NE!
WS
            
Kiderült miért kezdett őrületes fegyvervásárlásba az Országgyűlési Őrség

Budapest – Akár egy hirtelen bekövetkező terrortámadásra is fel kell készülniük, ezzel indokolja az országgyűlés, hogy miért vásárolt újabb halálos fegyvereket a parlamenti őrség.

Nemrég röppent fel a hír, hogy tömegoszlatáshoz is ideális gránátvetőt, hangtompítós géppisztolyt és távcsöves mesterlövészpuskát is vásárolhatott a T. Házat védő szervezet.

Hogy milyen komoly fegyverekről van is szó, jól érzékelteti a Magyar Narancs korábban megjelent cikke: a bő kétmillió forintos Accuracy AT 308 mesterlövő puskával 800 méterig lehet nagy pontossággal célba találni, maximális lőtávolsága pedig közel négy kilométer. Vagyis a gyakorlatban a Parlament tetejéről le lehet vele szedni egy, a Margit hídon sétáló célpontot, de a lövedék – ha más irányba céloznak – akár a Puskás Arénáig is elrepülhet.

Épp ezért talán nem merész következtetés az, hogy egy ilyen brutális fegyvernek nemcsak a használata, de pusztán a birtoklása is óriási felelősség. Megkerestük hát az Országgyűlés Hivatalát, hogy megtudjuk, a Kövér László házelnök alá tartozó őrség tagjai az újonnan beszerzett harci eszközök használatához milyen kiképzést kapnak, s várhatóan kik ellen vetik be azokat, illetve egyáltalán mi indokolta az eddig sem túl szerény arzenál további bővítését.

„A szervezet rendvédelmi feladatot lát el, melyet nem csak békeidőben, hanem egy hirtelen bekövetkező jogtalan fegyveres támadás, például terrorcselekmény során, illetve minősített időszakban is végre kell hajtania, amelyet nemzetközi példák is alátámasztanak.

A rendszeresített kényszerítő eszközök listáján a kérdésben említett fegyverhez kizárólag gyakorló, könnygáz és szivacslövedékes lőszerek találhatóak, amelyek kifejezetten az úgynevezett nem halálos lőszerek kategóriájába tartoznak” – fogalmazott lapunknak az Országgyűlés Sajtóirodája. Hangsúlyozták: az őrség tagjai elsődlegesen „emberéletet feleslegesen nem veszélyeztető eszközök alkalmazásával látja el szolgálati feladatait”.

Ezek a feladatok azonban túlmutatnak a Parlament épületének védelmén: ők felelnek Kövér László biztonságáért, de kötelezettségeik közé tartozik bizonyos protokolláris eseményeken és helyszíneken a díszelgés is.

Az őrséget 2012-es megalakulása óta a fokozatos fegyverkezés jellemzi: időről időre újabb és újabb, jellemzően egyre komolyabb eszközöket szereznek be. 2015-ben még sokkolókat és gázspray-t vásároltak, pár évvel később már kézi gránátvetőt és gépkarabélyt is beszerezhettek. Az indok korábban is a terrorveszély, illetve a technológiai fejlődéssel való lépéstartás volt.

Vannak női őrök is

Ritkán látni őket, de nők is szolgálnak az Országgyűlési Őrségben. Két évvel ezelőtt számoltunk be róla, hogy a szebbik nem képviselői nem az Országházban, hanem a Képviselői Irodaházban teljesítenek szolgálatot, ugyanis ott tudtak létrehozni olyan körletet, ahol a nők is át tudnak öltözni, illetve le tudnak zuhanyozni.

Nem vicc! - előkerült egy kínai szobor Szijjártó Péterről
05/19
Irgalmatlan vagyonátmentésbe kezdett Matolcsy fia és annak üzleti köre, volt jegybanki ingatlanok is érintettek
05/19
Módosultak a rendszerhasználati díjak - sokan megfognak lepődni
05/19
Összefognak Magyar Péter ellen? - az ellenzék kiugrott maffiózónak nevezte nyilvánosan
05/19
Robbant a hír: óriási bírságot kapott az RTL - kiderült mi van a háttérben...
05/19
Orbán hirtelen megmozgatott 372 milliárdot - Mészáros Lőrinc cégének is jut, mutatj...
05/19
Gigantikus építkezésbe kezd Kína Magyarországon: a magyar kormány nem tudja biztos...
05/19
Itt tartunk: Lecserélte a polgármester a táblákat, Orbán-idézettel köszöntik a fal...
05/19
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         
Kiderült miért kezdett őrületes fegyvervásárlásba az Országgyűlési Őrség

Budapest – Akár egy hirtelen bekövetkező terrortámadásra is fel kell készülniük, ezzel indokolja az országgyűlés, hogy miért vásárolt újabb halálos fegyvereket a parlamenti őrség.

Nemrég röppent fel a hír, hogy tömegoszlatáshoz is ideális gránátvetőt, hangtompítós géppisztolyt és távcsöves mesterlövészpuskát is vásárolhatott a T. Házat védő szervezet.

Hogy milyen komoly fegyverekről van is szó, jól érzékelteti a Magyar Narancs korábban megjelent cikke: a bő kétmillió forintos Accuracy AT 308 mesterlövő puskával 800 méterig lehet nagy pontossággal célba találni, maximális lőtávolsága pedig közel négy kilométer. Vagyis a gyakorlatban a Parlament tetejéről le lehet vele szedni egy, a Margit hídon sétáló célpontot, de a lövedék – ha más irányba céloznak – akár a Puskás Arénáig is elrepülhet.

Épp ezért talán nem merész következtetés az, hogy egy ilyen brutális fegyvernek nemcsak a használata, de pusztán a birtoklása is óriási felelősség. Megkerestük hát az Országgyűlés Hivatalát, hogy megtudjuk, a Kövér László házelnök alá tartozó őrség tagjai az újonnan beszerzett harci eszközök használatához milyen kiképzést kapnak, s várhatóan kik ellen vetik be azokat, illetve egyáltalán mi indokolta az eddig sem túl szerény arzenál további bővítését.

„A szervezet rendvédelmi feladatot lát el, melyet nem csak békeidőben, hanem egy hirtelen bekövetkező jogtalan fegyveres támadás, például terrorcselekmény során, illetve minősített időszakban is végre kell hajtania, amelyet nemzetközi példák is alátámasztanak.

A rendszeresített kényszerítő eszközök listáján a kérdésben említett fegyverhez kizárólag gyakorló, könnygáz és szivacslövedékes lőszerek találhatóak, amelyek kifejezetten az úgynevezett nem halálos lőszerek kategóriájába tartoznak” – fogalmazott lapunknak az Országgyűlés Sajtóirodája. Hangsúlyozták: az őrség tagjai elsődlegesen „emberéletet feleslegesen nem veszélyeztető eszközök alkalmazásával látja el szolgálati feladatait”.

Ezek a feladatok azonban túlmutatnak a Parlament épületének védelmén: ők felelnek Kövér László biztonságáért, de kötelezettségeik közé tartozik bizonyos protokolláris eseményeken és helyszíneken a díszelgés is.

Az őrséget 2012-es megalakulása óta a fokozatos fegyverkezés jellemzi: időről időre újabb és újabb, jellemzően egyre komolyabb eszközöket szereznek be. 2015-ben még sokkolókat és gázspray-t vásároltak, pár évvel később már kézi gránátvetőt és gépkarabélyt is beszerezhettek. Az indok korábban is a terrorveszély, illetve a technológiai fejlődéssel való lépéstartás volt.

Vannak női őrök is

Ritkán látni őket, de nők is szolgálnak az Országgyűlési Őrségben. Két évvel ezelőtt számoltunk be róla, hogy a szebbik nem képviselői nem az Országházban, hanem a Képviselői Irodaházban teljesítenek szolgálatot, ugyanis ott tudtak létrehozni olyan körletet, ahol a nők is át tudnak öltözni, illetve le tudnak zuhanyozni.
Nem vicc! - előkerült egy kínai szobor Szijjártó Péterről
Módosultak a rendszerhasználati díjak - sokan megfognak lepődni
Összefognak Magyar Péter ellen? - az ellenzék kiugrott maffiózónak nevezte nyilvánosan
Robbant a hír: óriási bírságot kapott az RTL - kiderült mi van a háttérben
Orbán hirtelen megmozgatott 372 milliárdot - Mészáros Lőrinc cégének is jut, mutatjuk
Gigantikus építkezésbe kezd Kína Magyarországon: a magyar kormány nem tudja biztosítani az új vállalatoknak a szükséges feltételeket
Itt tartunk: Lecserélte a polgármester a táblákat, Orbán-idézettel köszöntik a faluba érkezőket
Hátborzongató: megszólaltak a magyar akkumulátorgyár dolgozói: Földön ülve vagy térdelve kellett volna végighallgatniuk a műszakvezetőt
Magyar Péter: ismét borított: Nem hiszem, hogy olyan hülyének tűnök, hogy pont én....
Megfagyott a levegő: megdöbbentő dolgot mondott Bayer Zsolt Ukrajnáról!
Magyar Péter: A Metropol hazudik, feljelentést teszünk...
Direkt36: Egymilliárdért vett luxusingatlant egy Matolcsy Ádámhoz köthető cég Dubajban
Az eddigi legdurvább üzenetet kapta Magyar Péter Gyurcsány Ferenctől
Döntött a bíróság: nem lehet nyilvánosságra hozni, miért kapott elnöki kegyelmet K. Endre
Durvulnak a dolgok: Szentkirályi Karácsonynak: Mondja meg, hány ropi hosszúságú
Győzike lesz a csodafegyver Magyar Péterrel szemben? Nem elég Deutsch Tamás, másodiknak ott lesz ő is?
Felmerült bűncselekmény? - reagált a rendőrség Magyar Péter és Varga Judit családi veszekedésére
Karácsony bedurvult: „Azt gondoltam, hogy elmehettek a fa....”
Orbánnak elege lett? - nem akárki jelent meg Magyar Péter posztja alatt
Soha nem látott részletek a legújabb Orbán Ráhel interjúban: a feltétel nélküli adományozás pici korától az élete része...
Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
Megjelent a Karmelitában az egyik legnagyobb kínai vezető - ami most jön olyan még nem volt Európában
Valami elindult: őrizetbe vette a rendőrség egy magyar óvoda pedagógiai asszisztensét
Érdekes: Kiszúrta a sajtó Tiborcz bizniszét Lázár gyorsan meg is szüntetné a felületet ahol az adatok vannak
Ilyen még nem volt: Egy riporterrel akadt vitája élőben Deutsch Tamásnak
Szentkirályi Alexandra bekeményített: az orbánozás abbahagyását javaslom neked!!!
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden
Egy 950 millió forintos keretszerződés, székhelyként egy postafiókot adtak meg... itt kell élned, hogy elhidd....
325 millió forintot kapott a Mészáros Lőrinc tulajdonsában lévő külföldi fociakadémia
Várkonyi Andreának szempont volt a vagyon, de nem ennyire
Menczer Tamás keményen elmondta szerinte hova való Magyar Péter
Robbant a hír: Rogán Antalról vallott a bíróságon a Schadl–Völner-ügy vádlottja
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon
Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával
Óriási botrány: nem akárkit akar kirúgatni Deutsch Tamás - előkerült egy levél
Elindult a lavina: Jogerős ítélet kötelezi Gulyás Gergelyéket...
Hivatalos: Megduplázták a határon túli fociakadémiák támogatását
Egy nappal a pályázat kezdete előtt alapította cégét egy volt focista, nyert is rögvest 8 milliárdot
Már Szlovákia is rajtunk nevet - az eddigi legdurvább Orbán gúnykép jelent meg...
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák