NE!
WS
            
Ebből botrány lesz: Ki a hét végrehajtó, akik 884 milliót fizethettek a kinevezésükért?

Fiatalok voltak, és kellett a pénz – ezzel nemigen védekezhet majd az a hét bírósági végrehajtó, akik a gyanú szerint összesen majdnem közel 900 millió forintot fizettek Schadl Györgynek, a kar elnökének a kinevezésükért. Az elérhető dokumentumok alapján nem volt nehéz azonosítani őket, és cégadataik szerint az sem okozhatott nekik gondot, hogy mélyen a zsebükbe nyúljanak.

Címlapképünkön Schadl György, a hét letartóztatásban ülő végrehajtó, valamint Schadl házi őrizetben ülő felesége látható.

2019. augusztus 7-én Budapesten, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar Cházár András utcai székházában ünneplésre készültek, aznap tette le esküjét 13 új, önálló bírósági végrehajtó, az eskü szövegében pedig megfogadták, hogy „szakmai kötelességeiket lelkiismeretesen és a legjobb tudásuk szerint teljesítik”.

Az ünnepségen résztvevők valószínűleg nem sejtették, hogy két és fél év múlva közülük ketten letartóztatásban fognak ülni. A gyanú szerint a szekszárdi járásbíróság mellett végrehajtóként dolgozó O. Ákos 78 millió forintot, és a szigetszentmiklósi járásbíróság mellé kinevezett F. Miklós pedig ennek több mint dupláját, 198 milliót fizetett a Bírósági Végrehajtói Kar elnökének, Schadl Györgynek, hogy ők nyerjék a pályázatot, és vehessék át kinevezésüket a székházterem első sorában.

Nem ők voltak azonban az egyetlenek: rajtuk kívül még öt önálló bírósági végrehajtói pályázat szerepel abban a parlamenti határozattervezetben, amely felsorolja, hogy milyen kinevezésekben lehetett benne a keze Völner Pálnak, a napokban lemondott igazságügyi államtitkárnak, és az ügy kirobbanásakor a reptéren őrizetbe vett Schadlnek.

Összezárnak, nem beszélnek

Mivel az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke, Hargitai János által aláírt dokumentum elég sok részletet tartalmaz, például azt, hogy melyik járási bírósághoz bekötött végrehajtók a gyanúsítottak, így nem volt nehéz beazonosítanunk azt a hét végrehajtót, akik – több helyről megerősített információink szerint – már letartóztatásban voltak, amikor Völner Pál neve nyilvánosságra került az ügyben.

A dokumentumok szerint heten összesen 884 852 000 forintot juttattak el annak sofőrjén keresztül az MBVK elnökének, aki ennek kevesebb mint tizedét, 83 millió forintot csorgatott vissza Völnernek.

Azt, hogy valóban róluk van szó, egymástól független forrásaink megerősítették, az érintettek irodája azonban nem, azok gyakorlatilag elérhetetlenné váltak. Volt, akinél kicsörgött ugyan a telefon, de nem vette fel senki, másnál már csak egy automata mondta be, hogy a szám már nem kapcsolható. Volt, akinek honlapján az is kint volt, hogy szünetel az ügyfélfogadás, de a legtöbben egész egyszerűen eltűntek a nyilvánosság elől. Nemcsak az ügyben gyanúsítottá vált végrehajtók, de az irodáikban dolgozó munkatársak is elérhetetlenek. Az ügyfelek felé azt kommunikálják, hogy “technikai okok miatt” átmenetileg szünetel az ügyfélfogadásuk, de az a kliens sincs könnyebb helyzetben, aki a végrehajtó állandó helyettesét, tehát egy másik végrehajtót próbál utolérni.

Az ügyben meggyanúsított végrehajtók közül telefonon csak az egyikük állandó helyettesét értük el (az illető nem kívánt nyilatkozni), a többi esetben legfeljebb csak a titkárnőkig jutottunk, vagy addig sem. Akadt olyan titkárnő, aki a Végrehajtói Karhoz irányított minket a kérdéseinkkel, ám hiába, ott sem túl kommunikatívak ez ügyben. És nem csak újságíróként esélytelen őket megszólítani. Akkor is falakba ütköztünk, amikor egyszerű ügyfélként próbáltunk meg kapcsolatba lépni a gyanúsított végrehajtókat helyettesítő végrehajtókkal.

A végrehajtók azonosításában sokat segített, hogy a határozati javaslatban nemcsak a járásbíróság volt megnevezve, mely mellett dolgoztak, hanem kinevezésük időpontja is. A dokumentumból az is könnyen kideríthető volt, hogy a gyanú szerint melyikük mennyit fizetett Schadl Györgynek. Hogy az összeg nagysága mitől függött, az nem világos, pedig a szórás elég nagy: volt köztük, aki „csak” 40 milliót adott, más a 250 milliót sem sajnálta azért, hogy végrehajtó lehessen.

Fiatalok és kellett a pénz

Egy dolog mindannyiukban közös:

az elérhető nyilvános információk szerint nem előre fizettek a kinevezésükért.

A gyanúsítottak mindegyike körülbelül egy éve praktizált, és bevételeik is voltak, amikor apránként csorgatni kezdték a pénzt Schadlnek. Bármilyen furcsa, ezzel nem verték magukat túl nagy költségekbe, hiszen a végrehajtói szakma jól jövedelmez, volt köztük olyan, aki a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint praxisa második évében már 173 milliós adózott eredményt ért el.

Az sem mondható, hogy sokat kellett volna várniuk a helyekért, hiszen az általunk beazonosított végrehajtók egy kivételével mindannyian a harmincas éveikben járnak.

Mivel sem a munkatársaik, sem a helyetteseik nem voltak bőbeszédűek, a beazonosított végrehajtókról nagyjából annyit lehet tudni, amit kinevezésükkor maga az MBVK adott meg róluk hivatalos lapjában, az Executióban.

A Győri Járásbíróság mellett dolgozó M.-né Cs. Éva is például kifejezetten ismert volt végrehajtói körökben, a hivatalos lapban is találtunk olyan cikket, melynek társszerzője volt. Szakmai előéletére sem lehet panasz, a 2010-es jogi diploma, majd a jogi és végrehajtói szakvizsga után egy önálló bírósági végrehajtónál, majd a Zuglói Polgármesteri Hivatal Lakásgazdálkodási Osztályán dolgozott jogászként.

Saját irodáját 2017 augusztusában alapította meg, majd két hét múlva le is tehette ünnepélyes esküjét – melyet a gyanú szerint 2018. november 12. és 2020. november 30. között összesen 39 450 000 forinttal hálált meg. Volt miből, a cégadatok szerint az adózott bevétele a 2018-as 44 millió után 2019-ben 60, 2020-ban pedig már 82 millió forint volt.

Győri kollégájával azonos évben, 2017-ben alapította meg önálló végrehajtói irodáját Sz. Balázs, aki a gyanú szerint a monori járásbíróság melletti praxisért jóval többet, 190 millió forintot volt hajlandó fizetni. A cégadatok szerint a Pest megyei településen sokkal jövedelmezőbb volt a végrehajtói szakma, mint Nyugat-Magyarország egyik legnagyobb városában, hiszen az ELTE jogi karán 2009-ben diplomázott Sz. Balázs csak 2019-ben 201 milliós adózott eredménynek örülhetett.

Ő eskütétele előtt a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központnál dolgozott jogi előadóként, majd jogtanácsosként, 2015 és 2017 között pedig ügyvédként praktizált.

Az, hogy a budapesti végrehajtói irodák a legértékesebbek, jól mutatja a Budai Központi Kerületi Bíróság mellett működő M. Eszter példája, aki a gyanú szerint 2018 novembere és 2021 májusa között közel 255 millió forintot juttatott el Schadlnek. Az, hogy miből, az ő esetében azonban nem világos, mert a nyilvános cégadatai csak 2018-ból elérhetők, ami mindössze 23 milliós adózott eredményt jelez.

Budai irodáját a többiekhez hasonlóan ő is 2018. augusztusi kinevezése előtt két héttel alapította, szakmai előélete viszont neki a legmeggyőzőbb: jogi diplomája mellé vagyonkezelő specialista, valamint tőkepiaci és bankszakjogász képzésen is részt vett, majd 2006-tól 2010-ig a Fővárosi Bíróságon dolgozott előbb bírósági forgalmazóként, később bírósági titkárként. Később közbeszerzési tanácsadó és jogtanácsos volt, 2013-tól pedig ügyvédként dolgozott.

Kisebb hal volt a fonyódi N. Gábor, aki kevesebb mint két évig élvezhette az önálló praxist. A 2020 januárjában kinevezett végrehajtó 10 évvel korábban szerezte az állás feltételeként szabott jogi diplomáját, végrehajtói szakvizsgája pedig 2019-es. Volt jogászgyakornok, jogi előadó, de még ennél is érdekesebb, hogy 2013 és 2017 között a kormányközeli Alapjogokért Központot működtető Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.-nél volt jogi elemző.

Hogy ugyanarról az emberről van szó, azt az Alapjogokért Központ is megerősítette, akik lapunk megkeresésére azt válaszolták, N. Gábor „már hat éve nem áll semmilyen jogviszonyban a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.-vel”.

A parlamenti határozattervezet szerint a férfi a többiekkel ellentétben csak egy alkalommal fizetett Schadl Györgynek, de akkor rögtön 42 millió 600 ezer forintot. Ez gyakorlatilag megegyezik a 2020-as adózott eredményével, azaz valószínűleg a teljes első évi bevételét praxisára fordította.

Több pénzből gazdálkodhatott a ceglédi járásbíróság mellett dolgozó V. Levente, akit együtt neveztek ki N. Gáborral. Ő a gyanú szerint idén április és május között 81 millió 500 ezer forintot juttatott el a kar elnökének, ami nem volt nehéz, mert első évében már 102 millió volt az adózott eredménye.

Ő 2008-as jogi diplomája után ügyvédjelöltként kezdte pályáját, majd a Mráz és Társa végrehajtói irodában kezdett dolgozni jogi előadóként, hogy 2012 és 2015 között átnyergeljen a CIB Bank Zrt.-hez, ahol a speciális ügyeket intézte. 2015 és 2017 között az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítványnál workout menedzser, 2017 áprilisától a Momentum Credit Zrt.-nél projektmenedzser volt.

Együtt tette le az ünnepélyes eskütételt F. Miklós és O. Ákos is, akik mindketten 2019 nyarán vehették át saját irodájukat. Igaz, egyikük Szekszárdon, a másikuk Szigetszentmiklóson, ami az érte fizetett pénz összegében is meglátszik.

Kettejük közül O. Ákos került Szekszárdra, amiért a gyanú szerint tavaly június óta 78 millió forintot fizetett. Jogi diplomáját 2008-ban szerezte, követeléskezelési területen 2011-től dolgozott az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt.-nél, végrehajtási területen pedig 2017-től látott el végrehajtó-helyettesi feladatokat.

A szigetszentmiklósi járásbíróság mellett dolgozó F. Miklós majdnem 200 millió forintot fizetett ki, hogy övé lehessen a praxis, de ez is 60 millióval kevesebb, mint 2020-as és 2019-es bevétele összeségében. Ehhez egyébként mindössze másfél évre volt szüksége – irodája működése csak a múlt hét óta szünetel.

F. Miklós jogi diplomáját 2002-ben szerezte, majd rögtön a szegedi városi ügyészségen kezdte: előbb fogalmazóként, majd titkárként, 2007-től pedig ügyészként. Ha tehát valaki, ő biztosan tisztában van a letartóztatásban azzal, hogy mi várhat rá a Völner Pál meggyanúsításához vezető botrányban.
Kiderült hány milliárdot rakott zsebre Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata a közös cégükből -
10/03
Ilyet még nem hallottunk: Rettenetes véleménnyel vannak Orbánról a ...
10/03
Kitört a Pataky botrány: Te befogod! Kuss van!!!!....
10/03
A Külföldi sajtó páros lábbal szállt bele Orbánba - durva dologgal vádolják
10/03
Hollik írása alapján 2010 előtt a küszöböt rágta minden magyar - bezzeg most.......
10/03
Óriási a felháborodás: Adományokkal együtt vitte magával az alapítványt a távoz...
10/03
Robbant a hír: állítólag már fideszes politikusok is szivárogtatnak Hadházy Ákosna...
10/03
Nemzetközi botrány: megfenyegették az EP tényfeltáró delegációját Budapesten...
10/03
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2023. Minden jog fenntartva - TheNews
         
Sikeres évet zárt Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata közös vállalata, írja az RTL a mérlegadatok alapján. A beszámolók szerint a...
Kitört a Pataky botrány: Te befogod! Kuss van!!!!....
Sztárkommentátorként érkezett az EDDA Művek frontembere a TV2-n futó Dancing with the Stars stúdiójába: Metzker Viki, Miss Modd és...
A Külföldi sajtó páros lábbal szállt bele Orbánba - durva dologgal vádolják
Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund kutatója a Politicón megjelent cikkében azt írta: Angela Merkel és a teljes német politikai v...
Hollik írása alapján 2010 előtt a küszöböt rágta minden magyar - bezzeg most....
Sokan nem akarják, hogy Gyurcsány Ferenc visszatérjen a hatalomba, ezt mutatja a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petícióhoz csatlakoz...
Óriási a felháborodás: Adományokkal együtt vitte magával az alapítványt a távozó pártelnök
Az adományokkal együtt magával vitte a Jobbik jótékonysági alapítványát Sneider Tamás volt pártelnök, így egykori politikai kö...
Robbant a hír: állítólag már fideszes politikusok is szivárogtatnak Hadházy Ákosnak
A politikus nem fél attól, hogy a korrupció feltárásai miatt egyszer megverik. Az Azonnalinak adott interjút Hadházy Ákos, aki azt ...
Nemzetközi botrány: megfenyegették az EP tényfeltáró delegációját Budapesten
Szeptember 29-től Magyarországra látogatott az Európai Parlament tényfeltáró delegációja. Pénteken, a budapesti tartózkodás utol...
Kibukott a dolog: kiderült mekkora támogatást kapott a békemenet a Szerencsejáték Zrt. leánycégétől
Mert megérdemlik. A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. (SZNP) honlapján közzétett szerződéslista tanúsága szerint
Hogyan tárultak fel az Orbán-bánya titkai? - tarol a leleplező videó
A Direkt36 éveken át tartó nyomozásban tárta fel, hogy az Orbán család tagjai közpénzből is gazdagodnak. Most ennek a történeté...
Szijjártó helikopterrel jár ebédelni, de a Fidesz azon sivalkodik, hogy Tüttő Kata autóval ment dolgozni
Sírjunk vagy nevessünk? A Fidesz budapesti szervezete amiatt őrjöng a Facebookon, hogy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes úgy ké...
Napi 4 órát alszik Orbán - most azt kutatják, hogyan bírhatja ennyire jól, a génjeiben keresik a megoldást
Magyarország — Megdöbbentően keveset, naponta mindössze négy órát alszik Orbán Viktor – erről maga a miniszterelnök beszélt m...
Meglepő dolgot állít Majka a TV2-ről — Azt is elárulta, mikor hagyná ott a csatornát
Hiszi a piszi. A TV2-nek ugyan van olyan szegmense, amivel nem akar azonosulni, de amióta ott dolgozik, soha senki nem mondott neki olyat,...
Vége Kövér tejhatalmának? - lépett a strasbourgi bíróság - Nem büntetgethet tovább
Nem büntetgethet tovább. Mint ismert, az ellenzéki képviselők 2018 decemberében közös akcióval próbálták megakadályozni a rabs...
Kitört az EU-s lista botrány: Uniós támogatást vettek fel a fideszes fejesek vendégházépítésre, majd beköltöztek
Jól jártak a biznisszel. Az Átlátszó nevű oknyomozó portál teljes körű összeállítást készített azon vendégházakról, am...
Olyan briliánsan rakták helyre Bayer Zsoltot, mint még senki - kitört a botrány
Az ötös számú párttagkönyv büszke tulajdonosa leülhet, egyes. Beszámoltunk arról, hogy Bayer Zsolt a napokban hosszan sorolta a k...
Már Hollandiában is nyomoznak a pécsi buszok ügyében - fideszes nagykutyákat is beidéztek
A magyar bíróság bekérte az iratokat a holland vizsgálatról, kiderül, megáll-e a vádlottak védekezése a pécsi Volvo busz-vásár...
Nagy a baj: Több milliárdos kártérítést fizet az Orbán kormány, mer elzavart egy kekszgyárat
10.000.000 euró kártérítést fizet a magyar állam egy tortagyártónak. – írja az Index. Nagyon nagy kártérítésbe szaladt b...
Puskaporos hangulat: beteges hazudozónak nevezték Palkovicsot a nyilvánosság előtt
„A cirkusz folytatódik” - értékelte az atv.hu-nak Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Fővárosi Közgyűl...
Szlovákia nem tűr tovább: Sorra viszik a cellékba a korábbi kormánypárt politikusait, strómanjait, családtagjait
Büszke a szlovák rendőrség Sorra viszik a cellékba a korábbi kormánypárt politikusait, strómanjait, családtagjait. Senki sincs bi...
Magyarország 2023: a munkáltató kirúghatja a kismamákat és a táppénzen lévőket is azonnal!
Holnaptól a munkáltató kirúghatja a kismamákat és a táppénzen lévőket is azonnal! Július 1-től a munkáltatók felmondhatnak t...
Rajtunk röhög mindenki: a felcsúti okosiskoláról cikkez Európa
Ön szerint melyik 1600 lakosú(!) falu szélén épül ez a padlófűtéses, légkondis, 16 tantermes + nyelvi laboros + informatikai labor...
Orbán Viktor uralkodóként gyakorolja a hatalmat - a legtöbb nyugati ország meg van döbbenve, miután a magyar ...
Már az amerikai jobboldal is a tekintélyelvű, homofób magyar kormányra veti vigyázó tekintetét LGBT Nation Az ame...
A románok nekimentek az Orbán kormánynak - Magyarország felvásárolja Erdélyt
Mi modellként szolgálunk Európa számára, ami az együtt élő nemzetiségekkel való bánásmódot illeti, és ezt nem egy politikai pr...
Botrány videó: nekiesett Lázárnak egy feldühödött szavazó - ki hazudik?
Botrány videó: Lázár: ezt ki mondta??? --- Hölgy: hát Ön mondta.... (videó a cikk alján) Eközben: 2011:Lázár szerint akinek...
Tóth Gabi az eddigi legdurvább kritikát kapta: ülj be O.V. kisbuszàba és ...........
Ezt már ő sem bírja. Baukó Éva egykori valóságshow-szereplőnek totál elege van abból, hogy a csapból is Tóth Gabi folyik. A bot...
Bokros Lajos egy nagyon erős képet tett közzé Orbánról
Bokros Lajos a Facebook-oldalán tett közzé egy nagyon ütős bejegyzést arról, hogy mitől félnek legjobban Orbánék, érdemes elolva...
Akarod tudni melyik cég bankszámláján pihennek milliárdok? - ez a cég most teljesen felszívódik...
Holott már 8 milliárd forint pihen a cég bankszámláján. Az állammal közvetlenül szerződő cég beolvad a tulajdonosába, ezzel ö...
Fidesz levél: a baloldal politikája tönkretette és a csőd szélére sodorta Magyarországot
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása a baloldal programjára A Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal nyilvánosságra ...
Jajjjj - Megnéznék Farkas Flórián diplomamunkáját, de még az érettségi is.....
Kéttucatnyi roma fiatal követelte Farkas Flóriántól, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökétől péntek délelőtt a... Ké...
Ebből baj lesz: nyilvánosan őrültnek nevezték Putyint a szakértők - állítólag beleőrült a...
Mi az igazság Putyin elmeállapotáról? Régóta pletykálnak már az orosz elnök mentális és fizikai egészségéről, brit és amerik...
Norvégia még egy utolsót is belerúgott a hisztiző Orbán-kormányba
A 444 megkérdezte a norvég külügyminisztériumtól, hogy mit gondolnak arról, hogy a magyar kormány jogi lépéseket fontolgat, miutá...
Óriási botrány: Szanyi elárulta, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet
Az MSZP egykori alelnöke, és az ISZOMM párt miniszterelnök-jelöltje felidézte, mi is történt 2006. május 26-án Balatonőszödön a...
Pintér Sándor volt államtitkára és a Fidesz kedvenc őrző-védő cége együtt vigyáznak az állami vagyonra
Ha Tasnádi László cége és a Valton közösen indul egy őrzés-védelmi közbeszerzésen, ott nem igen lehet másnak esélye Nem is vol...
Szürreális képsorok: Őrjöngve szidják a bírót, aki elkaszálta Orbánék kérdését
A legnagyobb sértést vágta a fejéhez. Kormányellenes genderista — írta a bíróra Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igaz...
Nem verték nagy dobra: nem akárkitől kapott kitüntetést Orbán miközben az EU...
A magyar nemzetvető kijelentette, “Oroszországhoz közelebb vagyunk”. Beszámoltunk róla csütörtökön, hogy a szerb-magyar kapcso...
Szentkirályi Alexandrának szegezték a hét kérdését - megfagyott a levegő
Hárított. A hétfői rendkívüli kormányinfón felhozták azt a témát is, hogy Tarlós István szerint Szentkirályi Alexandra produk...
Nem akárki ment neki a hirtelenfideszes Győzikének: Nem sül le a képedről a bőr?
A videósnál az verte ki a biztosítékot, hogy a gyerekeit ócska tévéműsorokban kiárusító celebnek volt képe azt nyilatkozni, hogy...
Bűnszervezet módjára működött Völner hivatala - Több részletet is közölt a Legfőbb Ügyészség
Több részletet is közölt a Legfőbb Ügyészség az Országgyűlés Mentelmi bizottságával Völner Pál volt igazságügyi államtitk...
Kiborult a miniszter: állítólag Varga Judit majdnem elsírta magát, amikor kiderült, hogy ...
Megviselte a hír. Megírtuk, hogy Dr. Molnár Csaba számolt be szerdán a friss uniós döntésről, amely szerint “elfogadta az Euró...
Óriási botrány: Őrizetbe vették a nyomozók a győri rendőrkapitányt
A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség szeptember 1-jén őrizetbe vette egy vidéki rendőrkapitányság vezetőjét – tájékoztatta...
Botrány: Lemondott Szijjártó embere, Orbán máris közbelépett
Micsoda sietség! Kedd este jelent meg a Magyar Közlönyben a határozat, amely rögzíti, hogy lemondott a tisztségéről Zombori Dóra,...

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák