NE!
WS
            

Harminc évig titkos, miért repültek Las Vegasba a honvédség gépei 2019-ben

Nemzetbiztonsági érdek az is, hogy ne tudjuk, mit keresett egy katonai Airbus Spanyolország egyik legfelkapottabb üdülőhelyén



Pontosan hol, mikor és milyen célból jártak 2019-ben a Magyar Honvédség 604 és 605 lajstromjelű Airbus-ai, valamint 606 és 607-számú Dassault Falcon típusú repülői – kérdezte Benkő Tibor honvédelmi minisztert az MSZP-s Harangozó Tamás, aki arról is érdeklődött, hogy ki fizette az esetleges magáncélú repüléseket



Harangozó az Átlátszó cikke nyomán küldött kérdéseket, melyből megtudhattuk, hogy a honvédség négy repülője olyan felkapott üdülőhelyeken, illetve offshore-paradicsomokban fordult meg tavaly, mint Málta, Abu Dhabi, Dubaj, Las Vegas, Panama vagy a Kanári-szigetek



A repülők egyike ráadásul kétszer is megjelent a felkapott spanyol üdülőhelyen, a borairól híres Alicante-ban – mindkét alkalommal oda-vissza repült, mintha csak valakit egyhetes nyaralásról szállított volna haza



Hétpecsétes titok, de Benkő feltörhetné

A miniszer válaszában először azt hangsúlyozta, hogy minden személyszállítás a hatályos jogszabályoknak megfelelően történt, majd hozzátette, hogy nyilvánosan semmilyen kérdésre nem ad választ

Harangozó, ha akar, személyesen utánanézhet a kérdéses adatoknak – de erről sem beszélhet:

"a katonai szállításokra vonatkozó információk ugyanis a honvédségi törvény vonatkozó paragrafusa szerint 30 évig honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nem nyilvánosak

"

Azt a már nem tette hozzá Benkő, hogy ő maga is feloldhatná a titkosítást a honvédség parancsnokának kérésére

Hiszen a törvény erre is felhatalmazza „ha az adat megismerése a Honvédség törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását, valamint a honvédelmi és a nemzetbiztonsági érdekeket nem veszélyezteti



Fő a diszkréció

A honvédelemnél azonban jobban szeretik a diszkrét megoldásokat

Mint lapunk is beszámolt róla, titokban vették például az egyik Dassault Falcont – a gépeket pedig darabonként 13 milliárd forintért vásárolhatták

Bár hangsúlyozottan katonai és nem kormányzati repülőkről van szó, a Falconokkal azért szívesen repül Orbán Viktor is, aki a New York Times cikke szerint ilyenkor kanapén heveri ki a tárgyalások fáradalmait



Az Átlátszó szerint valószínű, hogy a Panamába és más egzotikus helyekre utazó gépek több esetben is kikapcsolt transzponderrel repültek, vagyis a repülési adatok nem kerültek be a nyilvánosan elérhető adatbázisokba







A kép illusztráció

Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben
04/19
Deutsch Tamás ismét nekiment Magyar Péternek - kemény dolgokat jósolt a jövőre nézve
04/19
Felgyújtotta magát egy férfi Donald Trump tárgyalása közben a bíróság előtti parkban
04/19
Schmidt Mária: Magyar Péter egy felfuvalkodott senki
04/19
Curtis vallomás: Azért vagyok fideszes, mert így nőttem fel, nem azért, mert így aka...
04/19
Óriási botrány: pert indítottak az RTL producere ellen - száz millió forintos kárt...
04/19
Soha nem látott biztonsági intézkedések: Testőrök gyűrűje védi majd Szijjártó P...
04/19
Fideszes politikussal pálinkázott Nagy Feró majd megköszönte az ajándékot amit kapo...
04/19
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Harminc évig titkos, miért repültek Las Vegasba a honvédség gépei 2019-ben


Nemzetbiztonsági érdek az is, hogy ne tudjuk, mit keresett egy katonai Airbus Spanyolország egyik legfelkapottabb üdülőhelyén



Pontosan hol, mikor és milyen célból jártak 2019-ben a Magyar Honvédség 604 és 605 lajstromjelű Airbus-ai, valamint 606 és 607-számú Dassault Falcon típusú repülői – kérdezte Benkő Tibor honvédelmi minisztert az MSZP-s Harangozó Tamás, aki arról is érdeklődött, hogy ki fizette az esetleges magáncélú repüléseket



Harangozó az Átlátszó cikke nyomán küldött kérdéseket, melyből megtudhattuk, hogy a honvédség négy repülője olyan felkapott üdülőhelyeken, illetve offshore-paradicsomokban fordult meg tavaly, mint Málta, Abu Dhabi, Dubaj, Las Vegas, Panama vagy a Kanári-szigetek



A repülők egyike ráadásul kétszer is megjelent a felkapott spanyol üdülőhelyen, a borairól híres Alicante-ban – mindkét alkalommal oda-vissza repült, mintha csak valakit egyhetes nyaralásról szállított volna haza



Hétpecsétes titok, de Benkő feltörhetné

A miniszer válaszában először azt hangsúlyozta, hogy minden személyszállítás a hatályos jogszabályoknak megfelelően történt, majd hozzátette, hogy nyilvánosan semmilyen kérdésre nem ad választ

Harangozó, ha akar, személyesen utánanézhet a kérdéses adatoknak – de erről sem beszélhet:

"a katonai szállításokra vonatkozó információk ugyanis a honvédségi törvény vonatkozó paragrafusa szerint 30 évig honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nem nyilvánosak

"

Azt a már nem tette hozzá Benkő, hogy ő maga is feloldhatná a titkosítást a honvédség parancsnokának kérésére

Hiszen a törvény erre is felhatalmazza „ha az adat megismerése a Honvédség törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását, valamint a honvédelmi és a nemzetbiztonsági érdekeket nem veszélyezteti



Fő a diszkréció

A honvédelemnél azonban jobban szeretik a diszkrét megoldásokat

Mint lapunk is beszámolt róla, titokban vették például az egyik Dassault Falcont – a gépeket pedig darabonként 13 milliárd forintért vásárolhatták

Bár hangsúlyozottan katonai és nem kormányzati repülőkről van szó, a Falconokkal azért szívesen repül Orbán Viktor is, aki a New York Times cikke szerint ilyenkor kanapén heveri ki a tárgyalások fáradalmait



Az Átlátszó szerint valószínű, hogy a Panamába és más egzotikus helyekre utazó gépek több esetben is kikapcsolt transzponderrel repültek, vagyis a repülési adatok nem kerültek be a nyilvánosan elérhető adatbázisokba







A kép illusztráció
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben
Felgyújtotta magát egy férfi Donald Trump tárgyalása közben a bíróság előtti parkban
Schmidt Mária: Magyar Péter egy felfuvalkodott senki
Curtis vallomás: Azért vagyok fideszes, mert így nőttem fel, nem azért, mert így akarta Orbán Viktor
Óriási botrány: pert indítottak az RTL producere ellen - száz millió forintos kártérítési ügy
Soha nem látott biztonsági intézkedések: Testőrök gyűrűje védi majd Szijjártó Pétert
Fideszes politikussal pálinkázott Nagy Feró majd megköszönte az ajándékot amit kapott
Döbbenetes tempóban nőtt az indiaiak létszáma Magyarországon, de a kínaiak száma is megduplázódott, itt a friss adatok!
Bayer Zsolt nekiment az ellenzékieknek: ezek hazudnak, gátlástalanul....
Kiderült mi a leggyakoribb halálok Magyarországon -
Képzeljünk el egy olyan félmilliárdos uniós támogatást, amelynek minden egyes eleme sántít.... ismert ex-politikus az érintett....
Határozatban írta elő a kormány, hogy Palkovics volt üzlettársának szoftverét használják az állami szférában
Óriási győzelmet hirdetett Orbán Viktor - Kaptunk egy ajánlatot, azt elfogadtuk
3 milliárd forintot osztottak szét pályázók között, Semjén Zsolt vadásztársaságához is jutott, mutatjuk az összegeket
Mi történik? - Egyszerűen eltűntek a migránsok, mintha nem is lettek volna
Előkerült egy videó: 20 másodperc alatt lopják el a magyarok kedvenc autóját
Orbán megsértődött! - nem akármit törölt a közösségi oldaláról
Óriási bejelentés: Vastag Csabát kinevezték a TV2 vezérigazgatói tanácsadójának
Még a rendőrök is megdöbbentek: a gyerekeket a kutyáknak kidobott maradékkal etették a magyar falucskában
Ez fájni fog Magyarországnak: Brüsszel elkaszálja a Budapest-Belgrád-vasút építésében érdekelt kínai céget
Milliókat fizettek két régi papír kétszázasért a Vaterán
Lemarad Magyarország: Románia váratlanul 40%-kal emeli a nyugdíjakat
Orbán bekeményített: tudnak nekünk kárt okozni, de az sem lesz kellemes, amit mi okozunk nekik
Váratlanul megszólalt az ügyészség: „Tudjuk, ki az a Tóni, Barbara és Ádám.....”
Magyar Péter: A miniszterelnök közvetlen közeléből kapok információkat
Menczer Tamás szerint a finn politikusok sírva könyörögtek nekik
Szabadrablás: Az eladó eltüntette a kisgyermekes pár 20 milliós házát - bárki járhat így és megoldás nincs...
Valami készül? - a kínai közbiztonsági miniszter társaságában látták Orbán Viktort
Megnézték mire kapott több mint 200 milliót Rogán Antal egyetlen év alatt - erre senki sem számított
80 ezer forintos pénzbüntetéssel megúszta a milliárdoscsemete, hogy tönkretette egy család autóját, egészségét, és lelki békéjét
Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent
Na végre ez is megtörtént! - mutatjuk hogyan szenteltek meg egy tavat a hívők előtt
Megdöbbentő képzés indul - Egyetemi diplomát ad
Egyszerre 150 rendőrt küldtek ki a csoportra amelyik katonai felfegyverkezést jelentett be
Kifakadt a bírónő Schadl tárgyalásán: „Fél év múlva is itt fogunk ülni”
A kormány több mint 2 milliárddal támogatta a beruházást, most közel kétmillió forint egy hétre egy két fős szoba...
Szomorú beruházás: Közel 1 milliárd forintot kapott, maga Rogán Antal adta át, most bezárt
Találtak egy 200 millió forintos projektet amitől még a helyiek is kiakadtak - mutatjuk a képeket és a beszámolót
Hivatalos: Közzétették Orbán fizetését, megint emeltek rajta - mutatjuk hány milliót keres egyetlen hónap alatt
Ezt látni kell: Schadl bepöccent mikor elkezdték Rogánról kérdezni
Meglepő számok: kiderült, mennyit keresnek a filippínó vendégmunkások Magyarországon

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews