NE!
WS
            

Érdekes ügyben lépett az EU - Újabb eljárás Orbánék ellen - A magyar kormány nem tájékoztatta...

Vizsgálatot indít Magyarország ellen az Aegon-ügyben az Európai Bizottság, a brüsszeli testület szerint ugyanis az EU cégösszefonódásai szabályai alapján nem vétózhatta volna meg a Belügyminisztérium azt, hogy a bécsi Vienna Insurance Group (VIG) felvásárolhassa a holland Aegon magyar biztosítóját.

A Bizottság közleménye szerint a magyar kormány a vétóval megsérthette a EU összefonódás-ellenőrzési rendeletének 21. bekezdését, ami szerint az uniós szintű cégösszefonódások felett kizárólag a Bizottságnak van joghatósága. Azaz a magyar kormány nem is vétózhatta volna meg idén áprilisban azt, hogy a VIG megvegye az Aegon magyar üzletágát, hiszen a tranzakcióban gazdát cserélt a lengyelországi, a romániai és a törökországi Aegon-biztosító is.

Ahogy arról tavaly novemberben írtunk, az Aegon-VIG-üzlettel Magyarország harmadik legnagyobb biztosítója, legnagyobb lakásbiztosítási állománya, nyolcadik legnagyobb alapkezelője és harmadik legnagyobb önkéntes nyugdíjpénztára került volna új kezekbe. A VIG itthon az Union Biztosítóval van jelen, azonban a tulajdonosváltás után megtartották volna az Aegon nevet is.

Április elején aztán derült égből jött villámcsapásként a hír, hogy a magyar állam nem engedélyezi az Aegon eladását a VIG-nek. Már akkor arról írtunk, hogy a biztosítói piacon van egy hazai lobbi amellett, hogy az állam ne engedje külföldi kézben hagyni a négy nagy biztosító (Aegon, Allianz, Generali, Groupama) egyikét. Igaz, egyetlen magyar sem tűnt volna tuti befutónak az Aegon irányába – még a Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó CIG Pannónia sem.

De már áprilisban is felvetettük, hogy egy ekkora osztrák–holland deal elgáncsolásának komoly nemzetközi visszhangja is lehet. A bizottsági vizsgálat alapján lett is:

„A magyar kormány nem tájékoztatta a Bizottságot az intézkedésről annak végrehajtása előtt, és a mai napig nem adott megfelelő magyarázatot arra, miért emelt vétót a biztosítási ágazatot érintő döntés miatt”

– olvasható az Európai Bizottság közleményében. Ha a bizottsági vizsgálat arra jut, hogy a magyar kormány tényleg az uniós jog ellenére vétózta meg a biztosítók ügyletét, akkor hivatalos levélben kérhet információkat a kormánytól. Ezután indoklással ellátott vélemény formájában kérheti fel a kormányt arra, hogy tartsa be az uniós jogot – ha pedig ennek nem tesz eleget, akkor az Európai Unió Bírósága elé kerülhet az ügy.

Még a börtönben is tovább gazdagodott a magyar gyárat építő koreai cég elnöke
04/20
Kinek van igaza? kemény üzengetésbe kezdett Hadházy Ákos és Magyar Péter
04/20
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Nem szeretem, ha fenyegetnek
04/20
A legdurvább szankciót tervezheti az USA Magyarország ellen Orbán Viktorra hivatkozva
04/20
Hivatalos: mesterséges intelligencia kerül a magyarok kedvenc autómárkájába!...
04/20
Teljesen Kiakadt Szijjártó miután a Fehér Házban Magyarországról nyilatkoztak...
04/20
Hollik István nekiment az ellenzéknek: "Gyurcsány kiadta az ukázt, hogy semmiért nem ...
04/20
Nem akárkit tanít énekelni Tóth Gabi - szeretné átadni amit tud...
04/20
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Érdekes ügyben lépett az EU - Újabb eljárás Orbánék ellen - A magyar kormány nem tájékoztatta...


Vizsgálatot indít Magyarország ellen az Aegon-ügyben az Európai Bizottság, a brüsszeli testület szerint ugyanis az EU cégösszefonódásai szabályai alapján nem vétózhatta volna meg a Belügyminisztérium azt, hogy a bécsi Vienna Insurance Group (VIG) felvásárolhassa a holland Aegon magyar biztosítóját.

A Bizottság közleménye szerint a magyar kormány a vétóval megsérthette a EU összefonódás-ellenőrzési rendeletének 21. bekezdését, ami szerint az uniós szintű cégösszefonódások felett kizárólag a Bizottságnak van joghatósága. Azaz a magyar kormány nem is vétózhatta volna meg idén áprilisban azt, hogy a VIG megvegye az Aegon magyar üzletágát, hiszen a tranzakcióban gazdát cserélt a lengyelországi, a romániai és a törökországi Aegon-biztosító is.

Ahogy arról tavaly novemberben írtunk, az Aegon-VIG-üzlettel Magyarország harmadik legnagyobb biztosítója, legnagyobb lakásbiztosítási állománya, nyolcadik legnagyobb alapkezelője és harmadik legnagyobb önkéntes nyugdíjpénztára került volna új kezekbe. A VIG itthon az Union Biztosítóval van jelen, azonban a tulajdonosváltás után megtartották volna az Aegon nevet is.

Április elején aztán derült égből jött villámcsapásként a hír, hogy a magyar állam nem engedélyezi az Aegon eladását a VIG-nek. Már akkor arról írtunk, hogy a biztosítói piacon van egy hazai lobbi amellett, hogy az állam ne engedje külföldi kézben hagyni a négy nagy biztosító (Aegon, Allianz, Generali, Groupama) egyikét. Igaz, egyetlen magyar sem tűnt volna tuti befutónak az Aegon irányába – még a Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó CIG Pannónia sem.

De már áprilisban is felvetettük, hogy egy ekkora osztrák–holland deal elgáncsolásának komoly nemzetközi visszhangja is lehet. A bizottsági vizsgálat alapján lett is:

„A magyar kormány nem tájékoztatta a Bizottságot az intézkedésről annak végrehajtása előtt, és a mai napig nem adott megfelelő magyarázatot arra, miért emelt vétót a biztosítási ágazatot érintő döntés miatt”

– olvasható az Európai Bizottság közleményében. Ha a bizottsági vizsgálat arra jut, hogy a magyar kormány tényleg az uniós jog ellenére vétózta meg a biztosítók ügyletét, akkor hivatalos levélben kérhet információkat a kormánytól. Ezután indoklással ellátott vélemény formájában kérheti fel a kormányt arra, hogy tartsa be az uniós jogot – ha pedig ennek nem tesz eleget, akkor az Európai Unió Bírósága elé kerülhet az ügy.
Még a börtönben is tovább gazdagodott a magyar gyárat építő koreai cég elnöke
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Nem szeretem, ha fenyegetnek
A legdurvább szankciót tervezheti az USA Magyarország ellen Orbán Viktorra hivatkozva
Hivatalos: mesterséges intelligencia kerül a magyarok kedvenc autómárkájába!
Teljesen Kiakadt Szijjártó miután a Fehér Házban Magyarországról nyilatkoztak
Hollik István nekiment az ellenzéknek: "Gyurcsány kiadta az ukázt, hogy semmiért nem kell vállalni a felelősséget"
Nem akárkit tanít énekelni Tóth Gabi - szeretné átadni amit tud
Orbán egyetlen tollvonással döntött 450 milliárd forint sorsáról
Óriási baj készül: Megdöbbentő Nyilatkozatok a Migrációról - jönnek a Magyarországi migráns kérelmek?
Meghalt egy kisfiú, egy kommentelőt bíróság elé állítanak rágalmazás miatt - kórház botrány
Döbbenet: Egy Orbán rádióinterjújáról készült cikk lett az orosz állami hírügynökség vezető anyaga
Az eddigi legmegosztóbb építmény - Felcsúti okosiskola, 4,4 milliárdért, az is kiderült ki nyerte a beruházást
Arról számolt be Magyar Péter hogy túlterheléses támadás érte az oldalukat
Titkosítás: 28 olyan titkos határozatot hozott az Orbán-kormány, amelyet akár 90 évre is elzárhatnak a nyilvánosság elől
Kiakadt a Fideszes polgármester - „Undorító spicli, dollárban fizetett aljadék”
Leigazolta Szijjártó Péter fiát a Budapest Honvéd
Nagy bajban van Zalatnay Sarolta - nevetséges nyugdíjat kap, csalódott, amiért elkerülték az elismerések
Magyar Péter ismét robbantott: már többen megkeresték őt Orbán környezetéből és a Dobrev-féle árnyékkormányból
Óriási botrány: Nyilvánosságra hozták Putyin vagyonnyilatkozatát, megdöbbentő a tartalma
Megnégyszerezi a kormány a romániai magyar nyelvű oktatásban tanulók támogatását
A New York Times keményen véleményezte Orbán Viktor törekvéseit
Ez lehet a legnagyobb műhibaper az ország történetében - Az asszony meg van győződve róla, hogy az őt operáló sebész hibázott
Óriási botrány: pert indítottak az RTL producere ellen - száz millió forintos kártérítési ügy
Szijjártó mindig mindenről beszámol, most elfelejtette közölni azt, hogy kivel volt egy ülésteremben.....
Kapaszkodj meg: kiderült hány ezer embercsempészt engedett szabadon tavaly az Orbán kormány
Szijjártó dúsgazdag megbízottja diplomata útlevéllel akarta megúszni a súlyos büntetést
Soha nem látott kíséretet kapott Szijjártó a halálos fenyegetés miatt - megdöbbentő képek
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben
Deutsch Tamás ismét nekiment Magyar Péternek - kemény dolgokat jósolt a jövőre nézve
Felgyújtotta magát egy férfi Donald Trump tárgyalása közben a bíróság előtti parkban
Schmidt Mária: Magyar Péter egy felfuvalkodott senki
Curtis vallomás: Azért vagyok fideszes, mert így nőttem fel, nem azért, mert így akarta Orbán Viktor
Óriási botrány: pert indítottak az RTL producere ellen - száz millió forintos kártérítési ügy
Soha nem látott biztonsági intézkedések: Testőrök gyűrűje védi majd Szijjártó Pétert
Fideszes politikussal pálinkázott Nagy Feró majd megköszönte az ajándékot amit kapott
Döbbenetes tempóban nőtt az indiaiak létszáma Magyarországon, de a kínaiak száma is megduplázódott, itt a friss adatok!
Bayer Zsolt nekiment az ellenzékieknek: ezek hazudnak, gátlástalanul....
Kiderült mi a leggyakoribb halálok Magyarországon -
Képzeljünk el egy olyan félmilliárdos uniós támogatást, amelynek minden egyes eleme sántít.... ismert ex-politikus az érintett....
Határozatban írta elő a kormány, hogy Palkovics volt üzlettársának szoftverét használják az állami szférában
Óriási győzelmet hirdetett Orbán Viktor - Kaptunk egy ajánlatot, azt elfogadtuk

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews