak védekezése a pécsi Volvo busz-vásár... |
|
10.000.000 euró kártérítést fizet a magyar állam egy tortagyártónak. – írja az Index.
Nagyon nagy kártérítésbe szaladt b... |
|
„A cirkusz folytatódik” - értékelte az atv.hu-nak Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Fővárosi Közgyűl... |
|
Büszke a szlovák rendőrség
Sorra viszik a cellékba a korábbi kormánypárt politikusait, strómanjait, családtagjait. Senki sincs bi... |
|
Holnaptól a munkáltató kirúghatja a kismamákat és a táppénzen lévőket is azonnal!
Július 1-től a munkáltatók felmondhatnak t... |
|
Ön szerint melyik 1600 lakosú(!) falu szélén épül ez a padlófűtéses, légkondis, 16 tantermes + nyelvi laboros + informatikai labor... |
|
Már az amerikai jobboldal is a tekintélyelvű, homofób magyar kormányra veti vigyázó tekintetét
LGBT Nation
Az ame... |
|
Mi modellként szolgálunk Európa számára, ami az együtt élő nemzetiségekkel való bánásmódot illeti, és ezt nem egy politikai pr... |
|
Botrány videó: Lázár: ezt ki mondta??? --- Hölgy: hát Ön mondta.... (videó a cikk alján)
Eközben: 2011:Lázár szerint akinek... |
|
Ezt már ő sem bírja.
Baukó Éva egykori valóságshow-szereplőnek totál elege van abból, hogy a csapból is Tóth Gabi folyik. A bot... |
|
Bokros Lajos a Facebook-oldalán tett közzé egy nagyon ütős bejegyzést arról, hogy mitől félnek legjobban Orbánék, érdemes elolva... |
|
Holott már 8 milliárd forint pihen a cég bankszámláján.
Az állammal közvetlenül szerződő cég beolvad a tulajdonosába, ezzel ö... |
|
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása a baloldal programjára
A Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal nyilvánosságra ... |
|
Kéttucatnyi roma fiatal követelte Farkas Flóriántól, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökétől péntek délelőtt a...
Ké... |
|
Mi az igazság Putyin elmeállapotáról? Régóta pletykálnak már az orosz elnök mentális és fizikai egészségéről, brit és amerik... |
|
A 444 megkérdezte a norvég külügyminisztériumtól, hogy mit gondolnak arról, hogy a magyar kormány jogi lépéseket fontolgat, miutá... |
|
Az MSZP egykori alelnöke, és az ISZOMM párt miniszterelnök-jelöltje felidézte, mi is történt 2006. május 26-án Balatonőszödön a... |
|
Ha Tasnádi László cége és a Valton közösen indul egy őrzés-védelmi közbeszerzésen, ott nem igen lehet másnak esélye Nem is vol... |
|
A legnagyobb sértést vágta a fejéhez.
Kormányellenes genderista — írta a bíróra Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igaz... |
|
A magyar nemzetvető kijelentette, “Oroszországhoz közelebb vagyunk”.
Beszámoltunk róla csütörtökön, hogy a szerb-magyar kapcso... |
|
Hárított.
A hétfői rendkívüli kormányinfón felhozták azt a témát is, hogy Tarlós István szerint Szentkirályi Alexandra produk... |
|
A videósnál az verte ki a biztosítékot, hogy a gyerekeit ócska tévéműsorokban kiárusító celebnek volt képe azt nyilatkozni, hogy... |
|
Több részletet is közölt a Legfőbb Ügyészség az Országgyűlés Mentelmi bizottságával Völner Pál volt igazságügyi államtitk... |
|
Megviselte a hír.
Megírtuk, hogy Dr. Molnár Csaba számolt be szerdán a friss uniós döntésről, amely szerint
“elfogadta az Euró... |
|
A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség szeptember 1-jén őrizetbe vette egy vidéki rendőrkapitányság vezetőjét – tájékoztatta... |
|
Micsoda sietség!
Kedd este jelent meg a Magyar Közlönyben a határozat, amely rögzíti, hogy lemondott a tisztségéről Zombori Dóra,... |
|
2020-2023. Minden jog fenntartva - TheNews
|
|
|